Márta István: "Nem lehet karót nyelve fesztivált csinálni"

Augusztus végén távozik a Zsolnay Negyed éléről, mégsem szakad el teljesen Pécstől Márta István, aki Páva Zsolt fideszes polgármester kulturális stratégiai főtanácsadójaként folytatja a jövőben. Így várhatóan több ideje jut majd a Művészetek Völgyére is, amely idén ünnepli 25. születésnapját. A fesztiválalapítót Kapolcs 25 évéről kérdeztük, és beszélgetésünk során szóba került az öregedés, a partinemzedék, Cseh Tamás és egy sokkhatás alá került pulyka is. INTERJÚ

- Idén Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend vesz részt a fesztiválon, Öcs, Monostorapáti és Pula kimarad. Nem lett volna jó összehozni a falvakat a 25. évfordulóra?

- Nem az a lényeg, hogy hány településen zajlik a fesztivál, hanem hogy milyen tartalmat nyújt. Az elmúlt években rendkívül hullámzó volt a résztvevő települések száma, és ez mindig a finanszírozáson múlt. Sok mindenen keresztülmentünk a 25 évben, volt, hogy elmaradt a Völgy, volt, hogy Kapolcsi Bűvészeti Napok vagy Völgycsendtörő Fesztivál volt helyette, és az is megesett, hogy 7 plusz 1 település vett részt benne. Az idén úgy alakult, hogy három. Változtak a közönségszokások, megnőtt a konkurencia; sok olyan értékes fesztivál van, amelyik hasonló körülmények között zajlik. Ez a fajta falusi, a természethez közelebb álló környezet még most is keresett, sokan kapolcsi mintára hozták létre a fesztiválokat.

- Ilyen például az Ördögkatlan, amihez sok egykori völgylátogató átpártolt. Mennyire komoly a rivalizálás a két fesztivál között?

- Nincs rivalizálás. Az Ördögkatlan a Művészetek Völgyéből, jobban mondva Pulából nőtt ki, ahol Bérczes Laciék csinálták a Bárka Kikötőt. 2010-ben egész egyszerűen nem tudtuk finanszírozni őket, akkor Laci azt mondta, hogy az Európa Kulturális Fővárosa Pécs miatt lehetőségük van megszervezni egy kis fesztivált; mi a véleményem arról, hogy három faluban, Kisharsányban, Nagyharsányban és Palkonyán csinálnák tovább? Azt mondtam neki, hogy nagyon örülnék neki, mert nem szakadna meg a „bárkás" folyamat, bár vérzik a szívem, hogy nem a Balaton-felvidéken lesz, hanem Baranyában. Csak egyszeri alkalomra számítottak, de az Ördögkatlan azóta is él. Ez egy nagyszerű dolog. Lehetőség szerint egyeztetjük az időpontokat, már nem esik egybe a két fesztivál. Aki akar, idejön, aki akar, oda is. Én például szintén megyek fellépőként: a palkonyai templomban lesz egy koncertem, illetve tartunk egy nagyobb beszélgetést a Művészetek Völgyéről. Tehát szó nincs konkurenciáról, sőt, én bizonyos tekintetben irigylem is az Ördögkatlant, mert sok mindent meg tudott tartani abból a gondolkodásból, amit útközben mi már elvesztettünk.

- Mi az, amit irigyel tőlük?

- Velük ellentétben nálunk úgy alakult, hogy kevesebb színházi programot tudunk nyújtani. Nagyobb a költségvetésünk, többet kell termelni, és hosszabb, többhelyszínes is a fesztiválunk. A tíznapos együttlét a mi udvarainkban alaposan megterheli a közreműködőket. Másfajta életformát kell felvenni és a folyamatosan jelen lévő, minőségi színházak finanszírozása, infrastrukturális kiszolgálása a legnehezebb. Sajnos a néhány évvel ezelőtti Krétakör cirkuszsátor, vagy a dörögdi műholdállomás intenzív jelenléte ma már szinte elképzelhetetlen. A zene világában mindig könnyebb ezt a fizikailag és lelkileg megterhelő tempót felvenni. A Völgyben a fesztivál jobban szervesült a faluval, ez alapvető célkitűzésünk volt az elején. Nekem ingatlanom is van Kapolcson, 1984 óta itt vagyok, a faluhoz erős a lelki és fizikai kötődésem is.

- Említette a zenei programokat. Az idei felhozatal szinte már Petőfi Rádiós: az Irie Maffia, a Kiscsillag, a Quimby, az Ivan and the Parazol is fellép.

- Ezek a fiatalokat és a középgenerációt célozzák meg. Két-három évvel ezelőtt erősen magunkba nézve rájöttünk arra, hogy egyáltalán nem leszünk fiatalabbak. Sőt, a hajszínemből kiindulva azt mondom, egyre jobban öregszem. Ezért úgy döntöttem, mint fesztiválalapító, hogy meg kell újítani a fesztivált, változtatni kell a tulajdonosi szerkezeten. Megfiatalítottuk a menedzsmentet, és ez természetesen konfliktusokkal, értékrendbeli különbségekkel járt együtt: egy harmincévesnek más a gondolkodása, mint egy 63 évesnek. Az idén eldől, hogy a hangsúlyok hova tolódnak: mennyire lesz retrófesztivál, mennyire újul meg, és ha megújul, mi felé újul. Az idei programnak gyakorlatilag se az előkészítésében, se a lebonyolításában nem veszek részt, de jelen vagyok természetesen: ha nagyon elmenne egy „tájidegen" trendi és divatos irányba, fölteszem a mutatóujjamat, és azt mondom, állj, figyeljünk az arányokra, barátaim. Igen fontos a jegybevétel, de semmi sem írhatja felül a táj, az emberek, a közönség, a közösség és a valahai szervezők, alakítók alapfilozófiáját. Az idei év tehát egy sarokkő.

- Pár éve kiállt amellett, hogy ne legyenek szabadtéri reklámok a fesztiválon. Most is így gondolja?

- A vaskalapot levettem. Engedtem a „kor szavának". Vannak reklámok, de a színpadok környékén - remélem - most se lesznek. Engem életem végéig zavarni fognak valószínűleg, de az újabb generációk észre se veszik, a mindennapi életük részei. Ha - többek között - ez az ára, hogy életben maradjon a fesztivál, akkor megéri engedni.

- Ilyen az éjszakai bulizás is. 11-12 éve a dörögdi Lőtér Sátorban legendás, hajnalig tartó bulik voltak, később aztán már nem volt hol tombolniuk a fiataloknak.

- Néhány éve még azon vitatkoztunk hosszasan, hogy éjfélkor legyen-e csendrendelet, vagy ne. Sok kritika ért bennünket azok részéről, akik bulizni akartak, hogy éjfélkor már sehova nem tudnak menni, maximum a Cili néni kocsmájába. Két éve ezt is oldani kezdtük, de a cél az volt, hogy legyen táncház vagy olyan zenei programok is, amelyek színesítik, sokfélévé teszik a völgyéjszakai életet. Megjelentek aztán azok az udvarok, például a Gólya-udvar, akik saját maguk csináltak bulikat a falu szélén. Idén kiderül, hogy ez a rengeteg és rendkívül gazdag, szinte egész napos könnyűzenei kínálat hogy fog működni, nem telepszenek-e teljesen rá a völgyhagyományt őrző - például Kaláka-udvar által reprezentált - költészeti-irodalmi vonalra, vagy a Hobo által képviselt dalokra, a Muharay udvarra, vagy épp a dörögdi Éltető Völgy programokra.

- A nosztalgiázóknak Mártapista-emlékudvar is lesz, ahol felidézik az elmúlt 25 év legemlékezetesebb pillanatait. Ezt tekinthetjük búcsúzásnak?

- Az „emlékudvar" meg a „nosztalgia" nagyon rossz szó, felejtsük is el. Wahorn Andrással értek egyet, aki szerint a nosztalgiázás hülyeség. „TörzsKávéHáz a 25. évhez" lesz a hely neve, zárójelben „Mártapista-udvar". Nagyon nem akartam ezt a nevet, de a kollégáim rávettek, egyszer talán nem bűn ezt így használni. Ide az alapítókat és az alakítókat hívom meg. Nem, nem búcsúzom, ez egy mese, a jó mesék pedig szabadon alakíthatók. A jó mesében mindig vannak meglepetések, sose tudni, hogy a szálak merre kanyarognak, hova vezetnek. Ez a kapolcsi mese is okozhat még meglepetéseket. Lehet, az idén be kellett volna fejezni, de erre nem vagyok képes. Sőt, a jövőt illetően mindenféle eretnek gondolataim vannak a Művészetek Völgyével kapcsolatban, de ezeket most még nem osztanám meg.

- A minap látott napvilágot a hír, hogy kérte a nyugdíjazását, ezért augusztus végén távozik a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Kft. éléről. Elképzelhető, hogy több ideje lesz Kapolcsra?

- Való igaz, de nem szakadok el Pécstől, hiszen egy újabb és rendkívül izgalmas feladatot vállalok el szeptembertől; Páva Zsolt felkért, hogy legyek kulturális stratégiai főtanácsadója. Ez azt jelenti, hogy eddigi pécsi tapasztalataimat hasznosítva - a város teljes kulturális vertikumát illetően - a polgármester részére lesznek konzultációs, képviseleti és javaslattételi feladataim. A részben kommunikációs és reprezentációs tevékenység mellett részt vállalok Pécs kulturális turizmus stratégiájának átgondolásában is. A város rendkívül gazdag kulturális életét ismerem, bizonyítottam az ezzel kapcsolatos elkötelezettségemet. Persze - remélhetőleg - egy kicsit több idő marad a zeneszerzésre és természetesen Kapolcsra is.

- Oszkó Péter az idei Völgyet beharangozó sajtótájékoztatón a magánszponzorok fontosságát hangsúlyozta, illetve azt, hogy jubileumi fesztiválon a szokásosnál valamivel nagyobb az állami szerepvállalás, de ezt egyszeri alkalomnak tekintik. Jövőre mi várható?

- Nem tudjuk, a jövő mit hoz, én az elmúlt 24 fesztivál alatt elég sokat megtapasztaltam a szponzorációról és az állami pénzek odaítéléséről. Nincs új a nap alatt. Minden évben elhatároztuk, hogy majd a jegybevétel, és egyéb tényezők behozzák a pénzt - ez sose jött össze. Most remélem, sikerült valamennyire stabilizálni a helyzetet. De azt is látni kell, hogy a Völgy - épp a különlegességét adó helyszínei és értékelvűsége miatt - soha nem lesz, nem lehet profitorientált vállalkozás. Ha az lesz, az már nem a Művészetek Völgye lesz.

- Most már ott tartunk, hogy a falvak között elektromos autók is fuvarozzák majd a völgyközönséget. Stoppolnak még a völgylakók?

- Most én is stoppolni fogok. Az ember úgy ismer meg egy folyamatot, ha a teljesen más fénytörésben is látja az eseményeket. Mindig vettem fel stopposokat, és mindig az volt a legjobb, ha nem ismertek fel, mert ilyenkor elmeséltek olyan dolgokat is, amik fesztiválvezetőként nem jutottak volna a tudomásomra. Egyszer stopposokat vittem Monostorapátiba, és megkérdeztem tőlük, mi is az a Monostorapáti. Elmagyarázták, hogy ott fesztivál van, meg egy nagy koncerthelyszín. Közeledtünk a színpadhoz, én meg áthajtottam a kordonon. Rohadt nagy csönd és rémület keletkezett, akkor fogták fel, hogy gáz van, mert előtte elmesélték, hogy úgy lehet belógni, hogy a kukoricásban a patakon lefektetnek egy deszkát. Kiszálltam, bemutatkoztam és megnyugtattam őket, hogy semmilyen retorzió nem lesz, sőt, kaptak 10 darab ingyenjegyet, azzal a feltétellel, hogy felszedik az illegál-hidat. Ez a módszer jellemző volt később is. Mikor tizenvalahány évvel ezelőtt elkaptuk a jegyhamisítókat, öt tapolcai diákot, nem tettem feljelentést a rendőrségen, hanem arra büntettük őket, hogy reggel takarítaniuk kellett a falut, valamint az ingyenes Völgyfutárt terjeszteniük. Az egyik kereskedelmi csatornába is bekerültek: Jegyhamisítók néven csináltak egy együttest, megzenésítették a Völgyfutárt, és ezzel promotálták a fesztiválmagazint.

- 2015-ben is belefér ez a lazaság?

- Én azt kívánom az elkövetkező időszakra, hogy az irónia, a humor, a lazaság megmaradjon. Nem lehet karót nyelve fesztivált csinálni. A Művészetek Völgyére mindig jellemző volt az, hogy az irdatlanul komoly szervezés mellett is tudtunk, mertünk hülyéskedni. Ebben a világban fokozottan szükséges, hogy iróniával és kérdőjelekkel nézzük a világot és önmagunkat is. Most mindenki görcsös, egyrészt a politika, másrészt a pénztelenség miatt, és az élet, a kinyílt világ miatt, ahol jogos, de néha túlzó elvárások vannak, amiknek muszáj megfelelni, különben senki nem vagy. Legalább ebben a tíz napban tudjunk mosolyogni is.

- Bizonyára rengeteg sztorija van az elmúlt 25 évből. Mit emelne ki közülük?

- Ezermillió ilyen pillanat van. Amikor megmentettük a 18. századi kovácsműhelyt, és múzeumot csináltunk belőle; az első kovács, amint elkezdett kovácsolni; a kapolcsi kisöregek, akik hozták a bútorokat. Kitörölhetetlen élmény az is, mikor Cseh Tamással közösen koncerteztünk Pulán, és felrepült egy tornacipő a színpadra. Majdnem eltalálta. Egymásra néztünk, láttam rajta, hogy dührohamot kap, és abbahagyja a koncertet. Ott van előttem, mint egy film, ahogy alig észrevehetően megrázom a fejem és próbálom megnyugtatni. Vagy mikor a dörögdi Klastromnál egy színházi előadás ment, és majd megőrültem, mert olyan hangok hallatszottak a romból, mintha egy síró csecsemő lett volna elrejtve a kövek között. Halálos, horrorisztikus hangok voltak, rémálmaim voltak tőle. Később kiderült, hogy egy bagolycsalád lakott fönn a romban, és csak a kis baglyok hívogatták a szüleiket. Vagy mikor az első évben játszottuk Csokonai Özvegy Karnyónéját, és a színészekkel együtt építették a színpadot Csórompuszán a helyiekkel, a Karnyóné boltját pedig a rendezői koncepció szerint helyi állatokkal népesítettük be. Nemcsák Károly, Kubik Anna is szerepelt, Karnyónét pedig Bereg Kati játszotta, aki rájött, hogy ha felviszi a hangját, a pulyka elkezd gurgulázni. Vicces dialógokat hoztak létre. Aztán a főpróbahéten az állat nem bírta a megpróbáltatásokat, és katatón állapotba került, nem tudott megszólalni. Jött a rendező, hogy mi van a pulykával? Lecserélték egy újra, de az nem volt ennyire tehetséges.

- A fesztiválon mindig is fontos volt a helyiek szerepe. Most is szoros a kapcsolat?

- Akikkel 89-ben elkezdtük, azok közül sokan meghaltak, velük nemcsak együtt dolgoztunk, a barátaim voltak. A fiatal generáció máshogy gondolkozik, ahhoz pedig keveset vagyok Kapolcson, hogy alaposabban megismerhessem őket. Nem tudom, hogy a virtuális világ mennyire hat rájuk. Most már a kapolcsi gyerek se tudja elképzelni, milyen volt, mikor nem volt telefon, mikor bezáródott a falu, ami boldogságos és gyönyörű állapot volt a kívülálló számára, persze nem biztos, hogy ez az ottlakóknak is jó volt. Ez a zárt közösség sok mindent megőrzött; az a kérdés, hogy az örökséget a következő generáció hogyan fogja kezelni, megőrzi-e vagy eldobja. Ha van még valamilyen „missziója" a fesztiválnak, akkor az az, hogy ezeket a kérdéseket fokozottan feltegye. Lehet, hogy nem lesz rá válasz, de ameddig én vagyok, ezekkel a kérdésekkel birizgálni fogok mindenkit.

forrás: http://fidelio.hu