Színes, szagos, néhol közhelyes, nem éppen emelkedett irodalmi szöveg Gerlóczy Márton kisregénye,A csemegepultos naplója. Ám kétségkívül a máról, az életről szól. Az előadás pedig, amely a regény alapján készült, fergeteges.
A generációs különbségek ellenére kedvelem a fiatal kortárs írók alkotásait. A világ, amiről beszélnek, ugyanaz, amiben élek/élünk, még ha olykor a kifejezésmód és a nézőpont el is tér az általam preferálttól. Gerlóczy Márton, a már-már celeb író, akit fiatal kora ellenére sokan ismernek, s aki az otthonról hozott késztetésekből az élet iskolájában készül érettségizni, diplomázni – most egyfajta életmesét alkotott. A neves felmenőkkel, sok művész rokonnal megáldott fiatal szerzőről sokat írtak. Dicsérete helyett inkább a regényének köszönhető színházi élményre koncentrálok.
A Jurányi meglehetősen alternatív közegében a fiatalok mellett szokatlan látni sok tisztes családfőt, nyugdíjas tanárnőt, nercbundás budai dámát. Az első döbbenetek után reakcióik ugyanakkor egységesek. Egyre fesztelenebb, ráismerő, nagy röhögések, feszült figyelem – mikor mi kell. És örömös taps a végén. Ha ebből kellene valamiféle következtetést levonnom, örömmel konstatálnám, hogy a kortárs drámának nem hogy VAN közönsége, de az egyre heterogénebb. (Legalább ilyen jól fogadták a darabot a 2014 őszén megrendezett XII. Kortárs Dráma Fesztivál szakmai nézői is, hiszen – akkor s azóta is – számos elismerésben részesültek már alkotói.)
Az előadást megelőzte a jó híre, noha manapság sokkal divatosabb fanyalogni egy szórakoztató előadáson, mintsem dicsérni. Milyen is ez a regényből készült monodráma? Az epikus művek színpadra állítása általában nehézségekbe ütközik, ám ennek most alig érezzük jelét. Ám e regény elbeszélője olyan szövegeket fogalmaz, amelyek eleve monológ vagy párbeszéd gyanánt szólalnak meg. A valódi színpadi szöveget Lőkös Ildikó kiváló dramaturgiai-szerkesztői munkája teremtette meg, sikeréhez szükséges a megszólaltatás minőségét fémjelző színész. A sikeres adaptációhoz persze egy jó rendezői elképzelés is kell. Göttinger Pálé remekül működik.
A látott produkció egyszerű elvek alapján épül, ráadásul nem is hat az első percben. De hat. Mesélőnk, az ezerarcú Ötvös András egy félévnyi élményt oszt meg velünk. Adott egy kocka alakú, forgatható csemegepult, ami részeiben és felénk fordított arca szerint persze lehet bármi más is: lakás, gang, kocsma, teherautó platója, híd. Aztán van még néhány műanyagból készült füstölt hentesáru, paradicsom, paprikafüzér, csomagolóanyag, pár konzerv, a pénztárgép, felmosó mopp, műanyag láda, egy lánc, egy elaggott frottírtörülköző darabja, ja, és lábtörlő is. A felsorolás azért fontos, mert ezek a tárgyak igen leleményesen jelenítenek meg mindent és mindenkit az előadás folyamán. Talán nincs is tárgy, leszámítva a paprikafüzért, ami ne nyerne önálló, másik, emberi életet. Ötvös úgy játszik, ahogyan ma kevés színészt láttunk játszani. Közvetlen, mintha valami oltári bulin volnánk, és ő mint a nagydumás osztálybohócamesélne. A színpadi játékon belüli szerepjáték: színkavalkád. Karaktereket jelenít meg, tárgyakat animál hanggal, mozgással, színészi és bábos technikákkal. Vibrálóan, virtuóz módon játszik.
Miről is szól ez a fergeteges játék? A saját írói létezésében és kapcsolatában éppen holtpontra jutott fiatal tollforgató életszagra vágyik, s női ölekre. Gerlóczy, az író önmagát és féléves piaci és csajozós tapasztalatait írta bele a regénybe, ezt látjuk viszont a színpadon. Ebben a kísérletben többnyire kétdimenziós, ám nagyon is élő karakterek villannak fel. Látjuk a hősünket betanító eladónőt, a szomszéd árusok árnyképét, a turistákat (hangban zseniálisan megjelenítve), a démon-nyugdíjast és a szánnivalót, a top-menedzsert és a zsír-óriást. De megjelennek a munka utáni élet képei és természetesen a szexualitás is. Itt nincs semmi finomkodás, mégsem ordenáré. A humor, ha olykor triviális is, nem válik altestivé. A megidézett nők persze nem örülhetnek felhőtlenül a róluk alkotott képnek: egy sonka vagy virsli átlényegülésével jelennek meg előttünk, s mutatnak fanyarra sikerült lenyomatot a főként egyéjszakás kalandokról.
A bővérű humort – az egyik csúcs, amikor kolbászok-szalámik-oldalasok őrült csatáját látjuk – csak ritkán szakítja meg egy már-már megrázó pillanat. Ilyen, amikor Ötvös megöleli az egy koszlott törülköző darabban érzékeltetett Köntöst, a magányosan élő, pszichésen terhelt öregasszonyt. Vagy ahogyan az unokáját megjelenítő kapucnis felsőt súrolja gyengéd, vigasztaló érintése. Ez az egész káprázatos animációs munka a rendezőasszisztensként is közreműködő Schneider Jankó bábszínész, bábrendező érdeme, de nem jöhetett volna létre Ötvös András átváltozó képessége és hanggal ábrázoló kivételes tehetsége nélkül.
A zenehasználatról is muszáj szót ejtenem, holott nem tudom nevesíteni, kinek köszönhetjük. A néha csak zörejekben, néha aláhúzó utalásként megmutatkozó zenei anyagok szervesülnek a szöveggel, és még telítettebbé varázsolják az előadást. Ebben a több művészeti ág elemeit használó játékban nem annyira az elénk tárt világ, az ismerős arcok, karakterek, a jól ismert vágyakozások és kudarcok nyűgöznek le, hanem a megjelenítés módja. A játék vége felé – a vásárcsarnok kiemelt időszakát, a karácsony-szilvesztert látjuk. Vagy inkább az „ünnep” kritikáját. Az amúgy is vivace tempó itt vált őrülten bravúrossá, hogy a csemegepult egyre gyorsabb forgásába beleszédülten jussunk el a végig. De kiszállhatunk-e az őrült ringlispílből?
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója – Orlai Produkció
Rendező: Göttinger Pál
Színpadra alkalmazta: Lőkös Ildikó, Göttinger Pál
Előadja: Ötvös András
A rendező munkatársa: Schneider Jankó
Jurányi Ház, 2015. január 24.
forrás: http://olvassbele.com
