Mindennapi hazugságaink

Interjú Göttinger Pállal A hülyéjéről a 24 órában

Általános emberi jellemhibákról is beszél Feydeau darabja

Ma este mutatják be a Jászai Mari Színházban Georges Feydeau A hülyéje című bohózatát. Bár a darab egy szerelmi sokszög sorozatos hazugságainak következményeit meséli el, a mindennapos apró füllentésekben, csúsztatásokban az is magára ismerhet, aki nem került még efféle szituációba – mondja Göttinger Pál, a darab rendezője.

A rendezőnek mi jelenti a kihívást egy olyan habkönnyű bohózat színrevitelében, mint amilyen A hülyéje?

Nekem eddig ez az egész repertoáromból hiányzott, nem csináltam még bohózatot. Játszottam már hasonló műfajú darabban – a Telefondoktorban a Thália Színházban –, de az egy monodráma, így egészen másfajta kihívást jelent, mint Feydeau bohózata. Ez a tempón múló, irgalmatlanul gyors döntéseket igénylő műfaj számomra teljesen új, többek között ezért is volt kedvem elvállalni a Jászai felkérését.

Mitől számít különlegesnek egy efféle darab?

A bohózat egy picit más, mint a vígjáték. Nem egyszerűen szórakoztató színdarab: a bohózatnál fontos, hogy az egyes szereplőknek nincs jellemfejlődése, a történet során valójában nem oldódik meg semmi. Egy ilyen műben minden szereplő úgy megy ki a harmadik felvonás végén, mint ahogy bejött az elsőn. Nem változik semmi, csak ott, aznap egy csomó bonyodalmat sikerült megoldaniuk. Valójában nem lehet tudni, hogy utána mi lesz. A néző azzal jön ki a színházból, hogy „jó, ezt a megcsalási ügyet most sikerült elintézni, de holnap mi fog történni?” A bohózat nem foglalkozik ezzel, csak azzal, hogy akkor és ott, azt az egyetlen jelenetet sikerüljön megoldani. Egy példa: valaki hazudott valakinek, lebukott, a kérdés az, hogy hogyan dumálja ki magát – miután ez sikerül, rögtön jön a következő szituáció. Ilyen gyors megoldásokon alapszik az egész műfaj.

Szóval a szórakoztató felszín alatt nincs is semmi más?

Nem azt mondom, hogy nincs más, sőt! Mivel a színjátszással kapcsolatos általános terhek le vannak véve rólunk, rengeteg dolog sokkal jobban láthatóvá válik. Furcsa módon az történik, hogy a néző azonosulni kezd a szereplőkkel, elkezdi magát felismerni a pici füllentésekben, apró csúsztatásokban, és ettől sokkal empatikusabban kezdi figyelni az eseményeket. Fel van mentve egy csomó minden alól azért, mert látszólag ilyen kicsi a tét. Ennek köszönhetően pedig nagyon szuper dolgokat lehet eljátszani. Feydeau fantasztikus emberismerő: nagyon élesek a darab megfigyelései, nagyon jól látszik benne az, hogy milyen vacakul viselkedünk egymással a mindennapi emberi kapcsolatainkban. Persze, ezek a dolgok borzasztóan fel vannak nagyítva az előállított szélsőséges helyzetekben, de mégis értjük, miről van szó. Tökmindegy, hogy ez egy megcsalásos dráma, és hogy nem biztos, hogy mindannyian átestünk már ilyen helyzeteken. Ha arra a kérdésre füllentünk, hogy „hová tetted a slusszkulcsot?”, tulajdonképpen egy ugyanilyen szintű problémával találkozunk. Ez a darab egy olyan napról szól, amikor egyetlen füllentés sem működik, minden „beborul”.

Akkor mégis mi mozgatja a szereplőket, hogy egyre mélyebbre süllyedjenek a saját hazugságaikban?

Csak a megszégyenüléstől félnek. Nem tartanak attól, hogy a házasságuk összeomlik, vagy hogy az életük nem elég teljes és ezért valami plusz kalandot keresnek – nincs semmi ilyesmi magasztos szándékuk. Abban a pillanatban, hogy nincs veszély, hogy nem kell a megszégyenüléstől félniük, újra keresni kezdik az ilyen helyzeteket. És amikor végre megtalálták, akkor próbálják megoldani őket. Valami nyughatatlanság, zsizsgés van a darab „hőseiben”.

Ez a vonásuk sokunk számára ismerős lehet – saját tapasztalatból.

Hogyne. Amikor nem történik semmi, az nemcsak a színdarabban zavarja az embereket, hanem a valóságban is. Akkor inkább történjen valami. Feydeau-ban van némi rosszindulat, nála mindenki hazudik, mindenki füllent. Egyáltalán nincsenek ártatlan szereplői, áldozatai a darabnak. Itt mindenki nyakig benne van. De ez is ismerős lehet: amikor mi éljük az életünket, mi sem kizárólag áldozatként gondolunk magunkra. Sőt, azt hisszük, hogy rajtunk múlnak a dolgok. Aztán kiderül, hogy egyáltalán nem vagyunk képesek kontroll alatt tartani semmit, se a saját életünket, másokét meg pláne nem.

Reichert Gábor

Az interjú megjelent a 24 óra című napilapban.

forrás: http://jaszaiszinhaz.hu/