Göttinger Pál: “az operahősök gyakrabban halnak”
Az Erkel Színházban már játszották Göttinger Pál rendezésében a kolozsvári együttműködésben született Haramiákat. Május 27-én és 29-én a Shakespeare400+ Fesztiválon a Szegedi Nemzeti Színházzal koprodukcióban, Göttinger Pál rendezésében és Gyüdi Sándor vezénylésével valósul meg Ermanno Wolf-Ferrari Sly című darabjának bemutatója, melynek librettója A makrancos hölgy prológjában előadott történeten alapul. A helyi kocsmák sztárjaként feltűnő költő, történetmesélő figura, akivel egy gonosz tréfa következtében elhitetik, hogy gróf lett, és gyönyörű felesége tíz éve várja ébredését. A Slyból előtörő szeretni vágyás azonban tragédiába fordítja a vígjátéknak induló történetet…
Hol rendezel 2016-ban?
A Magyar Színház után jelenleg szabadúszom. A Bárka Színház-beli munkáim óta rendeztem operettet, és évek óta csinálok minden második nyáron közösségi operaelőadást – félprofi-félamatőr csapattal, száz fős nagyoperákat: a Cupido és a halál barokk operát, aztán Jonathan Dove kortárs brit Az elvarázsolt disznója után most őszre a Tóbiás és az angyal készül. Júniusban lesz a bemutatója a Cosí fan tutte operaeavató előadásnak a Kamrában, majd az Ördögkatlan Fesztiválon.
Hogyan született a Sly bemutatásának ötlete?
Az Magyar Állami Operaház keresett rendezőket a Shakespeare 400+ fesztiválra válogatott művekhez, ők hívtak fel. Ez jó rég volt, így szerencsére volt időm olvasgatni, előkészülni. Inspiráló volt a szegedi munka, pláne így, hogy mindenkinek újdonság volt – még zenészekkel sem találkoztam, akik ismerték volna a darabot. Örülök, hogy rábukkanhattunk a Sly-ra, pedig izgultunk, hiszen ilyenkor óhatatlanul felmerül, nem méltán veszett-e az ismeretlen homályába a mű. De nem ez a helyzet, örömteliek a próbák. nem jöttünk rá, mi a mellőzés oka.
Milyennek látod te rendezőként a Sly-t?
Slágeres, nagyon befogadható, hallgatható, játékos darab, viszont annyira hatalmas dózisú új információval van teli ütemről-ütemre, hogy nagyon nehezen adja meg magát. Változtatni most nem nagyon van módom, minimálisat húztunk. De nem is akartuk bántani, most a megmutatás felelőssége a miénk, mintha szerzői lenne a bemutató: történetmesélő attitűddel közelítünk.
Mit gonolsz a darab borús, tragikus légköréről?
Mi sem áll közelebb a valósághoz! Mindannyian erőt merítünk, feloldódunk a derűben a mindennapokban is – de ettől nem történik kevesebb szörnyű dolgok velünk és körülöttünk. Nézőként a színházban pedig a kontraszt miatt könnyebb befogadni mind a két végletet.
Hogyan viselkedik az opera(anti)hős Sly?
Sly-t igen szórakoztató figyelni; hősünk berendezkedett a kocsmai létezésébe. A hetedik kerületben lakom, több saroknak vannak ilyen felismerhető arcai, akikről tudhatjuk, hol szoktak inni, melyik asztaltársaság népszerű figurái. És közben ismeretlen helyen léteznek napközben, igazából mindegy is, hogy hol. Derültnek képzelem Sly-t, oldottnak és játékosnak – amikor látja valaki. Olyan emberekre sújt le a tragédia, akik erre egyáltalán nem állnak készen. Ez a tragédia maga. Mi lesz vele másnap reggel? Sly lételeme az, hogy a többieknek vigaszt nyújt, van vagy negyven története, amelyekkel a körülötte lévőkbe kapaszkodhat, és azok őbelé. Büfészínészetnek is szoktuk hívni ezt a fajta nagy, de felszín alatt keserű történetmesélő kedvet.
Mi lehet a komor hangulat oka?
Nem egy könnyű hely, ahol élünk, Shakespeare idejében sem volt az, a darab megírásakor sem. A mi történetünket az első világháború vége utáni években képzeltük el. Vannak, akik pórul jártak, vannak vesztesek, magukra hagyottak a nagy világégések végeztével – ez már a művészetben is szinte közhely.
Mennyire szeretünk akár kellemetlen dolgokért színházba járni?
Érzékelhető az igény a szórakoztatásra, prózai színházi munkáimban ezzel szembesülök is. Az operások szerintem strammabbak: az operahősök gyakrabban halnak. Az opera kapcsán másrészt tévedés, hogy annyira szeriőz műfaj volna. A szintén most próbált Cosí fan tutte próbái során megbizonyosodik, mennyire hiperszórakoztató. A hangnemváltásoknál a beavató sorozat legutóbbi estjén felkacagott a nézőtér, pusztán a zenehallgatástól (visszajáró, “középhaladó” nézők); valószínű ez a szerző korában is így lehetett. Nem igazságos, sőt, káros, hogy a csillogó humor, ami a Sly-ból is árad, egy szigorú, műsorfüzetet markolászó komolykodássá legyen. A derült és oldott, az nem feltétlen felszínes, a komoly, nehéz téma nem feltétlen alaposan átgondolt és mély. A Sly mindkettőből bőven adagol (talán kicsit túl mohón is). Méltó a figyelmünkre! Ki szeretném még emelni a szegedi társulat példamutató alázatát. Végigszolgálták az évadot. A fáradságos, nagyon nehéz, ismeretlen mű az Erkelbe szánva nyár elejére egy plusz feladat nekik, de valahogy a felfedezéstől mégis ügy lett, és aki foglalkozik vele, érzi, mennyire megéri!
forrás: http://nullahategy.hu/