A szombati napunk azzal kezdődött, hogy nem tudtuk befizetni a rezsit, holott a munkanélküli segélyek mellett még feketemunkából is kaptunk húszezret. A Szociopoly nevű interaktív színházi előadás a Szputnyikon belül létrehozott Mentőcsónak és a GYEREGyerekesély Egyesület koprodukciójában jött létre. Céljuk az előítéletek lerombolása a mélyszegénységben élők megélhetésével kapcsolatban, ehhez pedig egy magyar munkanélküli családokra átírt Monopolyt játszatnak a nézőkkel, amelyet gyakran szakítanak meg szakértői magyarázatokkal, illetve egy-egy, színészekkel eljátszott jelenettel. Ezúttal nem mentünk végig az egész pályán, az alkotók legújabb munkájukat csupán illusztrálták a külföldi vendégeknek. Mint elmondták, állami támogatás híján koprodukciókra való lehetőséget és mecénásokat keresnek, részben a Szociopoly adaptálására, részben idén megvalósuló új projektjeikre, amelyekben egyaránt lesz hagyományosabb színházi előadás és újabb társasjáték is.
Történt mindez egy, a külföldieknek készült prezentációsorozat keretében a Jurányiban. Az épületbe időközben ellátogatott a Mikulás is, a büfé asztalait egy kellemes hangulatú karácsonyi vásár és a hozzátartozó DJ einstandolta. Ebédre ettől függetlenül sem volt lehetőség, a Szociopoly után forró váltásban következett A csemegepultos naplója. Ötvös András játékos bohóckodását és a szellemes tárgy animációs megoldásokat nem lehetett nem szeretni (az előadásról írt kritikánkat lásd itt). A kisszínpadra kitalált koncepció nagyszerűen működött a Jurányi nagytermében is.
A közönségtalálkozón, amelyen Göttinger Pál rendező képviselte az alkotókat, mert Ötvösnek át kellett rohannia a Katonába, a nézők elsősorban az előadás pesti jellegét emelték ki, és szóba került a szinkrontolmács is. Őszintén szólva, beletelt tíz bosszantó percbe, amíg megszoktam a közelemben ülők fülhallgatóiból áradó, angol nyelvű mormogást, de a külföldi vendégek elismeréssel jelezték, hogy a tolmács kivételesen jó munkát végzett azzal, ahogy visszaadta Ötvös hanghordozását.
Estére két párhuzamos programot terveztek, ám Pintér Béláék Bárkibármikor című előadása, Csákányi Eszter betegsége miatt, elmaradt. Ebből fakadóan az odatartó fesztiválozók is a Mu Színház felé vették az irányt, ám a nézőteret még ilyen „felturbózott” közönséggel sem sikerült megtölteni.
Slaub Daubnerová szóló táncelőadása ráadásul nem is aratott egyértelmű sikert. Akivel csak beszéltem az este hátralévő részében, a képek és a fények dicsérete mellett, hangsúlyozta, hogy a produkció mögül hiányzott a „koncepció” vagy az „üzenet”, ami értelmezhetővé vagy egységessé tette volna az előadást. Az Untitled Francesca Woodman fotóművész élete és cím nélküli kompozíciói előtti hommagenak készült és Daubnerová, akárcsak Woodman, a saját testét tette művészete alapjává, foglalta keretekbe és fényképezte folyamatosan, míg végül a szó valódi és átvitt értelmében is eltűnt egy hatalmas vászonban. A kivetített, de részben, a fotóapparátussal kitakart és ezért olvashatatlanná tett filozófiai szövegek, a nőiességgel összefüggő ruha és öltözködés szimbolika iszonyú komplexitása és a félhomályban, rovarként mozgó test elvontsága aligha gyakorolhatott hatást szombat este, a fesztiválon megfáradt és egyébként is nagyrészt Pintér Bélára áhítozó közönségre.
Nem így az Auróra sör és bor ellátmánya. A szórakozóhelyen először láttam a fesztiválközönség idősebb generációját is. Az elmúlt napokban összeszokott baráti társaságok egyre több asztalt toltak össze, miközben a pincében a Sonar Bistro zenélt körülbelül harminc főnek. Összességében kellemes és családias záró buli volt. Ma, vasárnap pedig az utolsó programok következnek, Kárpáti Péterrel, Tengely Gáborral és Zsótérral. Hölgyeim és Uraim, az olvasó szemüvegeket be lehet izzítani: eljött a finálé ideje!
(2014. december 6.)
Hajnal Márton
forrás: http://7ora7.hu
