„Nem vagyok telefondoktor!”
Vagy mégis? A palkonyai faluházban úgy tűnt, az előadás címe alapján is (Szabó Borbála: Telefondoktor), hogy itt márpedig egy úgynevezett telefondoktorral van dolgunk. Bármi legyen is az. Mert, hogy a Göttinger Pál alakította Békés Dénes alakja, éppen amikor megindulna az óvódában lévő gyerekekért, beletöri a zárba a kulcsot. Egyetlen kommunikációs eszköze a telefon. Eleinte csak három (egy vezetékes, egy mobil, és egy kórházi mobil), majd később kiderül, hogy négy, amikor is megtalálja a szobában a felesége elveszettnek hitt mobilját. Nem marad más hátra neki, mint szerelőt hívni, és amíg megérkezik a szerelő, addig valahogyan megoldani a gyerekek elhozását az óvódából, úgy hogy közben a meglehetősen parancsoló természetű feleség ne tudja meg. Ez, első ránézésre, egyszerű feladatnak tűnik. Az előadás során azonban arra kell rájönnünk, hogy talán mégsem annyira.
Furcsa monodráma ez, vagy méginkább féloldalas dialógusokra épülő előadás, ugyanis a telefonon keresztül történő kommunikációból sosem halljuk a másik fél reakcióit. A válaszokból mégis elég jól fel tudjuk térképezni a párbeszéd hiányzó elemeit is. Így tehát felépül az a fikcionális tér (a színpadon kívüli), amelyben a valós események zajlanak. Az így kibontakozó, három szálon futó cselekmény pedig egyre csak bonyolódik. Az eleinte csak enyhébb panaszokkal telefonáló terhes nőnél időközben megindul a szülés. (Így nyer értelmet a címben szereplő telefondoktor titulus, amikor kedves Békés Dénesünk, más lehetőség nem lévén, telefonon keresztül vezeti le a szülést.) A másik két szál még ennél is összetettebb, sőt egy ponton össze is ér, amikor a feleség, a barát, akit a gyerek elhozásával bízott meg, és a barát szeretője, egy egészen „színes személyiség” (mások szerint inkább hisztérikus), aki ténylegesen elmegy az ikerlányokért, mind találkozik a főhősünket telefonon folytonosan zaklató Mamánál. Ebből persze mi semmit sem látunk, hanem a telefon másik végén szenvedő, szerencsétlen Dénes reakcióiból, interakcióiból probáljuk meg összerakni a történéseket. Ez pedig sok komikus helyzetet, elszólást eredményez, jóízű elhallgatásokat, amelyek mögött persze sejtjük, hogy ténylegesen mi áll.
Az előadás kettős történetvezetése (a színpadon kívüli, és a színpadon látható) érdekesen vázolja fel egy férfi örlődését család, munka és barátok között, úgy, hogy mindebből csak az egyik oldalt látjuk. A telefon pedig folyton csak csöng, és csöng, és csöng...