Fülledt nyáreleji este, legalábbis ennek csúfolják. Borús idő, de mégis izzasztó, főleg ahogy a Rákóczi hídon verekedjük át magunkat. Némi közlekedési malőrrel próbáltak minket szabotálni, így kicsit késésben vagyunk. Ám épphogy felhágok a híd pesti oldalára, máris hallom a Duna felett érkezni, a The Kiss hívogató rigmusait. Pont annyira fogja marokra a lelkem ez a szám, mint anno ifjúként, amikor épp én voltam Hawkeye. A Firkin bevonuló zenéje. Érkezünk ZP, akarom mondani Barba Negra Track.
A Whiskey In The Jar töltődik épp, amikor lélekszakadva megérkezünk, és itt jegyzem csak meg, hogy milyen ritka jelenség ez, miszerint alig 10 perccel a hivatalos kezdés után a zenekar már a színpadon van. Kicsit lassan oldódunk, a hely amúgy sincs (még)dugig emberekkel, de ebben újfent benne van a keze az időjárásnak. De legalább nem esik. Szépen lassan kezdenek az érdeklődök a színpad felé összpontosulni, hiába a kezdő söröket muszáj még beizzítani, anélkül nincs ír-kelta rock. Mindeközben már a Molly Malonemegy, és így megkapjuk az első falatot az új albumból is. Az újdonságok listáján a következő megálló aParasite’s Lust, ami még mindig kicsit fura nekem, ezzel a szinte hip-hopos beütésével, de ezzel együtt is, végre kezdjük már felvenni a ritmust. A régebbi trackek közül is hadrendbe állítottak néhányat. Itt a Fields Of Athenry, ahogy érkezik a The British Army is, a Beggarman-el, és a Whup Jamboree-val egyetemben. Ha pedig már jamboree, akkor itt kell megjegyeznem (újfent), hogy mennyire örülök annak, hogy Göttinger Pali, ha más nem legalább tiszteletbeli Firkin-tag maradt. Az ő süvöltő szólama nélkül egy Drunken Sailor Songpéldául sokkal kevesebb lenne. A lelket is kiüvölti belőled ez az ember, fantasztikus hangulatot teremtve. De ez persze elmondható a zenekarra úgy általában. Jól példázza ezt az is, ahogy a koncert eleji fülledt lézengésből, egy hatalmas csűrdöngölést varázsoltak… basszus a Firkinre nem lehet nem ugrálva üvölteni. Hiába, a kelta (sör)szellem dolgozik bennük.
Az If I Could Be The Pope pontosan olyan jól szólt koncerten is, ahogy azt vártam, de a Finger In The Pie-t meghallva is lélekszakadva szaladtam vissza a pulttól. Szlalom sörrel a kézben, hogy máshogy? A Hetedhét székelyt végigüvölteni pedig külön élmény volt, ahogy a ráadásként kapott Igyunk pálinkát is. Ahogy az is egy külön egy hangulat, amikor a visszatapsolásnál a tömeg egyre csak azt skandálja, hogy: Pálinka, Pálinka!
Kiemelném Turáni Csongor (M.É.Z.) vendégszereplését, akiről mellesleg én elsőre azt hittem, hogy egy leprikón, olyan csendben ült oda a hátsó fertályába, hogy végig azon gondolkoztam mikor került oda. Aztán persze amit Péter Jánossal karöltve lenyomtak, az minden volt csak nem csendes, és visszafogott. Ahogy az sem volt az, ahogy Marthy Barna vezényelte a hangulatot. Amikor a hajrában, magából és felsőruházatából kivetkőzve, ugrálva-pattogva vezette az őrjöngést, akkor egyszerűen nem lehetett nem vele együtt menetelni. Ugyan a hangosítás lehetett volna jobb is, de azt kell mondjam, hogy újfent hatalmasat buliztam. Hajrá Firkin, találkozunk legközelebb. Addig is ne feledjük, hogy: rossz, aki folyton jó!
