2006-os elindulásától kezdve az Orlai Produkciós Iroda sikert sikerre halmoz közismert és közkedvelt, „sztárparádés”, ugyanakkor magas művészeti színvonalú és sokszor tabukat döntögető előadásaival. Magánszínházként, állami támogatás és állandó társulat híján nincs könnyű dolguk, mégis estéről estére megtelik a nézőtér. Az alapító, Orlai Tibor producer a kezdetekről, a húsba vágó szembenézések fontosságáról és a jövő évi repertoár nagy durranásáról mesélt.
Hogyan csöppentél közgazdászként a művészek, a művészet világába?
Azt, hogy mindig is érdekelt a művészet, gyerekként hoztam magammal otthonról. A kultúra fontos része volt a mindennapi életünknek. És bár nem vettem részt ilyen irányú művészeti képzésben – laikus kultúrakedvelő maradtam az egyetem elvégzését követően is –, a színház volt az, ami valamiért nagyon megfogott.
Vissza tudsz emlékezni olyan meghatározó színházélményre, ami annak idején nagy hatást tett rád és máig elkísér?
A korosztályom számára mindenképp emlékezetes előadás volt például az Ascher Tamás-féle Három nővér vagy a kaposvári Csiky Gergely Színház Állami áruháza. De úgy érzem, nem is kifejezetten a meghatározó darabok voltak fontosak, hanem az egész színházi légkör, az atmoszféra. Én életemben nem gondoltam arra, hogy azon kívül, hogy laikus színházba járóként élvezem az előadásokat, több közöm lesz majd valaha ahhoz a közeghez, ami annyira elvarázsolt. Aztán egészen másként alakult, de nem tudatos döntések, hanem a véletlenek összjátéka miatt. A színház ma már az életem része, nemcsak a szórakozásom, de a munkám is, és ez nagyon boldoggá tesz.
Mi alapján válogattok a darabok között? Van olyan témátok, amit akár többször is elővesztek?
Abban hiszek, hogy a színház a közönségnek készül, és az előadások a társadalmunkat érintő lényegi kérdésekre kell, hogy reflektáljanak, így akár mindenfajta „tabutémákat” is kell, hogy körbejárjuk. Bármilyen szörnyű is például, de tény, hogy a rosszindulatú betegségek a mai társadalom jelentős részét érintik; ez egy hús-vér probléma, muszáj róla beszélni. Anat Gov Happy endingje, amelyet dr. Kövesd Zsuzsa producertársam ajánlott figyelmembe, miután látta Izraelben, pontosan erről szól. Egy fontos előadás, nagyon büszke vagyok rá, hogy megcsináltuk. Elfogadom, ha egy néző elriad, szorong ettől és azt mondja, nem szeretné látni, de azt hiszem, az a cél, hogy minél több szorongó embert rá tudjunk venni arra, hogy szembenézzenek, mert kapnak tőle valamit.
Pontosan tisztában voltam azzal, hogy ez az előadás nem fog havi ötöt menni, egyrészt egyeztetési okok miatt sem, másrészt mert az előadás közönsége limitált közönség, a téma miatt rendkívül rostált. Engem nagyon érdekel a kórház világa, a betegség, a társadalom viszonya a betegekhez – talán orvos édesanyám miatt, de én magam is dolgoztam egészségügyi területen. Úgy érzem, erről van mondanivalónk, akár az autizmusról, akár, kicsit árnyaltabb formában, az öregedésről. A Happy ending mellett egy hasonló témájú – az Alzheimer-kórt középpontba helyező – előadással készülünk, februárban mutatjuk be a Moliére-díjas francia író, Florian Zeller Apa című darabját Gáspár Ildikó rendezésében, Lukáts Andor és Hámori Gabi főszereplésével. Leginkább tragikus bohózatként lehetne jellemezni. 2015 őszére pedig az elmegyógyintézetben játszódó Száll a kakukk fészkére című előadással készülünk.
Mennyire veszel részt az alkotói folyamatban? A próbákra például be szoktál ülni?
Gyakorlatilag csak a „peremfeltételeket” szoktam meghatározni. Nekem az a dolgom, hogy a művészi szabadságot megadjam az alkotócsapatnak. Nem vagyok művészember, nem is tartanám etikusnak, hogy művészi kérdésekbe beleszóljak. Alkalmanként benézek a próbákra, mert feladatomnak érzem, hogy éreztessem az alkotókkal a stabilitást, a gondoskodást, a figyelmet; ha bármi kérdés, kérés, probléma felmerül, tudják, hogy velem lehet róla beszélni. Természetesen a próbaidőszakban is folyamatosan kommunikálok a rendezővel, akit a letéteményesemnek tekintek. A főpróbahéten gyakran jelen vagyok, de az más, hiszen akkor már csak a finomítgatások vannak hátra.
Leggyakrabban a Belvárosi Színházban várjátok a közönséget, de ha jól tudom, sokszor játszatok vidéken is.
Igen, előfordul, hogy párhuzamosan négy-öt előadásunk is fut más-más városban illetve stúdióelőadásaink más budapesti helyszínen. Utóbbiak jellegüknél, műfajuknál fogva kisebb teret igényelnek – mint például A csemegepultos naplója, az elmúlt időszak egyik legnagyobb sikere, a Rose, az Akit az istenek szeretnek vagy a frissen bemutatott Kripli Mari –, ezeket a Spinozában és a Jurányiban szoktuk játszani. A sok utaztatás miatt nálunk mindig központi kérdés a díszlet megoldása, egyrészt mert maga a Belvárosi színpada egy teljesen szabálytalan alakú, méretű, összességében nagyon furcsa színpad, másrészt a vidéki előadások miatt úgy kell kialakítani, hogy könnyen lehessen egy másik térben, akár tradicionális színpadon, akár a szabad ég alatt is működtetni, gyorsan installálni.
Most, hogy lassan, de biztosan közelegnek az ünnepek, van-e valami ajánlatotok a karácsonyfa alá?
Minthogy mi „fordítva” működünk, mint a kőszínházak – hiszen a produkcióink nagy részét egyeztetési okok miatt nem október és május, hanem június és szeptember között hozzuk létre –, nálunk most jön az a november-decemberi időszak, amikor a bérleteinket beindítjuk. Már ötödik éve kínálunk karácsonyi bérletet, amelyek teljesen szabad felhasználásúak 2015 júniusáig, a tulajdonos-megajándékozott három tetszőlegest választhat a repertoáron tartott tíz-tizenkét darab közül.
A bérlet révén nagyon kedvezően, a normál jegyárakhoz képest előadásonként harminc-negyven százalékkal olcsóbban láthatják így azt, ami számukra szimpatikus. Szintén évek óta tartunk december elején Mikulás napi vásárt, ahol jelentős akciókat hirdetünk nemcsak bérletekre, de jegyekre is. Idén erre december 6-án és 7-én kerül sor, mindkét napon 10 és 18 óra között, a Belvárosi Színházban. A vásáron a 2015 júniusára tervezett Hair című musicalre is lehet már jegyet venni, méghozzá kedvezményesen. Számomra azért is fontosak ezek az események, mert mindig jó élmény találkozni a közönséggel. Ilyenkor egész nap ott vagyok és szívesen beszélgetek a nézőkkel, akiktől nemcsak a nagyon jóleső dicsérő szavakat, de a kritikai megjegyzéseket is örömmel fogadjuk.
Forrás: Orlai Produkció / http://www.szinhaz.hu
