A videót se meri visszanézni meghallgatásáról a Firkin új vajdasági énekese

A zentai származású, Szabadkán élő színész és énekes idén április 16-án lépett először színpadra a Firkin zenekar új frontembereként. Az együttes és a közönség is azonnal befogadta. Ő viszont most is alig hiszi el, hogy éppen élete álmát valósítja meg.

Próbáról érkezik, még a gyrost is csak félig ette meg. Sűrűek mostanában a Firkin új énekesének napjai. Kovács Nemes Andor rendszeresen ingázik Vajdaság és Budapest között, hogy az együttesben és a Szabadkai Népszínházban is elláthassa feladatát, aztán persze egyéb helyekre is utazik tovább – a Firkinnel…

Hogy sikerült a próba? Mennyi ideig szokott tartani?

– Ez attól függ. Ha az eredeti dobosunkkal próbálunk, akkor 8-ig, mert 8 óra 5 perckor neki el kell indulni, hogy elérje a vonatát Vácra. De volt már, hogy helyette beugrott más, akkor tovább is tarthatott. Fél 6-tól szoktunk kezdeni, mivel a többiek a munkahelyről érkeznek és nyomjuk, ameddig bírjuk…

Hogyan tudsz itt lenni egyszerre a próbákon Budapesten és közben szerepelni a Szabadkai Népszínházban?

– Hála a jó istennek, nagyon rugalmasak a színháznál. Úgy alakítjuk a dolgokat, hogy ne akkor legyen előadás, amikor Firkin-próba vagy koncert van. Egyelőre ez működik, a jövőben pedig majd kiderül… Remélem továbbra is fenn tudjuk tartani. Nem szeretnék a színháztól elszakadni, nekem az nagy szerelem. Most jól esik, hogy kicsit kimozdultam onnan, de otthagyni nem szeretném!

Minden kedden és szerdán van próbánk a Firkinnel Budapesten, koncertek pedig főleg hétvégén. Nyáron hétközben is. Meg tudom oldani, hogy mindenhol ott legyek – főleg mióta én is regisztráltam a legkedvesebb közösségi portálom egyik „utaztató brigádjába” és magam is hozok-viszek utasokat. Az útiköltségem ezzel megtérül. Kell szervezni rendesen, de ettől izgalmas igazán.

Ami a színházi próbákat illeti, a szabadkai társulat sorsa fél évig kissé sanyarú volt, ezért is bátorkodtam elvállalni az új kihívást. Majd megérkezett Gyarmati Kata és minden másképp alakult – de akkor már nem volt számomra visszaút. Megtapasztaltam az éneklést és jelen pillanatban sokkal több örömet okoz a zenélés, mint a színház. Aztán meglátjuk, így marad-e.

Katával úgy egyeztünk meg, hogy nem tesz be új produkcióba a mostani évadban, legalább amíg betanulom a dalokat, hogy nyárra elkészüljön a Firkin-projekt – de a következőben számít rám. Az együttessel főleg a nyári hónapok vannak tele fellépéssel, a november-december holt szezon, ilyenkor inkább a gyakorláson van a hangsúly. Akkor akár új darabot is próbálhatok a színházban.

„Csalódásod” a színházzal kapcsolatban mennyire játszott szerepet abban, hogy jelentkeztél a Firkinhez énekesnek?

– Magában a színházban nem lehet csalódni, mert azt, ha csinálod, szívvel-lélekkel teszed. Nagyon jó Szabadkán a közönség, szeretem őket. Ha van is egy kis baklövésed, valami nem úgy sikerült, ahogy akartad, akkor is megbocsátanak és ott ülnek következő alkalommal a nézőtéren. A körülmények viszont az elmúlt fél évben ellehetetlenítették a munkát – nem akarok politizálni, de sokak keze benne van abban, hogy csak azért se működjön úgy a színház, ahogy eddig. Vannak, akiknek szemet szúrt, hogy mi egy kis „sziget” vagyunk, nem foglalkozunk semmivel, nem érdekel minket a politika. Senkit se bántottunk és azt sem kértük, hogy okvetlenül segítsenek rajtunk. Néhányaknak gondot okozott, hogy ez a kis sziget behódolatlan maradt és nyugodtan kijelenthetem, nem is fog soha behódolni… Mentalitás tekintetében sok embernek meg kellene változnia. Gyarmati Kata mindenesetre azon dolgozik, hogy ez a színház visszanyerje a méltó tekintélyét, ami miatt felfigyeltek ránk annak idején.

Azt hiszem, Peter Brook mondta, hogy 7 évente érdemes közeget váltani. Mással kell foglalkozni, fontos kiszellőztetni az agyat. Én 2008-ban kerültem a Népszínházhoz. Vagyis pontosan 7 évvel később, 2015-ben kaptam a lehetőséget a Firkinnél, amelyben most jól érzem magam, világot láthatok, új emberek vesznek körül. Teljesen más és pozitív most számomra ez az élmény.

A színjátszás mellett korábban rádióztál is a Pannon RTV-nél, senkinek nem lehetett kétsége a jó hangod felől. De mégis hogyan jött az ötlet, hogy igazi énekesként is kipróbáld magad?

– Gyermekkorom óta az volt a vágyam, hogy egyszer, valahol, több ezer ember előtt ugrálhassak a színpadon, és ha megmozdítom a kisujjam, ők is azt tegyék, vagy ha azt kiabálom, „héééé!”, visszakiabálják. Kiskori szerelem ez valójában, még a Guns’n’Roses idejéből. Aztán feledésbe merült, amikor jött a színház.

Voltak amatőr együtteseim. Nem kamaszként, már később, amikor Zentáról Szabadkára kerültem, de sohasem tudtunk a produkciónkkal igazán kitörni a városból. Mások kerestek meg azzal, hogy énekeljek velük. Alapítottunk egy bandát, ami talán 2 koncertet ért meg, aztán még egyet, mellyel egy jótékonysági fellépésen vettünk részt. Igaz, a dobos ott sem volt, de azért lenyomtunk egy órát. Szóval mindig közel állt hozzám az éneklés, szerettem volna ezt az előadó-művészetet magamévá tenni.

Majd 2014 decemberében, egy kARC-rendezvény után (irodalmi kávéház – a szerk.) találkoztam Szabadkán Dudás Beával, aki nagy hírű énektanárnő a helyi zeneiskolában, valamint a Junior Music Studióban és kapcsolatban áll Pély Barnabással. Ő mondta, hogy a Firkin énekest keres.

Kisvárdán láttam az együttest először élőben, 2010-ben. Nem hittem el azt, ami a színpadon zajlott… Már akkor nagyon tetszett ez a bolond, ír stílus! A színház miatt decemberben eléggé el voltam keseredve, így azt mondtam Beának, add a számot, felhívom. Péter Jánossal beszéltem, aki arra biztatott, küldjek önéletrajzot és anyagot magamról. Egy héttel később már Budapesten voltam a meghallgatáson. Két héten belül ígértek választ, de már 3 nap múlva csörgött a telefonom és közölték, hogy engem választottak. Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Ültem otthon és azon gondolkodtam: most vagy lezárult valami, vagy kinyílt, mégis olyan hülyén érzem magam…

Nem számítottam erre. A meghallgatáson nagyon be voltam ijedve. Ott álltam azokkal az emberekkel, akiket eddig csak színpadon vagy a YouTube-on láttam!

Most pedig velük voltam és énekeltem.

Rögtön az első szám után azt mondtam, köszönöm szépen, ha nem is sikerült, nekem már ez nagy élmény volt! Elcsuklott a hangom, nem tudtam kiénekelni részeket. De Jancsi azt mondta: nézzük meg ezt a blokkot még egyszer! Akkor már kicsit jobban ment. Szóval, ezek után mégis felhívtak…

Az együttesből Péter János azt nyilatkozta, rögtön tudták a meghallgatásod után, hogy te vagy az igazi. Ezek szerint Te nem így érezted….

– Magam sem tudom, hogy amit ott előadtam, az színművészet volt, ijedtség, vagy tényleg ennyire „ügyes” lehettem. Amikor beléptem, úgy kezdtünk el beszélgetni, mintha évek óta ismernénk egymást. Jancsival találkoztam először, majd jöttek a többiek. Én nagyon tartottam tőlük, mégiscsak egy énekes helyére kerültem, ami nem túl hálás dolog, sem a zenekar, sem a közönség szemében. De annyira pozitívan fogadtak, mosolygott mindenki, úgy kezeltek, mintha csak beugrottam volna a haverok közé énekelni egyet. Ez sokat segített abban, hogy ne csak elénekelni igyekezzek a dalokat, hanem úgy előadni, ahogyan annak a koncerten mutatnia kell. Mondjuk, ha én most visszanézném azt a videót, biztosan elásnám magam… Nem is akarom látni! Pedig mára nagyon pozitívak a visszajelzések, az együttes és a rajongók részéről is.

Furcsa különbség az énekesi pályám és a színészi között, hogy a színházban nagyon ritkán dicsérnek. Inkább azt mondják el, mikor rontasz. Valahol ez így is van rendjén. Itt viszont mindig kapok pozitív visszajelzéseket – „ez mennyire jó volt, remekül csináltad!” –, korábban én ezt ritkábban tapasztaltam. Vannak a színházban is kivételek, de az együttesben, ha kicsit gyengébb is vagy, azt mondják: nem baj, majd legközelebb jobb lesz. Ma már én is érzem, mikor hogy megy, melyek voltak a legjobb mozzanatok, mi az, amin csiszolni kell.

2001 óta vagyok színész, tehát nem idegen a színpad. A gátlásokat, melyek egy kezdőben megvannak, én már leküzdöttem. Ennyivel könnyebb volt a dolgom, mégis úgy éreztem magam a firkines meghallgatáson, mintha Einstein előtt kellene vizsgáznom fizikából…

Mennyi idő után kellett „élesben” színpadra állnod?

– Karácsony táján, a két ünnep között kaptam meg a választ és január 10-én indultak a próbák. Eredetileg csak áprilistól kezdtem volna, de az előző énekes, Marthy Barnabás lebetegedett. Így én is utaztam a csapattal Németországba és ketten csináltunk meg két koncertet. Hihetetlen élmény volt, rendkívül jól tudtunk együttműködni!

Azt hiszem, neki elege lett a punkból, belefáradt, kicsit mást szeretne már csinálni. Remekül megértettük egymást, jókat dumáltunk, egy szobában aludtunk. Sajnálom, hogy nincs már velünk, mert egy nagyon jó embert ismertem meg személyében. Magába zárkózó, kissé olyan, mint a zsenik. Lehet, hogy az is, a szövegekből ítélve, amiket ír… S mint az igazi székelyek – mert Erdélyből származik –, akkor beszél, amikor kell.

Tartottál-e attól, hogy a Firkin tagjai már évek óta összeszokott társaság, és mennyire tudsz majd velük összehangolódni?

– Nos, mivel ők a kezdetek óta cseréltek hegedűst és szólógitárost is – sőt, Göttinger Pál sem tud aktívan részt venni már az együttes életében, de tiszteletbeli tag –, azt gondolom, rugalmasan kezelik a változásokat. Én Lilitől tartottam a legjobban, lévén, hogy az egyetlen hölgy tagja a csapatnak. Azt gondoltam, jaj, mit fog mondani, biztosan forgatja majd a nagy kék szemeit! De nagyon barátságosan fogadott ő is.

Mennyi ideig tartott megtanulnod a dalokat?

– A dalok főleg angolul vannak, csak egy albumot adott ki a Firkin magyarul. Van olyan szám, amelyiket egy nap alatt sikerül megtanulnom, a másikhoz kell három hét. Attól függ, mennyire „darálós” a ritmus, mennyire nehéz a szöveg. Három dal van, amelyek egyszerűen nem mennek a fejembe. Németországban mindegyik rajta volt a listán, de szerencsére rendkívül ügyesen tudok német közönségnek angolul halandzsázni. Ez jól működik, persze nem mentség, meg kell tanulnom rendesen. A többit sikerült elsajátítanom. Nem áll tőlem távol az angol nyelv, de azért Marthy Barna nagyon magas szinten művelte az angol szövegelést, sőt sokat járt Írországban is. Nehéz, mert a punk zenének nem a lassúság a lényege. Kimondhatatlan és borzasztó gyors.

Különös, hogy amikor otthon vagyok és a színházi kollégákkal találkozom, azt tapasztalom: mindenki fáradt és várja az évad végét. Én meg észrevettem magamon, hogy mióta énekelek is, vállvonogatva, cigarettázva – sőt, most már azt se, mert leszoktam –, mosolyogva reagálok. Tele vagyok energiával, és ezt most nagyon élvezem.

Az együttes zenéjét szerintem jól jellemzi az a mondat, hogy „szomorúan is vidámak vagyunk”, ahogyan ez az ír dalokra érvényes. Írország nagyon vonzó a számomra – ha valahova el kellene szökni és letelepedni, biztosan egy ír települést választanék, ahol hatalmas legelők vannak, erdők, sziklák és tenger…

Az fogott meg ebben a stílusban, hogy bár az írek sorsa sanyarú volt, zenéjük még a szomorúságukban is vidám. A punk pedig egy örök szerelem – annak idején, még általános suliban Sex Pistolst hallgattam.

Hogy érzed magad Budapesten?

– Nem vagyok budapesti és nem is tudom, leszek-e valaha. Sokat vacilláltam, mi történik majd velem, ha ide költözöm, de nem akarok gondolkodni rajta, amíg nem kell. Turistaként nagyon szeretem a magyar fővárost. De 10-15 napnál tovább még nem voltam ott huzamosabban és az már picit soknak tűnt. Szóval nem tudom, képes lennék-e itt élni, majd valószínűleg kiderül.

Az együttes azon dolgozik, hogy elérjük azt a szintet, amikor senkinek nem kell majd mással foglalkoznia, csak a zenével. Ebben az esetben persze nyilván Budapesten kell majd laknom.

De én vajdasági vagyok, zentai és szabadkai – és kicsit újvidéki is. Pestiként ugyanúgy szabadkainak érezném magam és sok időt töltenék otthon.

Külföldön eddig milyen élményeid voltak a Firkinnel?

– Az együttessel mostanában sokat utaztam. A lengyel-ukrán határon például 5 és fél órát vártunk… Ukrajnában egyébként, ha átérsz a határon, egy hatalmas vaskaput látsz, ami le van lakatolva. A gépfegyveres őrök benéznek és felírják, hányan vannak a kocsiban. Visszaadják a papírokat, becsapják mögöttünk a vaskaput, mintha egy börtönbe kerülnénk. A határon túl elég lehangoló látványt nyújt az ország, nagyon látszik még a szocializmus. De amikor beérünk Lviv-be – ahol a külső rész sem túl lélekemelő –, a belváros olyan, mint Prága. Az emberek nagyon kedvesek, a koncertet is imádták, alig tudtuk otthagyni őket. Szép élmény volt.

Az első, a németországi koncert számomra feledhetetlen volt. Éppen kávéztam egy barátommal, amikor felhívtak az együttestől, hogy mit csinálok, mert jönnöm kellene velük csütörtökön Németországba. Színházi előadás után ültem be a kocsiba és utaztam velük tovább… Akkor nagyon féltem. Kis klubban léptünk fel Geislingenben, onnan mentünk át Bad-Wimpfenbe. Még mindig tartottam az egésztől, de ott már kicsit felszabadultabbnak éreztem magam – és még szerepelt velünk Barni, ami biztonságot adó érzés volt.

Ma is megvan az a drukk, ami az elején, de már magabiztosabban mennek a dolgok. Sosem érzem azt, hogy tökéletes, amit csinálok, de majd egyszer talán…

Lesz egyébként egy hosszabb nyári turnénk júliusban, melynek során Belgiumba és Hollandiába is eljutunk. Ősszel pedig Londonban koncertezünk.

Hiányzik a rádiózás?

– A társaság hiányzik, viszont a reggeli fél hatos kelést szívesen kihagyom… Hálás vagyok a rádiós kollégáimnak, mert mindenben támogattak. Itt voltak a bemutatkozó koncerten is Budapesten, amikor énekesként először szerepeltem a Firkinnel. Sajnos, a rádiózást már végképp nem tudnám folytatni, így, hogy utazgatok Pestre és ki tudja, mikor indulok, mikor érkezem…

Mivel töltöd a szabadidődet, ha van?

–Megbeszéltem Pély Barnával, hogy ad nekem énekórákat. Nagyon közvetlen, jó humorú, kedves ember, aki kiváló énekes és zenész. Időbeosztásunk miatt még nem sikerült összehoznunk egy órát sem, de nyáron belevágunk, veszek tőle egy „gyorstalpalót”. Szeretnék tanácsokat kérni az énektechnikát illetően, el akarom sajátítani mindazt, amit egy énekesnek feltétlenül tudnia kell.

Mostanában írogatok. Eddig is az énekes írta a dalokat, de én még nem próbáltam ki magamat ezen a területen. Ami eszembe jut, azt papírra vetem – megpróbálok rímeket faragni, majd angolra fordítani őket és megint összecsengő mondatokat alkotni, aztán odaadom valakinek, aki jót kacag rajta.

Egy-egy fárasztó koncert után jólesik leülni a tévé elé és nézni a sportcsatornákat. De huzamosabb ideig a semmittevés nem esik jól. Régen szerettem a számítógépes játékokat, ma már nem veszem elő. Barátkozok, kávézgatok, írok, biciklizek.

A kondíciómat is tervezem fejleszteni, szeretnék még többet fogyni. A koncertek óta lecsúszott rólam pár kiló! Viszont egyedül nem szeretek sportolni, kondizni is társaságban jó. Kedvelem a sakkot, de mostanában nincs hozzá partnerem.

Magánéletedet mennyiben érintette, hogy színészből egyszer csak énekes is lettél?

– Korábban nemigen volt magánéletem és ez a váltással sem sokat módosult. Sebaj, majd kialakul valami. Itt a kislányom, akire minden figyelmem fordíthatom, a szerelmet illetően pedig nem vagyok türelmetlen. Talán az idézet az egyik Firkin dalból tökéletesen idevág:

„Sok éven át igyekeztem utolérni boldogságom,

rájöttem, ha kergetem, az szalad, mint a szél.

Leülök hát, békén hagyom. Nem pofázok bele folyton.

Tudja az, hogy mikor jöjjön, hogyha már nem fél.”

Mindent összevetve, most nagyon jól érzem magam és még mindig nem hiszem el, hogy ez velem történik. De egyszer majd biztosan…

forrás: http://www.press-szo.com/firkin/