Beszélgetés Cári Tibor zeneszerzővel
Zajlik a fesztivál, pörögnek az események, amelyeknek Cári Tibor zeneszerző is szerves része: a tegnapi este fénypontja az ő műveit megszólaltató A színház zenéje formáció koncertje volt. A ma esti Furnitur című előadás zenéjét szintén ő jegyzi. A próbák közti rövid szünetben ültünk le beszélgetni.
Színházban, zenében közös: ha az embert megfertőzi, többé nem szabadul. Veled ez mikor történt meg?
Én négyévesen kezdtem el érdeklődni a zene iránt. Arra emlékszem, hogy a tv-be láttam egy zongoristát és azt mondtam apukának, hogy nekem zongora kell. Édesapám amatőr zenész volt, aki több hangszeren is játszott. Ötéves koromban megkaptam a zongorát és egyúttal a zeneiskolába is beiratkoztam.
És a zeneszerzés?
Már a líceumi évek alatt elkezdtem írogatni, de nem olyan céllal, hogy ez legyen a hivatásom, csak saját magam, meg az osztálytársaim szórakoztatására. Akkor fordult meg a fejemben, hogy csinálhatnám hivatásszerűen, amikor konkrétan felkértek, hogy zenét írjak egy előadáshoz. Teljesen váratlanul ért ez a dolog, hogy érdeklődtek a zeném iránt.
Tehát már az első felkérésed színházi volt.
Igen, a Lecke, amit a temesvári színházban rendezett Victor Ioan Frunză.
Miben más egy előadáshoz írni zenét?
Ez már konkrét utasítások szerint történik. Megvan, hogy milyen jelenetre milyen hangulatú zene kell, nem az én pillanatnyi hangulatomat fejezem ki. Persze az én érzéseim is belekerülnek, de ez nagyban függ magától a darabtól.
Ebből a szempontból egy táncszínházi előadás több szabadságot ad.
Igen, ott más, mert sokkal nagyobb fontosságot kap a zene. Ott van idő arra is, hogy egy zenei témát kidolgozzak. A színházi zenében nem mindig van erre lehetőség, mivel nagyon precíz, nagyon rövid, nagyon pontos és sokat mondó kell hogy legyen. Itt van időd, hogy egy valamibe belekezdj és eljuss a tetőpontra, hogy egy hosszabb folyamatot végigvigyél.
Mennyire létezik színházi zeneszerzés Romániában?
Létezik, de kevesen vannak, akik tényleg ebből élnek. Mindenkinek megvan a maga stílusa: van, aki inkább zörejeket használ zenei aláfestésnek, vagy elektronikus zenét, az most nagyon nagy divat Romániában. Sokan mondták, hogy az én zenémben az a más vagy különleges, hogy a zenémnek van története. Külön is megél, és ezért tudom koncert formájában megszólaltatni, mert nem minden színházi zenét lehet.
A tegnap esti koncerten felmerült bennem a kérdés: a dalszövegeket is te írod?
Nem, a szöveget, azt sajnos nem. Szeretném, ha tudnék szöveget írni, mert bizonyos szempontból megkönnyítené a dolgomat. Azokat a darabokat, amiket Frunză-vel csináltam, együtt írtuk, vagy Balázs Attila csinált még dalszövegeket. De volt egy vers, amit én adaptáltam, amit átírtam és sok olyan darab van, ahol adott a dalszöveg. Például a ma esti előadásba (Furnitur) a szövegeket készen kaptam és arra írtam a zenét.
A zene szerepe a színpadokon többnyire háttérbe szorul, ha prózai darabokról beszélünk. Foglalkoztat az a kérdés, hogy hogyan lehetséges egyenrangúvá tenni a zenét a színházban a szöveggel, látvánnyal, mozgással?
Persze, hogy érdekel és szeretnék ilyesmit, mert minden zeneszerzőnek létfontosságú az, hogy a zenéje előtérbe legyen helyezve, hogy ugyanolyan fontos szerepet kapjon. Nagyban függ a darabtól, meg főleg a rendezőktől, mert az is igaz, hogy vannak rendezők, akik mernek zeneszerzővel dolgozni, és vannak, akik nem. Sokkal könnyebb az, hogy válogatnak innen-onnan zenét, mint az, hogy egy zeneszerzőt megkérjenek. Nem tudják, hogy mire van igazán szükségük, nem nagyon mernek dolgozni zeneszerzőkkel. Ilyennel gyakran találkoztam.
A fesztivál visszatérő kérdését neked is feltenném: egy előadás, egy dráma mitől kortárs?
A kortárs nekem inkább az, ami foglalkoztat minket, amivel kapcsolatba kerülünk a mindennapokban. Pont ezért Shakespeare is lehet kortárs, ha úgy van megvilágítva, hogy az a mai életünkre levetül. Valahogy így.
Kérdezett: Welczenbach Luca
