A Kláris újság a kaposvári Othello Gyulaházánról
Egy színház életében örök dilemma, hogy mit játsszanak a következő évadban. Merjenek-e újítani, vagy esetleg maradjanak a már bevált sikereknél? Melyik a fontosabb egy társulat számára? Mi történik akkor, ha jön valaki, aki alapjaiban változtat meg mindent? Többek között ezekre a kérdésekre is próbál választ találni Göttinger Pál rendezésében egy vidéki színház kulisszatitkaiba bepillantást nyújtó Othello Gyulaházán című zenés vígjáték.
Egy februári előadáson jártunk, ahol a játék egyik különlegessége volt, hogy maga a rendező ugrott be az első felvonásban az ifjú titán, Tokodi Csongor (Sipos György) szerepébe. (A színész elakadt az autópályán.) A rendező tehetségét mutatja, hogy sikerrel oldotta meg a helycserét. Táncolt, énekelt, és nem tévesztett. Ezzel az ügyes beugrással sikerült megmentenie az előadást, hiszen rövid késéssel, de a színészek el tudták kezdeni a játékot a nézők legnagyobb örömére. A második felvonásban már Sipos Györgyöt láttuk az ifjú titán szerepében, a legemlékezetesebb jelenete az volt, amikor duettet énekelt Sass Olga szubrettel (Nyári Szilvia). A színdarab látványos díszleteit Cziegler Balázs álmodta meg. Így láthattunk operett hátteret, de szocreál hangulatot árasztó olvasószobát is, és az elmaradhatatlan színészbüfét, valamint színészházat. A díszlettel végig jól harmonizáló jelmezeket Cselényi Nóra tervezte.
A történet a pártállami időkbe visz el bennünket, egy képzeletbeli színházba, ahol megállt az idő. A gyulaházi teátrum ugyanis a bevált dolgok híve. Jól tükrözi ezt az éves műsorterv is. Az operettek hatalmas sikerrel futnak, így a színház elégedett, hiszen néző és bevétel is van elég. A zenés darabokra korlátozódó repertoár látszólag nem igényel változtatást. A változatlanság akkor törik meg, amikor egyik napról a másikra minisztériumi utasításra új főrendezőt neveznek ki a színház élére. Debrődy (Takács Géza) egészen más színházat képzel el. Elavultnak tartja az operettek sokaságát. Mindenáron változtatni akar. Döntése végleges, Shakespeare-t fognak játszani. A szemléletváltásra a színház tagjai nincsenek felkészülve. Debrődy meggondolatlanságát és kapkodását jól mutatja, hogy a szürkeegérként ismert Pálmai Violának (Grisnik Petra) adja az Othellóban Desdemona szerepét. Pálmai Viola erőlködve, de próbál megfelelni a feladatnak. Grisnik Petrára mintha rászabták volna a karaktert. Valódi tehetsége nem mutatkozhat meg, de életszerűvé formálja a görcsös, mindenáron bizonyítani akaró nőt. Az alakítás életszerűségéhez a színésznő rekedtsége is hozzájárult. Az elnyert szerepet nem mindenki nézi jó szemmel, kiváltképp férje, a színház ünnepelt férfisztárja, Barnaki László (Sarkadi Kiss László), aki az első pillanattól gyanakszik. Vitájuk látványos. Sarkadi Kiss tipikus felszarvazott férjként reagál felesége hirtelen jött sikerére. A vehemens játékú színész hangszíne mindent elárul érzéseiről, ezáltal fokozatosan kirajzolódik előttünk a magyar Othello története. Sarkadi Kiss jól alakítja az önimádó, nagyképű férjet, aki élvezi a sikert, de megosztani nem akarja. Az izgalmas, fordulatokban gazdag vígjáték a színházi közösség mindennapjaiba visz el bennünket, ahol elmaradhatatlanok a pletykák, egymás kibeszélései és a viharos próbák. Debrődy (Takács Géza) munkamorálja az egyedi próbák kuszaságával állandósul, hisz őrültségeit nehéz követni.
Göttinger Pál rendező nagy hangsúlyt fektet az idétlen mozdulatokat imitáló színészek kellő komolysággal megjelenő játékára. A paródia-szerű mozdulatok rendkívül szórakoztatóak. Takács Géza játéka végig kimért, egy merev karaktert alakít, aki érezteti környezetével, hogy bármit megtehet, mert ő a hatalom embere. Az előadás egyik legjobb alakítását neki köszönhetjük. A gyulaházi színház dívája, Szusits Márta (Csapó Virág) teljesen kiborul, amikor más kapja a női főszerepet, válaszul dühkitörést produkál. Jelenléte inkább hátráltatja a próbákat, minthogy segítené. Csapó Virág magabiztos alakítást nyújt az intrikus szerepében. Jó nézni őt negatív karakterként. A legnehezebb dolga talán a színházigazgatónak, Vermesnek (Kelemen József) van, hiszen ő nem ellenkezhet, kénytelen mindenbe beletörődni, ugyanis a hatalomhoz simulékonyan kell viszonyulnia. Kelemen végig a megalkuvás politikáját folytatja. Aztán egyszer csak nála is betelik a pohár, a végén fellázad. A társulat sok-sok próba után végül bemutatja az Othellót, de majdnem tragédiába fullad az előadás, szerencsére mégis boldog véggel zárulnak az események.
A sok szereplővel dolgozó vígjáték végig megtartja lendületét. A táncok, az operett részletek, a drámai pillanatok mind-mind emlékezetesek maradnak. A zenei aláfestés Dinyés Dániel munkáját dicséri. Göttinger Pál rendezése arra hívja fel a figyelmünket, hogy milyen károkat okozhat egy összeszokott közösség életében, ha jön valaki, aki rájuk akar erőltetni valamit, ami teljesen idegen számukra. Kijőve az előadásról még az jár a fejünkben, hogy vajon miért nem vagyunk bátrabbak? Miért választjuk a meghunyászkodást ahelyett, hogy egyből szembeszállnánk valamivel, amiről már az első percekben látszik, hogy vállalhatatlan? Göttinger ügyes rendezése ezeket a gondolatokat ébreszti bennünk. A szinte három előadást magába foglaló színdarab kellemes szórakozást ígér, hiszen operett rajongók, drámakedvelők és vígjáték imádók is szeretni fogják.
2013. április 10.
Barta Magdolna
forrás: http://www.klarisujsag.hu/