Vonalhúzás próbanapló 5. rész
Gyenes Dániel gimnazistaként követte nyomon a Vonalhúzás (korábban pedig az Utazás a koponyám körül) próbáit – ezúttal záró sorait olvashatják.
Üdvözlöm a Kedves Olvasókat!
Pénteken beért a finisbe a Vonalhúzás. Így nekem már nem is maradt más teendőm, mint hogy az alábbiakban elbúcsúzzak mind a darabtól mind pedig Önöktől. Csapjunk is a lovak közé!
Nem kezdem rögtön a premierrel, hiszen azért voltak még történések az azt megelőző napokban is, holott lényegi változtatásokat nem alkalmaztak a darab struktúráján, inkább személyes szempontból volt örömteli a csütörtöki házi főpróba előtti alkalom. Ugyanis szorgos autogramgyűjtésbe kezdtem. A próba elejétől kezdve vadásztam a darabon dolgozók szignóira. Így is maradt még egy-két beszerzésre váró, azokat pofátlanul, a főpróba első felvonása előtti 5 percben kértem el. Szívesen írta alá mindenki a már azelőtt is nagy becsben őrzött, ámde eső áztatta szövegkönyv-példányomat. (Az egyik próbára igyekeztem, amikor elkapott a „jó” idő…)
Abszolút nem érződött a színészeken a görcs, mintha meg se kottyanna nekik a „0.” előadás. Na persze érhető, ennyi év rutinnal könnyedén hozták le a főpróbát, amire már nézők is jöhettek. Pont ebből adódott, hogy első blikkre kritikus pont alakult ki, ugyanis a Fejvadász egyik, a sikerről szóló monológjakor egy néző ténylegesen válaszolt a felvetődő kérdésre, de a profizmus megmentette a jelenetet, így nem lett csúszás, csak nevetés.
Mondanom sem kell, pénteken érkezett el az, amire mindenki várt. A premieren minden a terv szerint alakult. Még akadály sem gördült a színészek elé, mint az előző alkalommal. Az eddig kicsit instabilnak érződő operett jelenetben pedig már minden a helyén volt.
Érdekes, hogy más-más nézőcsoport hogyan reagál egy adott jelentre, vagy melyiket ítéli a legviccesebbnek. Míg a főpróbán leginkább a fent említett jelenet, illetve a nagy lassított felvétel alatt volt egybehangzó nevetés, addig a premieren a Férj és a Barát szexuális bizonytalansága kapcsán nevettek leghangosabban. A közös halmaz legkiemelkedőbb pontja maradt a bunyós jelenet. A nézők nem tudták hova tenni, mi ez a nagy zűrzavar, egymás fejét verik a falba a szereplők.
No de miután minden karakter az „őt megillető helyre került” és hihetetlenül hangulatos, szomorkás, de mégis nyugodtságot sugárzó dallamok közepette lekapcsoltak a reflektorok, hangos taps-cunami vette kezdetét, és két kezemen sem tudom megszámolni, hányszor zúgott a „vissza, vissza” rigmus. Úgy érzem, nagy sikert aratott a darab. Lehet, úgy gondolják, hogy a közelség miatt mondom ezt, és talán klisésnek is hathat, de annál igazabbat nem tudok erről a darabról elmondani, mint azt, hogy életem egyik legkedvesebb színházi élménye volt ez, aminek üzenetét remélem én magam is hasznosítani tudom majd.
Végezetül, szeretnék köszönetet mondani és gratulálni mindenkinek, aki a darabban/darabon dolgozott, a rendezői-szerzői stábnak, a színészeknek, a segítőknek és a háttérben dolgozóknak, hogy létrehozták a művet, illetve, hogy kedvesen fogadtak minden alkalommal, nemcsak ezalatt a közel két hónap alatt, hanem ezalatt a fél év alatt. Rengeteg profit volt szerencsém munkában látni, és két remek darabot láttam megszületni. Ismételten hatalmas élményt adtak ezzel nekem. Ezúton is megköszönöm az egész igazgatóságnak, hogy betekinthettem a színfalak mögé, valamint Lőrincz Viktóriának a sok segítséget, azt, hogy ezeket a cikkeket Önök elé tárta. Végül, de nem utolsó sorban Sipos Imrének, a színház menedzserigazgatójának, valamint iskolám, a Szent-Györgyi Albert gimi igazgatójának, Beleznay Tamásnak, akik lehetővé tették számomra ezt az egészet. És persze mindazoknak, akik velem tartottak, olvasták az írásaimat.
Remélem érdekesnek tartották a cikkeimet, és írásaimmal kedvet csináltam a Vonalhúzás megtekintésére. Véget ért tehát ez a próbafolyamat is, hovatovább, az egész évad. A Pesti Magyar Színház szeptemberben folytatja, az én csatlakozásom még bizonytalan, de remélem a legjobbakat, és hogy a nyári szünet után újból írhatok Önöknek.
Köszönöm a figyelmet!
Gyenes Dániel
Korábbi próbanaplók >>
Üdvözlöm a Kedves Olvasókat!
Pénteken beért a finisbe a Vonalhúzás. Így nekem már nem is maradt más teendőm, mint hogy az alábbiakban elbúcsúzzak mind a darabtól mind pedig Önöktől. Csapjunk is a lovak közé! Nem kezdem rögtön a premierrel, hiszen azért voltak még történések az azt megelőző napokban is, holott lényegi változtatásokat nem alkalmaztak a darab struktúráján, inkább személyes szempontból volt örömteli a csütörtöki házi főpróba előtti alkalom. Ugyanis szorgos autogramgyűjtésbe kezdtem. A próba elejétől kezdve vadásztam a darabon dolgozók szignóira. Így is maradt még egy-két beszerzésre váró, azokat pofátlanul, a főpróba első felvonása előtti 5 percben kértem el. Szívesen írta alá mindenki a már azelőtt is nagy becsben őrzött, ámde eső áztatta szövegkönyv-példányomat. (Az egyik próbára igyekeztem, amikor elkapott a „jó” idő…)
Abszolút nem érződött a színészeken a görcs, mintha meg se kottyanna nekik a „0.” előadás. Na persze érhető, ennyi év rutinnal könnyedén hozták le a főpróbát, amire már nézők is jöhettek. Pont ebből adódott, hogy első blikkre kritikus pont alakult ki, ugyanis a Fejvadász egyik, a sikerről szóló monológjakor egy néző ténylegesen válaszolt a felvetődő kérdésre, de a profizmus megmentette a jelenetet, így nem lett csúszás, csak nevetés.
Mondanom sem kell, pénteken érkezett el az, amire mindenki várt. A premieren minden a terv szerint alakult. Még akadály sem gördült a színészek elé, mint az előző alkalommal. Az eddig kicsit instabilnak érződő operett jelenetben pedig már minden a helyén volt.
Érdekes, hogy más-más nézőcsoport hogyan reagál egy adott jelentre, vagy melyiket ítéli a legviccesebbnek. Míg a főpróbán leginkább a fent említett jelenet, illetve a nagy lassított felvétel alatt volt egybehangzó nevetés, addig a premieren a Férj és a Barát szexuális bizonytalansága kapcsán nevettek leghangosabban. A közös halmaz legkiemelkedőbb pontja maradt a bunyós jelenet. A nézők nem tudták hova tenni, mi ez a nagy zűrzavar, egymás fejét verik a falba a szereplők.
No de miután minden karakter az „őt megillető helyre került” és hihetetlenül hangulatos, szomorkás, de mégis nyugodtságot sugárzó dallamok közepette lekapcsoltak a reflektorok, hangos taps-cunami vette kezdetét, és két kezemen sem tudom megszámolni, hányszor zúgott a „vissza, vissza” rigmus. Úgy érzem, nagy sikert aratott a darab. Lehet, úgy gondolják, hogy a közelség miatt mondom ezt, és talán klisésnek is hathat, de annál igazabbat nem tudok erről a darabról elmondani, mint azt, hogy életem egyik legkedvesebb színházi élménye volt ez, aminek üzenetét remélem én magam is hasznosítani tudom majd.
Végezetül, szeretnék köszönetet mondani és gratulálni mindenkinek, aki a darabban/darabon dolgozott, a rendezői-szerzői stábnak, a színészeknek, a segítőknek és a háttérben dolgozóknak, hogy létrehozták a művet, illetve, hogy kedvesen fogadtak minden alkalommal, nemcsak ezalatt a közel két hónap alatt, hanem ezalatt a fél év alatt. Rengeteg profit volt szerencsém munkában látni, és két remek darabot láttam megszületni. Ismételten hatalmas élményt adtak ezzel nekem. Ezúton is megköszönöm az egész igazgatóságnak, hogy betekinthettem a színfalak mögé, valamint Lőrincz Viktóriának a sok segítséget, azt, hogy ezeket a cikkeket Önök elé tárta. Végül, de nem utolsó sorban Sipos Imrének, a színház menedzserigazgatójának, valamint iskolám, a Szent-Györgyi Albert gimi igazgatójának, Beleznay Tamásnak, akik lehetővé tették számomra ezt az egészet. És persze mindazoknak, akik velem tartottak, olvasták az írásaimat.
Remélem érdekesnek tartották a cikkeimet, és írásaimmal kedvet csináltam a Vonalhúzás megtekintésére. Véget ért tehát ez a próbafolyamat is, hovatovább, az egész évad. A Pesti Magyar Színház szeptemberben folytatja, az én csatlakozásom még bizonytalan, de remélem a legjobbakat, és hogy a nyári szünet után újból írhatok Önöknek.
Köszönöm a figyelmet!
Gyenes Dániel
Korábbi próbanaplók >>
forrás: http://magyarszinhaz.hu