- interjú a rendezővel, Göttinger Pállal -
Rév Fülöp címmel új mesejátékot mutat be a Magyar Színház október 11-én, Ágoston Péter és Lovas Rozi főszereplésével, Jeney Zoltán lovagregénye alapján. Ahogy arról a fotóspróbán meggyőződtünk, ez a mesevilág nemcsak a gyerekeknek lehet izgalmas. A darab rendezőjével, Göttinger Pállal beszélgettünk.
- Miről szól Rév Fülöp története és hogyan vált színpadi előadás Jeney Zoltán meséjéből?
- Ez a mese az eredeti mű első kötete alapján készült, de alaposan hozzányúltunk a történethez: gyakorlatilag csak a szereplőket és az alapkonfliktust vettük kölcsön az eredetiből, és Jeney Zoltán a próbákat megelőző hónapokban gyakorlatilag egy új darabot írt számunkra. Az első kötet megjelenésekor egy kritika azt írta, hogy ez egy "pacifista lovagregény". Aki erőből, karddal, vagy erőszakkal akar valamit megoldani, az ebben a történetben nevetségessé válik, és az igazi hős egy vétlen kisfiú lesz, aki minden helyzetbe csak véletlenül csöppen bele.
- Az, hogy a főszereplő itt nem a klasszikus népmesei értelemben hős, egy megváltozott 21. századi hőseszményt jelez?
- A színészek közt van egy mondás, hogy "a kreativitás nem igényel erőfeszítést". Furcsa mód egy előadás igazán sikerült pillanatai sem azok, amiket az alkotók szénné próbáltak, hanem amikor az alkotókedv felszabadul, és minden jön magától. Ennek van egy történetbeli analógiája: én hősiesnek látom az én Fülöpömet, de nem azért, mert nagy erőbedobással hősi tetteket hajt végre, hanem mert csodás naivitással, hallatlan játékkedvvel, felfedezni vágyással és nyugalommal van jelen egy olyan történetben, ahol rajta kívül minden karakter egy kicsit idegroncs. Tehát ebben az értelemben szerintem ő egy nagyon pozitív hőseszmény képviselője: nem a fogcsikorgatós, nagy akarásban van a megoldás, hanem abban, hogyha valaki észnél marad.
- A gyerekdarabok esetében gyakran kérdéses, hogy mennyire élvezhető a szülők számára. Ebben az esetben ez a kérdés fel sem merül…
- Mindig két esélyes a gyerekeknek előadást csinálni, mert a mi felnőtt agyunk másképp jár, mint az övék. Ha ügyesen eltaláljuk az ő ingerküszöbüket, akkor elbűvölődnek, de ha kevésbé vagyunk ügyesek, akkor előfordulhat, hogy véletlen kihagyjuk őket a történetből. Ezt az egyensúlyt mindig tartanunk kell, mert nekünk is van egy belső kényszerünk, hogy olyat mondjunk el a történettel, ami számunkra fontos és közölnivaló. Ezt a két nézőpontot egyszerre kell képviselnünk.
- Rendezőként szem előtt tartod, hogy a nézőtéren olyan gyerekek fognak ülni, akik már mobilapplikációkon és vizuális ingerdömpingben nőttek fel?
- Egy nyugodt történetmesélést szerettünk volna megvalósítani, ezért valahogy úgy kellett intéznünk mindezt, hogy ne váljon az előadásból látványcirkusz, hanem be lehessen vonódni. Olyan tempóban adagoljuk az egyes információkat, ami talán lassúnak hat, csakúgy, mint egy Balaton parti nyári délután, ahol egyébként a könyv játszódik. Valahogy ezt a világot, ezt az életérzést próbáljuk megidézni, de közben persze nagyon sok meglepetés történik.
- Az ötletes vizuális megoldások mellett a nyelvi bravúrok sem hiányoznak az előadásból.
- A szöveg leglátványosabb része az a nyelvi lelemény, ahogy sikerül akaratlanul is a Balaton környékére helyezni ezeket a szereplőket. Rév Fülöpnek hívják a főszereplőt, aki Csobánc király udvarában jár, útjában segíti a csodálatos Akarattya hercegnő, aztán tördemicet esznek, Szántódpusztán pihengetnek, halápi lápban gázolnak. Ezeken túl pedig vannak olyan finomságok, minthogy ebben a darabban nem mondják azt, hogy gyerek, csak azt, hogy györök.
- A Csukás István-díj egyik kuratóriumi tagja vagy. Mi volt a cél a díj alapításával és mi lesz a jövője a beérkező pályaműveknek?
- A cél jó gyermek- és ifjúsági darabok összegyűjtése, majd színpadra állítása. Noha az összes vidéki nagyszínház játszik legalább egy gyerekelőadást egy évadban, és Budapesten is van erre igény, ennek ellenére az ilyen előadások alapjául szolgáló matéria hiánycikk. Különösen a nagyszínpadi produkciókhoz szükséges szöveg, ami nagyon speciális írói feladat is. Most igazgatóváltás előtt állunk, ezért nem tudom az ő nevében megígérni, hogy ezeket be fogjuk mutatni, de az én személyes motivációm elsősorban az volt, hogy matéria keletkezzen és lehessen egymás műveit látni, olvasni. Az ifjúsági- és gyerekszínház nagyon virulens része a magyar színházi életnek, mégis kevés országos szakmai figyelmet kap. Nagyon örülnék, hogyha a díj kapcsán a gyerekdarabokat készítő szakmai műhelyekről mindannyian többet tudhatnánk.
Az előadást 9 éves kortól ajánljuk.
forrás: http://www.bobitanet.hu/
