Orlai Tibor: „Azt csinálom, amit szeretek, és amihez azt hiszem, nagyon komoly affinitásom van.”

A 2014-es év mérföldkő volt az Orlai Produkciós Iroda életében, ugyanis tavaly öt új nagyszínpadi előadás készült és Lázár Kati és Csákányi Eszter is előrukkolt egy-egy stúdió produkcióval. A Belvárosi Színház műsora tömve van, ahogy a nézőterek is általában zsúfolásig megtelnek mindig. Vajon tavaly ellőtték már az összes puskaporukat, vagy marad még az idei évre is meglepetés? Most Orlai Tibor elárulja.

Az Orlai Produkciós Iroda mára egyet jelent a Belvárosi Színházzal. Mondhatjuk, hogy ez az Orlai előadások központi helye?

2010 óta valóban legfontosabb otthonunk a Belvárosi Színház, főleg a nagyszínpadi előadások helyszínéül szolgál. De ettől függetlenül, mi máshol is játszunk Budapesten, mivel több koprodukciós előadásunk is van különböző színházakkal. A produkciós irodának két vetülete van. Az egyik vetülete: a szélesebb közönséget megszólító előadások, ezeket a Belvárosi Színházban játsszuk, hiszen oda több mint ötszáz néző fér be. De emellett létrehozunk kimondottan kísérleti és művészszínházi produkciókat is, ezek stúdió előadások. Ilyen a Jurányi inkubátorházban játszott A csemegepultos naplója is, mely Gerlóczy Márton kortárs darabja, ami egy regényből készült színpadi adaptáció vagy a tavaly évvégén bemutatott Lázár Kati Jászai Mari estje is. A Belvárosi Színházban nagy kísérletezésekre nincs lehetőség, ott rengeteg nézőt kell tudnunk megszólítani. Bár, ez azért nem teljesen van így, az elmúlt időszakban olyan előadások is debütáltak a Belvárosi Színház színpadán, amelyek kísérletibb, művészi előadások, mint a Jadviga párnája, ami szintén nem a fősodorba illő előadás, de említhetném még itt a közeljövőben bemutatásra kerülő Gáspár Ildi által rendezett Florian Zeller Apa című darabját, ami szintén egy mélyebb, elgondolkodtatóbb, súlyos társadalmi kérdéseket boncolgató előadás.

Idén már kilenc éves lesz az Orlai Produkciós Iroda.

Több, mert 1998-ban alakult. Többfajta tevékenységgel foglalkoztunk, de gyakorlatilag önállóan, színházi előadások létrehozásával 2006 óta foglalkozunk. Ennyiben igaz a kilenc év, ennyi ideje születnek a mi égiszünk alatt előadások.

Egy másik interjúban azt mondta: sosem hitte volna, hogy egyszer majd lesz, amikor nem csak nézni fogja a színházi előadásokat, hanem segédkezni is fog azok létrehozásában.

Ez egy összetett dolog. A színház világa vagy fiatalkorban megfogja az embert, vagy nem. Engem nagyon megfogott. Az, hogy ez hogyan alakult át, hogyan lettem egyszerű színházba járni szerető laikusból, színházi előadások készítője és, hogyan vált a színház az életemmé és gyakorlatilag a munkámmá is, ez nyilván egy hosszabb folyamat volt. Rám mindig jellemző volt, hogy kerestem a különböző lehetőségeket, utakat. Közgazdasági egyetemen végeztem, utána orvosi műszer területen dolgoztam, de mellette mindig voltak szárnypróbálgatásaim egészen más területeken, mivel rengeteg minden érdekel és a kreativitásomat ki kellett próbálnom más területeken is. Ezek a szárnypróbálgatások vagy elhaltak, vagy tovább vittek, vagy elindult valami és én azt tovább adtam valakinek. És akkor a 90-es évek végén, természetesen a véletlenek útján belekerültem a színház világába, de akkor még sok éven át nem gondoltam rá, hogy ez lesz a mindennapi életem legfontosabb része, és ez lesz az, ami teljes egészében kiteszi a munkámat. Az események jöttek és vittek magukkal, aztán az, hogy ez nem csak szárnypróbálgatás lett, hanem több, ez nyílván a gyerekkori indíttatásomnak, és annak tudható be, hogy itt, ebben a közegben találtam meg önmagamat. Itt tudtam teljesen boldog és felszabadult lenni és azt érezni, hogy olyannal foglalkozom, ami ezer százalékig kitölti az életemet.

Gondolom akkor a környezetében nem is lepődtek meg, akik ismerték Önt, hogy mennyire szereti a színházat, hogy úgy döntött a színházi darabok készítés lesz az új hivatása.

De, nagyon meglepődtek. Erre egyáltalán nem számított senki. Azért ez egy nagyon markáns váltás volt. Az, hogy én színház szerető emberből gyakorlatilag színház létrehozó lettem óriási lépés, erre tényleg nem számított senki. Sőt, mikor csináltam a mindennapi „polgári munkámat”, ahogy én szoktam ezt nevezni, és e mellett színházi produkciók létrehozásában is segédkeztem akkor még ezt, hát nem mondom hogy gyerekes hóbortnak, de mindenképpen egy újabb szárnypróbálgatásnak gondolták. Amikor végleg eldöntöttem ezt fogom csinálni, mert úgy éreztem, ez az én területem, arra nagyon kevesen számítottak.

Aztán megmutatta, hogy jól döntött. Az Orlai Produkciós Iroda eladásait siker övezte és övezi.

Ez nem megmutatás kérdése. Egyáltalán nem a megmutatáson van a hangsúly. Itt ezen a területen én egész egyszerűen boldog vagyok. Azt csinálom, amit szeretek és amihez, azt hiszem, nagy komoly affinitásom van.

Másképpen néz most egy színházi előadásra, hogy ismeri a folyamatokat?

Természetesen, hisz az ember fertőzött lesz azzal, amin átment. Pontosan tudom, hogy egy előadás létrehozásában mennyi munka van, milyen iszonyatos erőfeszítés van az alkotók részéről, hogy az előadás létrejöjjön. És akkor is egészen más szemmel nézi az ember, ha egy sikeres előadást lát, vagy egy kevésbé sikereset, vagy egy olyat, ami tetszik, vagy nem tetszik. Nem tudok laikus nézőként beülni ma már színházba. Vannak olyan előadások, amik teljesen el tudnak varázsolni.

Több koprodukciós előadás is született az évek során.

Igen, a Katona József Színházban nagy sikerrel megy A borbély és A hét asszonya. Aztán a Pesti Színházban is még mindig játsszuk A kellékest. A stúdió előadások a Spinozában és a Jurányi Inkubátorházban kerülnek megrendezésre.

Akkor a jövőben is várhatóak koprodukciós előadások?

Természetesen várhatóak. A független előadások támogatása is az egyik vetülete a produkciós irodánknak. Már konkrétumot is tudok mondani, a K2 színházzal lesz koprodukciónk, Csehov Platonov darabját fogjuk bemutatni 2015 februárjában. De még egyszer hangsúlyoznám, hogy a Belvárosi Színházban is egyre több olyan darab születik, ami nem az a tipikus szórakoztató előadás, hanem művész színházak felé nyitó, mélyebb tartalmakat boncolgató előadás.

Az Orlai Produkciós Iroda egyik utolsó tavalyi bemutatója A folyón túl Itália volt. Önt mi fogta meg ebben a darabban, amiért úgy gondolta ezt mindenképpen színpadra kell vinni?

Amikor új előadást keresek mindig olyan tárgykört, témakört próbálok keresni, ami fontos, aminek van üzenete. Ez a fajta mélység minden előadásunkra jellemző. A generációs különbségek úgy érzem, hogy nagyon itt vannak a mindennapjainkban. Mindig is voltak jelentős generációs különbségek nagyszülők-unokák és szülők és gyerekek között, de az internet világában az utóbbi időszak irgalmatlanul gyors fejlődése következtében ezek a generációs különbségek még jobban el tudtak mélyülni, még nagyobbak lettek. Így teljesen más lett a gondolkodási mód is. Szerintem nem nagyon van ma Magyarországon olyan, aki gyerekként, szülőként vagy nagyszülőként ne találkozott volna a generációk közötti különbségekkel, amik az életébe is beleszóltak. Nagyon fontos hogy, hogyan tudjuk ezt feldolgozni, hogyan lehet ezen minden fél számára fájdalommentesen túl lépni. A folyón túl Itália nagyon izgalmasan, mélyen és szórakoztató formában foglalkozik ezzel a tárgykörrel.

Februárban lesz az Apa bemutatója, mely az Alzheimer-kórról szól. Talán még erről a betegségről nem is készült itthon előadás.

Nem tudom, hogy készült-e már róla vagy sem, én nem gondolkozom ilyen tematikusan. Az Alzheimer sokakat érint, rengeteg családban van ezzel küzdő beteg. Kortárs francia író Florian Zeller egy nagyon finom és érzékeny darabot írt erről a betegségről. Ennek a darabnak az az érdekessége, hogy nem egy külső ember alkot véleményt egy Alzheimeres betegről, itt most a beteg szemszögéből ismerjük meg ezt a témakört. Az ő szemszögéből látjuk mi, egészségesek hogyan viselkedünk. Ebből a helyzetből kiindulva pedig, nagyon szorongató és vicces szituációk teremtődnek. Az előadás nem véletlenül tragikus bohózat, mivel ennek az anyagnak nagyon sok humoros része is van, ami fontos, hiszen ez is az Alzheimer velejárója. Úgy érzem ez a darab mind a beteg, mind az érintett családtagok szempontjából lényeges, hisz az előadás azzal foglalkozik, hogy mennyire tudunk pozitívan gondolkodni erről a betegségről, mennyire tudjuk ennek a fekete humorát felfogni és mennyire tudunk a tragikumával is együtt élni. Mindenkinek nagyon ajánlom, mert ez egy nagyon mély, nagyon igaz történet és nagy örömömre Hámori Gabi és Lukács Sándor a két főszereplő. Azt gondolom a rendező, Gáspár Ildi személye biztosíték arra, hogy itt egy nagyon érzékeny, finom és semmiképpen sem szentimentális előadás születik.

A humor valamennyi Orlai előadásban megtalálható. Humorral könnyebb ezekről a drámai témákról mesélni?

A humor borzasztóan fontos az ember életében. Nehézségeket, problémákat egyes esetekben csak humorral lehet legyőzni. Ha mindent a tragikusabb, drámaibb oldaláról fognánk fel, akkor itt gyakorlatilag közel tízmillió depressziós ember élne. Nem lehet így élni. A Happy Ending is pont ezt bizonyítja és azt, hogy mennyire fontos hogy mindenki a saját útját találja meg és a saját maga útját járja végig.

Nyáron pedig jön a Hair. Ez lesz az ötödik feldolgozás Magyarországon. Miért vették elő?

Lehet hazai viszonylatban már az ötödik, viszont Budapesten, már nagyon régen nem volt igazán nagy színpadi Hair. Én a Hair-t fontos előadásnak tartom. Fiatal koromban, amikor kezdtem ocsúdni, akkor volt a Hair-nek a diadalmenete. De nem ezért vettük elő, hanem mert úgy érzem, hogy mivel szűkebb és tágabb környezetünkben hasonló társadalmi, politikai, nemzetközi szituáció van kiéleződőben, amikor ismételten hidegháborús szelek fújnak és körülöttünk elég sok háborús tűzfészek alakul. Ilyen körülmények közt lényeges egy ilyen előadás, ami ennyire a békéről, szabadságról és az önmegvalósulásról szól. A társadalomnak lehetővé kell tennie, hogy mindenki azt az utat járja, amit ő maga szeretne, mert az a társadalom, ami ezt nem teszi lehetővé, amelyik bezárja az embereket, az előbb utóbb fölrobban.

Iskolai tantermi projekt keretében Szép Ernő, Igazgató úr! című műve már előadásra került. Tervez még ifjúsági darabokat létrehozni?

Igen, hogyne. 2013-ban mutattuk be Vári Éva főszereplésével Martin Sherman, Rose című előadását, amit azóta is, folyamatosan játszunk sikerrel a Spinozában és több helyen az országban. Ennek az előadásnak elkészítettük a tantermi változatát, mert úgy éreztem a jövő nemzedéke számára létkérdés, hogy ez a részben a holokausztról szóló előadás eljusson középiskolás fiatalokhoz. Egyre több olyan visszajelzést kapunk, hogy a mai fiataloknak, gimnazistáknak fogalmuk sincsen a holokausztról, exodusról vagy ha van az egy torz kép, mivel nem teljesen kibeszélt információkkal rendelkeznek. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a Rose című előadásunkat középiskolákba tudjuk vinni. Eddig körülbelül nyolc-tíz iskolában voltunk vele. A projekt folytatódik, idén újabb iskolákba visszük az előadást.

Rengeteg színésszel dolgozott már együtt az Orlai Produkciós Iroda. Melyek azok a színészek, akikkel szeretne a jövőben együtt dolgozni?

Nagyon sok színész van, akivel nagyon szívesen dolgoznék együtt. Idén sok új produkciónk lesz. Beszéltünk a Hair-ről, ahol Szabó Kimmel Tamás lesz a főszereplő, és benne lesz még Lábodi Ádám, Radnay Csilla, Nagy Dani, Lovas Rozi tehát abszolút fiatalok. Továbbá lesz egy nagyon izgalmas bemutatónk, ami az őszi első bemutatónk, a Száll a kakukk fészkére, melyet Znamenák István fog rendezni, itt Péterfy Borival fogunk többek között együtt dolgozni. És még sokan vannak, akikkel jó lenne együtt előadást létrehozni, de nyilván nem az befolyásol engem, hogy kivel szeretnék együtt dolgozni, hanem hogy azokba a darabokba, amiket szeretnénk megvalósítani abba, kik azok a színészek, akik leginkább beleillenének.

2014-ben rendkívül sok új előadást készítettek: Bagoly és Cica, Amadeus, Happy Ending, Folyón túl Itália, Akit az istenek szeretnek, Csemegepultos naplója, Kripli Mari. Ennyi premier még nem volt az Orlai Produkciós Iroda fennállása óta. Mondhatjuk, hogy sikeres évet zártak?

A 2014-es év egy izgalmas év volt, a mi életünkben. Igaz, ennyi új produkció eddig még soha nem volt, mint idén. De én inkább azt érzem fontosnak, hangsúlyosnak, hogy 2014-ben a közönségbázisunk mindenképpen növekedett. Nagyon sok fiatal is jár hozzánk, amit nagyon örömteli és fontos dolognak tartunk. Amit még kiemelnék az, az hogy tavaly több kísérletibb, mélyebb, elgondolkodtatóbb tárgyú előadásokat hozzunk létre, például Amadeus és Happy Ending, melyek a fősodortól eltérőek.

2015-ben is ennek az útnak a folytatása a cél?

Az biztos, hogy ez út folytatódik. Ha végig vesszük az elkövetkező három nagy bemutatónkat: Hair, Száll a Kakukk fészkére, Apa ezek mind ezt a mélyebb, művészibb, elgondolkodtatóbb vonalat képviselik.

Bihari Viktória

forrás: http://www.kulturprojekt.hu/