A Firkin zenekar új énekese a színház világából került a koncertszínpadokra
Április óta új énekese van a budapesti Firkin zenekarnak. Az új frontember, Kovács Nemes Andor eddig is színpadon állt ugyan, de színészként mindig valaki másnak a bőrébe bújva láthatta a közönség a szabadkai Népszínházban. Énekesként most egy egészen más szerepkörben mutatkozott be a zenekarban. A vajdasági színművész arról mesélt lapunknak, hogy mit jelent neki és az együttesnek ez váltás, valamint hogy milyen volt a találkozása az együttes régi rajongóival.
– Milyen érzés bekapcsolódni egy már évek óta kiválóan működő csoport munkájába?
– Onnan, ahonnan én jövök, Vajdaságból nézve az embernek legfeljebb a gyermekkori álma lehet, hogy egyszer majd talán sikerül valami ilyesmi. Hivatalosan április óta vagyok a Firkin zenekar tagja, de máig sem hittem el igazán. Ahogy mondani szokták, valóban a „készbe” jöttem, de tulajdonképpen nagyon messze van még, hogy mindez kész legyen, vagyis elérjünk arra a szintre, ahová valójában szeretnénk eljutni.
– Eddig is színpadon volt színészként, most azonban mint énekes egészen más szerepkörben van. Érzékeli a különbséget?
– Színművészként én egy kicsit bolondabb, szeleburdibb, szószátyárabb vagyok, mint az előző énekes. Nagyon sokat segít azonban, hogy az együttes tagjai rögtön ráéreztek erre, kiválóan tudunk együttműködni az első pillanattól kezdve. Az első közös koncertünkön még nagyon ijedt voltam, ez természetes, de amikor láttam, hogy mennyire nem érdekli a többieket, hogy én most először vagyok itt, nagyon gyorsan feloldódtam, nyugodtan mondhatom, hogy ez bátorított is. Amikor nemrég Ukrajnában jártunk, Lembergben léptünk fel, a koncert után Péter János zenekarvezető kezet rázott velem, és azt mondta, hogy „no, Andor, ez már egy show volt”. Ez nagyon jólesik, de tudom, hogy még sokat kell dolgozni.
– A régi Firkin-rajongók részéről elkerülhetetlen, hogy összehasonlítgassák és a korábbi énekeshez mérjék. Milyen visszajelzések érkeznek a közönségtől?
– A Dürer Kertben tartottuk a hivatalos bemutatkozó koncertet, amelynek már a címe is erre utalt: Hangváltás. A fellépés után teljesen véletlenül arra mentem, ahol egy fiatalember az egyik tévének nyilatkozott. Annyit hallottam csak az egészből, hogy szerinte Marthy Barninál nem vagyok jobb, de nem is vagyok rossz. Hirtelen ránéztem: Mit mondtál? Jaj, ne értsem félre, mondta, nem akart megbántani… Persze gyorsan elvicceltük a dolgot, de azért nagyon is megértem: Barna más karakter. Én egészen másként éneklem azokat a dalokat, amelyeket ő írt, és egészen biztosan írok majd én is újabbakat. Nem bánt, ha összehasonlítanak, és nem haragszom azért sem, ha valaki úgy gondolja, hogy nem felelek meg. Viszont sokan vannak, akik dicsérnek, és akik szerint jót tett az együttesnek is a változás, mert velem kicsit más lett a vérmérséklete. Ha egy olyan kaliberű emberhez hasonlítanak, mint Barni, az csak pozitív lehet, bár ez furcsa szituáció. Mindenkinek, aki haragszik ezért, csak azt tudom mondani, nem én vettem rá őt, hogy távozzon a zenekarból. Sőt, én kértem, hogy maradjon, de a döntése akkor már végleges volt. Persze értem én, a punk életmód mellett időnként meg kell pihenni egy kicsit.
– Hasonló tapasztalata már a színházban is lehetett, hiszen ott is rendszeresen előfordul, hogy be kell ugrani valaki helyett egy-egy előadásba.
– Igen, sokszor nagyon kevés idő áll rendelkezésre. Ez azonban teljesen más, mert abban a szűk környezetben, ahol szinte a közönséget is személyesen ismerjük, mindenki tudja, hogy miért volt erre szükség. Itt, a zenekar esetében viszont senki nem ismert, amikor bekerültem egy már évek óta jól működő közegbe. A szabadkai Népszínházhoz 2008-ban szerződtem, most egy évig még biztosan ott is maradok, ugyanis a művészeti vezetőnk, Gyarmati Kata jóváhagyta, hogy párhuzamosan csináljam a színházat és a Firkint. Ezért nagyon hálás vagyok neki. Bevallom, mindkettőt nagyon szeretem, de ma már a Firkint jobban.
forrás: http://magyarhirlap.hu/
