POSZT MORTEM

Stuber Andrea a POSZT ügyvezetői pályázatairól - JEGYZET

Mindkét pályamunkán érződik, hogy a jelentkezők szeretnék kiszabadítani a POSZT-ot a politikai megosztottság fogságából.

Nem könnyű azoknak, akik a POSZF (Pécsi Országos Színházi Fesztivál Közhasznú Nonprofit Kft) ügyvezető állására jelentkeztek. Arra vállalkoztak, hogy újraélesszék, újrapozicionálják, újraértelmezzék a tizenöt év alatt erősen amortizálódott Pécsi Országos Színházi Találkozót. A rendezvényből a kezdeti „a szakma nagy közös ünnepe” hangulat kiveszett, a verseny erodálódott, az off-program az anyagi források szűkülésével arányosan fogyatkozott. A POSZT megérett vagy a pusztulásra, vagy az újjászületésre. A sorsa alighanem azon múlik, hogy lesz-e pénz rá, és hogy akik a pénzt adják, mit akarnak. A POSZF Kft, vagyis a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Színházi Társaság (MSZT) és a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) tulajdonában lévő közhasznú nonprofit gazdasági társaság pályázatot hirdetett a POSZT ügyvezetésére, ami azt jelzi, hogy szeretnék továbbvinni és szakmai alapokon megreformálni ezt az immár közepesen nagy múltú projektet. A pályázati kiírás alapján a tulajdonosok szándéka komoly és a versengés nyílt. Rokonszenves, hogy a jelentkezőket nyilvánosság elé állítják. A pályázatok publikusak, a meghallgatás nyilvános lesz. Módunkban áll tehát összehasonlítani az aspiránsok ajánlatait.

Három pályázat érkezett be a december 30-i határidőre. Minden bizonnyal gyorsított eljárásban zajlik majd az elbírálásuk, hiszen február elsején már munkába kell állnia az új vezetőnek. Így is eléggé későn foghat majd hozzá a 2016-os POSZT előkészítéséhez és szervezéséhez.

Kik pályáztak?

Komáromi György és Magyar Attila pályázata egy-egy szakmai teamet foglal magába, Kiss László pedig egyszemélyes jelentkező.

Komáromi György a Radnóti Színház gazdasági igazgatója, a Színházak éjszakája projektvezetője, egyetemi docens a Budapesti Gazdasági Főiskolán. Művészeti vezetőként Göttinger Pál szabadúszó színházrendező, az Ördögkatlan fesztivál munkatársa a partnere. Kommunikációs vezetőként Lévai Balázsra számíthatnak, aki az utóbbi években a POSZT szakmai beszélgetéseit moderálta, tapasztalatai a dramaturgi, művészeti vezetői, rendezői és televíziós munkákig terjednek. (Sőt publikál alkalmi színikritikusként a Nemzeti Színház folyóiratában a Nemzeti Színház bemutatóiról.)

Magyar Attila szintén közgazdász; a Pécsi Janus Pannonius Múzeum gazdasági és műszaki vezetőjéből lett 2015-ben a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nkft gazdasági igazgatója. Művészeti munkatársa Szűcs Gábor Jászai Mari-díjas rendező, a Mozaik Művészegyesület elnöke, az NKA Színház és Táncművészeti Kollégiumának tagja, aki az Echo TV kreatív igazgatójaként és a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti igazgatójaként tett szert vezetői tapasztalatokra. A csapat harmadik tagja Kővári Zsuzsa, a Zöld Pardon szórakozóhely tulajdonosa.

Kiss Lászlóról a Szlovák Nemzetiségi Színház honlapján azt lehet megtudni, hogy 1985-ben végzett színészként, továbbá: „2002. Magyar Művelődési Intézet: kultúrális menedzser”. Komáromi, kassai, veszprémi, zalaegerszegi és szegedi színészévek után a kétezres évek elején váratlanul megbízott igazgatója-rendezője lett a Miskolci Nemzeti Színháznak egy esztendőre. Bő tíz éve szabadúszó, legutóbb a székesfehérvári színház igazgatói pályázatára jelentkezett 2012-ben. Kiss László pályázatával nem nagyon érdemes itt a helyet foglalni. (Jóllehet tudnék hozni derűt keltő idézeteket a 16 oldalas pályamunkából.) Kiss László henyén megformált dolgozatában kevés a figyelemreméltó elem, legfeljebb koncepcióvázlatnak tekinthető. Írója általában véve önmagát ajánlja és fiatalokra építene. A koncepció egészét és részleteit közösen kívánná majd kidolgozni, a saját problémafelvetéseire pedig önbizalomteli ígéretekkel válaszol. Pályázata formailag feltehetően nem érvényes, mivel üzleti tervet nem tartalmaz, noha a pályázati kiírás annak benyújtását is igényelte.

Mielőtt Komáromi György és Magyar Attila pályázatának áttekintésébe fognánk, szóba kell hoznom egy aggályos pontot. Azt a POSZT-tanulmányt, amelyre a POSZF Kft. megbízásából és az NKA miniszteri támogatás keretéből 2014 augusztusában 5 millió forintot nyert Mozaik Művészegyesület vállalkozott. A tanulmány szerzője Szűcs Gábor, aki tehát másfél éve dolgozik együtt a pécsi fesztivál tulajdonosaival azon, hogy feldolgozza a POSZT történetét, tapasztalatait, és javaslatokat tegyen a jövőjére, a stratégiai változtatásra. E munka végzését, a tanulmány készülését említi Magyar Attila pályázata, és természetesen bőségesen merít belőle. (Szűcs Gábor számos színházi embernek megmutatta dolgozatát, magam is azok közé tartozom, akik olvasták az egyeztetés alatt álló munkaanyagot, és véleményt mondtak róla.) Természetesen avval semmi probléma nincs, hogy a Magyar-Szűcs pályázat erre a riportra és elemzésre támaszkodik. De mivel a tanulmány születése közpénzt emésztett fel, elvárható lett volna, hogy nyilvánosságra hozzák, vagy legalább a pályázók rendelkezésére bocsássa a kiíró, mert így Szűcs Gábor és társa óriási előnnyel startoltak a versenyben. Már csak azért is, mert a pályázat meghirdetése és a beadási határidő között nem telt el egy hónap sem, tehát igen kevés idő állt rendelkezésre a pályamunkák elkészítéséhez.

Miről szóljon a POSZT?

A POSZF tulajdonosainak helyzete nem olyan nehéz, mint a pályázóké. Csak el kell dönteniük, mit akarnak. Komáromi György és Magyar Attila pályázata ugyanis markánsan különböznek egymástól szemléletüket, irányukat tekintve. Miközben van azonos vonásuk is, és mindkettőben találhatók igen értékes részletek.

Komáromi György és Göttinger Pál munkája a színházra fókuszál: egy progresszív, előretekintő, a magyar színházművészet jövőjére koncentráló fesztivált tervez, amelynek szakmai színvonalát az elvek és a gyakorlati megvalósítás szintjén is biztosítani kívánja. A válogatásban a szakszerűség, a transzparencia és az erős indoklási kötelezettség játszaná a főszerepet. Az eseménysorozat a színházi és társadalmi párbeszédet szorgalmazná, nemcsak verbálisan, hanem a kísérőprogramok terén is.

Magyar Attila és Szűcs Gábor pályázata elsősorban arra irányul, hogy a POSZT-ot mint brandet új, változatosabb és üzletileg sikeresebb tartalommal töltse meg. Ez a pályázat a színházi szakma vonatkozásában talán békét és kiegyensúlyozást kínál, gazdaságilag pedig a korábbinál profitábilisabb működést ígér. A tervezet nagy hangsúlyt fektet a pécsi színházi fesztivál összművészeti jellegére és turisztikai vetületére. (Természetesen lehet a turizmust fő iránynak tekinteni. Ha belegondolunk, a magyar állami költségvetés turisztikai célelőirányzat címszó alatt például a Forma 1 autóversenyt meglehetősen sok milliárd forinttal támogatta már.) Magyar Attila pályázata a színházművészet szempontjából nem releváns, pontosabban e tárgyban a dolgozat különböző fejezetei helyenként ellentmondanak egymásnak. Nehéz felfedezni a világosan megfogalmazott szándékot: mi legyen a POSZT célkitűzése, fő vonala, meghatározó koncepciója.

Magyar Attila beadványában komoly fejezetek szólnak SWOT-analízisről, marketingről és még néhány olyasmiről, amihez az egyszeri színikritikus hozzászólni sem igen tud. Az ötletek tárházából azonban szívesen kiemelek néhány üdvöset és izgalmasat. Ilyen például a versenyelőadások kivetítése (egyben rögzítése is nyilván) a Zsolnay Negyedben, vagy ugyanott a díszletekből felépített színházi kalandpark. Szűcs Gábor fesztiválja oly széles skálán kíván megmutatkozni, hogy nehéz eldönteni, mely közönség(ek)re irányul. Vajon a színházkedvelőket kívánja például popkoncertekkel bevonzani a Zsolnay Negyedbe? Vagy a popkoncerteket kultiválókat igyekszik színházzal megszólítani? Elképzelésük az egyetemistáktól kezdve a családokon át a határon túli magyarokig és a külföldi turistákig mindenkinek kedvére kíván tenni, ami meglehetősen sok irányba látszik vinni a rendezvénysorozatot. Ennek céljából területileg és időszakaszosan is több részre osztanák a fesztivált. (ElőJÁTÉK, versenyprogram, rájátszás.)

A Komáromi-Göttinger terv talán kevesebbet akar markolni, de azt feltehetőleg meggyőzően meg tudja fogni. A POSZT„találja meg és mutassa be az érvényes és fenntartható gondolatokat, formákat, munkákat, azaz a jövőben is érvényességét őrző és valóban működő, célkitűzéseit meg is valósító színházi alkotók és szereplők előadásait. A POSZT nem arra ad választ, hogy mi volt a színházi helyzet, hanem azt keresi, hogy mi lesz a jövőre nézve lényeges. Kiemelt feladata felkarolni az új generációk törekvéseit. A jelentős és előremutató előadásokon túl a személyes találkozások és beszélgetések is létfontosságúak”.

El a politikától!

Mindkét pályamunkán érződik, hogy a jelentkezők szeretnék kiszabadítani a POSZT-ot a politikai megosztottság fogságából. Kérdéses, hogy ez a koncepciót illetően mennyire lehet sikeres. Ugyanis nem csupán politikai különbségek mentén szakad a szakma, hanem eltérő a fesztiváltulajdonos társaságok színházi szemlélete is. (Szórakoztatás/népnevelés vs. valóságábrázolás/kérdésfelvetés.) Mindkét pályázat igyekszik a szakmai döntések terén kikerülni a POSZT-ot tulajdonló színházi társaságokat, inkább a szakemberek és a szakmai szervezetek közvetlen részvételére számítanak. Hoznak is erre jó ötleteket. A Komáromi-Göttinger verzióban például nincs szakmai zsűri, mivel nincs versenyprogram. Főprogram van. Itt a POSZT-díj az, hogy a beválogatott produkció bejutott a pécsi 12-be. Ugyanakkor minden szakmai szervezet adhat díjat, ha képviselője-döntnöke végignézte az előadásokat. (E ponton a pályázat a lehetséges díjadókat a teljesség igénye nélkül sorolja a MASZK-tól a színházi kritikusok, a dramaturgok, a látványtervezők céhén át a Magyar Művészeti Akadémiáig.) A Magyar-Szűcs pályázat pedig a szakmai zsűri összeállítását bízná a versenybe hívott produkciók alkotóira, több körös szavazás eredményeként.

A pályázatokról való tájékozódásunk során bízvást tekinthetjük kardinális kérdésnek azt, hogy mi a jelentkezők elképzelése a válogatásról. Kézenfekvő gondolat, hogy ha tudjuk, mi a válogatás célja, vagyis milyen előadásokat kívánunk a legrangosabb színházi fesztiválon reflektorfénybe állítani, az meg is határozza a válogatás mikéntjét. E tekintetben a Magyar-Szűcs pályázat nem egyértelmű. A Komáromi-Göttinger duó az okadatolt progresszivitást célozva meg alapvetően számít az általa kiválasztott színikritikusok felkészültségére és tájékozottságára.

A válogatás és a zsűrizés

A Magyar Attila írta Személyes motiváció című fejezetben az olvasható, hogy POSZT „az adott évad legjobb előadásait” mutatja be. „Tekintettel a színházi szakma jelenlegi megosztottságára a legjobb megoldásnak a konszenzuson alapuló kiválasztást tartom – írja. – Úgy gondolom a két eltérő véleménnyel bíró szervezet, a Színházi és a Teátrumi Társaság, azonos súllyal kell, hogy érvényesítse akaratát a POSZT-on szereplő versenyelőadások kiválasztása során.” Ez aggasztóan emlékeztet a múlt évi válogatásra: ez a produkció az egyik fél akaratából van itt, amaz a másikéből. Magyar Attila szerint elképzelhető egy közös bizottság létrehozása, amelyben egyenlő létszámmal szerepelnének mindkét Társaság képviselői. „Ez a Szakmai Tanács alkotná meg a versenyprogram és a zsűri tagjai kiválasztásának, továbbá a díjazás alapelvének szabályrendszerét, mely dokumentum évekre biztosíthatná a konszenzusos együttműködést. Véleményem szerint, ilyenformán megőrizhető mindkét fél szakmai szuverenitása.” A Szakmai Tanács – amely feltehetően ugyanaz, mint a pályázatban később emlegetett Szakmai Tanácsadó Testület – paritásos alapon szerveződve kidolgozza tehát a válogatás, a zsűrizés, a díjazás módozatait. Vezetőjének Lőrinczy Györgyöt, a Budapesti Operettszínház igazgatóját szeretnék felkérni. Nem tudni, hogy ez az óhaj egyeztetett-e. Szándéknyilatkozatokat a pályázat nem tartalmaz, így azt is csak találgathatjuk, hogy az Együttműködő szakmai partnerek, belföldi és külföldi szakmai kapcsolatok, együttműködések fejezet Szűcs Gáborral és Kővári Zsuzsával kezdődő, Vasvári Csaba – Színházművészeti Bizottság (EEMI), Kiss János – Táncművészeti Bizottság (EEMI) sorokkal végződő listája a pályázat támogatóit sorolja-e, vagy pedig a poszt és a POSZT elnyerése utáni együttműködési szándékkal megkeresendő személyeket és szervezeteket jelöli meg. (Mit jelenthet például az, hogy két fővárosi színház, az Örkény és a Katona igazgatójának együttműködésére számít Szűcs Gáborék fesztiválja? A többi színházéra talán nem?)

Egy későbbi fejezetében a Magyar-Szűcs pályázat olyan válogatási szisztéma megvalósítását javasolja, „amely lehetővé teszi a közönség bevonását már a kiválasztás folyamatába is. Szavazatot bármely néző leadhat egy-egy előadásra, aki országos internetes jegyértékesítési rendszeren keresztül vásárolt jegyet egy adott előadásra.” Vajon ez a szavazás meggyőző hitelességgel működtethető-e (auditált nézőszám vs. szavazatszám), és összeegyeztethető-e a pályázati kiírás feltételével: „a versenyprogram szakmai alapokon nyugvó válogatási módjának és szempontjainak meghatározása”?

Abban viszont semmi kivetnivalót nem találhatunk, ha a közönség részvétele és véleménynyilvánítása nagyobb hangsúlyt kap a versenyprogram díjazásában. Szűcs Gábor tervezete fontos szerepet szán a közönségzsűrinek, ugyanakkor nincs szó a pályázatban arról, hogy a szakmai zsűri hogyan dolgozik és milyen díjakat oszt ki. (Alighanem ennek eldöntése is a paritásos testületre vár.)

Komáromi György pályázata szerint a kísérőprogramok szervezése az ügyvezető kompetenciája, a főprogram válogatását azonban ötfős testület végzi, amelynek munkáját a művészeti vezető Göttinger Pál moderátorként és konzultálási joggal kíséri. A válogató bizottság tagjai (egyben a leendő válogatói kódex kidolgozói) Kovács Bálint, Sándor L. István és Urbán Balázs kritikusok, hozzájuk csatlakozik egy-egy szakember, aki a Magyar Színházi Társaság, illetve a Magyar Teátrumi Társaság delegáltja. Az ötfős grémium a nemzetközi gyakorlat szerint ideális létszámú. Az összetétele és transzparens működése, az indoklások nyilvánossága vélhetően kikényszeríti a válogatásban a szakmai egyeztetést és a konszenzust. A díjosztás pedig – mint arról már szó volt – minden szakmai szervezet szuverén joga, lehetősége és ügye.

Működési keretek, finanszírozás

Komáromi György pályázatában a működés biztosításának ajánlata az, hogy a POSZF közszolgáltatási szerződést köt az Emberi Erőforrások Minisztériumával, amely három éves, előre tervezett ciklusban gondoskodna a fesztivál anyagi támogatásáról. Az üzleti terv a Pécs által rendszeresen biztosított 75 millió mellett avval az évi 60 millióval számol, amelyet a központi költségvetés eddig juttatott a POSZT-nak. (Illetve 2015-ben váratlanul és az utolsó pillanatban csökkent az összeg tízmillióval, de ígéret történt a pótlásra.) Komáromiék üzleti terve három verziót kínál a következő évekre, „fapados” POSZT-ot, biztonságos POSZT-ot és megújuló POSZT-ot, az anyagi lehetőségek és a megrendelés függvényében.

Magyar Attila és Szűcs Gábor munkája a programok sokféleségével és a bevételi források bővítésével nagyobb költségvetésre számít – az államtól is több pénzzel, 75 millióval kalkulál –, valamint szándékában áll a POSZT-ot előadó-művészeti szervezetté alakítani. Ily módon megcélozhatja a TAO-bevételeket. (Komáromiék tartózkodóak a TAO-irányultsággal szemben: „Ahogyan azt a művészprofilú színházak esetén, a POSZT-nál is megjelenhet a TAO-támogatás káros hatása olyan döntéseknél, melyeknél kizárólag művészi szempontoknak kellene érvényesülnie. Ezt mindenképpen el kívánjuk kerülni a fő- és kísérőprogramok összeállításánál.”)

Mivel a terjedelemnek határt kell szabni, nem térhetek ki a pályázatok minden elemére: például helyszínekre (Zsolnay Negyed, Expo center), a legfontosabb együttműködő partnerekre (amelyek közül mindenképpen a Pécsi Nemzeti Színház az elsődleges), a szakmai programok gazdagságára és sokszínűségére (Komárominál például színházi nevelés, színészzenekarok, színházi alapú képzőművészet, Magyarnál: Európai Színházi és Filmes Akadémiák Találkozója, zenés műfajok, nagy kiállítású, nagy közönség előtti produkciók) avagy minden érdekes és hasznos ötletre. (Akár Kiss Lászlótól is, aki sikeres fesztiválokat szervezne be „co producernek”, szintén preferálná a Zsolnay Negyedet mint helyszínt, s ugyancsak szívesen fogadna nagyszabású, sikeres zenés produkciókat.)

Végül is

A Komáromi-Göttinger páros pályázata átgondolt, koherens és színházközpontú. Abban határozott, amiben kell, és ott nyitott, ahol arra lesz szükség. Az ügyvezetői állás elnyerése után széles körű pécsi, illetve szakmai fórumon vitatnák meg a részleteket. Komáromi György a megbízatást csak akkor vállalja el, ha a három tulajdonos egyetértésben, háromból három igen szavazattal kéri fel a koncepciójuk megvalósítására. A csapongóbb és szerteágazóbb, nagyobb üzletet célzó pályázattal jelentkező Magyar Attilának és Szűcs Gábornak a 2:1-es voksolási arány is elég lesz. Az ő verziójuk megvalósítása sok érdekes elemmel és fenntartható fejlődéssel kecsegtet, valamint nagy közös munkához, megállapodáskényszerekhez, avagy végső soron az ügyvezető felelős döntéseihez vezethet.

Lehetséges, hogy a POSZT egyáltalán nem tud másmilyen lenni, mint amilyen a mai magyar színházi (és egyéb) élet: megosztott, zavaros (és abban talán halászó is), ambiciózus, reménykereső, küzdelmes, ügyeskedő, elszánt, becsvágyó. Reméljük azért a legjobbakat.

forrás: http://szinhaz.net/