Álom színházi kivitelben
Ami a szabadtéri színházat illeti, az Óbudai Társaskör kertjénél nem igazán van jobb helyszín: középen egy hatalmas fa, és plédek a nézőtéren, hogy az ember ne érezze, a hidegben magára hagyják. Tényleg minden adott a színházi élményhez – csak éppen a színház nem. Pedig Egressy Zoltán krimikomédiája jó alapanyagnak tűnik, csak mintha elfelejtették volna megrendezni. (Egressy valamelyik színházban mindig jelen van, és leginkább olyan darabokkal, amiket nehéz levenni a műsorról – nincs mit tenni, a nézők szeretik.) Nem állítom, hogy világmegváltó gondolatok vannak a drámában – inkább ötletes bohóckodás, hogy van egy bizonyos hotel, ahová halni járnak az emberek. És hopp, itt történik egy gyilkosság. Jön a nyomozó, megyünk végig a gyanúsítottakon, nagyjából úgy, mintha Agatha Christie-t olvasnánk. Csak azért mégsem őt olvassuk: a Halál Hotel krimikomédia, és éppen ezért hiányolom a humort az előadásból.
Vagyis van humor, a szövegben mindenképpen – a gond az, hogy itt valahogy nem működik. A szereplők felmondják, amit meg kellett tanulni, de ez kevés: csak megmosolyogtató pillanatok vannak. Vagy fárasztóak. Folyton a halállal viccelnek, és talán még Molière is megirigyelné a sok ostobaságot. Ilyen például, amikor a Mesterségem a halált olvassák, mialatt a rádióban MozartRequiemjét játsszák. Vicces, vicces, de tíz perc után már alig kacag az ember, és akkor van még több mint egy óra az előadásból. Miközben azon kellene nevetni, hogy a nyomozó már harmadszor nyúlt bele a vízbe, ami amúgy nem is víz, hanem valami zöld folyadék. De még jobb példa, ahogy századjára is elsütik, hogy a nyomozó nem ért semmit, mert nyilván minden nyomozó hülye. Ez lenne a poén?
Máris felmerült egy fontos kérdés: miként lehet a színpadra ültetni az abszurd humort? Mert persze, tele az előadás hibával, de azt mégsem lehet nem észrevenni, hogy itt minden nagyon abszurd. Már maguk a nevek, a történések is. De ez valahogy mégsem működik. A legnagyobb gond, hogy mintha félre lenne értve az abszurd mint fogalom. Nem attól lesz valami az, hogy a néző minden mondat után konstatálhatja: ez mennyire abszurd. A Godot-ra várva sem akar kényszeresen nevettetni, meg lehet úgy is rendezni, hogy kihagyjuk a poénokat, mégis működik. Az ember magától fog nevetni, mert az alaphelyzet, a történés az abszurd. A Halál Hotel viszont folyton azt akarja magáról bizonyítani, hogy ez egy abszurd darab. Ezért sem tud igazán meggyőző lenni.
Nem arról van szó, hogy rossz lenne az alaphelyzet – tulajdonképpen bármit oda lehet képzelni a hotel mögé. Vannak is pillanatok, amikor úgy tűnik, jön a fordulat, most aztán beindul az előadás, de végül mégsem. Lehet okolni a zenét is, ami valahogy mindig a legrosszabbkor szólal meg, és leginkább elidegenítő hatással bír. A célja a rémisztgetés lenne – durva és erőteljes hangok szólnak a hangszóróból –, de csak azt éri el, hogy felriasztja a szunyókáló nézőket. Közhely, ahogy a zene is példázza: a kevesebb néha több.
Ahogy nincs humor, úgy nincs krimi sem – amivel nem lenne nagy gond, mert komédiáról van szó, nem azon kell izgulni, ki a tettes. De kicsit olyan érzése van a nézőnek, mintha csak felolvasnák a művet: persze történnek dolgok a színpadon, de csak halad jelenetről jelenetre – ezen is túl vagyunk, mindjárt letudjuk a következő tanút. Nincs az előadásban semmi egyedi ötlet, és sajnos a teret sem használják ki, a kert mintha nem is lenne ott. Néhány szereplő felmászik a fára, rohangálnak, mindössze ennyi – a szabadtérnek nincs sok szerepe. Enyvárri Péter díszlete sem túl találó: felülre ki van írva a hotel neve, ezen kívül pár szék és egy asztal látható. Cselényi Nóra tisztességgel elkészítette a jelmezeket: a nyomozó ballonkabátot visel, az apácán reverenda van – nem ér panaszkodni.
Azért már ér, hogy a rendezés nem sok lehetőséget ad a színészeknek, jellemek nem bontakoznak ki: Cserna Antal őrült nyomozó, de ebből leginkább csak a nyomozót tapasztalni. Kútvölgyi Erzsébet magába forduló, kissé pikírt nővért alakít. Göttinger Pálé az este legjobb alakítása, remek helyzetkomikum, ahogy félreértik egymást a betérő vendéggel. Takács Géza képes arról meggyőzni, hogy jóval több lehetne ebben az előadásban. Csak éppen semmi nem bontakozik ki.
A probléma az, hogy az ember nem érti, miért játsszák ezt a darabot. Ha a nyáresti szórakoztatás lenne a cél, akkor sem: a Halál Hotel se nem szórakoztat, se nem gondolkodtat el. Voltaképpen nem csinál semmit – talán ez az oka, hogy folyton azon gondolkodom, amin a balatoni büfében is: nyáron mindent megpróbálnak eladni nekünk.