2016. március 5-én 100. alkalommal láthatja a közönség Fullajtár Andrea és Őze Áron játékát, a Daniel Glattauer regényéből készült Gyógyír északi szélre című romantikus előadásban, melyet Göttinger Pál rendezett a Belvárosi Színházban.
A 2011. júliusában bemutatott darab öt év alatt 100 előadást élt meg számos vidéki és fővárosi nézőnek okozva ezzel örömet.
Az online, 21.századi ismerkedésről és a kialakult nagy szerelmi kapcsolatról szóló darab színlapja szerint “Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Minthogy újra meg újra a rossz címre ír, Leo egy idő után kénytelen felvilágosítani őt a tévedéséről.
Így veszi kezdetét a különleges levélváltás, melynek során a teljes ismeretlenség és kedves bensőségesség közti keskeny mezsgyén egyensúlyozva egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg végül kénytelenek feltenni maguknak a kérdést: vajon a levelekben kifejezett, egymás iránti egyre erősebb érzéseik kiállják-e a személyes találkozás próbáját? És ha igen, hogyan tovább?”.
Hogy mi az előadás sikerének kulcsa? Erről Őze Áron így vélekedik: “Először is valljuk be: az ember szeret kukucskálni. Beleolvasni másnak a szerelmi levelezésébe egy tiltott és izgalmas dolog. Tulajdonképpen itt is ez történik. A néző tilosban jár, ha úgy tetszik. Másodszor (és talán inkább ezzel kellett volna kezdenem) mindannyiunk életét átszövi az internet, ezért az emberekhez rendkívül közel áll a történet. És végül azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon furfangosan van megírva a darab: hatalmas távolság választja el a két szereplőt, ők mégis erősen vonzódnak egymáshoz, ez a valódi találkozás nélküli szerelembe esés pedig egy egészen különleges és izgalmas szituáció.”
A 100. előadás időpontja: 2016. március 5. 20 óra
„Egy levegővételből tudjuk, ha a másik bajban”
A Gyógyír északi szélre című romantikus vígjáték immáron négy éve fut töretlen sikerrel a Belvárosi Színházban. Március 5-én Fullajtár Andrea és Őze Áron századik alkalommal ölti magára a különös internet-szerelem két magányos hőse, Emmi és Leo szerepét. A jubileumi előadás apropóján meséltek a közös munkáról, a sikerről és a darab égető aktualitásáról.
A Gyógyír északi szélre lassan elérkezik a 100. előadásához – nagy szám, ami egyértelműen a siker jele. Mi változott ez alatt a 4 év alatt?
Fullajtár Andrea: Talán az a legpontosabb, ha azt mondom: megvan már a darab saját története. Az elmúlt évek alatt nagyon összecsiszolódtunk Áronnal. Már nem azzal az ismerkedős, tapogatózó attitűddel állunk hozzá a munkához, mint a kezdetekben. Mi korábban sosem dolgoztunk együtt, úgyhogy időre volt szükség, hogy megismerjük egymást. Most már eljutottunk odáig, hogy egy-egy apró hangsúlyváltozásból érezzük, ha a másiknál valami bizonytalanság van a színpadon és segítségre szorul.
Őze Áron: Erre annál is inkább szükség van, mert a darabot egy egészen speciális helyzetben játsszuk. A színpadon ugyanis egymás mellett vagyunk, de két külön élettérben. Noha párbeszédet folytat a két szereplő, nem találkoznak egymással, mivel az egyetlen kapcsolat kettejük közt az email. Nincs valói kontaktus, Andival a színpadon még csak egymásra sem nézhetünk. Eleinte ettől a furcsa helyzettől nagyon zavarban voltunk, aztán annyira hozzászoktunk, hogy most meg már az hoz zavarba, ha véletlenül összenézünk. Rengeteget utaztunk a darabbal, és ezek az együtt töltött idők is sokat számítanak. Valóban igaz, hogy már szinte egy-egy levegővételből tudjuk, ha a másik bajban van a színpadon. A darab rendezője, Göttinger Pál időről időre ránéz az előadásra, és ilyenkor csak ennyit mond: „gyerekek, ti erről a darabról már sokkal többet tudtok, mint én” – és ez valahogy így is van rendjén ennyi idő után.
Mi a titka a darabnak? Mi az, ami miatt megélhetett ennyi előadást?
F.A. Egy olyanfajta romantikus sztoriról van szó, ami rendkívül aktuális, az internet mindannyiunk életében jelen van, rengetegen használják párkeresésre is, az egész téma nagyon közel áll a mindennapjainkhoz. Emellett az is nagy erénye, hogy ha bár komédiáról van szó, van egy olyan mondandója, ami elgondolkodtat. Elmondhatjuk, hogy ez egy remekül megírt mű.
Ő.Á. Mi se hittük volna, hogy ezt a szériát megéri. Hogy mi a siker kulcsa? Először is valljuk be: az ember szeret kukucskálni. Beleolvasni másnak a szerelmi levelezésébe egy tiltott és izgalmas dolog. Tulajdonképpen itt is ez történik. A néző tilosban jár, ha úgy tetszik. Másodszor (és talán inkább ezzel kellett volna kezdenem) mindannyiunk életét átszövi az internet, ezért az emberekhez rendkívül közel áll a történet. És végül azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon furfangosan van megírva a darab: hatalmas távolság választja el a két szereplőt, ők mégis erősen vonzódnak egymáshoz, ez a valódi találkozás nélküli szerelembe esés pedig egy egészen különleges és izgalmas szituáció.
Különös, hogy noha az előadás vázát adó jelenség frissnek tűnik, már ez alatt a négy év alatt is meghaladta a technika azt, ami az előadás alaphelyzetét megteremti: azaz hogy két ember egy eltévedt email folytán hosszas levelezésbe kezd, amiből aztán lassan szerelem szövődik.
F.A. Igen, ilyen tekintetben valóban elszállt felette egy kicsit az idő. Az okostelefonokkal, a különféle kommunikációs applikációkkal szinte azonnal bárkit elérhetünk. Rettenetesen felgyorsult ezeknek a fejlődése és a használata egyaránt. Ma már az, hogy valaki e-mailt ír, várja a választ, sőt, az eredeti műben még ki is nyomtatják a leveleket, szinte kőkorszakinak tűnik. Pedig nem is volt ez még olyan régen. Néhány év csupán. És mégis a téma, ami a technikai kérdéseken túl mutat, nagyon is aktuális.
Ő.Á. Őrült tempóban halad előre ez a világ és hajt minket is – aminek gátat vetni szerintem semmi értelme nincsen. A kérdés inkább az, hogy tudunk-e okosan élni benne. Nemrég még az e-mail volt a forradalmian új kommunikációs eszköz, aztán jött a Skype, az okostelefon, a különféle chat applikációk…, amivel csak egyetlen baj van:nem biztos, hogy jól tudjuk használni. Olyan ez, mintha kapnánk egy csodálatos robotot, amelyhez éppenséggel csak a használati utasítást felejtették el mellékelni, ezért a saját tapasztalataink, kudarcaink és sérelmeink által jövünk csak rá a működésére.
Sok megosztó vélemény született már az internetes kommunikáció hasznosságáról, ártalmasságáról – vannak, akik inkább a negatívumokat látják benne, hogy felületes, személytelen, őszintétlen, mások szerint pedig nagyszerű értéke a gyorsaság, az azonnaliság, hogy könnyen elérhetővé teszi a világot. Hol lehet az aranyközép?
F.A. Mindent ilyen eszközt lehet jól és rosszul is használni, mindnek megvan az a veszélye, hogy túl sokat használjuk, elvonja az időnket, a figyelmünket az élet egyéb, fontos dolgaitól. Ugyanakkor az tény, hogy ha okosan használjuk, az internet egy zseniális dolog. Nem véletlen, hogy a világban rengeteg kormány azért próbálja meg betiltani, mert szabadabbá teszi a gondolkodást, nyitottabbá teszi az embereket,akik általa olyan dolgokról is tudomást szerezhetnek, amelyekről korábban nem. Ezért félnek a diktatúrák annyira az internettől.
Ő.Á. Én abban látom a problémát, hogy a fiatalok kezébe is úgy kerülnek ezek az eszközök, hogy igazán nincs viszonyítási alapjuk. Ha már lenne egy kultúrája és egy stabilan elsajátítható technikája az „internetes létnek”, akkor nem lenne benne semmi veszély. A mi generációnk még egy másik korban megtanulta a kommunikáció etikáját, kultúráját, ezért látjuk, hogy az a fajta szabadság, amit az internet adhat, könnyen átfordulhat szabadosságba, és ettől a veszélytől kell megóvnunk a gyerekeinket.
Önök szülőkként hogy látják, miben tudnak segíteni?
F.A. Nekem nincs könnyű dolgom, mert a fiam sokszor mindent jobban ismer az internetet, mint én. Csak kapkodom a fejem, hogy mennyire gyorsan használja, milyen sok mindent tud. Neki már egészen mást jelent felmenni az internetre, mint nekem. Tudjuk, hogy milyen rengeteg veszélynek vannak kitéve a gyerekek az interneten. Én annyit tehetek, hogy megpróbálok, amennyire lehet, utánajárni, hogy mit csinál a neten, nem erőszakosan, nem ellenőrizgetve, de figyelemmel követni, hogy milyen felületeket néz meg, hogy nem kapcsolódhat-e be olyan chatekbe, kezdeményezésekbe, amelyekről ő még nem tuja, hogy veszélyes is lehet, de én tudom. A tiltás szerintem a legnagyobb hiba, amit elkövethet egy szülő. Én a bizalom híve vagyok, azzal a józansággal és belátással, hogy résen kell lennem.
Ő.Á. A 13 éves fiam éppen abban a korszakban van, amikor az internet igazán elkezdett berobbanni az életébe. Meg kell találni az egyensúlyt: a tiltással csak árt az ember, a korlátlan szabadság pedig veszélyes tud lenni. Szerintem fontos, hogy megmutassuk a gyerekeinknek,hogy a számítógépezésen és a mobilozáson kívül mással eltölthetik a szabadidejüket. Itt vannak például a könyvek. Nekünk szerencsénk van, mert a fiunk olvas, és a kisebbet is már terelgetjük ebbe az irányba. A könyv az örök érték. Ha egy gyerek szeret olvasni, és használja a fantáziáját, akkor lehet, hogy adódnak majd időszakok, amikor megfeledkezik a könyvekről, de egészen biztos vagyok benne, hogy végül vissza fog térni hozzájuk.
– Csímár Kamilla –
forrás: http://mizuscafe.hu/
