Szevasz, Tamás!
Szevasz Tamás! (találkozunk Palkonyán a Malomparkban, úgy háromnegyed öt körül, gyertek, ha gondoljátok)
Pont Palkonyán voltunk. Merthogy a Faluházban játszottuk a Mulatságot. 2009. augusztus 7. volt, délután öt után jött az esemes Évától, hogy immár végképp elköszöntél tőlünk. Az előadás után a Hárságyi pincészethez mentünk a fiúkkal, koccintottunk, Szevasz, Tamás!
Azóta minden augusztusban. Tavaly a nagyharsányi focipályán gyűltünk ö
ssze. Dörgött, villámlott, leszakadt az ég. Mi néhányszázan gyakoroltuk az éneket – és amikor megszólaltak a harangok, kitisztult az ég. Talán odébbtoltál néhány felhőt, és ránk irányítottad a Napot, hogy jól láss bennünket. Mi pedig, ahogy tudtuk, énekeltük Bereményi Géza sorait: Csönded vagyok…
Ezen a nyáron Palkonyán gyűlünk össze (és egy pillanatra Brigire is gondolunk majd, aki tavasszal hagyott itt bennünket). Tízen, százan, sokan, jöjjön, aki úgy gondolja. Vagy mert már türelmetlenül várja az örkényesek koncertjét. Ők is velünk énekelnek majd. Ahogy a mi franciáink is, a Wombo.
Megtanulták, játsszák, mi meg rázendítünk:
Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.
E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van, maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.
S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj, lásd hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.
Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.
