Segédszínészként kezdte, mára az egyik legsikeresebb és legtöbbet foglalkoztatott magyar színész. Munkásságát többek között Kaszás Attila díjjal ismerték el, egyedi humora és Scherer Péterrel alkotott párosa pedig időközben fogalommá vált. A Kultúra.hu-nak Mucsi Zoltán mesélt. Interjú.
A Szkéné Színház és a Nézőművészeti Kft. koprodukciójában kerül színpadra Artur Palyga A zsidó című drámája. Mikorra várható a bemutató és miről szól a darab?
A zsidót már idén áprilisban a Nézőművészeti Kft. felolvasásában meghallgathatta a közönség a Jurányi Inkubátorház Kamaratermében a Gólem Fesztivál programjának részeként. Az ebből készülő előadás próbafolyamatai januárban kezdődnek, a darabot pedig március elején mutatjuk be. Csakúgy, mint A gondnok és a Bivaly – szuflé esetében, A zsidó is koprodukció eredménye lesz. A darab egy olyan iskolában játszódik, amely rossz anyagi helyzetben van, nehézségekkel küszködik. Egy történelemtanár, egy angoltanár, egy pap és egy igazgató, utóbbit alakítom én, közösen próbálják megtalálni a módját annak, hogyan lehetne a meglehetősen nehéz helyzetben lévő oktatási intézmény anyagi problémáit megoldani. Az igazgatóban merül fel az ötlet, hogy segítséget kérjenek attól az embertől, aki valaha az iskolába járt, és aki történetesen jómódú zsidó ember. A zsidó és a tantestület találkozásával kezdetét veszi a múlttal való fájdalmas, keserű szembenézés.
A zsidósággal kapcsolatos diskurzusban még mindig érezhető az óvatosság. Mit gondol, képes a darab elérni, hogy kizökkentse a közönséget a negatív sztereotípiákból, valamint enyhítse a témáról való diskurzus értékterheltségét?
Hosszan lehetne sorolni a tévhiteket és előítéleteket, melyek a zsidósággal kapcsolatban beépültek a köztudatba. Azt gondolom, hogy a történelemben lezajlott tragédiákat és múltbéli fájdalmakat, az ebből hátramaradt sebeket a színház nem képes megszüntetni. Az előadás a múltunkkal való szembenézésre sarkall. Tényekkel és kérdésekkel szembesíti a nézőt. Bármennyire is fájdalmas a szembesítés, ezáltal nyílhat lehetőség arra, hogy ne lépjünk bele többé hasonló gödrökbe. A darab célja, hogy kérdéseket és gondolatokat indítson el a nézőben.
A Nézőművészeti Kft. szintén az egyéni befogadásra és a gondolatébresztésre épít.
Az előadásaink problémákat vetnek fel, illetve reagálnak a környező világra. A Nézőművészeti Kft estében a humor is kulcsszerepet játszik. Mindig akadnak kérdések, amelyek foglalkoztatnak minket, jóllehet, ezekre a kérdésekre gyakran mi magunk sem tudjuk a választ, viszont azt mindenképpen érezzük, hogy muszáj boncolgatni őket. Egész egyszerűen léteznek témák, amelyekről, ha úgy érezzük, előadás formájában sikítani kell, akkor mi sikítunk, abban a reményben, hogy mindez a néző számára is érdekes, izgalmas kérdéseket vethet fel. A próbafolyamatokat pedig minden esetben alapos anyaggyűjtés előzi meg.
Mit gondol, lehet a humor és az önirónia olyan csodafegyver, amely által a sértettségek, a sztereotípiák és az ellenséges attitűdök pozitív irányba mozdulhatnak el?
Amennyiben a csodafegyver titka a humorban és az öniróniában rejlene, biztos, hogy már nem is lenne szükség színészekre. Táltosoknak, istennek vagy legalábbis félistennek kelleni lenni ahhoz, hogy a sok szörnyűséget és fájdalmat, amely hatással van ránk, egy csapásra képesek legyünk megszüntetni. Az ember csetlő-botló lény, gyakran követ el hibákat, hol tragikus, hol pedig nevetséges figura. Korántsem tökéletes teremtmény, de jól is van ez így. A botlásokra, múltbéli ostoba döntésekre a későbbi negatív következmények világítanak rá igazán. Habár a színház, mint kulturális intézmény sem a humor, sem más eszköz által nem képes lebontani a sztereotípiák falait, eloszlatni a megkövült előítéleteket, mégis segíthet egy optimistább attitűd kialakításában, ami pedig talán odáig is vezethet, hogy segít a problémákat, nehézségeket kevésbé terhelő perspektívából láttatni. Lehet komédia vagy tragédia, a lényeg, hogy felrázzon, szembesítsen és hasson az emberekre. Woody Allen, Hofi Géza, Monty Python – úgy gondolom – remek példák erre. Az én meglátásom színészként, és magánemberként is az, hogy egy krízis megoldásához és feldolgozásához idő szükséges. Hagyni kell érlelődni. Majd pedig el kell jönnie a pillanatnak, amikor már nevetni tudunk egyéni és közösségi problémákon. A nevetésre való képesség lehetővé teszi, hogy kellő távolságból, éretten tekinthessünk a krízishelyzetre.
A Nézőművészeti Kft. Nonprofit alapon működik. Miért tartja fontosnak, hogy létezzenek olyan kulturális befogadóterek a városban, amelyek függetlenek az állami elvárásoktól?
Amikor Scherer Péterrel, Gyulai Esztetrel, Katona Lászlóval megalapítottuk a Nézőművészeti Kft. – t elsősorban a kíváncsiság vezérelt minket, vagyis, hogy képesek vagyunk – e olyan volumenű előadásokat színpadra állítani, amelyek működőképesek. Nem valakinek a felkérésére, hanem pusztán a magunk örömére és bánatára szerettünk volna alkotni. Úgy tűnik, nem vallottunk kudarcot. Nyilvánvaló, hogy egy nonprofit kft. esetében is vannak szabályok, amelyek megkívánják az alkalmazkodást.
A tavalyi EFOTT-on Scherer Péterrel arról faggatta a fiatalokat, szoktak-e színházba járni. Volt, hogy meglehetősen lesújtó válaszokat kaptak. A Tasnádi István által írt Nézőművészeti Főiskola című darab épp egy olyan jövőt idéz meg, amikor az emberek elveszítik érdeklődésüket a színházak iránt, a megfigyelés aktusa pedig elenyészik. Hogy látja, elindultak már ezen a lejtőn a 21. századi fiatalok?
A Szkéné Színház nézettsége a múlt évhez képest 40 százalékkal növekedett. Nyilván nem tudok a közönség összetételéről pontos adatokat, de azt tudom, hogy Horváth Csaba, Pintér Béla társulatának előadásaira meglehetősen sok fiatal is jár. A Nézőművészeti Kft. sem panaszkodhat, ráadásul a Scherer Péter rendezte Ady/Petőfi előadásokra is nagy igény van. Ez utóbbi rendhagyó irodalom óra keretein belül szeretné megszólítani a diákokat. Bármilyen műfajú darab legyen repertoáron – komédia vagy tragédia – a lényeg, hogy hasson a fiatalokra is, és, ha kell, taglózza le őket néhány percre. A cél tehát az, hogy a társadalom és saját magunk kritikus-ironikus megfigyelései alapján, kortárs, a mai magyar társadalmat érintő, egyszerre megrázó és szórakoztató színpadi műveket hozzunk létre.
Scherer Péterrel amolyan ásó, Kapa, nagyharang – féle elválaszthatatlan párost alkotnak, legalábbis, így maradtak meg a köztudatban. Mikor, milyen apropóból találkoztak először?
Péterrel közel húsz éves kapcsolat köt össze minket. Már az első közös darab, a Bárka Színházban előadott Szentivánéji álom előtt is ismertem őt, de tény, hogy a szakmai kapcsolat – egyébként a barátság is – ezt követően erősödött fel közöttünk. Kívülálló szemével nézve persze nem biztos, hogy barátoknak, sokkal inkább két vadállatnak tűnhetünk. Megbeszéltük Péterrel, hogy, amennyiben Kapa – Pepe páros szakmai különválására kerülne a sor, sajtótájékoztatón jelentjük majd be az eseményt.
Abban az időszakban lett színész, amikor bizony még meg kellett járni a szamárlétra fokait statiszta szerepektől egészen a Jászai Mari – és a 2011 – es Kaszás Attila – díjig. Nem bosszankodik, amikor azt látja, hogy a mai fiatalok sokszor inkább kikerülik ezt a bizonyos létrát?
Annyi más dolog van az életben, ami bosszant, és amivel foglalkozni kellene, hogy ez aztán igazán nem tud felbosszantani.
Kik voltak hatással Önre szakmailag akár Szolnokon, akár másutt?
Rengeteg emberrel ismerkedtem meg pályafutásom során. Nyilván sokat változtam én is, mint ahogy körülöttem a világ is. Harmincöt évvel ezelőtt mást jelentett egy találkozás, mint most. Ha mindenáron mondanom kell neveket, akkor Fodor Tamást, Csizmadia Tibort, Grünvalszky Ferencet emelném ki, de lehetne még sorolni Törőcsik Maritól kezdve egészen Udvaros Dorottyáig. Sok embertől kaptam sok hasznosat úgy szakmailag, mint emberileg. Ezek a találkozások más-más okból ugyan, de mindenképpen meghatározták az életemet.A külföldön több díjjal jutalmazott David Harrower Blackbird című darabját Kováts Adél állította színpadra a Szkéné Színházban. A darab főszereplőjeként akkor ezt nyilatkozta: „eddig egyetlen szerepénél sem fordult elő, hogy azt éreztem volna a próbafolyamat közepén, hogy nem akarom eljátszani, csak mert annyira szörnyűséges a figura. Két napig arra is nehezen vettem rá magam, hogy a kezembe vegyem a szövegkönyvet" .
Hogyan volt képes átlendülni a karakterrel kapcsolatos krízisen?
A Blackbird kétségkívül izgalmas darab. A pedofília problematikáját pedzegeti. Két ember fatális találkozásáról szól, akik között hosszú, nehéz beszélgetés kezdődik tizenöt év után, amelynek során felidézik a közösen átélt múltat. Egy régi bűn, egy tizenkét éves lány iránt érzett vágy végérvényesen egymáshoz láncolja a szereplőket. A próbák során azon kaptam magam, hogy meglehetősen távolinak éreztem magamtól a figurát. Nehéz volt a bőrébe bújnom. Szerencsére, ahogy jött a krízis, úgy el is múlt.
Rowan Atkinson egyik újságnak adott nyilatkozata jutott eszembe: „szeretem az esőt, ilyenkor senki sem látja a könnyeimet.” Milyen Mucsi Zoltánt kapunk akkor, ha nem a színpadon látjuk?
Értem, mire irányul a kérdés, de azt kell, mondjam, nem tartom magam szomorú embernek. Nincs is okom szomorkodni, hiszen van négy egészséges gyermekem és munkám is. Inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak dolgok, amelyek szomorúvá tesznek, olykor pedig keserűséggel töltenek el. Szerintem tévhit az, hogy, ha valaki humorral foglalkozik, magánemberként feltétlenül szomorúnak vagy éppen vidámnak kell lennie. Vannak jobb, vannak rosszabb napjaim, és én is – éppúgy, mint mások – hozok rossz vagy éppen jobb döntéseket. Emberből vagyok. Természetesen szeretem, ha a dolgaim úgy alakulnak, ahogyan azt én szeretném, ahogyan elterveztem, ahogyan le lett fixálva.
Ez a gondolkodás nagyon jellemző a szeptemberi születésűekre. Egy asztrológus hozzátenné még a maximalizmust és a kritikusságot is. Utóbbival hogy áll?
Kicsit kritikus vagyok. Mondom ezt én. Viszont, ha azokat kérdezi, akik velem élnek, vagy akikkel együtt dolgozom, ők rávágnák, hogy borzasztóan, elviselhetetlenül kritikus vagyok.
A 2013/2014-es évadban milyen produkciókban láthatja majd Önt a közönség?
Litkai Gergely humorista felkérésére Vinnai András ír nekünk egy darabot, amelyet szeptember végén kezdünk el próbálni, októberben pedig már bemutatója lesz. Ezután következnek a januári A zsidó darab próbafolyamatai, valamint Márai Sándor Szegények iskolája című művén alapuló darabban játszom majd.
Milyennek képzeli el szakmai – és magánéletét tíz – tizenöt év múlva?
Ami biztos, hogy jóval ráncosabb leszek, mint most. Elképzelhető, hogy több idő alatt futom majd le a száz métert, elképzelhető, hogy őszülni fogok, már, ha lesz még hajam. Szeretném tíz év múlva rövidebb idő alatt teljesíteni a száz métert, valamint jó volna megkapni Cannes –ban és Berlinben a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, na és mindezt Moszkvában is remek lenne elnyerni. Az Oscar-díjhoz is hozzá kell még jutnom valahogy, de viccet félre téve csupán a következőkre vágyom: egészséges legyek, észnél legyek, és legalább annyi energiával és olyan átéléssel legyek képes dolgozni, mint amennyivel mindezt jelenleg teszem.
Jónás Ágnes
forrás: http://www.kultura.hu/
