A "Mezei Néző" a Telefondoktorról

Az előadás a 48. volt. Egy jól bejáratott, sikeres produkcióról van szó, amelyik a Bárkából indulva elég sok helyen megfordult már. (Azóta a 49. előadás Vácon volt megtartva, az 50. ismét a Tháliában.) Ez a második évad, amikor a Tháliában is látható, a Független Thália Projekten belül.

Néhány héttel ezelőtt egy másik előadásra készülve valaki udvariasan sugalmazta: "de hát miért nem nézed ma inkább a Telefondoktort? - az olyan jó!". Akkor nem hallgattam rá, (most már látom, hogy igaza volt), ennek ellenére szöget ütött a fejemben ez a mondat és elhatároztam, hogy előbb-utóbb megnézem. Miért is?

Nemcsak azért, mert szavahihető embertől érdemes tanácsot elfogadni, sőt azért sem, mert egy nyolcvan perces bohózatra vágytam volna - annyira nem szeretem ezt a műfajt. Hanem? Kíváncsi voltam, hogy milyen színész is Göttinger Pál, aki alapvetően mintha inkább rendezőként lenne közismert.

Szabó Borbála viszont dramaturgként ismert, illetve egy Varró Danival közös befutott darab kevésbé sztárolt társszerzőjeként (ez a Bábszínházban játszott Líra és Épika). Az idők folyamán írt már több darabot, például a Bárkának is. (A teljes tizedik évad) A Telefondoktor ugyan bohózat, de a mai magyar valóságunk egy szegletéről mutat egy gyors látleletet. Nem mondható, hogy az egész magyar társadalom rajza belefér egy szereplő nyolcvan percnyi telefonbeszélgetéseibe, de azért elég sok problémát sikerül érinteni. Különösen azon gondolkodhatunk el, hogy társas viszonyaink mennyire felületesek. Ismerjük-e igazán a körülöttünk élőket, figyelünk-e eléggé rájuk? Nem tesszük-e még nehezebbé az életüket? Többek között ezek az általános kérdések merülhetnek fel bennünk, miközben nézzük (de még inkább: miután megnéztük) az előadást. 

Az alaphelyzet roppant egyszerű: van egy nőgyógyász, aki az előző héten beletörte a kulcsot a rendelője zárjába. Ugyanez megismétlődik vele most is. (Lehet, hogy jó neki egyedül a rendelőben? Ösztönösen cselekedett?) Ezt már fél bevallani, így hazugságokba keveredik a feleségével, barátaival, a gyerekei óvónőjével, páciensével és anyjával folytatott szinte szünet nélküli, három telefonon lefolytatott beszélgetések során. Gyáva, lelkiismeretfurdalása van, de aztán az előadás végén az is kiderül, hogy mégsem ő az igazi áruló. (További részletek már kimerítenék a spoilerkedés kategóriáját.)

Göttingernek simán elhisszük, hogy orvos és ez az ő rendelője. A beszélgetések során a legtöbb esetben könnyen elképzeljük a nem hallott mondatokat is, reálisnak érezzük a helyzetet. Számomra az is érdekes volt, hogy Szabó Borbála éppen az én környékemre helyezte a történetet (lehet, hogy ő is erre lakik?), a fiam is abba az óvodába jár, ahonnan a hősünk ikreit haza kellett volna hozni. Leginkább a nagymama személyét volt könnyű elképzelni, aki csak nem akarja betartani a szülői kéréseket: tévézteti a gyerekeket, édességet ad nekik rendszeresen. Kicsit meg is nyugodtam, ezek szerint már a magyar irodalomban is meg van örökítve ez az igazán mély és kibékíthetetlen konfliktus. A darab más mozzanatait viszont nem tudtam magamra venni. Mivel most már 3,5 éve nem használunk semmiféle telefont, ezért különösen nyugodtan tudtam nézni az előadást, lám, ez velem nem fordulhat elő, hogy csak így hívogatnak. Bezzeg ez a szerencsétlen mennyire szenved.

Göttinger szuggesztíven jeleníti meg a szenvedőt, aki azért annyi önismerettel rendelkezik, hogy a darab végén összegezze, hogy gyávasága a hibás mindenért. A legviccesebb pillanatok mindig azok, amikor megdöbbenve hallgat és érdekesen meresztgeti a szemeit. Ezeket a pillanatokat a közönség hálásan, nagy nevetésekkel fogadta. Összességében is hálás volt a közönség, reagáltak a komikus helyzetekre. 

Jó volt az előadás, a néhány üresjárat ellenére, amikor a tempó valahogy nem volt igazán feszes, érdemes ezt játszani még tovább. Jól jöhet nekünk, hogy futólag magunkba nézzük és végiggondoljuk, hogy nem túlságosan hasonló-e a mi életmódunk is e doktoréhoz. Ha nem, az se baj, akkor kikapcsolódtunk nyolcvan percre, jó esetben a mobilunkkal együtt.

forrás: http://mezeinezo.blog.hu/