A színházi szakmában otthonosan mozgóknak nem kell bemutatni Gáspár Annát, a 2008-ban alapított Manna Kulturális Egyesület vezetőjét. Az országszerte független előadásokkal nyüzsgő Manna és vezetője életében azonban az idei tavasz még a szokásosnál is mozgalmasabbnak ígérkezik.
Március elején volt a projekt_Lulu bemutatója, 19-én a Vicces, királykisasszony?!? premierje, a hónap végén erdélyi turné vár rátok a III. Richárddal, közben menedzsmentet kezdtél tanítani a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. De jönnek a ZAKO Fesztivál előkészületei is, ami immár harmadszor lesz Zalaegerszegen.... Kihagytam valamit? Vár még ezeken túl rád valami új projekt tavasszal?
Készülünk egy bábkabaréra közösen Marica Bábszínházával, Stanna és Panna címen, amit májusban mutatunk be a Bethlen Téri Színházban. Ezt a hetedik kerületi kisszínházat különösen szeretem, és épp arról szövögetünk terveket, hogy a következő évadban egy színházi tehetséggondozó programot indítunk „mester és tanítványa” jeligével. Egy pályakezdő rendezőnek biztosítanánk bemutatkozási lehetőséget és egy mentor segítségét, hogy kétszereplős darabot rendezzen szintén egy pályája elején lévő színész és egy rutinos kollégája számára. Szóval megtalálnak a feladatok. De ha éppen lenne egy kis szünet, én magam találok új célokat. Nyáron például drámatáborokat tartunk több vidéki nagyvárosban. Néha úgy érzem, már fogytán az energiám, de még nem tudok megállni, túl sok a tennivaló.
Említetted a drámatáborokat, mesélj nekünk erről is egy kicsit - hol hirdetitek meg és kik jelentkezhetnek majd rá?
Szerencsen és Zalaegerszegen vannak olyan oktatási intézmények, akikkel már másfél éve rendszeresen együttműködünk, és ahol tavaly is tartottunk tábort a gyerekeknek. Az egerszegi tábort egy időben rendezzük a Korátrs Művészeti Feszitvállal, így biztos vagyok benne, hogy különös élmény lesz a színházrajongó diákoknak – minden 8 és 18 év közötti gyereket szeretettel várunk. Nagyon fontos számunkra az iskolákkal való közös gondolkodás, ezért is fogunk bele egyre több tantermi előadás megvalósításába – jövőre is folytatjuk az együttműködést a Nézőművészeti Kft.-vel, akikkel már két fesztiváldíjas tantermi produkciót hoztunk létre, illetve készülünk egy bemutatóra a Molnár Gusztáv vezette Avogadro Társulattal is. Mindkét tervezett előadás az erőszakról fog szólni – a családon belüli erőszak és a fiatalkorú bűnözés lesz a fókuszban. A pedagógusok visszajelzései szerint kiemelten fontos téma, aminek a feldolgozásához, kimondásához gyakran a tanároknak már nincs eszközük, lehetőségük – a színházzal nevelés új kapukat nyithat, új kommunikációs folyamatot indíthat el. Az, hogy a mai gyerekeket megtanítsuk kommunikálni, beszélgetni, hallgatni és meghallani a másikat, elképesztően fontos.
A Vicces, királykisasszony?!? új magyar gyerekdarab bemutatója is ennek a korosztálynak készül. Előfordult már korábban is, hogy ősbemutatót tartottatok?
Szabó Borbála már másodszor ír kifejezetten a Manna felkérésére darabot. Korábban egy tantermi színházi előadás, az Akárkik történetét is neki köszönhettük. Most egy komoly, két felvonásos nagy fába vágtuk a fejszénket, egy humor-elméleti mesejáték készült, melyet tíz remek színésszel Bereczki Csilla állít színpadra. A bemutatót a Váci Dunakanyar Színházban tartjuk, majd áprilisban a budapesti premiert a Dumaszínházban, ahol rendszeresen láthatja majd a közönség. Az előadás létrehozásában részt vett a Jászai Mari Színház is, akik szintén műsorra tűzik a produkciót a következő évadban. Szép vállalás egy ilyen nagy létszámú, gyerekeknek szóló előadás bemutatása, de éppen négy színház összefogása szükséges ahhoz, hogy ez ma, a független területen létre tudjon jönni. A Manna rendszeresen tart ősbemutatókat – már csak amiatt is, hogy a független alkotók gyakran nem megírt szövegekkel dolgoznak, hanem átírnak, saját improvizációk, tapasztalatok alapján készítenek új dokumentum-színházi darabokat
Legutóbbi koprodukciós bemutatótok a projekt_Lulu, Geréb Zsófi rendezése - egy pályázatban került eléd először az előadás terve, a TITÁNium keretében, amin zsűritagként vettél részt. Egyébként is fontos tevékenységi területe a Mannának, hogy fiataloknak bemutatkozási lehetőséget biztosít, de mi vonzott ebben a projektben?
Izgalmas gondolat volt Zsófitól, hogy a nőiségről, a szexizmusról, a feminizmusról úgy akar előadást készíteni, hogy annak a nézők aktív részesei. Szembesít, elvakít, elvadít, gondolkodtat. És persze provokál. A végeredmény is igazolta a megérzésemet: egy olyan előadás született, melyhez köze van a nézőnek. Nagyon fontos számomra, hogy olyan produkciókat hozzunk létre, amikhez tud a ma embere kapcsolódni, talál fogódzót, örömét leli, mert magára ismer. A projekt_Lulu ilyen lett. Kate Perrystül, Wedekindestül, Hasfelmetsző Jackestül. Ajánlom mindenkinek. Büszke vagyok Geréb Zsófira, aki a Titánim pályázat első női rendezője, és minden nehézség ellenére színpadra vitte a Lulut és összetartotta a csapatot. Külön öröm, hogy idén először a szegedi MASZK Egyesület is csatlakozott a Manna tehetséggondozó programjához, és nem sokkal a budapesti premier után Szegeden is bemutatjuk az előadást. A tervek szerint a szegediekkel jövőre is folytatjuk az együttműködést.
Színésznőként indult a karriered, de voltál rendezőasszisztens is, az elmúlt években pedig, a Manna 2008-as indulása óta elsősorban menedzserként dolgozol. Tapasztalataidat egybegyúrva: mi lehet ma a recept? Milyen tervvel kopogtasson be hozzád egy fiatal, vagy kőszínházi keretek között nem ismert rendező-színész a tervével, hogy biztosan felkarold az ötletét és mellé állj, hogy ezt meg kell csinálni?
Nincs recept. Egy-két alapvető hozzávaló van: kitartás, piacképesség, tehetség. És majdhogynem azt mondom, hogy ebből, ha egy megvan, az már elég… Ahhoz, hogy egy ötlet megvalósításában higgyek, látnom kell az előadás jövőjét már a munka legelején. Tudnom kell, hogy hol érdemes bemutatni, hol lehet továbbjátszani, milyen rendezvényekre, fesztiválokra lehet elvinni, és hogy mindezt miből lehet finanszírozni. Nem kezdek bele olyan produkcióba, amiről biztosan tudom, hogy nem tudjuk háromnál többször játszani. Úgy érzem, hogy nem lenne fair a színészekkel, alkotókkal szemben, akik hosszú hetekig, hónapokig minden energiájukkal a megvalósításon dolgoznak. Minden tekintetben pazarlás. A Manna bevételeinek nagy részét állami támogatások adják, amit a produkciók megvalósítására fordítunk. A továbbjátszás során pedig arra törekszünk, hogy az előadás eltartsa magát, tehát termeljen annyi bevételt, ami az adott este kiadásait fedezi. Ezért kell pontosan tervezni az elején, mert ha a megvalósításra nyerünk is támogatást, a továbbjátszásra már sokkal nehezebb forrást találni. Biztos alapok kellenek. Visszatérve az alapvető hozzávalókhoz: ezért lényeges a piacképesség.
A Manna egyik fontos tevékenysége, hogy színházi előadásokat utaztattok szerte az országban, olyan helyekre is, ahol nincs állandó színház, egy-egy előadásra mégis megtelik a helyi művelődési ház vagy könyvtár. Nyitottan fogadja a közönség ezeken az előadásokon a színházat?
Sok szeretetet és hálát kapunk ezeken a helyszíneken. A színvonalas színházi előadásoknak egyértelműen helye van minden kis- és nagyvárosban. Gyakran ütközünk akadályokba, mert az előadásainkban nem tévésztárok és bulvárcsillagok szerepelnek, ezért a szervezők nem bíznak abban, hogy el tudják adni a jegyeket. De ha sikerül meggyőzni őket, hogy meghívjanak egy produkciót, akkor szinte biztos, hogy másodszorra is megyünk! A szervezőket és a közönséget is meg lehet szépen lassan ismertetni az újjal, a mással, az ismeretlenebbel. Erre talán legjobb példa a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál, melyet az első évben érdeklődéssel fogadtak, a másodikban már kíváncsisággal vártak, idén meg szinte elvárják, hogy legyen.
Hogy látod, nehéz megtölteni egy-egy ilyen vendégjátékot? Úgy van, ahogy az ember elképzeli, országszerte ismert nevekkel készült előadásokra könnyebben megtelnek az előadások, mint a fiatalok, még kevésbé ismert alkotók előadásaira? Vagy inkább műfajfüggő?
Pontosan így van. A nézők keresik a kapcsolódási pontot, hogy mitől van közük az épp meghirdetett előadáshoz. Ez legtöbbször a színész személye, esetenként a szerző, vagy maga a mű. Épp ezért mondjuk Szabó Borbála Telefondoktor című egyszemélyes bohózatát utaztatni Göttinger Pállal nem könnyű. Budapesten töretlen siker: három éve teltházas, mert egyik néző hozza a másikat. Ezzel szemben vidéken egyszer kell megmutatni, helyből nagyot ugrani. De jelentem, szokott sikerülni és mindenki elégedetten távozik! A Telefondoktort eddig több mint húsz helyen játszottuk szerte az országban, és lassan a századik előadáshoz közeledünk. A meghívásokban bizonyára szerepet játszik a Manna neve is, ami az elmúlt évek alatt megerősödött, mert egyértelműen a minőségi színházi előadások mellett tette le a voksát.
A Manna Produkciós bemutatók mellett más független vagy kisebb, kőszínházból kiszoruló, műsorról levett előadásoknak is utóéletet biztosít az Egyesület az utaztatással - hogy szoktatok egymásra találni?
Sok szervezővel, fesztiváligazgatóval, művelődési ház vezetővel vagyunk kapcsolatban, akik mindig új és új előadásokat kérnek tőlünk. A Manna körülbelül húsz előadása nem mindig elég, vagy egyszer csak elfogynak az adott korosztálynak ajánlható saját előadások. A vevők akkor lesznek visszajárók, ha mindig akad nekik való portéka. Ezért fontos, hogy ne csak a saját előadásainkat ajánljuk a minket kereső helyszíneknek, hanem minden olyan előadást, amiről azt gondoljuk, hogy oda való. Így kerül a Manna kiajánlásába produkció a Nézőművészetitől, a Fügétől, az Apró Színháztól vagy a Kékprodukciótól ugyanúgy, mint az ESZMÉ-től. Igyekszünk sokfélét nézni, és a vidéki játszóhelyek felé sok-sok függetlent képviselni. Hogy miért csak a függetleneket? Mert a kőszínházak sokkal nehezebben mozdulnak, számukra az utazás sokszor csak nyűg és teher, és legtöbbször nincs is gazdája az ilyen vendégjátékoknak, így a reakcióidejük is sokkal lassabb egy-egy megkeresésre, mint a mobilis, közvetlenebbül működő független társulatoké.
Március végén a III. Richárddal erdélyi turnéra indultok - öt nap alatt négy városban nyolcszor nézheti meg a közönség az előadást. Te szervezted ezeket az előadásokat, vagy megkerestek a romániai színházak?
Burák Ádám, az előadás rendezője Marosvásárhelyen diplomázott, ahogy Dávid Áron, a főszereplő is ott végezte az egyetemet. Emiatt egyértelmű volt, hogy ha lesz lehetőség, akkor mindenképpen bemutatjuk Vásárhelyen is a négyszemélyes III. Richárdunkat. Az egyszerű tér, a szinte csak a színészi játékra építő rendezés meg is teremtette a lehetőséget, hogy könnyen elvihessük bárhová. A turné ötlete az enyém, de a szervezés oroszlánrészét a rendező és az előadásban szereplő Benedek Botond Farkas marosvásárhelyi színész vállalták. Ennek eredménye, hogy Kolozsváron, Nagyváradon és Székelyudvarhelyen is vendégszerepel a produkció március végén. Mivel 100-120 nézőnek tudunk egyszerre játszani, de sokan kíváncsiak, ezért minden városban dupla előadásokat tartunk. Bevallom, még kevéssé ismerem ezeknek a színházaknak a munkáját, helyzetét, de remélem, hogy ez a turné csak a kezdeti lépés, és hosszú távon is együtt tud majd működni a Manna az erdélyi magyar teátrumokkal és a marosvásárhelyi egyetemmel.
A III. ZAKO Fesztivál szervezője is vagy, amelynek keretében idén már harmadik alkalommal lehet majd friss, független produkciókat megtekinteni a zalaegerszegi Kvártélyházba ellátogató közönségnek. Idén milyen előadásokat láthatnak majd az érdeklődők?
Még csak tervekről tudok beszámolni, de meghívtuk a Humorfesztiválon díjnyertes „A csemegepultos naplója” előadást, és reményeink szerint szerepel a műsorban a „40! avagy Véges élet” és a „Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora” produkció a Váci Dunakanyar Színházból. Nem véletlenül mind kortárs magyar alkotás. Ahogy eddig mindig, idén is szeretnénk egy kortárs magyar szerzőt személyesen is megvendégelni és egy közönségtalálkozót tartani – célunk, hogy a mai magyar irodalmat közelebb vigyük az emberekhez. Emellett biztosan lesz zenei program és gyerekeknek szóló előadások is, mert az előző évek tapasztalata alapján ezeket is egyértelműen igénylik az ottani nézők.
Az első évben sok volt a kísérleti előadás. Tavaly a minőségi szórakoztatáson volt a hangsúly. Az idei programot mi jellemzi majd leginkább?
A kísérletező szórakoztatás. Egyértelműen a könnyedebb előadások csábítják jobban a nézőket nyár közepén, ezért igyekszünk eleget tenni ennek a közönségigénynek. De tesszük ezt úgy, hogy Gerlóczy Márton, Olt Tamás vagy Bánki Gergely írásait láthatják a színpadon. Idén is tervezünk olyan programokat, amik teljesen ismeretlen terepre viszik a helyi nézőket – nem ismerhetik sem a szerzőt, sem az előadókat, sem a rendezőt, hiszen több független társulatnak még a nevét sem hallották az országnak azon a felén. Eddig is nagyon nyitottak voltak az újdonságokra a Zala megyeiek, remélem, idén sem nem veszítjük el a bizalmukat.
Más városok nem kaphatók a fesztiválra? Nem tervezitek idén szélesíteni a fesztivál helyszíneit,akár más vidéki városokat is bevonva a programba?
Ez pusztán anyagi kérdés. A Kvártélyház Szabadtéri Színházzal két éve támogatás nélkül saját forrásból valósítjuk meg a fesztivált. És ameddig tudjuk, folytatjuk. Lehet, hogy kevesebb program lesz idén, és rövidebb lesz, mint a kezdeti két hét, de mindkét szervezetnek fontos, hogy sikerült egy független színházi fesztivált létrehozni Zalában. A bevételek nem fedezik a kiadásokat, mert a jegyárakat alacsonyan tartjuk, azért, hogy a lehető legszélesebb réteghez tudjuk eljutni. Ha lenne szponzorunk Szolnokon vagy Nyírbátorban, már ezeken a helyeken is szerveződne egy-egy nyári színházi rendezvénysorozat.
Lassan egy éve egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy a kiszámíthatóság lenne az ideális állapot a függetlenek és általában a színházi szakma számára. Ez azóta sem valósult meg, olvasva a folyamatos segélykiáltásokat és a Szputnyik helyzetét is. Hogy lehet értékelni ezt az időszakot?
Az elmúlt hét évben, mióta a Mannát vezetem, azt látom, hogy sok jó színházi menedzser „született” és vittek véghez komoly terveket – akár Kulcsár Viktóriát vesszük a FÜGE élén a Jurányi megnyitásával, vagy Erős Balázst, aki egy közösségi színház kialakításán dolgozik a XI. kerületi MU Színházban, és még sorolhatnám… De egyre kevesebb már bennünk az erő és sajnos a lelkesedés is. Bármilyen eredményeket teszünk le az asztalra, bármennyire erősek a visszajelzések, hogy szükség van arra, amit megteremtünk, minden évben a nulláról kell kezdeni a tervezést. Szinte folyamatosan változnak a területet közvetlenül érintő jogszabályok, támogatási rendszerek, az irányító hatóságok álláspontjai. És ezek a változások sajnos eddig minden esetben csak szűkítést, csorbítást, további adminisztratív terheket, újabb kötelezvényeket jelentettek. Ha pedig a független színházi szakmában dolgozó, tapasztalt menedzserek inkább máshol keresnek munkát és egzisztenciális biztonságot, akkor még nagyobb bajban lesz ez a terület.
Mit gondolsz, minek kellene történnie az előrelépéshez?
Fel kellene ismeri a megbízhatóan gazdálkodó, életszerűen tervező, hatékonyan működő intézmény- és társulatvezetőket – akik általában nem művészek, hanem kulturális menedzserek –, és ezeknek a szakembereknek bizalmat szavazni. A kulturális terület soha nem fog tudni állami támogatás nélkül működni, de közös tervezéssel és folyamatos kommunikációval ki lehetne alakítani egy biztonságos működési környezetet.
Kérdezett: Migray Ivett
Forrás: Színház.hu
