Mi lesz a Magyar Színházzal?
Gyertek, gyerekek!
szerző: Urfi Péter
Ifjúsági színházat szeretne L. Simon László a Hevesi téren, akár önállóan, akár a Nemzeti Színház részeként. Az igazgatót arról kérdeztük, mit szól az ötlethez, a kritikusokat meg arról, szükség van-e egy új ifjúsági színházra.
A Heti Válasz múlt heti számából tudjuk, hogy az energikus államtitkár - bokros teendői közepette, jártában-keltében - még egy piaci rést is felfedezett. "Hiányzik ma az az intézmény, amely egykor az Arany János Színház volt. Van a legkisebbeknek a Bábszínház, ott a Kolibri a kisiskolásoknak, de a 12-18 év közötti korosztályra senki sem összpontosít" - nyilatkozott. Ezért a Magyar Színházat "merészen át kell alakítani". "Hogy önállóan vagy a Nemzeti ifjúsági színházaként töltse be az űrt, egyelőre kérdéses." L. Simon szerint az a fontos, hogy végre "legyen hova vinni ezt a korosztályt". Megkeresésünkre az államtitkárság egyelőre nem kívánt mást hozzáfűzni az interjú idézett mondataihoz. A Narancsnak nyilatkozó kritikusoknak vannak aggályaik, de a javaslat mindenképpen megvitatásra érdemes - és ezt a kulturális kormányzat ténykedésének kontextusában kifejezetten bóknak szánjuk.
"L. Simon László mostani megnyilatkozásában számomra csak a Magyar Színháznak a Nemzetihez csatolása látszik újdonságnak - mondja Zappe László színikritikus. - Az ifjúsági színházzá alakításról már a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín bezárásakor is volt szó, sőt a színház már be is mutatott ifjúsági előadásokat. Az indoklás egyébként részben helytálló. A Hevesi Sándor téri épületben működő társulat már Nemzeti Színházként sem mindig találta meg helyét és feladatát, és azután Iglódi István, majd Őze Áron vezetésével sem sikerült erős, érdekes, izgalmas színházzá lennie."
Az igazgatóval a 2010-es Narancs-interjútól indulunk, ahol Őze a múlttal való szakításról, radikális átalakításról,
kellemetlen, de szükséges
lépések soráról beszélt ( "Visszatolni a térképre" , Narancs, 2010. április 1.). A színész 19 éve volt a társulat tagja, amikor korábbi tanára, Iglódi István igazgató elhunyt, és Őze pályázaton elnyerte a címet. Véleménye szerint a strukturális reformok sikeresen lezárultak: a feleslegesen dúsított közalkalmazotti létszámot 252-ről 132 főre csökkentette, újratárgyalta a szerződéseket, visszaadott nem létfontosságú bérleményeket, és lemondott a túl költséges siófoki nyaralóról. Így is megmaradt a visegrádi Gobbi Hilda-ház, a díszletépítő műhely, a raktár, amit több pesti színház használ, és a műhelyek, a férfi- és női varroda - bár ezek költségvetése is csökkent. E lépések segítségével 2012-re ledolgozták adósságaikat. A színház pénzügyeinek további, hosszas taglalásába nem kezdenénk bele, megtette ezt helyettünk, mások mellett, a Blikk is - az elbocsátott színészek munkajogi perei láthatóan átlépték a bulvársajtó ingerküszöbét. Őze annyit mondott: a hét per "több mint felét" megnyerték, több másodfokú tárgyalás még előttük áll.
A Magyar Színház státusza is megérne egy misét, hiszen - a színházak közt egyedülálló módon - a Magyar Államkincstárhoz tartozó, szigorú ellenőrzés alá eső költségvetési intézmény. Az igazgató szerint ez merev, de biztonságos körülményeket teremt. 2009 óta a nagy biztonságban - és a kormányzat heroikus erőfeszítéseinek hála - költségvetésük a felére (!) csökkent. Őze hárítja a pontos összegekre vonatkozó kérdést - "nem vagyok felhatalmazva" -, de korábban úgy nyilatkozott a hvg.hu-nak, hogy 2009-ben 800 millióból gazdálkodtak. A honlapon "Üvegzseb" címszó alatt a 2009-es költségvetési beszámoló a legfrissebb, abban 694 millió forint támogatás és 254 milliós működési bevétel szerepel.
Őze szerint a forráshiány akadályozta meg a pályázatában kifejtett művészeti koncepció végrehajtásában, amelyhez 2010-ben nagy erőkkel látott hozzá. Ezt támasztja alá Urbán Balázs kritikus véleménye is. A POSZT tavalyi és tavalyelőtti zsűrijéből a Színházi Kritikusok Céhének delegáltjait, Urbán Balázst és Zappe Lászlót kértük, mondják el véleményüket a Magyar Színház utóbbi éveiről. Iglódi tízéves igazgatói működése alatt Urbán "meglehetősen érdektelen, még csak nem is középszerű, inkább gagyi ízű, igazán érdekessé csak nagyon ritkán váló előadások" sorozatát látta. "Olykor érezhető volt az alkotói ambíció, de a repertoár összességében egy avíttas színházeszménynek a szakmailag sem különösebben színvonalas lenyomata volt." A kritikus szerint Őze láthatóan változtatni akart, és az új koncepciónak lehetett volna perspektívája, még akkor is, ha az első év nem hozott kiemelkedő előadásokat. Egy ilyen nagy formátumú változáshoz ugyanis idő kell - 2011-ben viszont már az anyagi okokból elmaradó bemutatók keltették a legnagyobb feltűnést.
Tavaly ősztől megint változott a koncepció. A nyolcvan férőhelyes Sinkovits Imre stúdiószínpad megmaradt a "kísérletezés terepének" (reneszánsz rémdrámával és Háy János-ősbemutatóval), de a nagyszínpad műsorának kétharmadát mára ifjúsági és családi előadások adják: Rumini,Huckleberry Finn (Tom Sawyer szerepében a megasztáros Puskás Péter), Lázár Ervintől A kisfiú meg az oroszlánok. Hamarosan érkezik egy kamaszokat megcélzó zenés produkció, majd egy
óvodásokra méretezett
darab. Őze elképzelései tehát találkoznak L. Simon szándékaival. Ha nem is teljesen: az államtitkár a kamaszok (12-18 évesek) hiánypótló színházáról álmodik, az igazgató viszont az óvodás korosztálytól a felnőttekig szeretné megszólítani az egész családot.
Zappe szerint nem igaz, hogy Budapesten hiány lenne kamaszoknak szóló előadásokból. Sorolja: a Kolibri Pince teljes programja középiskolásoknak készül, kiegészítve drámapedagógiai foglalkozásokkal. Vidovszky György teljes munkásságát a kamaszszínháznak szenteli, kitűnő fiatal színészeket nevel, és évadonként több értékes előadást hoz létre a felnőttkor küszöbére érkezőknek. A Krétakör Hamlet-változatával évek óta járja a középiskolákat, a SzputnyikAntigonéja is ennek a korosztálynak kínál igen színvonalas előadást és beszélgetést. A mostani évadban ennek a korosztálynak szól a Kolibri kitűnő Mario és a varázslója, és a Budapest Bábszínház Semmi című produkciója is nagy erővel tematizálja a 14-18 éves korosztály problémáit. Éppen ebben az évadban jelentkezett ifjúsági előadással a Katona József Színház, Pinokkiója ugyancsak a nagyobb gyerekekhez is szól. Zappe leltára még hosszan folytatható; 2011-es riportunkból ("Brutális és progresszív", Magyar Narancs, 2011. április 7.) kiderül például, hogy a FÜGE pályázatára több mint kétszáz tantermi előadást neveztek, pedig az iskolai színház csak az egyik, amúgy igen dinamikus alfaja az ifjúsági színháznak.
Urbán Balázs szerint is kérdéses, van-e létjogosultsága egy új zenés ifjúsági színháznak. "Azt kellene végiggondolni, miben mások a Magyar Színház most látható zenés előadásai, illetve miben lenne más az új ifjúsági színház programja, mint a Madách Színház vagy az Operettszínház musicaljei. Például a Madáchban a Mary Poppins szükségszerűen több pénzből készül, látványosabb és professzionálisabb, mint amire a Magyar Színháznak lehetősége lehet." "Nem akarok konkurálni a Kolibrival és a többi korosztályos színházzal" - mondja az igazgató. Érvelése szerint a Magyar Színház 654 férőhelyes (a fővárosban a harmadik legnagyobb) színpada eleve más dimenzió. Hangsúlyozza azt is, hogy zenés darabjaik nem "művészileg marginális himihumik", mivel a társulat a prózai színjátszás eszköztárával felfegyverkezve áll hadrendbe.
Zappe Lászlónak van egy ötlete, miben lehet más az új ifjúsági színház. Mert bár kétségkívül rengeteg a színvonalas ifjúsági bemutató, szerinte "ezek szellemisége bizonyára távol áll attól a Horthy-korszakba révedő gondolatkörtől, amelynek jegyében a tanterveket is átalakítják mostanában a minisztériumban. Jobb lenne tehát a nyílt beszéd. Nem általában kellene ifjúsági színházról beszélni, hanem
ki kellene mondani,
hogy jobboldali, keresztény-nemzeti szellemű ifjúsági színházról van szó. Azt, hogy a Magyar Színházat a Nemzetihez csatolják-e vagy sem, mindehhez képest nem tartom kardinális kérdésnek, inkább olyan szervezeti problémának, amelyet nyilván a kormánypártokon belüli személyi erőviszonyok fognak eldönteni."
Ide tartozik a már idézett interjú azon futama, ahol L. Simon természetesnek nevezi, hogy a kormányzat "értékrendje" kifejeződik a nagy kulturális intézményekben, és elmondja: azért választották Vidnyánszkyt, mert ő megfelel ennek az értékrendnek. A helyes világnézet pedig abból látszik, hogy Vidnyánszky nem helyezi egy szintre Lucifert és az Urat (mint Alföldi), tehát nála "a világnak van normális, elrendelt működése és kerete" (míg Alföldi rendezése tehát logikusan abnormális, és ellentétes a teremtett világ rendjével). Nem tudjuk, ma a Hevesi téren normálisan működik-e a világ, s vajon A kisfiú meg az oroszlánok szereplői a kormányzatnak megfelelő értelmezésben lépnek-e színre. Őze Áron mindenesetre így vallott politikai vonzalmairól a hvg.hu-nak (úgy látszik, ez fontos, tehát idézzük): "Nem vagyok se jobbos, se balos, soha nem voltam egyetlen pártnak sem a tagja. A színház katonája vagyok. Egyébként konzervatív embernek tartom magam, ugyanakkor művészembernek is. Hiszek a szabadságban, és keresztény vagyok. De ahogy a vallás, úgy a politikai hovatartozás is magánügy. A színházban szerencsére soha nem volt divat a politizálás."
Őze elmeséli, hogy már többször találkozott a fenntartó képviselőivel, L. Simonnal és Hammerstein Judit helyettes államtitkárral, és a legutóbbi találkozón tárgyalták futólag a Nemzeti Színházhoz való csatlakozás lehetőségét is. "Első körös megbeszélés volt, és örülök, hogy ez ilyen nyomot hagyott államtitkár úrban, hogy ezt nyilvánosan is felvetette. Azt is gondolom, hogy ezzel a színház új koncepcióját, az ifjúsági és családi profil erősítését bizonyos értelemben jóváhagyta. El fogunk készíteni minden szükséges tervet arra vonatkozóan, hogyan tud a színház önállóan tovább dolgozni az ősztől irányadó tervek szerint. De nyilvánvalóan azokat az egyeztetéseket is szorgalmazni fogom, amelyek a Nemzeti Színházhoz való csatlakozásunkat készítik elő." Mikor a két állítás közti feszültségre hívom fel a figyelmét, azt mondja: ezek alternatívák, a lényeg, hogy ne zárják be az épületet.
További információkkal Őze sem rendelkezik, nem tudja, folytathatja-e munkáját, hogy működhet-e tovább jelenlegi formájában a társulat, vagy hogy megőrizheti-e önállóságát, kísérletező jellegét a stúdiószínpad.
Nemzeti is, meg nem is
A Magyar Színház mai formájában 2000-ben jött létre, amikor az új Nemzeti Színház felépült a Soroksári úton, és az első igazgató, Schwajda György magával vitte a társulat neki tetsző részét. Addig ugyanis a Hevesi téren, a palotából a színház számára 1966-ban kifaragott brutális kockaépületben székelt a Nemzeti. A pórul járt társulatot relatíve bőséges apanázzsal és különleges státusszal kárpótolták. Iglódi István igazgató két évig vezette a Nemzetit, majd a váltás után, 2000-től haláláig a Pesti Magyar Színház igazgató-főrendezője volt.
forrás: http://magyarnarancs.hu/