Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója című regényének színpadra állított verziója tökéletesen visszaadja mindazt, amiért a könyvet szeretni lehet: a humort, a mélységet, az igazságot és a fantáziát, amit füstölt húsok és félkész lányok között talál meg Lajos, az íróból lett csemegepultos. Ötvös András monodrámája az elsőtől az utolsó pillanatig remek szórakozás, ám üres gyomorral nem tanácsos nekiindulni az előadásnak!
Ha vegetáriánus lennék vagy nagyon rosszul lettem volna a szűk másfél óra végére, vagy áttértem volna a vallásos húsimádatra, húsevő lévén "cupán" nagyon-nagyon megéheztem. Húsra, természetesen. A világ legjobb árukapcsolása lenne a Jurányi előterében egy kolbászos stand felállítása az előadás napjaira, a teremből kiáramló tömeg szerintem pillanatok alatt lekopaszítaná, zsírtócsákat és meglepett árusokat maga után hagyva. Vagyis, elnézést, meglepett csemegepultosokat. Hiszen a csemegepultos-lét hivatás. Igazi szakma, a legnemesebbek közül - és ezt most minden irónia nélkül mondom. Lajos zsíros kalandjai közben nem csupán a Vásárcsarnok "népének" szokásaiba, kedvelni- vagy gyűlölnivaló tagjainak mindennapjaiba pillanthatunk be, de a vevő-eladó egyenlet egy-egy oldalán állva maga a nagybetűs Emberiség is megmutatja különböző, szebb vagy csúfabb arcait. Lajos azért van kivételezett helyzetben, mert neki van ehhez szeme, mert neki, még ha tényleg meg is szereti, tényleg komolyan is veszi, ez csak egy játék. Egy kis szünet saját, elismerten kivételezett "értelmiségi életéből", egy pontosan kiszámított és lemért év, amely alatt csemegepultost játszik, hogy igazi közelségből meglássa az embereket. Aztán a csemegepult úgy hozzánő, mint egy jó barát, aki minden rezzenését érti. A kolbászok, hurkák és virslik okos és megértő barátokká válnak, akik mellett a különféle, csak önmagukkal elfoglalt, buta, naív, vagy egyszerűen csak unalmas nőket is könnyebb elviselni.
A csemegepultos naplóját színre vinni valóban így a legjobb, monodrámaként. Nem csak a könyv E/1-es narrációja miatt, de mert Lajoson kívül a többi szereplő nem igazán létezik. Mi, olvasók, csak a róluk az ő fejében élő képpel találkozunk, ez az ő története, amit ez az egyszemélyes, ám mégsem magányos módszer szépen átemelt a színre, Lőkös Ildikó dramaturg és Göttinger Pál rendező valóban remek munkát végzett. Hatalmas dícséretet érdemel még a díszlet, egyszerűségében és fantáziadússágában is lenyűgöző, ahogy egyetlen forgószínpadra felépített csemegepulttal megjelenítik az összes helyszínt, praktikussá és mozgalmassá téve olyan tereket, amelyek mindannyiunk számára unásig ismertek. De minden erőfeszítés, minden remek ötlet hiábavaló lett volna a tökéletes főszereplő nélkül, akit Ötvös András személyében sikerült megtalálni. Mondjuk az Isteni műszakbeli teljesítménye után az, hogy Ötvös nagyon tehetséges, nem meglepő kijelentés, de hogy ilyen széleskörű a repertoárja, remek ritmusú a humora és finom az érzelmi kifejezőképessége még úgy is, hogy teljesen egyedül van a színen, az már inkább. Legalábbis nekem. A kisebbfajta erőnléti edzésnek is beillő előadás - ugyanis az egész díszlet mozgatása Ötvös feladata, ami a sok ember és szűk tér miatt rettentő fülledt teremben, a folyamatos rohangálással együtt nem kis dolog - utolsó perceiben is ugyanolyan energiával láncolja magához a néző szemét és agyát, ahogy a belépése pillanatában, a kettő között pedig a rekeszizmán és a szívén is mestereien játszik.
Mindenképpen ajánlott tehát A csemegepultos naplója, azoknak is, akik a monodráma szó hallatán valami ördögtől való, mű-művészkedést sejtenek, biztosíthatom, hogy ez nem az. Arra viszont mindenképp ügyeljünk, hogy ha az előadás során nem akarunk veszíteni a komfortérzetünkből, akkor jól bevacsorázva (például egy jó disznótorosból, úgyis megkívánjuk) és szaunába illő, lenge öltözetben érkezzünk, akkor nem lehet semmi baj, maximum egy kis éjféli falatozás a megmaradt kolbászból.
forrás: http://kultography.blog.hu/
