Végéhez közeledik az évad - MalomSzínház, Jászberény
A Malom színház az év hátralévő napjaiban is különböző stílusú és sok féle érdeklődésre számot tartó előadással jelentkezik. A napokban Jászberényben tartózkodik a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, mely nem újdonság a diákoknak és a tanáraiknak, hiszen rendszeresen tartanak osztálytermi előadásokat középiskolákban.
Most annyival bővül a programsorozatuk, hogy workshopokat, színházi kommunikációs tréningeket is tartanak délelőttönként.
Kisebbeknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak mutatkozik be december 4-én a pécsi MárkusZínház: Mátyás király szárnyaicímű bábszínházi előadásával. A társulat és ez az előadás hazai pályán, és több alkalommal nemzetközi porondon, fesztiválokon is díjakat nyert. A nagy érdeklődésre való tekintettel dupláznak, mert a meghirdetett 15.00 órás előadáson kívül, délelőtt 11.00 órakor is tartanak egy előadást.
Az őszi-téli Malom színházi szezonban, december 10-én harmadik alkalommal látogat el városunkba kortárs táncegyüttes. Ez alkalommal a Hodworks, Hód Adrienn csoportja, Basse Danse című előadásukkal mutatkozik be. Ennek az improvizációs ,,testnyelvnek" a koreográfiája kiérdemelte a 2011-es év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat.
Az adventi készülődés közepette december 11-én érdemes lesz egy pillanatra megpihenni, meghallgatni egy fiatalokból álló, tehetséges, újonnan alakult kórust, a Szent István Egyetem ABPK Jászberényi Campus Kórusát. Vezényel: Virágné dr. Juhász Nyitó Klára, zongorán közreműködik: Farkasné Szőke Tünde
December 12-én újra vendége lesz városunknak a celldömölki Soltis Lajos Színház: Menedék/Asylium című, műfaját tekintve mozgásdráma előadásával. Az ízig-vérig tehetséges színjátszó fiatalok így ajánlják a produkciót: "Mozgásszínházi előadás külső és belső utazóknak. A ,véletlenszerűen összeverődött emberek közös lélekörvénye egyetlen éjszaka alatt lezajló története, testekben elbeszélve.
Közkívánatra december 14-én, egy korábban már bemutatott előadással, a Telefondoktorral mulattatja majd a közönséget Göttinger Pál. Az egyszemélyes bohózat végére kiderül majd, hogy a darabokra cincált szálakat hogyan lesz kénytelen kibogozni a szereplő azáltal, hogy elkezd igazat mondani.
A szeptemberben megkezdett színházi műhelyek bemutatkozása december 18-án lesz látható JÁTÉK / PLAY/ OBRA címmel. Gaál Ildikó, Ashley Male és Clara Ruiz drámapedagógusok csoportjainak etűdökkel, játékokkal, dalokkal, akciókkal történő bemutatója nem csak családtagoknak, hanem az erre kíváncsi érdeklődőknek is jó szórakozást nyújthat.
December 19-én: Szeretet, Szépség, Szív, Szolgálat címmel Pitti Katalin Liszt-díjas Érdemes Művész az opera birodalmába kalauzolja el a nézőket. Közvetlenül karácsony előtt nagy szükségünk lesz ars poeticájára: ,,A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle."
forrás: http://tutihir.hu