Csukás István: Szeretném megvédeni a gyerekeket

Szokták kérdezni, hogy mi haszna van a gyerekkönyveknek, gyerekirodalomnak? Nem szeretem ezt a kérdést, mert ha már valakiben felmerül, nagy baj van.

Négy éves kisfiam az elmúlt télen köhögő rohamot kapott egy éjjel. Ahogy a kruppnál szokás, kiültünk az erkélyre, sapkában, kabátban, takarókba bugyolálva. Már negyed órája ültünk, vártuk, hogy elmúljon a roham, s kisfiam egyszer csak megszólalt a szemközti ház kéményére mutatva: Anya, biztos, hogy azon a kéményen ült Oriza Triznyák. A roham elmúlt, levegőhöz jutott. Ezzel az interjúval köszönöm Csukás Istvánnak kisfiam örömteli gyerekkorát, hogy nehéz helyzetében is segített neki, s köszönöm a saját gyerekorom.

Csukás István íróval Molnár Györgyi készített interjút.

Amikor gyermekként megkérdezték Öntől, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz, mit válaszolt?

Attól függ, hogy melyik évemet vesszük, mert a gyerekek kívánsága, elképzelése így az enyém is, naponta változik. Mindez egy boldog dolog, azt jelenti, és számomra is azt jelentette, hogy már képzelgek a jövőről. Nem szabadna elfelejtenünk az érzést, hogy szeretnénk belelátni a jövőbe akkor, amikor felnövünk. Ennek fenntartása érdekében a felnőtteknek azt tudom javasolni, hogy igenis olvassanak gyermekirodalmat, nézzenek gyerek színdarabokat, mert egy csomó kincsre lelhetnek újra önmagukban. Mindenkinek kincsesbányája a saját gyerekkora, csak sokan elfelejtik a visszavezető utat, én igyekszem ezt az utat tudatosan észben tartani. Két dologról képzelődtem gyerekkoromban; a zenéről és az olvasásról. Miután megtanultam olvasni, ez volt a kedvenc elfoglaltságom, mindent el akartam olvasni. Akkoriban még nem voltak gyerekkönyvek, de minden háztartásban fellelhető volt egy Petőfi összes, mint a Biblia. A verseit úgy olvastam, mint a meséket. Az ő költészete nagyon meghatározó volt számomra. A zene is végig kísérte az életem, tizenhárom évesen kerültem be egy zeneiskolába, ahol rendkívüli komolysággal hegedűművésznek készültem.

Milyen könyveket olvasott szívesen?

A Koldus és királyfi az első könyvek között volt, majd Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című műve következett. Ezek nagyobb korosztálynak szóló könyvek, nekem mégis fontosak voltak, amit értettem belőlük, azt én értettem meg. És itt jön elő egy igen gyakori probléma, ami az irodalomban és a színházban is felüti a fejét. Hogy mégis hány éveseknek ajánlják a művet? Szerintem ezzel a problémával felesleges foglalkozni, hiszen az összes tíz éves gyermeket nem lehet egy kalap alá venni. Van okosabb 10 éves, és kevésbé okos. Minden gyerek azt ért meg az olvasott, látott műből, ami számára fontos. A lényeg, hogy a gyerekeket engedjék el, s olvashassanak, járhassanak színházba. Észrevehető az is, hogy a gyerekek nem egyszer olvasnak, néznek meg valamit, hanem négyszer-ötször, s minden alkalommal más-más lesz nekik fontos, amit élményként feldolgoznak.

Mi lehet az az örökérvényű titok a műveiben, ami a felnőtt generációt gyerekként és a mostani ingergazdagságban „szédelgő” gyerekeket is elbűvöl?

Az írás, amit a gyereknek felolvasnak, vagy ő maga olvassa el, lelki élménnyé válik, s nem pusztán akkor él benne, amikor hallja, olvassa, hanem a hétköznapok minden percében. Szokták kérdezni, hogy mi haszna van a gyerekkönyveknek, gyerekirodalomnak? Nem szeretem ezt a kérdést, mert ha már valakiben felmerül, nagy baj van. Azt szoktam rá válaszolni, hogy a gyerekirodalom, ahogy a felnőtt irodalom is, segít a gyereknek önmagát, a világot megismerni, s önmagát a világban elhelyezni. Ugyanakkor nincs külön gyerekirodalom és külön felnőttirodalom, ahogy nincs külön világ sem. A világ ugyanaz, csak a nézőpontok mások, s hiszem, hogy a gyerekek nézőpontja gyakorta reálisabb világot lát, mint mi magunk. S csodálatos az is, hogy a gyerekeknek milyen jó ítélőképességük van, amit őszinteségüknek köszönhetően, soha nem titkolnak el.

A humor az Ön műveiben mindig jelen van.

Kevés dolog van, amire az író tudatosan szánja el magát. Amikor belefogtam a gyerekművek írásába egyetlen dologra szántam el magam, mégpedig arra, hogy annyi életörömöt, derűt fogok az írásokba gyömöszölni, amennyit csak tudok. Nem azt mondom, hogy a negatív érzéseket, a félelmet, a fájdalmat, a szomorúságot el kell titkolni, de a művön belüli helyüket tudatosan kell megtalálni. Ha hitvallást kellene választanom, az a humor lenne, hiszen a gyerekek szeretnek nevetni. Korábban többször utána olvastam, a gyerekekben két éves korukig meg kell szülessen az ősbizalom, a feltétlen szeretet. Ezt a szemléletet minden esetben fontosnak tartom, s miután a gyerekek ennek a képességüknek köszönhetően mindent elhisznek, úgy gondolom, nem kell feleslegesen megterhelni őket tragédiával, drámával. Szeretném, ha az első szín és hang a lelkükben derűs és vidám lenne. Íróként megvannak a mesterségbeli eszközeim ennek létrehozására, ha egy kutyának azt a nevet adom, hogy Téglagyári Megálló, nem történhetnek vele csakis mulatságos dolgok.

2014-ben alakult meg a Csukás István-díj Őze Áron kezdeményezésére. Idén tavasszal három díjazott is elnyerte az elismerést. Hogyan fogadta a felkérést, s milyennek látja a díjat?

Rendkívül örültem a felkérésnek. Nem elsősorban hiúsági kérdés ez, hanem visszaigazolása annak, nem volt hasztalan, amit tettem. Arra gondoltam, ha a nevemnek van olyan értéke, hogy rangot adjon egy vállalkozásnak, akkor ennek nagyon örülök. Nem először fordult elő velem, hogy felkértek. Teskándon iskolát neveztek el rólam, azt hiszem, nem az a fontos, hogy ki van írva a nevem, hanem az, ha valaki belép abba az iskolába, s látja a nevem, valamifajta derű ébred fel benne. Ugyanez az érzésem, a balatonszárszói Csukás István Színházzal kapcsolatban is. Fontos, hogy ezek az események helyére tegyék, ugyanis nem érzem helyén a gyerekirodalmat. Méltatlannak és igazságtalannak tartom, hogy a gyerekkultúrának nem, vagy nagyon kevés pénzt adnak támogatásként. A felkéréseket nem azért vállalom, mert híresebb akarok lenni, ennél már nem leszek híresebb, hanem azért, hogy egyszer valaki hátha felfigyel erre a problémára. A gyerekek védtelenek, nem tudják magukat megvédeni, mit nyomnak a kezükbe, vagy mit olvasnak fel nekik. Én azonban nem vagyok védtelen, s amilyen eszközzel csak tudom, szeretném megvédeni őket.

forrás: http://librarius.hu/