A Szerelem éjszakájára vár Gerlóczy Márton

Nemrégiben jelent meg az éles szatírájú társadalombírálattal átitatott Létra című kisregénye, A csemegepultos naplójából pedig színpadi változat készül. Maga Gerlóczy Márton pedig szedelődzködik: vándorcigány-írónak áll.

– Írót kérdezni arról, hogy miért jó vagy hasznos olvasni, olyan, mintha a húsfogyasztás mellett a hentesnek kellene érvelnie, de nemcsak pörköltrajongók, hanem vegetáriánusok előtt is. Mivel győzné meg őket?

– Na most képzeljük el, hogy sétál valaki a Nyugati téren és meglátja a feliratot: olvasás. Az meg micsoda, gondolja magában, majd besétál. Kik ezek ott a színpadon? Színésznek gyengék, zenésznek nevetségesek. Szereptévesztéses, túlmozgásos hölgyek és urak ripacskodnak ott nagy modorosan a színpadon. Nem fogy a könyv, nem olvasnak az emberek, az író meg csóró. Nem értem mi ez a nagy rémület, ez mindig is így volt. Az író sértődött, mert rengeteget dolgozik egy művén, amiért megalázóan keveset kap, aztán meg megveszik egy-kétezren. Ez sérti az író hiúságát, ezért aztán keresi a rivaldafényt. Hátha akkor majd megveszik a könyvét is. No de kik veszik meg? Kik azok az emberek, akik eddig nem tudták, hogy mi az az olvasás? Azoknak ír az ember, akiknek el kell mindezt magyarázni? Vagy azoknak, akik ezt a színvonaltalan ripacskodást látván elfordulnak az írótól? Eszem ágában sincs meggyőzni a vegetáriánust, hogy egyen borjúszegyet. Szarok arra, hogy mit eszik.

– Tényleg soha nem próbált még meggyőzni senkit, hogy olvasson el ezt-azt?

– A közvetlen környezetemben előfordult már, hogy így fordultam valakihez: te, olvasd már el ezt a könyvet. Aztán elolvassa, vagy nem. Már alapjaiban rossz ez az elképzelés és megfogalmazás. Nem lehet meggyőzni senkit arról, hogy olvasson. Arról csak az olvasás tudja meggyőzni, de ha nem fogékony rá, akkor te hiába mondod neki: olvasd tovább. Nem érdekel, feleli. Dehogynem, majd meglátod, érdekelni fog… Micsoda agyrém ez! Olvasásnépszerűsítés. Mi ez, gumióvszer? Ha nem húzod fel, lesz gyereked, ha felhúzod, nem lesz? Ha olvasol, ügyes-okos leszel, ha nem, debilhülye? Javaslom, tartsuk meg a szerelem éjszakáját is, mert manapság a fiatalok nem szerelmesek. Ugye? Mondjuk el nekik, hogy miért jó szerelmesnek lenni. Nem olvasásnépszerűsítés ez, hanem írónépszerűsítés.

– Akkor hogyan lehet véleménye szerint „intézményesen” olvasásra „nevelni”, „szoktatni”?

– Ez pofonegyszerű. Az ilyen rendezvényekre fordított összegeket oda kell adni az íróknak, hogy a sok baromság helyett inkább dolgozzanak. Mivel mindezt én találtam ki, az lenne a javaslatom, hogy legelőször én kapjak egy nagyobb összeget, szeretnék évente három hónapot tengerre néző szobában dolgozni, és lehetőség szerint évente csak egyszer találkozni olvasókkal, akiknek innen üzenem: egy szavát, egy mosolyát se higgyék el az írónak.

– Gyerekkorában önt kellett irodalomfogyasztásra szoktatni, vagy olvasott csak úgy, kedvtelésből, esetleg a fizikaórán (vagy osztályfőnöki órán) a pad alatt?

– Gyermekkoromban nem olvastam sokat, mert nem tudtam a seggemen maradni. Az osztályfőnöki órán nem értem rá, idegesítenem kellett az osztályfőnököt. Otthon és a nagyszülőknél és minden más ingatlanban, ami a családomé volt, könyvek vettek körül és én persze sokat le is emeltem a polcról. Egy délután, emlékszem nyár volt, nagyapám belépett és azt mondta: ülj le, fiam, szeretnék beszélni veled valamiről. Hallottál már az olvasásról, kérdezte. Mondom, igen. Szükségét érzed annak, hogy népszerűsítsem neked, vagy visszamehetek faragni? Menjél csak nyugodtan, elég népszerű már nálam az olvasás, feleltem, majd tovább olvastam a Gőgős Gúnár Gedeont.

– Ezek szerint nem csak ironizáló hajlamának (és esetleg a reáltárgyaknak) volt közük ahhoz, hogy Petőfi nyomdokaiban nyolc iskolába járt, mire befejezte a középiskolát. Hogy is volt ez a történet?

– Ez a történet megvásárolható, máris mondom az ISBN számát: 9789632443607. Ez egy nagyon népszerű ISBN szám, de szívesebben népszerűsíteném a Létra című legutóbbi kisregényem ISBN számát, amit az eddigi tapasztalataim szerint az ötven-kilencvenöt éves korosztály kedvel igazán, a fiatalabbak nem tudnak mit kezdeni ezzel a rengeteg sok negatív gondolattal, ami belőlem árad.

– Előzetes sejtésének megfelelően tényleg ki kellett költöznie abból a házból, pontosítok: hajdani kuplerájból, amelynek mai mindennapi viszonyairól ezt, a május 1-jén zajló szatírát mintázta?

– Látogatom az ingatlant, mert ott található a dolgozóasztalom és a dolgozószobám. E kettő ugyanaz, mert az asztal a fél lakást elfoglalja, szóval ez az asztal a munkahelyem, ahová bejárok, de persze előfordul, hogy bent alszom a munkahelyemen. Mostanában azon igyekszem, hogy leszoktassam magam az otthon melegéről, így könnyebben hagyom majd el az országot is. Az a tervem, hogy vándorcigány-író leszek. Elmegyek egy városba, legközelebb Brassóba, ott beülök egy szobába és dolgozom egy hónapot, aztán továbbállok. Valószínűleg Szabadka lesz a Brassó utáni úti cél.

– Az olvasás éjszakáján mivel lepi meg a hallgatóságát, lévén, hogy akkor a fellépők zöme kicsit más oldaláról mutatkozik meg, mint íróként teszi a fogalmazós hétköznapokban?

– Ez az oldalam nagyon sokak számára eddig ismeretlen volt. Óriási meglepetés lesz, de csak annyit árulhatok el belőle, hogy valószínűleg nem leszek ott.

– Csemegepultot nem rendez be a könyvesboltban? Csak hogy visszakanyarodjunk a beszélgetés elejére, amelynek hasonlata nem volt öncélú, elvégre A csemegepultos naplója című regényéhez úgy szerezte az élményanyagot, hogy elszegődött a Nagycsarnokba árusnak.

– Az egy régi történet, már nem foglalkozom hagyományos füstölt termékek forgalmazásával és árusításával. Körülbelül egy év múlva azonban bemutatják majd a könyvből készült színpadi művet Ötvös András főszereplésével, Göttinger Pál rendezésében, akivel még egyáltalán nem ismerjük egymást. Óriási ötletnek tartom, hogy egy színész játssza el ezt a szerepet egy színházban és nem egy író. Addigra már kapható lesz a könyv új kiadása is, úgy tudom tavasztól.

– Írói munkájában mindig a valóságból „táplálkozik”?

– Nem ismerek mást, csak a valóságot. Amit másnak szokás nevezni, az csak egy másik valóság.

Mátraházi Zsuzsa

Forrás: könyvhét.hu