FINITO A KAPOSVÁRI SZÍNHÁZBAN
A kaposvári közönség már jól ismerheti Tasnádi Istvánt, akinek darabjait a Csiky Gergely Színház mindig nagy sikerrel játszotta. Most Göttinger Pál rendezésében ismerhetik meg a Finitot, Kelemen Józseffel a főszerepben.
Darabtörténet
Finita la commedia – Blondin Gáspár, a negyvennégy éves nagyábrándi lakos ugyan nem beszél nyelveket, de ha beszélne, egész biztosan ezt gondolná. Elvesztvén munkáját és életkedvét, bezárkózik a kerti budiba, és erőteljesen szuicid alkattá válik.
Országunk persze híres a búskomorságról és az elégedetlenségről, így aztán környezete nem is igyekszik lebeszélni tettéről. Sőt, a halálból hasznot húzhatnak, s a hasznot lefölözhetik! A popdíva a reménytelen szerelemre hivatkozna, a polgármester a faluért áldozná fel Gáspárt, a költő a könyvek felemelt áfája miatti tiltakozásban látja a várható halál okát. Felbolydul a falu: Blondinéknál tolong mindenki, a szomszéd, a rendőr, a riporter, no meg az anyós! Amikor aztán betoppan Pál, a médiaszemélyiség is, hogy élő adásban közvetítse Gazsi öngyilkosságát, végképp eluralkodik a káosz…
Részlet a Tasnádi Istvánnal készült beszélgetésből (beszélgető partner Bérczes László)
… a Finitonak van egy kihagyhatatlan, központi eleme: a színpad közepén álló budi. Erről mindenkinek a Tóték jut eszébe. Tudatos döntés?
Természetesen. Azt tudni kell, hogy a Finitot az Örkény Színház felkérésére írtam. Eredetileg azzal keresett meg Mácsai Pál, hogy Erdman Az öngyilkos című darabjával kellene kezdeni valamit, amitől az ma megszólal. Elolvastam, és az világos volt, hogy az alapötlet pazar, igazi örkényi gondolat, de a húszas évek Moszkvája és benne a NEP-korszak figurái számomra porosak, érdektelenek voltak. Megtartottam az ötletet, és új darabot írtam.
Ismerted korábban Erdman szövegét?
Nem. Annyit tudtam, hogy a nyolcvanas években bemutatták, talán Pécsett, és Koltai Róbert játszotta a főszerepet.
Nem Pécs…
Kaposvár?
Bizony. Ascher Tamás rendezte 1988-ban.
Tényleg? Látod, minden út Kaposvárra vezet… De ’88-ban még nem jártam ott. Először éppen egy Ascher-rendezésre, a Mizantrópra jutottam el, többek között azért is, hogy odaadjam neki az egyik darabomat, az Időntúli szabaddobást.
Ahogyan a Finito ősbemutatója sem az Örkény Színházban, hanem Zalaegerszegen történt meg Magyar zombi címmel.
Nem sikerült az első változat. Pontosabban nagyon kevés időm volt rá, és egy nyers, prózai változatot tettemMácsai Pál asztalára. Tudtam, hogy nem jó, de sürgetett a színházi üzemmenet. Így aztán a következő évadban az Örkény nem ezt, hanem a Háromgarasos operát mutatta be. Érthető. De bennem működött a dafke-büszkeség, szántam rá egy félévet, és újra megírtam – versben!... Fájt az első kudarc, de utólag azt kell mondjam, így volt jó. Szükség volt arra az időre, amíg a rohammunkában összerakott prózai változatból megszülethetett a mívesebb, Moliere-i mintát követő verses komédia. Akkoriban írtam azt a Phaedra-változatot, amit Süsü (Schilling Árpád) később megrendezett Salzburgban. Nagyon benne voltam a verselésben, élveztem, mennyire meg tudja emelni a vers az adott, hétköznapi szituációt. Egyike azoknak a színházi csodáknak, amik még megmaradtak. Gondoltam, kipróbálom, hogyan működik ez egy vígjátékban, amihez persze meg kellett keresnem a megfelelő formát. Magától értetődő volt Moliére, mármint ahogyan mi fordítjuk magyarra, hiszen az alexandrinust jambussal váltjuk ki. Megpróbáltam: versre fordítottam az első jelenetet. És működött: „…Egész álló nap benn a házban ülsz, / Tévé előtt kérődzve elterülsz…” Azonnal kiderült, hogy a rímekkel mulatságos lesz a szöveg, és kiemeli azt a tyúkszaros miliőből. Ez a feszes, szigorú forma segített abban is, hogy az egyes karaktereket kitaláljam, más-más megszólalást találjak nekik. Mindenki ugyanabban a párosrímes, ötös vagy ötödfeles jambusban beszél – de másképpen. Ez feladat, kihívás, játék. És ahogy haladtam a jelenetekkel, úgy nyílt ki a szöveg. Amit pedig nem tudtam prózából versbe áttenni, az ment a kukába. A vers ebben is segít: ha nincs gondolat, nem tudod versbe tenni a szavakat. A próza elbírja az üres beszédet, a vers nem. Élvezet volt látni, hogy ugyanaz az anyag hogyan nemesedik a forma által. Azóta elsődleges szándékom, hogy mindent versben írjak. Ezt nem mindig engedi a választott téma és színházi megoldás, de azt megtanultam, hogy a forma szigora mindig segít. Sűrít és elemel. Egyre erősebben érzem, hogy a színháznak minden pillanatban igazolnia kell önmagát: mivel tud többet, mást adni, mint a televízió vagy a film? Egy ember, aki ülhetne otthon, és letölthetne akár egy értékes filmet, kiöltözik, és eljön hozzád, a színházba, beül egy sorba mások közé, és egyetlen irányba néz. Miért? A színháznak igazolnia kell a döntését.
Én is az alternatív színházból jövök, ahol illett lenézni a nagyszínpadot és a sikert. Így tettem én is, de titkon ott dolgozott bennem, hogy „lenézem, de én vajon képes lennék erre?”. Ez nem hagyott nyugodni, ezért is kirándulgattam, és teszem a mai napig, a lenézett műfajok terepén. Vajon tudok-e például működő librettót írni egy ifjúsági musicalhez? És miközben ezt tettem, megtanultam a szabályokat.
Nyilván ezért vagy te magad is sok műfajú: írsz vígjátékot és tragédiát, gyerekdarabot és librettót… De bármit írsz, van egy minden munkádban jelenlévő, állandó elem: a humor. A Finitora ez különösen érvényes.
Ma már nincsenek tiszta műfajok. A Finito elvileg komédia, hiszen sokat lehet rajta nevetni, de halállal végződik, akár tragédiának is mondhatjuk. A görög tragédiákat idéző Fédra Fitness is teli van komikus elemekkel… A humor bizalmat ébreszt. A közös nevetés kinyitja, feloldja, összeköti, társul hívja a nézőt, aki alkalmassá válik a megrendülésre is. A humortalan, jegesen kopogó színház életidegen. Fanatizmust igényel, ami tőlem távol áll. Az ilyen előadásról riadtan menekülök.
Részlet a Göttinger Pállal készült beszélgetésből:
… Ez nem a korról szól. Ez arról szól, hogy a Blondin Gáspár próbára teszi a többieket és saját magát. Hogy megtudja, ő maga fontos-e vagy nem. Azt veszi észre, hogy nem fontos az ő létezése, se az, amit csinál, se az, ami lehetett volna, de nem lett, vagy ami még belőle lehetne. Nem fontos a feleségének vagy a falunak az, hogy ő van. Egy vadhúzással fontosat csinál hát saját magából, és megnézi, hogy ebből mi lesz. Nem teljesen akaratlagosan teszi, inkább történik vele, és az első felvonás végére azon kapja magát, hogy körülötte forog a világ, hirtelen mindenki iszonyatosan fontosnak tartja, és ez energiákat szabadít fel benne. Ez egy olyan tiszta helyzet, amihez a falusi közeg csak egy rajzlap, amire ezt a képet megfested. Éppenséggel játszódhatna bárhol máshol is…
Honnan indul ez a Blondin Gáspár?
Ő maga rettenetesen kudarcosnak érzi a saját létezését, és egy veszekedésben a felesége – nem lehet ezért kárhoztatni a feleségeket – nagyon meg akarja érteni: „én értem, amit te most érzel, Gáspár”, és a férfiembernek ez rosszul esik, mert „ezt senki nem értheti, én ennél titkosabb és őrületesen messzibb északfok és idegenség vagyok. Mit tudsz te erről?” És erre persze a felesége bedühödik, és már olyanokat vagdos a fejéhez, amiket jó lenne, ha ember embernek nem mondana. Erre Gáspár lép egy merészet. És máris jönnek rá a döglegyek. Egyébként ő a-nem-fontos-ember, akit annyiszor megírtak, ábrázoltak már. A „mondok valamit, és mintha nem hallanák, végigmegyek ennek a közösségnek a tagjai között, és mintha nem látszanék”-kisember. Aztán ő lesz a kis közösség valamennyi tagjának életében a legnagyobb dolog, ami történhetett velük.
Jó ember?
Nem egy pszichothriller ez a darab, de azért ennél bonyolultabb, mint hogy jó ember, vagy nem jó ember. Nagyon is emberi, van benne gyarlóság és egy jó adag hiúság. És mint mindenkinek, ahhoz, hogy a következő napot is el tudja kezdeni, hogy még egy napig létezni tudjon, ahhoz szüksége van arra, hogy rácsodálkozzon újra arra, ami jó. Mert magunktól már annyi mindent csinálunk, hogy a teendőink, a gondjaink, a görcseink, a komplexusaink kitakarják azt, ami egyébként jó lehetne. Ez olyan, mint a bor íze: muszáj két korty között enni egy kicsi darab sajtot, mert csak az új ízt tudod megérezni. Le kell öblíteni a megszokottat. Ez a lemosása a megszokott ízeknek évtizedek óta eltűnt Blondin Gáspár életéből. Gipszet, kőport eszik csak. Szüksége lenne valami másra. Most leradírozza azt, amit ő eddig jelentett, és egy új dolgot kezd el jelenteni a többiek számára és önmaga számára is. Hogy ez tragédiába torkollik-e, vagy ezáltal új életet tud-e kezdeni, azt majd meglátjuk. Nem veszélytelen egy ilyesmi kísérlet.
Részlet a Kelemen Józseffel készült beszélgetésből:
… Sok-sok férfiproblémából és egy használt fürdőköpenyből épül fel ez az ember. A darab vígjáték, ugyanakkor a fickó problémái komolyak, ezek létező ügyek: egy negyven-ötven felé érkező, sorsforduló előtt álló férfi problémái. Blondin ebben a történetben átmegy egy jellemfejlődésen. A többi szereplő általában „egy ügy”-ekkel létezik körülötte. De ő nem egy jó ember, nem áll a többiek fölött, sem erkölcsileg, sem semmilyen más szempontból, hisz’ az élete szerencsétlen, bedőlt. Őt csak viszik az események, szó sincs róla, hogy rögtön az elején mindent átlátva, és a többiek fölött létezve irányítaná és lekezelné vagy megvetné őket. Ez nem kiindulópont, ez az eredménye valaminek. A vége felé, mikor felismeri, hogy mi történik körülötte, akkor fölé tud emelkedni a többieknek és a helyzetnek.
…
Mennyire komolyak ezek a problémák egy vígjátékban?
Ha ezeket a kérdéseket nem tesszük fel, akkor csak bohóckodunk. A „hogyan” a következő lépés. Mint minden próbafolyamatban: először elemzünk, aztán öntjük formába a történetet. Ez különösen nehéz ennél az anyagnál: a lélektani realista közelítést leveti magáról, de közben az meg valahol ott lappang. A rögvaló keveredik a moliére-i formával. Nehéz ennek formát találni. Ez rendezői döntés kérdése, és a színészeknek ebben kell együtt lenniük: egy stílben kell játszaniuk. Ezen dolgozunk…
Tasnádi István: Finito (Magyar zombi)
komédia
Blondin Gáspár Kelemen József
Blondinné, Vali Varga Zsuzsa
Özv. Vecserák Károlyné, Blondin anyósa Csonka Ibolya
Pacsik Ferenc, polgármester Sarkadi Kiss János
Bicke B. László, költő Kaszás Gergő
Tigris Niki, popdíva Nyári Szilvia
Dr. Juhos Buda, rendőrőrnagy Némedi Árpád
Szomszéd Misi Kalmár Tamás
Pál, médiaszemélyiség Szikszai Rémusz m.v.
Reszlik Hajnalka Myrtill, riporter Grisnik Petra
Bak Tamás HSC, operatőr Szvath Tamás
Hivatalos úr Nyári Oszkár
Jolán Sugár Julika
Timmy, adásrendező Kovács Zsolt
harmonán közreműködik: Barabás Edit
videotechnika: Kehi Richárd
Díszlet: Csanádi Judit Jelmez: Kovalcsik Anikó
Súgó: Kirsch Veronika Ügyelő: Bors Gyula
Segédrendező: Mészáros Csilla Zene: Dinyés Dániel
Rendező: Göttinger Pál
Bemutató: 2012. április 27.
forrás: http://szinhaz.hu/
