Novembertől a Nemzeti Színházban lesz látható a tizenöt éve sikerrel futó Mulatság. A Bárka Színház rendezetlen helyzete miatt nem tudja műsorra tűzni. Az új helyszínen Katona László veszi át B legény szerepét. Scherer Péterrel, Mucsi Zoltánnal. Vele beszélgettünk.
Hogy lehet egy régóta futó, szép szériát megélt előadásba beállni?
Katona László: Nem könnyű. A Nézőművészeti Főiskolát tíz éve játsszuk így hárman. Nem nagyon tudjuk elképzelni, hogy milyen lenne, ha beugrásra kerülne a sor. Mivel Szikszai Rémusz elment külföldre, a Mulatságnál tizenöt év után megtörténik a beugrás. Egy évig én játszom B legényt. Igazából tíz-tizenöt előadás után tudnék majd válaszolni, hogy milyen beállni. Kézdivásárhelyen már lement háromszor az előadás, volt, amelyik jobban sikerült, volt, amelyik kevésbé.
Másféle alkat vagy, mint Rémusz. Ettől más lesz az előadás?
K. L.: Egy picit igen. Ő keményebb tűzgolyó. Valahogy erőszakosabbra, idegesebbre csinálta a figurát annak idején. Ha nekem van két hónapom, nyilván csak magamból építeném fel a szerepet. Most az van, hogy kicsit utánzok dolgokat, amiket a Rémusz csinált, de próbálom magamra is húzni a figurát. Természetesen vannak olyan dolgok, amikről azt gondolom, hogy nem áll jól nekem.
Van-e arra időtök, energiátok, hogy próbáljátok?
K.L.: Igazából ez nem is próbán, hanem az előadások játszása közben fog kialakulni.
Mucsi Zoltán:(nevet) Nekünk a Péterrel rengeteg energiánk lenne rá, de az eddigi tapasztalat az, hogy minden próba kidobott pénz, kidobott idő, mert nem mozdul semerre a Laci. Nagyon furcsa színészalkattal van dolgunk, ami számunkra izgalmassá és érdekessé teszi ezt az előadást, ilyennel én a 35 év alatt még nem találkoztam, hogy semerre nem mozdul, minden lepereg róla. Igazából nem a Laci próbál alkatrésze lenni az előadásnak, hanem mi igyekszünk menni arra, amerre ő megy, de az most ámokfutásnak tűnik. De a Laci jól érzi magát, és ez nekünk mindennél fontosabb.
Scherer Péter: Komolyra fordítva, eddig is több próbánk volt és lesz is. Talán fontosabbak a nézői reakciók, mint a próba. Jó volt, hogy Kézdivásárhelyen tudtunk már belőle hármat játszani. Mert ez egy erős dózis, jó löket-terápia volt a Lacinak. Már most mutatja magát az a pár gesztus és őrület, ami nagyon az övé. Ahogy ő dobja el az agyát, az egész más, az fog erősödni, amihez nekünk is máshogy kell majd viszonyulnunk. Laci kétszer akkora csávó, mint a Rémusz. Mikor ő felrobban, ott robban a színpad, szilánkos lesz minden.
Nagyon sikeres előadás a Mulatság, több mint háromszáztízszer játszottátok, rengeteg helyszínen – gondolkoztatok-e azon, hogy mi a siker titka?
M.Z.: Ha erre lenne konkrét válasz, akkor csak sikeres előadások születnének. Van ebben egy titok. Bérczes Lacitól az jó húzás volt, hogy behozta a bohóc vonalat. Van a három csete-bota legény, akik az életben a mulatságot, a boldogságot, az élet értelmét keresik, ahogy azt mi is tesszük. Épp ilyen csete-bota módon. Ezáltal vagyunk szerethetőek. Ahogy ezek a figurák is szerethetőek a maguk esetlenségükkel. És reményeink szerint nagyon viccesek.
Most, hogy ebbe belekerül Katona Laci, egy radikálisan más előadás fog születni. Az anyag tizenöt év alatt is rengeteget változott. Nem csak azzal, hogy megváltozott a tér, hogy kimaradtak részek, új poénok kerültek be, más lett a vége. Hanem azzal is, hogy tizenöt évvel idősebbek vagyunk, mint amikor összeraktuk. Három jóképű, rendkívül sármos fiú játszotta, most meg két öreg faszi és bekerült egy középkorú.
S.P.: Zoli tizenöt év alatt huszonötöt öregedett, valóban így van, most ahogy nézem, döbbenet. (nevet) Annyira még hadd térjek vissza a sikerességhez, hogy ebben az előadásban brutálisan sok meló van. Azóta is gyúrjuk és karbantartjuk. Nem mondom, hogy minden előadás sikeres lesz, amibe sok munkát, szeretetet és karbantartást tesznek, de ártani nem árt.
M.Z.: Péterrel nyúzzuk egymást már egy ideje, sokat dolgozunk együtt, sokat tesz ő azért, hogy ezek a ráncok elmélyüljenek. Azokban az előadásokban, amik Péter és az én életemben fontos szerepet töltenek be, mindig volt nagyon sok kétely. Nagyon reménykedtünk mindig, hogy fontos dologról pofázunk és ezt talán szeretni fogják.
Több előadásban dolgoztok így együtt hárman, ez a felállás milyen újdonságokat hozott?
K.L.: Nagy segítség, hogy Kapával és Pepével már évek óta több előadásban dolgozunk együtt. Nem egy teljesen idegen környezetbe léptem be. De maga a szerep és az előadásba való beállás az nehéz. Volt egyszer, hogy Bárkán átvettem egy nagy szerepet a De Sade-ban, de arra volt hét vagy nyolc nap. Ott egy kicsit újra is csináltuk az előadást. Itt erre nem volt lehetőség, de azért volt több próba, amin ott volt a Bérczes is. B legény egy olyan figura, aki a motorja az egésznek. Ő az, aki hajtja az előadást. Ehhez jó ritmust kell fogni, olyan ritmust, amivel mindhárman együtt tudunk menni. Ha valamit lassabban vagy más tempóban csinálok, ahol nekik ez zavaró, akkor úgy érezhetik, hogy egy űrlény van a színpadon, ami nem lehet kellemes élmény.
M.Z.: Lacit annyi ideje ismerjük, amióta az előadás megy, ez véletlen – de nagy segítség. Dolgoztunk más darabokban is együtt, az utóbbi öt évben pedig még erősebben egymáshoz kötődünk. Péter folyamatosan tantermi előadásokat készít vele, csináljuk a Nézőművészetit, és a Krétakörben is voltunk pár előadásban mindhárman.
A Nemzeti Színházban lesz látható a Mulatság novembertől. Sokfelé, sokféle közönség előtt játszottátok már az országban, a Kárpát-medencében. Jelent-e valamit, hogy most a Nemzetibe kerül?
M.Z.: Az előadást játszottuk hajléktalan szállón, játszottuk zsinagógában, börtönben. Nyilván nem az akusztikai adottságaira gondolva egy teremnek, máshogy szólnak ezek a mondatok egy börtönben, ahol fegyőr áll az ajtóban, másképp szólnak egy hajléktalanszállón, miközben kint fagy. Mi magunk is kíváncsiak vagyunk, hogy 2014-ben a Nemzeti színpadán szól-e ez valamiről. Fognak rá jönni olyanok, akik a Bárka Színházba is eljöttek, és a Nemzeti Színház új közönsége is megnézi talán, akik lehet, hogy a Bárkába nem jöttek volna el.
Van egy előadás, amit érvényesnek gondolunk és játszani szeretnénk. A Nemzetiben ehhez jók a körülmények. Abból, amit a magyar politikai élet az utóbbi tíz évben okozott ezen a területen, mi szeretnénk kimaradni.
S.P.: Szokták mondani, hogy idős fákat már nem szabad átültetni, mert nehezen eresztenek újra gyökeret. Mi már vittünk át előadást a Nemzetibe, a Jég címűt, még Alföldi vezetése alatt. Rettegtünk tőle, hogy a Nemzetiben ez nem üti-e szét a falakat, mert egy nagyon frivol, nagyon botrányosan fogalmazó, egyébként nagyon minőségi színház volt – és nemhogy nem kellett félni, hanem sokkal többet játszhattuk, alig lehetett rá jegyet kapni. Most itt a következő előadás, amit átviszünk. Kérdés, hogy vajon ez fog-e működni. Nem frivol, nem botrány szagú, viszont abszurd módon fogalmaz. Mrozek abszurd szerző és azt gondolom, hogy az abszurd fogalmazás nem áll távol azoktól az alkotóktól, akik most a Nemzetiben dolgoznak. Állati kíváncsi vagyok, hogy lesz-e rá néző, az emberek megtalálják-e. Tényleg egy komoly botanikai beavatkozás lesz.
Voltak-e barátok, ismerősök, rosszakarók, akik véleményezték, akár támogatóan, akár ironikusan, hogy a Nemzetibe kerül az előadás, vagy ez nem fontos?
K.L.: Eddig ezzel még nem találkoztunk, ez majd ezután fog jönni, ha elkezdjük tényleg játszani. Biztos lesznek pro és kontra vélemények. Részünkről az van, hogy van egy hely, és örülünk, hogy lehet ott játszani.
M.Z.: Az, hogy a kérdés felmerül, sokkal abszurdabb, mint maga a darab. Abszurd helyzet 2014-ben Magyarországon. Nyilván lesz, aki haragudni fog, nekem fontosabb, hogy ez az előadás menjen. Majd egy félév múlva fogjuk látni, hogy ki lesz az, aki hátba vereget és ki lesz az, aki köpni fog az utcán köszönés helyett.
S.P.: Van egy ötfős mini-társulatunk a Nézőművészeti Kft. Mi hárman kiegészülve Kovács Krisztiánnal és Gyulay Eszterrel létrehozunk előadásokat, amiket befogadó helyeken játszunk. Nincs állandó épületünk, ha úgy tetszik szabadúszók vagyunk, akik a kezünkbe vettük a sorsunkat. Nem várjuk, hogy csörögjön a telefon, hanem kitalálunk közösen projekteket, létrehozunk előadásokat. Ehhez keresünk színházakat, partnereket. Ha valahol nyitottan fogadnak minket, ahol kíváncsiak a majdan készülő vagy a már meglévő előadásainkra, akkor oda örömmel megyünk. Rendszeres koprodukciós partnerünk a Szkéné, a Centrál Színház, a Thália Színház, de például a Bivalyszuflé előadásban a tatabányai Jászai Mari Színházzal dolgoztunk együtt. Hogy ezeket politikailag kell-e besorolni vagy lehet-e, nem tudom. Az biztos, hogy mi ezeken a helyeken örömmel játszunk, egy picit mindenhol otthon tudjuk magunkat érezni. Azt reméljük, így lesz ez a Nemzetiben is.
forrás: http://szinhaz.hu/
