Dés Mihály nagysikerű regénye, a Pesti barokk átdolgozott, végleges formában jelent meg a közelmúltban. Ám a Szépírók Társasága épp ezt a művet tartotta nőgyűlölőnek, ezért az író tagsági kérelmét elutasították. Dés úgy látja, a magyar kultúra egyrészt alapvetően sznob, másrészt az író valószínűsíti, hogy amennyiben a társaság valami feltételezett ideológiai alapon tagadta meg tőle a tagságot, akkor meghazudtolta önmagát.
- A napokban jelent meg a Pesti barokk harmadik kiadása. A Magvető Kiadó helyett most már a Libri adta ki a regényt. Miért a váltás?
- A regényem első két kiadása hamar elfogyott, de utána valamiért nem akarták újra kiadni, csak halogatták, tologatták. Úgyhogy más lehetőség után néztem, s végül a Librinél kötöttem ki.
- Mi a siker fokmérője egy szépirodalmi műnél?
- A mai piac uralta világban a siker fokmérője a példányszám. Ebben a tekintetben az említett kiadási hiátus dacára sem panaszkodhatom. Ahhoz képest, hogy első regényről, méghozzá egy öregember első, ámde meglehetősen vastag regényéről beszélünk, kifejezetten jól fogyott. Másrészt persze a példányszám nem értékmérő.
- És a kritika?
- Az ritkán befolyásolja a sikert, de jó esetben rangot ad. Ám a rangot nemcsak a kritikai visszhang befolyásolja, hanem a kapcsolódó informális szakmai vélemények, pusmogások is. Ezeket nem követtem, de azt mesélték, hogy például egy roppant mérvadó kritikus élőszóban bulvárnak minősítette metairodalmi fogantatású regényemet. Ami pedig a kritikai fogadtatást illeti, az szenzációs volt: több mint negyven alapvetően pozitív recenzió!
- De voltak negatív kritikák is.
- Hogyne, akadt néhány elszántan ellenséges, rosszindulatú kritika is. Olyanok, amelyeken valami erős idegesség, irritáció érződik. Ilyen volt a litera.hu nevű online platform egyik házi szerzőjének a böffenete, amelyben tévelygő amatőrnek nevezett és igen hosszasan pocskondiázott. Tételezzük fel, hogy igaza van. De akkor miért kell a könyvemet – egy tehetségtelen, jelentéktelen elsőkötetes kontár fércművét – ilyen szenvedélyesen és kitartóan ostorozni, szétcincálni, földbe döngölni? Ennek semmi értelme! Egy volt szerkesztőm elmondta, hogy az illető egy frusztrált író, egy a Pesti barokkhoz haloványan hasonló tematikájú könyv szerzője, de hiába a platform, hiába a nyüzsgés, a publikálási tranzakciók, a regénye igen csöndes bukta lett.
- Az olvasók viszont két évvel a megjelenés után is szeretik a könyvét.
- Az író megtört egójának az olvasók lelkesedése a legkedvesebb. Nagyon sok jóleső visszajelzést kaptam, mind személyesen, mind a közösségi oldalakon. Az hagyján, hogy tetszett, de többeket láthatóan felkavart a regényem. És milyen sokféleképpen! Volt, akinek a történet tetszett, más azt írta, hogy halálra röhögte magát, megint más pedig a nyelvi játékoktól, a stílusparódiáktól volt oda.
- Hogyan éri el egy elsőkötetes, hogy más szerzők stílusát, közhelyeket lehámozva írjon?
- Erre a kérdésre maga a Pesti barokk a válasz. A könyvnek van egy elsődleges olvasata: a 80’-as évek pesti művész-ellenzéki köreinek bohém éjszakai életének krónikája. Ez viszont számomra csupán egy közeg, amelybe a világirodalom legtermékenyebb mítoszának számító Don Juan paródiáját építettem bele. Aztán van egy vallásos-mitikus olvasata is a regénynek (ez a Megváltás-mítosz lenne), bár ezt igyekeztem elrejteni. Minden jel szerint jól sikerült a rejtegetés. Végül van egy metairodalmi szint is: a könyv közepe felé kiderül, hogy amit olvasunk, az a narrátor regénykísérlete. Minden fejezetben megpróbálkozik valamilyen elbeszélésformával, technikával, nézőponttal, és mindegyikről kideríti, hogy ez már volt, hamis, nem működik, és akkor megint valami más formával próbálkozik. Ezekből a stílusparódiaként is értelmezhető kudarcokból, irodalmi cáfolatokból kéne összeállni egy bizonyítéknak, vagyis egy élő, izgalmas, újszerű regénynek.
- A mű egyik szereplője szerint Magyarország egy fasiszta ország. A szereplő fia felháborodik ezen. Melyik nézetet osztja?
- Az Amerikába disszidált szereplő hülyeségnek tartotta a papája véleményét, viszont hozzátette, hogy amikor 1993-ban hazatért Magyarországra, nem egy fasiszta országot talált, hanem egy olyat, amely könnyebben azzá válna, mint annak idején a weimari köztársaság. Ezt a 90’-es évek elejéről írtam, azóta még jobban felerősödtek az indulatok, és ez a dolog államilag meg van erősítve.
- „Nem volt még egy nemzedék a földön, amelyik olyan jól érezte volna magát rosszul, mint mi” – írja a Pesti barokk egyik szereplője. Ma egyre több az elégedetlenség.
- A gazdasági, szociális problémák és Freud szavával élve a „rossz közérzet a kultúrában” mindenhol jelen van. Kelet-Európában különböző okokból kifolyólag nagyobb a rosszkedv. Magyarországon a szokásosnál is erősebb a levertség, az önbizalomhiány, az ebből fakadó kompenzatív irigység, agresszió.
- Tagja szeretett volna lenni a Szépírók Társaságának, amely májusi közgyűlésén elutasította a kérelmet, pedig Konrád György és Esterházy Péter is ajánlotta Önt. Ennyire elit kör a szépirodalom?
- A Szépírók Társaságának névsorát nézve, nem vagyok biztos, hogy az elitizmus jellemző rájuk.
- Akkor inkább sznobságról, nem pedig elitizmusról beszélünk? De konkrét vád is megfogalmazódott Ön ellen, mely szerint a Pesti barokk egy nőgyűlölő regény...
- Egyrészt vannak sznob kultúrák és nem sznob kultúrák. A magyar kultúra alapvetően sznob. A legnagyobb prózaírónk, Krúdy például sosem fért bele a magyar elitkultúrába. Szerették, kedvelték, de nem vették teljesen komolyan. Még a Nyugat se. Ugyanez elmondható Szép Ernőről is. Pedig ők a legnagyobbak. Kosztolányi és Móricz mellett a helyük. Ehhez képest ki olvas ma Babits-regényt? Vagy Németh Lászlót? Hogy csak kettőt említsek koruk kánonjának kiválóságai közül. A Szépírók Társaságánál velem történtekben viszont nem hinném, hogy a sznobizmus dominált. Ne feledjük, hogy ez a szervezet tömöríti az európai szellemiséget képviselő magyar írókat, irodalmárokat, és hogy annak idején azért jött létre, mert Csurkáék és az újfasiszták elkezdtek randalírozni az Írószövetségben. Ha most ez a társaság valami feltételezett ideológiai alapon megtagadta tőlem a tagságot, akkor egyszerűen meghazudtolta önmagát. Az tényleg vérfagyasztó, hogy regényhősöm nézetei alapján nőgyűlölőnek bélyegeztek a közgyűlésen. Hogyan támadhatja bárki is egy szereplő gondolatait?! Ezen az alapon Shakespeare-nek minimum harminc év Gulag járt volna az aljas hőseiért… Még ennél elképesztőbb, hogy a többség – bár egyáltalában nem értett egyet ezzel a koncepciós perrel – tartózkodott a véleménynyilvánítástól, és mivel a tartózkodás nemnek számít, engem kiszavaztak és győzedelmeskedett a téboly. Éppúgy, ahogy az ma az élet más területein is történik kis hazánkban.
Gács Anna válaszolt
Gács Anna, a Szépírók Társaságának elnöke válaszolt Dés Mihálynak a legutóbbi Élet és Irodalomban, amelyben többek között ezt írta: "Amit Dés a történtek általánosításáról mond, az egyszerűen abszurd. Úgy fogalmaz, hogy egy ideológiai alapokon nyugvó koncepciós per áldozata lett (...) Bármennyire is együtt érzek Déssel a csalódottsága miatt, szomorúan látom, hogy levelével maga is azt az agresszív hadviselést folytatja, amivel másokat vádol."
Névjegy
Dés Mihály (Budapest, 1950) irodalmár, lapkiadó és író. Műfordítóként, lektorként dolgozott az 1980-as években, Bacsó Péter Banánhéjkeringő című filmjében Básti Juli és Udvaros Dorottya oldalán játszott főszerepet. 1986-tól Barcelonában élt és dolgozott, az általa alapított Lateral irodalmi folyóirat főszerkesztője volt.
Többek között Borges, Márquez és Vargas Llosa műveinek fordítója. Első regénye, a Pesti barokk 2013-ban jelent meg. A mű színpadi változatát a Belvárosi Színházban mutatják be. Legutóbbi kötete 77 pesti recept című munkája, de összeállított egy antológiát zsidó viccekből is.
forrás: http://nepszava.hu/
