Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

SERESS ZOLTÁN: "AZ ÖNKORMÁNYZAT ÚGY VISELKEDIK, MINTHA MÁR NEM LENNE TULAJDONOS"

Seress Zoltán - akinek igazgató mandátuma novemberben lejár a Bárka élén - elmondta: ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. állami tulajdonba vegye a színházat, egyetlen szerződést kell még aláírni. A Józsefvárosi Önkormányzat képviselőtestülete november 5-i ülésének napirendjén azonban nem szerepel a színház ügye - jegyezte meg.

Továbbra sem rendeződött a Bárka Színház sorsa: 2 és fél éve húzódó fenntartóváltása még mindig nem zajlott le, az évadot sem tudta megkezdeni a színház, amely januártól kiemelt előadóművészeti szervezeti besorolását is elveszíti. Ráadásul Seress Zoltán igazgató mandátuma novemberben lejár.

Seress Zoltán, akit a kialakult helyzetről és a továbblépés lehetséges irányairól kérdezett az MTI, azt mondta: ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. állami tulajdonba vegye a színházat, egyetlen szerződést kell még aláírni. A Józsefvárosi Önkormányzat képviselőtestülete november 5-i ülésének napirendjén azonban nem szerepel a színház ügye - jegyezte meg.

A következő testületi ülés november 19-én lesz, mandátuma november 17-én lejár, ha addig nem történik meg az állami tulajdonba vétel, már nem tehet semmit. Még mindig az önkormányzat lesz a tulajdonos, és ha bárki felszámolási eljárást kezdeményez, az katasztrófához vezet, néhány cég esetében pedig tudható, hogy elfogyott a türelem - tette hozzá az igazgató, aki szerint a teátrum tartozásállománya mintegy 130 millió forint. Ez tartalmazza az alkalmazottaknak járó mintegy öt hónapos elmaradást is.

Az 50 fős társulatból 18-an hagyták el a színházat. Ezzel a Bárka működésképtelenné vált, hiszen összesen két színész maradt státuszban - hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy tíz repertoáron tartott előadásukból hármat sikerült "átmenteni" más helyszínre: a Thália Színházban fogják játszani két alkalommal az Odüsszeusz szemeteslapátont, a Nehezet a Nemzeti Színházban láthatják a nézők, a Rovarokról pedig az Átrium Film-Színházzal egyeztetnek.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy összesen mekkora összegre lenne szükség a további működéshez, elmondta: a 2014-es üzleti terv 288 millió forintról szólt, de ezzel már senki nem törődött, senki nem fogadta el.

Seress Zoltán szerint az önkormányzat gyakorlatilag úgy viselkedik, mintha már nem lenne a színház tulajdonosa. Példaként említette, hogy elvesztették közhasznúságukat, mert az önkormányzat adminisztrációján nem mentek keresztül idejében a szükséges papírok. Így nem tudták igazolni az Előadóművészeti Irodánál sem a megadott határidőig a közhasznú jogállást, amely feltétele annak, hogy a Bárka az előadóművészeti szervezetek nyilvántartásában maradhasson. Ezért is esnek ki január 1-jével a kiemelt kategóriából, ami az állami támogatás elvesztéséhez vezet. Hozzátette: változatlanul próbálják megszerezni a közhasznú jogállást, remélik, hogy sikerül is.

A Józsefvárosi Önkormányzat ugyanakkor az MTI kérdéseire válaszolva azt írta, hogy már tavaly decemberben minden szükséges döntést meghozott a színház állam tulajdonba adásához, további önkormányzati döntésre nincs szükség.

Az önkormányzat szerint az átadás-átvétel folyamatát nagyban lelassította, hogy az ÁSZ vizsgálata során több szabálytalanságot is talált a színháznál, ezért felelőtlen gazdálkodás miatt hivatalból feljelentést is tett. (Az ÁSZ ugyanakkor korábban azt a közölte, hogy az ellenőrzés a színház 2008 és 2012 közötti működését értékelte, így az átadás-átvétel folyamatát nem érinti.)

Mint az önkormányzat az MTI-nek megküldött válaszában fogalmaz, "mivel az átadás-átvétel folyamatban van, úgy illő, hogy az új üzleti tervet már az új tulajdonos fogadja el és az új vezető személyéről szóló pályázatot is ő írja ki".

Az MNV Zrt. ugyanakkor - szintén az MTI kérdéseire válaszolva - rámutatott: mivel még nem a színház tulajdonosa, illetve a tulajdonosi jog gyakorlója, e tárgyban nem tud eljárni.

Mint írták, jelenleg a Józsefvárosi Önkormányzat és MNV Zrt. közötti megállapodás, valamint annak hatályba lépési feltételei megteremtésének előkészítése zajlik. "Az MNV Zrt. alapvető célja, hogy a színház tovább működhessen, az újraindításával kapcsolatos lépéseket azonban csak az állami tulajdonba kerülést követően tudja elkezdeni" - fogalmaztak arra a kérdésre, hogy mikor működhet újra a színház.

Azt sem tudni egyelőre, hogy ha állami tulajdonba kerül a Bárka, ki lesz a fenntartója. Az eredeti tervek szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) vette volna át 2012 márciusában a teátrumot. Jogszabályi problémák miatt később az a döntés született, hogy az egyetem fenntartójához, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik majd a Bárka. Ennek megfelelően idei állami támogatása a KIM fejezetében szerepelt. A jövő évi költségvetés tervezetében - az idei összegnek megfelelő 178,9 millió forint - a Miniszterelnökség fejezetében szerepel (ahol az NKE is).

Seress Zoltán úgy véli, a színház fenntartója a Miniszterelnökség vagy az Emberi Erőforrások Minisztériuma lehet. Hozzátette, hogy bár - az eredeti elképzeléseknek megfelelően - korábban már elindult az együttműködés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, ez megszakadt, a drámafoglalkozásokat törölték. Az egyetem úgy tájékoztatta, hogy ha marad a színház az épületben, akkor folytatódik az együttműködés, ha nem, akkor hasznosítani fogják az ingatlant, amely a Ludovika Campus része. 

Seress Zoltán az újraindulásra akkor lát esélyt, ha az állami tulajdonba vétel hamar megtörténik. Ha 2015-ben meg is kezdődhet újra a munka, akkor is az, "hogy ebből a mesterséges kómából kimásszon a színház és újra felépüljön, az 2016-ra lehetséges" - mondta.

Forrás: MTI / http://www.szinhaz.hu





MI TÖRTÉNIK.


EZEK MENNEK.

Az időpontokat lásd itt.


TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolibri kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe 2017 leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti ram colosseum régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia skvot sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.




TALÁLT KÉPEK.