Tessék szépen elmenni és megnézni, hogyan sziporkázik Ötvös András az A csemegepultos naplója című monodrámában – valahogy így kezdeném kritikámat, ha az Ötvös által alakított Márczy Lajos férfiasan lendületes, cammogó entrée-jára akarnék rájátszani, in medias res-módra: de félek ekkora lécet megugrani, mert nem elég az entrée, ha az említett cammogás aztán jelenlétté nem fajul. Márpedig, Ötvös esetében fajul; legnagyobb elismerésként tényleg csak annyit tudok írni, Ötvös jelen van, tagadhatatlanul, bejátssza a Jurányi Inkubátorház kamaratermét, érezni véljük Márczy Lajos cinikus szalonnaszagát, és szűk másfél óráig tényleg látjuk, ahogy a szivacsparizer-hasábok kelléki létükből egyik pillanatról a másikra banyatank-húzó házsártos nyugdíjassá vállnak.
Gerlóczy Márton azonos című regényét hálás feladat színre vinni: poén poén hátán, könnyed, fiatalos hangvétel, jó sok társadalomkritika, amolyan ’mindenki hülye’- módra, szóval, a szórakozás garantált, Lőkös Ildikó dramaturg és Göttinger Pál rendező tehát ezzel a választással nem nagyon tudott mellényúlni. A narrátor-főszereplő, Márczy Lajos karaktere egy utálatos, megcsömörlött, megkeseredett író, aki új, valóságközeli élményekre éhezve elvonul elefántcsonttornyába, azaz jelen esetben csemegepultjába, ott pöffeszkedik, és szórja csuklóból a megsemmisítőbbnél megsemmisítőbb kritikákat a mai magyar valóság jellemző figuráiról: a művészt játszó bölcsészlányokról, az üldözési mániás nagyiról, a szuvenírleső német turistákról, az artikulálatlanul üvöltöző alkoholista szomszédról, és még hosszasan lehetne sorolni; mindenkire ráismerünk, és élvezzük, ahogyan összekacsint velünk ez a mindenkit földbe döngölő, szarkasztikus fickó. Néha-néha persze megesik pár szerencsés egyeden a szíve, de amúgy nem kímél senkit; ezt hajlamosak vagyunk elnézni neki, mert tagadhatatlanul viccesen teszi mindezt. A történet, s így a dráma felépítése talán ebből kifolyólag nem bajlódik a klasszikus jellemfejlődési-kérdéskörrel, Márczy felsőbbrendűségében nagyon is kész van, csemegepultossága csak állapot, A-ból B-be ugyanaz a Márczy jut, ezt azonban szintén nem bánjuk, mert ezt is humorosan csinálja.
Ez persze korántsem lenne elég egy szórakoztató monodrámához: a titkos összetevő Ötvös András, aki színészi eszköztárának legjavát veti be, hogy figyelmünk egy másodpercig se lankadjon. Göttinger Pál rendezői kreativitása bábszínházi (a rendező munkatársa Schneider Jankó bábszínész, bábrendező) tájakra tévedt: Ötvös még a felmosórongyból is öregasszonyt formál, ez az alacsony költségvetésű bohóckodás pedig nagyon megy neki, talán nincs is olyan mozdítható tárgy a színpadon, amelybe ne lehelne életet, s akinek nem talál megfelelő bábfigurát, annak maga gyárt: Márczy egyetlen barátját és munkatársát, Jolit saját arcáról mintázza a darab kezdetén, csomagolópapírból.
Egyetlen negatívumként talán pont a virtuozitás róható fel: A stand-up-comedy-be hajló poénkodás közben néhol azért túlzásba esik: a hosszú percekig tartó grillezési jelenet fröccsenéseinek, sistergéseinek, megégéseinek, petróleumöntéseinek hangaláfestése bravúros, de már-már az a gondolat kezd motoszkálni bennünk, hogy Ötvös itt csupán azt akarja megmutatni, mennyire is tud hangokat utánozni. Az ilyen fajta céltalan virtuozitás persze bőven belefér, és inkább csak őszinte csodálattal figyeljük, hogy a szellemi megterhelés mellett micsoda fizikai próbatételt áll ki főszereplőnk a darab során: folyamatosan pörög, rohan, ugrik, földre veti magát, lövöldözőset játszik, hiperaktivitásától megugrik a pulzusunk. Az i-n a pont pedig az improvizáció magasiskolája: Ötvös nem blokkol le, ha elfelejti a szövegét, káromkodik egy jóízűt az orra alatt, s abból sem csinál nagy ügyet, ha a sonka-boxzsák öklözése közben betöri a mérleg üvegét, és szilánkok repülnek szét a színpadon. Láthatóan élvezi a váratlan helyzeteket, s annyira otthonosan mozog Márczy Lajosként, hogy ezeket rögtön a történetbe olvasztja, és egy poénnal hatástalanítja őket.
Fontos persze szót ejteni a csemegepultról is, ami frappáns módon maga is egyfajta óriásbábként szolgál a darab során: elforgatásától függően hol magát a vásárcsarnoki pultot, hol Márczy lakását látjuk bele, de pár deszkapalló lehajtásával akár hídkorláttá, vagy kocsmapulttá is változhat. Az univerzális díszlet forgatása közben megszűnik titokzatos díszletnek lenni: mindent látunk, nincs titok, nincs csapóajtó, s így kulisszák sem, csak a színtiszta, lehengerlő színészi alakítás.
Eltartott kisujjú entellektüel-énünk talán kevesli a darabból a nagyszabású, az egész történeten átívelő világmagyarázó, súlyos üzenetet, de el kell ismerni: a csemegepult ilyen finomságokat nem rejt. Rejt azonban mérhetetlen mennyiségű öblös röhögést, és felhőtlen, igényes, könnyed szórakozást. Tehát tessék szépen elmenni, és megnézni, hogyan sziporkázik Ötvös András az A csemegepultos naplójában!
(2014. december)
9/10
Soós András
forrás: http://7ora7.hu/
