Lesújtó egy képet kapunk a nőkről. Ez egy ilyen férfiszemüveg. - Vélemény a szombathelyi színház legújabb nagytermi premierjéről.
„Megráz és felébreszt. Aztán talán jobban értjük és értékeljük azt, amiben épp vagyunk.” - írtuk épp egy hete „A mi osztályunk” főpróbája kapcsán Lukáts Andor rendezéséről. Ha nincs kedvünk hasonló mélységekre, ellenpontként van itt egy lazító gyakorlat, a WSSZ nagyteremében eztán a groteszkre gyúrt vígjáték-komédiát játsszák: a Nyolc nőt. Sokan megnézték a kétezres évek elején François Ozon azonos című moziját, bár előbb lett világsiker a darab, és utána forgattak belőle filmet, Catherine Deneuve főszereplésével.
Meghökkent elsőre Göttinger Pál rendezése, pontosabban a színpadi megjelenítése. No nem is a kastélyszerű ódon nappali a súlyos fabetétekkel, mint egyetlen helyszín, ez egy konszolidált nagypolgári enteriőr. Tényleg, egyedül a díszlet „normális”, igaz, ezen is találni rejtett „kiskapukat”, például egy minibárból nyíló rejtekajtót. Hanem a sok torz nőkarakter.
Nagy fenekek, horror- parókák, elrajzolt Addams Familys arcok, alig tudjuk beazonosítani a színészeket. Ahol mindenkinek hurkás a hasa és püffedt csimbókok lógnak a lábán. Keményen elrajzolt, csetlő-botló nőszerű lényeket kapunk, akiknek a romlottság, a képmutatás már a gesztusaikban benne van. Az elfuserált nőtengerben egyedül a szobalány az, aki nyomokban még emberszerű és férfiszemnek kívánatos lehet.
A szerző Robert Thomas felhasznál minden klisét, amit az Agatha Christie krimikben szeretni szokás: adva van egy isten háta mögötti vidéki kastély, karácsony közeleg, összegyűlik a család. A vezérhímet holtan találják az ágyában, késsel a hátában. A házban nyolc nő tartózkodik, az áldozat anyja, felesége, húga, sógornője, két lánya és két háztartási alkalmazottja. Tudják, hogy a gyilkos köztük van, de melyikük lehet az? A telefonzsinór elvágva, az egyetlen autó leromlott, az ajtót bereteszelték, a kutyákat megmérgezték. Nyomozó nincs, helyette mindenki gyanúsít, a másikat fürkészi, közben meg, mint a viperák összezárva, marják, tépik egymást.
Hullanak az álarcok, és újabb és újabb eltitkolt része kerül elő egy hátborzongató kirakónak. Mert mindenkinek van legalább egy indoka arra, amiért épp ő tehette el láb alól a munkát, pénzt, oltalmat adó papát-férjet-szeretőt, aki a csőd szélére kormányozta ezt a bagázst. És akitől mind a 8 nő függ (függ?, csüng, szívja a vérét). A szerző aztán csavarint még egyet a végére, de ne lőjük le a poént.
Zavar a jelmezek túlontúl direktsége, nekem sok a groteszkből, és eltűnik annak az esélye, hogy fokozatosan hulljon le a lepel ezekről a nőkarakterekről. A korcs jelmezek-sminkek először meghökkentenek, de egyszersmint direkt jellemrajzok is, amivel eleve leírják a szereplőket, meg se kell szólalniuk. Olyan bélyegeket kapnak, amik alól nincs kibújás. Fel sem merül bennünk, hogy a jóravaló nagylány tényleg jóravaló, hogy a feleség szerető asszony, hogy a fura pederasztának beöltöztetett házvezetőnő nem egy sunyi alak.
Sodró Eliza mindent visz, attól a pillanattól kezdve, hogy fekete szemekkel, szürkén, hajfonatokkal betoppan a többi vipera társaságába, rajta tartjuk a szemünk. Telitalálat, ügyes, de meg is szoktuk már tőle. Rendben van Alberti Zsófi szobalánya is, új arc Grisnik Petra, akire rá kellett kerestünk a világhálón, hogy lássuk, szép nő, akit felismerhetetlenre torzítottak. Németh Juditból valami felismerhetetlen pigvin-torzót csináltak, és - képzelnék? - Fekete Lindából nagyseggű, számító liba lett.
Nem ez az a darab, amire mégegyszer beülnék. Hosszú, a kezdő gázfröccs után kicsit leül, nőként is nehéz azonosulni ezekkel az elrajzolt karakterekkel. Viszont a második etaptól már érdekelt legalább a krimi végkifejlete...
forrás: http://www.nyugat.hu/
