Boldogan néznék hosszan hunyorogva a semmibe

Polgár Csaba, az Örkény Színház színésze játssza és nemsokára Németországban rendezi is Shakespeare Hamletjét, miközben ezerrel készül színpadra vinni egy kultikus japán westernfilmet. Társa az életben és a rendezéseiben is Izsák Lili díszlettervező, akivel nem családi vállalkozásban tolják az ipart, hanem kiegészítik egymást. Interjú.

Játszod Hamletet az Örkény Színházban, de nemsokára Karlsruhéban, Németországban fogsz rendezni egy másik dán királyfit. Nincs túl közel a játszott előadás ilyenkor? Hogyan készülsz a rendezésre? 

Még soha nem csináltam ilyet, úgyhogy nem nagyon tudom, hogy lesz. Szerencsére nagyon gazdag alapanyag Shakesperare Hamlete, és persze új és más helyzet az is, hogy kikerül az ember egy teljesen ismeretlen társulathoz. Ez egy ismerkedési folyamat, legalább is a kinti munkáim nagy része általában arról szól, hogyan ismerkedem meg az ottani helyzettel, színészekkel. És persze attól is függ, hogyan érzi magát az ember, mik történnek vele. Nem hiszem, hogy zavarni fog, hogy közben itt Pesten játszom, hiszen nagyon másfajta helyzet ez. 

Miért pont Németország? Elég sokat jársz arrafelé...

A Korijolánusz című előadást beválogatták anno egy fesztiválra, és onnan jött két meghívás Párizsba meg Münchenbe, így kezdődött ez az egész. És ebből következett a tavalyi berlini meghívás, ahova aVálasszunk párt! készült, és most ez a karslrsruhei is.

Ezek szerint elég hasznos fesztiválokra járni, ha ilyen lehetőségek adódnak, hát ha még megemlítjük, hogy te valójában nem is rendező, hanem zenés színész szakon végeztél az egyetemen...

Nagyon sok dolog együttállása és szerencsés találkozások sorozata kellett ehhez, kezdve onnan, hogy annak idején Erős Balázs a Mu Színházba hívott minket. Ekkor egy olyan időszakban kaptunk színháztermet, amikor más örült, ha volt egy szobája, ahol dolgozhatott. Nekünk meg az ölünkbe pottyant egy lehetőség, hogy színházban rendezhettünk előadást.

A külföldi rendezésesid során kik azok, akiket magaddal vihetsz?

Amikor megyünk, akkor egyértelmű, hogy a csapatom is velem jön. Előfordult már, hogy hoppartos színészeket vittem, de Gáspár Ildi dramaturgot, Matkó Tamást, aki a zenét csinálja és Izsák Lili díszlet- és jelmeztervezőt mindig magammal viszem. 

Izsák Lilivel magánéletben is egy párt alkottok, nem fárasztó együtt dolgozni és együtt is élni?

Szeretem, ahogyan ő gondolkozik, és azt hiszem, hogy elég egészségesen tudjuk ezt kezelni. Nem az van, hogy családi vállalkozásban toljuk az ipart, hanem kiegészítjük egymást. Nagyon bírom az agyát, és jól tudunk együtt gondolkozni. És persze mindehhez hozzátartozik, hogy amint mondtad, én alapból nem vagyok rendező, tehát az előadásaink létrejöttében, az ötletelésben Ildi és Lili is tevékenyen részt vesz. Nem a klasszikus felállásban dolgozunk, hanem mindig mindenki ott van a próbákon, és közös agyalás után jön létre egy-egy jelenet. 

Régen volt egyfajta sztereotípia a zenés osztályban végzett színészekkel kapcsolatban. Ez mostanra, hogy már Ascher Tamásék is indítanak zenés osztályt megváltozott? 

Volt ilyen, de már nagyon sok ember bizonyította abból az érából is, hogy nem erről van szó. Mi voltunk az első Novák Eszter-Ascher Tamás osztály, és ez valójában egy kísérleti osztály volt. Megkaptuk mind a zenés, mind a prózai képzést. Én például egyáltalán nem vagyok "high quality" zenei értelemben, nincsen különösebben jó hangom, de nagyon sok olyan osztálytársam van, akik elképesztően képzettek énekben vagy akár hangszeres tudásban.

Lassan újra kell pályázzon Mácsai Pál az Örkény Színház igazgatóságának a posztjára. Milyen az általános hangulat a színháznál? 

Bízunk benne, hogy marad. És eddig minden jel arra utal, hogy miért ne maradna? Minden munkát elvégzett, innentől kezdve várjuk a döntést. 

Mennyire burok az Örkény? 

Ha a mai helyzetet nézzük, akkor a nagyon jó dolgunk van a színháznál. Ilyen értelemben burok. 

Azt olvastam, hogy szereted az olyan darabokat, amiket csak ritkán állítanak színpadra. Nem veszélyes ez?

Nem hiszem. Inkább arról van szó, hogy nekem felkelti a kíváncsiságomat, hogy miért nem veszik elő ezeket a darabokat. Például tény, a Coriolanus nem tartozik Shakespeare legjobb darabjai közé, vannak neki jóval cizelláltabb művei, de az alapprobléma legalább olyan izgalmas számomra, mint a sláger-daraboknál. Ráadásul a magam részéről sokszor halálosan unom, ahogy ránézek a színházak repertoárjaira, és látom, hogy már megint hatvanadjára megy ugyanaz. Meg az is benne van ebben, hogy hátha bejön, és az embereket is érdekli végre valami.

Például a Hét szamuráj? Hogy jött, hogy megrendezd Kuroszava klasszikusát? 

A Hét szamuráj nagy szerelem, akárcsak a Hét mesterlövész. Nagyon szeretnék egyszer westernt forgatni, tényleg! Két óráig mocskos ruhában, hunyorogva nézni a semmibe csodálatos volna! Meg aztán a problematikát is jónak érzem. A meseszerűsége és a japán közeg eléggé eltávolít minket tőle ugyan, de az alapprobléma nagyon is aktuális. 

És az nem zavar, hogy bár a Hét szamuráj kultfilm, de mégsem az, amit széles tömegek ismernek? 

Nem is ez lenne benne a lényeg, hanem csak a történet, hogy van egy vidéki közösség, akiket megtámad egy fegyveres társaság, hiszen ez ma is bármikor megtörténhet, mint tudjuk. És mi van, ha az ember nem fordulhat hivatalos szervhez, senkihez. Hogyan jut el oda, hogy akkor felbérelek én is harcosokat, ami egy elég visszás helyzet. 

Hogy jön, hogy a Mácsai rábólint egy ilyen ötletre, hogy akkor legyen a Hét szamuráj?

Ebben az esetben a Pali mondta a Merlin után, hogy csináljunk valamit. Aztán nekiláttunk a keresgélésnek, de mivel sok szempont van egy kőszínháznál - a társulatot mozgatni kell, figyelni, hogy ki az, aki már játszott vagy még nem játszott nagyot, stb - nekem még tanulni kell elhelyezni a balanszokat. Kutatkodás után mondtam, hogy szívesen megcsinálnám a Hét szamurájt, mire ő mondta, hogy nosza. Mikó Csabával és Gáspár Ildivel láttunk neki megírni – vagy lehet, hogy kizsigerelni? –, majd meglátjuk. 

Miért léptél ki a Hoppartból?

Nem fért bele. Pár éve volt egy megbeszélésünk, hogy hogyan lehet tovább csinálni a dolgokat, és akkor mondtam, hogy maradok, ha legalább nyolc ember marad, de ez nem jött össze. És akkor most úgy vagyok velük, hogy rendezek náluk évente egyet vagy akkor, ha hívnak, de színészként már nem tudok menni velük. 

Nyilatkoztál olyat, hogy fáraszt a politika, ez mit jelent?

Talán kilátástalanságot.

Szereted belefűzni a politikát a rendezéseidbe?

Nem az a cél, hogy a napi politikáról beszéljünk, engem inkább mint az együttélés lehetséges formái izgat a politika. A Válasszunk párt! is azért szerettem, mert egyrészt rémisztő, hogy a hetven év alatt nem változott semmi, másfelől nincs középút, mindenki a saját dolgait mantrázza és állóvízben tapicskolunk. Ezt a darabot azért szeretem nagyon, mert nagyon jó a humora és nagyon élesen lát minket. 

A Válasszunk párt! című előadást bemutattátok itthon, máris vittétek ki Berlinbe. Mennyire más közönség a német, mint a magyar?

Nagyon. A humorbeli különbségek nagyon erősek, nem nagyon veszik ezt a szenvedős-ironikus humort, nyilván nem is érzik annyira. Meg talán az, hogy nagyon érzékenyek. Állampolgárilag ki vannak hegyezve az olyan keserűbb, durvább humorra, ami nekünk még simán belefér. 

Fogjátok játszani most itthon?

Igen, január 15-én és 16-án a Jurányiban. Majd meglátjuk, megtalálja-e a közönségét vagy sem. Meg hogy tudjuk-e egyeztetni egyáltalán.

Egyszer beszélgettem Mácsaival, és téged emelt ki, mint a rajongás tárgya az Örkény Színháznál. 

Létezik egyáltalán meg a régi értelemben vett rajongótábor, téged várnak a tinik előadás után? 

Szerintem ez már nincs. Ez egy nagyon nosztalgikus dolog, ami már átalakult a tévé, meg a net hatására. Vagy legalábbis én nem találkozok vele. Mondjuk nem is bánom, nem tartom fontosnak. 

Beszéltük a közelmúltban Göttinger Pállal, hogy nagy baj lehet a kőszínházakkal a jövőben, szerinted is kényes téma ez? 

Szerintem az lenne a fontos, ha kicsit nyitottabban tudna működni a rendszer, de ehhez mindenkinek egyszerre kellene változtatni. Van pár kollégámmal egy olyan elképzelésünk, hogy milyen jó lenne, ha vegyes váltóban játszanánk ezt a színházosdit. Tehát minden pesti színháznak lenne egy vidéki testvérszínháza, és akkor lehetne színészeket cserélgetni. Nyilván borzasztó nehéz ezt kivitelezni, de milyen jó is lenne!

forrás: http://divany.hu/