IGAZGATÓI POSZTRA PÁLYÁZIK ROMVÁRI GERGELY
Jövő év elején jár le a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának megbízatása, a posztra többen benyújtották már pályázatukat. Közöttük találjuk Romvári Gergely színházi szakembert is, akit Baján jól ismerhetünk: a neves rendező-díszlettervező-dramaturg évek óta minden ősszel operabemutatót állít színpadra városunkban. Abban bízva, hogy ez a jövőben sem lesz másként, az intézményvezetésre vonatkozó terveiről, döntése motivációjáról kérdeztük.
-Úgy érzem, a Pécsi Nemzeti Színház jelenleg nem egészen azt az utat követi, amelyre igazán hivatott volna. Egy ekkora város is megérdemelné, hogy igazi nemzeti színháza legyen, amely minden korosztálynak és társadalmi rétegnek azt kínálja, amiben megtalálhatja önmagát és a neki tetsző elemeket. A mostani színház mintha elbillent volna egy kétségtelenül népszerű, szórakoztató, de felszínes irányba. Nem tartom ezt jónak. Általában a vidéki városok egyetlen színházzal rendelkeznek, ezek 120 éves épületek, rengeteg pénzből, nehezen tartják fenn őket, de nem szerencsés bárkit is kirekeszteni. A pécsi intézmény épp az egyik legfontosabb közönségréteget, a középkorú, középosztálybeli értelmiségieket nem igyekszik megcélozni. Ez statisztikailag vagy egyéb megfontolásból érthető döntés, hosszú távon azonban nem tartom jónak. A legfontosabb közönségréteget veszítjük így el. Ugyanakkor a társulat is meglehetősen kicsi és elgyötört. Az opera tagozat pedig – ez nekem szívügyem – mintha csak haldokolna már jó ideje. Régóta ez az ország egyik legkisebb vidéki operatársulata, és az utóbbi időben gyakorlatilag a maradék nézőinek felét is elveszítette.
-Milyen műfaji változtatásokat tervez?
-Nagyon erős prózai színházat szeretnék. Függetlenül attól,mit és milyen stílusban játszunk, a színház mindig aktuális, az adott közönségnek, mikrotársadalomnak szóló, módfelett párbeszédes művészeti forma. A lényeg, hogy a színház tükrén keresztül lássuk az életünket, a problémáinkat. Az antik görögök óta a drámairodalom ehhez ad alapanyagot. Jelenleg a kínálatból hiányoznak a klasszikusok – Euripidész, Csehov, Shakespeare, Moliére, Brecht, Dürrenmatt stb. –, de a kortárs drámák is. A Pécsi Nemzeti Színház évi mintegy 450 előadása között nagyítóval kell keresni azt, ami önmagán túlmutató értéket képvisel. Tobzódnak viszont a gépzenés, színes, szélesvásznú, szórakoztató produkciók. Nem állítom, hogy ennek nincs létjogosultsága, de nem szabad ilyen végletek felé elvinni a műsorkínálatot. Én magam is szeretem, ha egy darab kikapcsol, szórakoztat. De azt gondolom: igazából az a jó színház, amely elgondolkodtat, új fénytörésben tud megmutatni olyan aktuális problémákat vagy régi történeteken keresztül örök emberi dilemmákat, amivel én kicsit többként jövök ki, mint ahogy bementem.
-Milyen további vezetői tervei vannak?
-Ekkora intézmény vezetésére szerintem csak csapattal lehet pályázni, mi is így teszünk. Prózai tagozatvezetőnk Göttinger Pál, aki a 30-as rendező generáció egyik legismertebb és szerintem legkiválóbb képviselője. Sokféle léptékű színházi produkció fűződik a nevéhez, legutóbb a Pesti Magyar Színház főrendezőjeként dolgozott. Az opera tagozat és a színház mindenféle zenei megnyilvánulásának vezetője Dinnyés Dániel lenne, aki szintén fiatal, és elképesztő tapasztalattal rendelkezik a legkülönfélébb zenés színházi területeken. A balett tagozat jelenlegi vezetőjével, Vincze Balázzsal szívesen dolgoznék együtt. Úgy gondolom, jelenleg az egyetlen, feltétel nélkül értékelhető és értékelendő része a Pécsi Nemzeti Színháznak a balett.
-Mik a tervei a társulat tekintetében?
-A jelenlegi társulatot okvetlenül meg kell tartanunk. De kevesen vannak, bővíteni kell. Most 16 színész dolgozik főállásban, és még hatan nyugdíj mellett visszajárnak. Ez nagyon kevés. Legalább 35 fős társulattal kellene számolnunk, bizonyos szerepkörökben is komoly hiányosságok mutatkoznak meg. Szeretnénk országosan is, legalább szakmailag elismert, de akár a szélesebb közönség számára is ismert neveket idecsábítani. Szerintem aki pécsi színházban szeretne dolgozni, az legyen kicsit pécsi polgár. Aki ott éli a szakmai életét, az lehetőség szerint a magánéletét is ott képzelje el. A feleségem született pécsi, a szülei mai napig ott télnek, mi pedig minden nyarat ott töltünk a gyermekeinkkel. Nagyon szeretnék minél több pécsi kötődésű művészt odahívni, visszahívni, és mi magunk is odaköltöznénk.
-Kell-e Baján aggódnunk, hogy sikeres pályázat esetén megszakadhat az őszi bajai operabemutatók sorozata, amelynek Ön az állandó rendezője?
-Ami rajtam múlik, az nem ad okot aggodalomra. Nagyon szeretem Baját, mindig örömmel jövök. Ha a pályázatunk nyer, akkor szerintem a bajai operabemutató is kicsivel megnyugtatóbb helyzetbe kerül, hiszen egy komoly nemzeti színház apparátusával tudunk majd mögé állni. Azt is el tudom képzelni, hogy ami itt hagyományosan október elején megszületik, azt kicsit tágabb keretekhez igazítva Pécsett is játszhatjuk. Hogy személyesen mennyire tudok majd ebben részt venni, az kiderül. Egy komoly, nagy intézmény vezetése biztosan nem csekély feladat. Az elhatározás bennem most az, hogy ameddig engem hívnak Bajára, minden ősszel jövök, mert egy ilyen kezdeményezést nem szabad feladni. Ha pedig nem tudom ezt személyesen megoldani, akkor minden bizonnyal megtalálom az embert, aki ezt hasonló szívügyként kezeli. A lényeg, hogy legyen Baján opera.
-A legutóbbi bajai bemutatót nem csak rendezőként, díszlettervezőként is jegyezte. Mi az, amire különösen büszke még az utóbbi évek terméséből?
-Sosem gondoltam, hogy valaha kipróbálnám ezt a fajta kettősséget egy előadáson belül. Nagy megnyugvással éltem meg, hogy sikerült, bár nem tervezem állandósítani. Annak külön örültem, hogy a közönség is elfogadta ezt a nem hagyományos térformálást és díszletezést. Szintén díszlettervezőként dolgoztam a Pesti Magyar Színházban, Stephen Sondheim Vadregény (Into the Woods) című darabjában. Talán ez az első olyan Sondheim-bemutató Magyarországon, amely nem bukott meg. Szinte hibátlan előadás született belőle. A Madách Színházban a Dögkeselyű című kamara musicalt hoztuk össze. Nagyon szeretem ezt a műfajt, ahol a zene, a szöveg és a drámai sűrűség dominál. Ezt jó lenne máshol is megmutatni.
Sándor Boglárka
forrás: http://www.baja.hu
