Ötvös András kolbászok, májasok, szalonnák sűrűjében zsonglőrködik Gerlóczy Márton regényének monodráma-változatában, amit az Orlai Produkció mutat be Göttinger Pál rendezésében. A vidéki előadások után most a Jurányi Házban is. Menekülési vágyakról és generációs feszültségekről is beszélgettünk vele.
magyarnarancs.hu: Hogyan lett az eredetileg filmes adaptálásra szánt A csemegepultos naplójából színpadi „one man show”?
Ötvös András: A film castingján találkoztam Gerlóczy Marcival, akivel barátságba kerültünk. Évekkel később, amikor színpadi változat készült a regényből, már biztos volt, hogy én játszom. Göttinger Palival egy időben végeztünk a főiskolán, játszottam nála a Baalban és a diplomarendezésében, Hamvai Kornél Pokol című darabjában. Az ő ötlete volt, hogy mégse színdarab legyen, hanem egybefüggő szöveg, tárgyanimációs felnőtt bábjáték. Ehhez felkérte az ország egyik legjobb bábszínészét és bábrendezőjét, Schneider Jankót. Pali abból indult ki, hogy a csemegepultban rengeteg ideje van Márczy Lajosnak, ezért elszórakoztatja magát. A vele történt dolgokat úgy dolgozza fel, hogy a körülötte lévő tárgyakkal játszik.
ÖA: Nem az volt a lényeg, hogy élethű hentes vagy csemegpultos legyek, inkább élethű óvodás, akit bezárnak egy játékszobába. Jankó és Pali előre kitalálták, hogy a negyven szereplő közül ki lesz a virsli, a sonka, a ketchup, a reszelő stb. A feladat a bábozástól volt speciális. Eddig is csodáltam a bábszínészeket, de ezentúl még inkább csodálom őket.
magyarnarancs.hu: Monodrámánál nincs meg a veszélye annak, hogy a színészt azonosítják a megformált figurával? Jelen esetben Márczy Lajos cinikus, hímsoviniszta csemegepultosával.
ÖA: A színész minden szerepben magáról vall. Márczy a színpadi műfaj, a díszlet, a tárgyanimáció vagy az én személyiségem miatt tér el a könyvbeli figurától. Játékosabb.
magyarnarancs.hu: Másképpen kell kortárs szöveget mondani?
ÖA: Marci szövegét jó mondani, akkor is, ha negyvenhat oldal. A kis térben közvetlenül hat. Olyan, mint amikor megérkezik a mesélő a törzshöz, és elmeséli, hogy elmentem kolbászokat eladni, és eldöntöttem, hogy minden nőt lefektetek. Közben egyszer csak megelevenedik egy virsli. A végeredmény tekintetében nincs különbség kortárs és drámai veretes szöveg között. Nemrég jártam egyébként a csemegepultnál, ahol Marci dolgozott, és beszélgettem az eladókkal. Napi tíz órákat állnak a pult mögött. Annyi emberrel, oly sok frusztrációval találkoznak, hogy bizony este hatkor már meg kell inni egy sört, hogy másnap hajnali ötkor újra el tudják kezdeni a munkát.
magyarnarancs.hu: Felvetődik benned olykor, hogy kiugranál a színészetből?
ÖA: Állandóan felmerül, csak korábban bátrabban léptem. A főiskola előtt dolgoztam építkezésen, kórházakban. Amikor nyáron Földvárra mentünk az előadással, találkoztunk egy mozdonyvezetővel, akivel végigbeszélgettem az utat. Minden érdekel a színházon kívül is.
magyarnarancs.hu: Mennyire volt komoly szándékod a lelkészi pálya?
ÖA: Eredendően vadászpilóta szerettem volna lenni, a főiskola alatt pedig el akartam menni tűzoltónak. Nagyon régen láttam egy riportfilmet Böjte Csabáról a Duna Televízióban. Nagyszerű, amit ez az ember csinál. Hát akkor elmegyek papnak – gondoltam. Nem úgy van az, mondták, előbb meg kell keresztelkedni. Hát megkeresztelkedtem. Hála Istennek, mégsem lettem pap.
magyarnarancs.hu: Az Isteni műszak a filmes áttörés lehetőségét hordozta. Külföldön szerették, itthon langyosan fogadták.
ÖA: Nem hiszek a filmes áttörésben, nem arra vágytam, hogy onnantól kezdve ismert fiatal színész leszek. Azért örültem az Isteni műszaknak, mert hosszú idő óta nem készült minőségi film, minőségi színészekkel, amiben jó részt venni. Azt hittük, hogy ennek következménye lesz. Rengeteg energiát fektettünk bele. Végigpróbáltuk a nyarat egy mentőautóban, a szerep kedvéért megtanultam bosnyákul. Amikor bent jártam az Országos Mentőszolgálatnál – az öcsém egyébként mentőtiszt hallgató és mentőápoló –, azt tapasztaltam, hogy nagyon tetszett nekik a film.
magyarnarancs.hu: A Katonában, ahol játszol, mintha az apák rendezői nemzedéke instruálná a színészek fiúi nemzedékét. Vannak ettől olykor generációs feszültségek?
ÖA: A színház a konfliktusok művészete, a színházcsinálásban mindig felmerülnek feszültségek. A saját korosztályommal is van feszültségem, amikor nagyon érdekes akar lenni, és pont nem a lényegre figyel. Idén fordulópont van a fiatal rendezők tekintetében. Kovács D. Dániel tavaly megrendezte az Üvegfal mögöttet, idén a Cukor Kremlt rendezi. Dömötör András aMarat/Sade-ot állítja színpadra a Kamrában. Az évad végén Gigor Attilával csinálunk egy osztályteremszínházat a Tizenkét dühös emberből koprodukcióban a Stúdió K-val és a Kerekasztallal. Székely Kriszta éppen most dolgozik a diplomamunkáján a Sufniban. Ugyanakkor tagadhatatlan az idősebb generáció tapasztalata. El kell lopni, amíg tudjuk. Én is folyamatos lopásban vagyok.
forrás: http://magyarnarancs.hu/
