Egy korábbi interjúdban azt nyilatkoztad, hogy minden szerepnél megnézed, hogy mi az, ami miatt szeretnél olyan lenni, mint az az ember, mi az ereje és a gyengéje. Mi a helyzet A csemegepultos naplója főszereplőjével, Márczy Lajossal?
Itt is sorra kellett venni a szerep gyengeségeit és erősségeit, hogy miért lehet őt szeretni és felmenteni. Márczy Lajos egyrészt hihetetlenül bátor, nemcsak azért, mert végig viszi a tervét – íróként beáll a csemegepult mögé –, hanem mert képes meglátni a körülette lévő dolgok igazi arcát: pontosan látja a vásárlókon és a szomszédjain, hogy szépen lassan mindenki megőrül és tönkremegy, hiába próbálják ezt leplezni. Azonban az egész elhatározását áthatja a dac: hogyha engem elhagytak, akkor én végig szántom az éjszakát és a nőket. Aztán elkezdődnek vele olyan váratlan dolgok történni, melyek kívül esnek a saját epésségén: megszereti például a házban lakó szenilis öregasszonyt és jön egy olyan lány, akivel végre máshogy létezhet, mint a többi nővel, akiket vizsgál. Van benne egy olyan kíváncsiság és látásmód, amivel nagyon tudok azonosulni. Ráadásul nagyon humoros és vicces is, nem mellékesen pedig hihetetlen nagy öniróniával tekint saját magára.
Gerlóczy Márton az előadás alapjául szolgáló regény megírásakor valóban elment csemegepultosként dolgozni a vásárcsarnokba. Te tettél már hasonló „tanulmányutat” egy szerep kedvéért?
Igen, mikor játszottam egy ketrecharcos fiúról szóló kisfilmben, három hetet töltöttem a „birkózós kannibálok” között, akikkel lenyírtuk a hajam, napi háromszor edzettem és húst meg salátát ettem. Életre szóló élmény volt. Az első főiskolai év végén pedig Máté Gábor azt tanácsolta, hogy menjünel dolgozni, de semmiképp ne színházba: ekkor egy traumatológiai osztályon beteghordozónak álltam, de dolgoztam már korábban építkezésen culágerként is. Legutóbb, az Isteni műszak című film forgatása alatt pedig egy mentőtiszttel próbáltam végig a nyarat. Ez a munkánk egyik legizgalmasabb része, de már az is remek, ha az idő megengedi, hogy az ember hozzáolvashasson a szerepéhez, ha egy kicsit többet megtudhat például a délszláv háborúról. A csemegepultos naplójánál most fontosabb volt, hogy Schneider Jankó bábvilágában merüljek el, mint az, hogy életszerűen fel tudjak szeletelni egy disznót.
Az előadásban rengeteg karaktert keltesz életre a tárgyak mozgatásával. Foglalkoztál már korábban is tárgyanimációval?
Soha, de mindig is szerettem a Matchbox repülőket, ha tehetem, havonta veszek is egyet. Rendkívül izgalmas volt, amikor Jankó és Pali (Göttinger Pál rendező – szerk.) kitalálták, hogy melyik virsli és szalámi testesítse meg az adott szereplőt. Nagyon nehéz és csodálatos világ a bábművészeké, éppen ezért mindig is tiszteltem őket.
Hihetetlen, hogy mennyi hangon szólalsz meg a darabban…
A hangutánzás a gyerekkoromból megmaradt hülyeségem.
Négy évvel ezelőtt az volt a terv, hogy film készül Gerlóczy regényéből, melynek castingján te is részt vettél.
Egerből, egy próbáról estem be a válogatásra, s éppen magyaráztam valamit az egyik jelenettel kapcsolatban a rendezőnek, aki nem értett velem egyet, Marci (Gerlóczy Márton) azonban nagyon röhögött rajta. Ekkor ismertük meg egymást és az évek alatt barátok lettünk. Mikor találkoztunk néha felmerült, hogy milyen jó lenne valamit csinálni A csemegepultos naplójából, de ennél többet nem foglalkoztunk az üggyel. Aztán egyszer csak jött az ötlet, jött Pali, hogy ha film nem is, legyen színház belőle.
Az idei szegedi Thealter Fesztiválon megkaptad a legjobb színészi alakításért járó díjat.
Mit jelent számodra egy ilyen díj?
Ez egy pillanatnyi visszaigazolás, hogy amit mi jónak gondolunk, arról mások is így vélekednek. Egy ilyen díj azonban – a színház alaptermészetéből adódóan – csupán arra az egy estére vonatkozik, amikor kiérdemeltük, hogy nekünk ítéljék: másnap már nem tudok mit kezdeni vele, hiszen újra meg kell csinálni az előadást, sőt, el is kell felejteni, mert veszélyes út, ha az elismerésen merengek ahelyett, hogy arra koncentrálnék, mikor és hova kell tennem majd a konzerveket. Másrészt ez a díj az egész csapat érdeme: senki, még Jánoska Zsuzsa, a mi főasszisztensünk és mindenben segítőnk, sem tudná megmondani, hogy kinek mi volt a saját ötlete. Ez egy közös munka volt, amiben én azt a feladatot kaptam, hogy elmondjam a szöveget.
A Katona József Színház társulatának tagja vagy, pályakezdőként azonban dolgoztál a Krétakörben és Zrínyi Gál Vincével közösen alapították meg a KoMát. Milyen érzés most visszatérni a független szférába, hiszen A csemegepultos naplóját a Jurányiban játsszátok?
Nem látom ennyire kettősnek a helyzetet, ott próbálok és dolgozom, ahol jól érzem magam. Ezért maradtam Egerben is 3-4 évig, az nem számított, hogy az intézmény független- vagy kőszínházként funkcionál. Palival sem abból a célból ültünk le, hogy mi most egy független előadást hozzunk létre, hanem hogy megcsináljunk egy ötletet, aminek megvalósulását most épp az Orlai Produkciós Iroda és FÜGE Produkció tett lehetővé.
Nagyon jól érzem magam a Katonában, nagyon szeretem, ami ott történik, és a Jurányiban is szeretek dolgozni. Nem az intézményformán, hanem azon múlik minden, hogy kinek a képébe nézel reggel, ki az, akivel együtt szenvedsz és gondolkozol az alkotófolyamat során. Az előadást az határozza meg, hogy kikkel és mit csinálsz.
Antal Klaudia
Forrás: http://juranyihaz.hu/
