A Bivaly-szufléhoz vegyünk négy összeszokott színészt alapanyagnak, adjunk hozzájuk még négy karaktert egy személyben, majd alaposan rázzuk össze őket egy gengsztertörténetben. Fűszerezzük némi jellemkomikummal, Parti Nagy-féle nyelvi humorral és egy csipetnyi politikummal. Otthonossá játszott színpadképben tálaljuk, megszórva jó adag abszurddal.
Parti Nagy Lajos neve garancia lehetne arra, hogy a Szufléműködni fog, és működik is, leszámítva egy-két botlást. Az első ilyen botlás a történet maga, ami a Gengszterek fogadója című filmből építkezik, és a nevettetésen túl semmilyen funkciója nincsen. Négy kisstílű bűnöző menekül a megbízójuktól ellopott pénzzel, és egy használaton kívüli kastélyszálló konyhájában húzzák meg magukat. Felvillan előttük a normális élet lehetősége, és elkezdik felújítani a szállót, bízva benne, hogy volt főnökük sosem bukkan a nyomukra. Ez azonban korántsem ilyen egyszerű, a komédia tragikomédiába fordul át, illetve csak fordulna, ha az eseményeknek, karaktereknek lenne súlya. Az elúszó százezrek lényegtelenek, a jellemfejlődés csak látszólagos, és még az árvaházban, nevelőszülőknél elszenvedett sérelmek is csak esti anekdoták a kandalló mellett.
Minden egyéb komponens azonban tökéletesen a helyén van a műben. Az abszurditás különleges hangulatot ad a Bivaly-szuflénak anélkül, hogy drasztikusan elrugaszkodna a valóságtól. Hiába játszódik az ukrán-osztrák határon, Bivalybergecen, hiába van szakálla Tapaczkynének, és hiába működik Pepetsben egy komplett lehallgató rendszer, mégis olyan érzésünk van, hogy mindez meg is történhetne. A lényegi elemek nagyon is a realitásból táplálkoznak, a bürokrácia, korrupció és a keserédes utalás Budapestre, mint egy kellemes kis városkára, mind aktuális jelenségekre utalnak. A hatalom képviselőit, Tapaczkynét, Stüszevet, a helyi orvost, Helmutsenkó rendőrfőnököt és Helmunffyt, a polgármestert Horváth Lajos Ottó játssza, így jelenítve meg a hatalmi viszonyok egy főre koncentráltságát. Az étterem felújításához szükséges engedélyt a képviselőtestület szavazza meg, a kétharmados többséget alkotó testvérpárt tehát ugyanúgy le kell fizetni, mint az ellenzéki orvost.
Parti Nagy-darabról lévén szó, vannak bizonyos elvárásaink, legfőképpen a nyelvet illetően. Nem is kell nagyot csalódni, a szereplők egyéni nyelve határolja körül jellemüket, a verbális kommunikáció a darab fő mozgatórugója. Míg a gengszterek gyakran használnak trágár, vulgáris kifejezéseket addig a "művelt réteget" jelképező polgármester vagy Tapaczkyné beszéde idegen szavakkal, modoros, nyelvújítás korabeli szóösszetételekkel teli, melyet a bűnözők gyakran nem értenek. A társadalmi különbségek tehát nyelvi akadályokat implikálnak. A képviselő urak a formális nyelv túlfogalmazott mondataival könnyedén verik át Pepetset. Így a Bivaly-szuflé tulajdonképpen stílusgyakorlat, játék a különféle réteg- és csoportnyelvekkel. A hagyományos értelemben vett nyelvi játékok kisebb számban fordulnak elő, mint más Parti Nagy-műben, az étterem neve például Buffaló grill lesz, Mucsi pedig refrénként ismételgeti, hogy ő mindig mindenbe csak beleakadt az életben.
Parti Nagy figyelme a különlegestől most inkább a tipikus, már-már sztereotip felé fordult, így lehetséges, hogy a szereplők cselekedetei kiszámíthatóak, a cselekmény ugyanolyan sémák szerint épül fel, mint egy átlagos amerikai gengsztervígjáték. A bűnözők mind szegény sorból származnak, árvaházban nőttek fel, a legagresszívebb közülük a meleg, és természetesen rájuk talál a főgengszter, aki persze akkora hatalommal bír, hogy másodpercek alatt megsemmisíti az addig elérteket. Nincsenek váratlan fordulatok, azonban nincs is rájuk szükség. A jellemkomikum viszi a hátán a darabot, ezt erősíti az, hogy a szerepek bevallottan a színészekre íródtak. Így mindenki fesztelenül, otthonosan mozog a karakterében, talán csak Katona László alakítása csap át néha túl harsányba, erőltetettbe. Horváth Lajos Ottó feladata a legnehezebb, négy különböző figurát alakít, kiválóan elkülönítve őket a beszédstílus, testtartás, hangszín váltakoztatásával.
A Bivaly-szuflé reflektál az aktualitásokra, drámai a végkifejlete, túlságosan mégsem gondolkodtat el, nem kínál több értelmezést, sem jelentéstöbbletet. Vaktölténnyel és művérrel játszik egy gazdagon díszített térben, megragadva minden alkalmat a nevettetésre. Egyszóval szórakoztat, és valószínűleg ezzel tökéletesen megfelel az eredeti funkciójának.
forrás: http://prae.hu/
