„Akár az életünk árán is, de van Mulatság” – interjú Bérczes Lászlóval
A POSZT-ra és az egész országra igaz, hogy az újak mindig lebontják, amit a régiek építettek, és így egy soha fel nem épülő Déva várára hasonlít – véli Bérczes László. A rendezővel Pécsett beszélgettünk a versenyprogramba bekerült darabjáról, a “csendesen szemlélődni, halkan megszólalni” attitűdről és a közelgő Ördögkatlan Fesztiválról.
hvg.hu.: Korábban is egy ír szerző darabjával – Martin McDonagh Vaknyugatcímű darabjával – szerepelt a POSZT-on, most szintén egy ír darabot, A gátat hívták meg a fesztiválra. Mindkét mű kamaradarab, ugyanazt a kilátástalan, világvégi hangulatot közvetíti.
B.L.: Conor McPherson, A gát írója Nyugat-Európában és Amerikában legalább annyira ismert, mint Martin McDonagh, Magyarországon kevésbé. Egy darab ugorhat be esetleg azoknak, akik jártak annak idején a Bárka Színházba. ATengerent Göttinger Pál rendezte, erre a műre is ő hívta fel a figyelmemet. Egy ír kocsmában játszódik. Fura a sztori maga, mert kívülről alig történik valami. Emberek történeket mesélnek egymásnak, majd elmennek. Ez így sokaknak kevés, meg is osztja a közönséget.
hvg.hu: Egy szakmai beszélgetésen meg is jegyezte, hogy ön így tud viszonyulni – ilyen békés történeteken keresztül - a világhoz, a mai világhoz, amihez nagyon nehéz viszonyulni. Nehéz jó válaszokat adni azokra a történésekre, amik körülvesznek itt ma bennünket Magyarországon.
B.L.: Én azt tapasztalom, hogy az emberek egy része lebutítja a világot igenekre és nemekre, így könnyítik meg saját közlekedésüket a világban. Mintha mindenre tudnák a választ. Az internetes-facebookos világban mindenki bátor forradalmár, fröcsöghet mindenről, anélkül, hogy értene hozzá. Én egyfelől szeretném megőrizni a szabadságom, hogy úgymond nem sorolok be sehová és meg lehessen mindenről a saját külön véleményem, másfelől – és inkább ez a hangsúlyosabb - én úgy élem meg a világot, hogy ebben nagyon nehéz eligazodni. Én a nem tudást a tudás fölé helyezem és a nem tudás kérdéseivel és kétségeivel viszonyulok szinte mindenhez. Nem szeretnék kapásból mindenről azonnal határozott és radikális véleményt alkotni, mert nekem nincs olyan. És szerintem az emberek többségének sincsen – és ha már nincs, akkor ne kiabáljunk. Csendesen szemlélődni, halkan megszólalni – szerintem így jó, és még azt is képzelem, hogy talán jobban odafigyelnek egy halk megszólalásra, mint az egymást túlugató ricsajra.
hvg.hu: A POSZT ettől az évtől megújult. Új a vezetés, némileg új a stratégia, ön mennyit érzékel ebből, s mi a véleménye a változásokról?
B.L: Kevés időt töltöttem itt, s amúgy is képviselem azt, amiről az előbb beszéltem, hogy ne kapásból és azonnal tudjuk a válaszokat. Tehát nem tudom. De mivel azért egy elég nagy fesztivált szervezek Kiss Mónival együtt, van tapasztalatom. Most még ez a kezdet. Hogy hibák történnek, az nyilvánvaló és természetes. Például a versenyprogram – nem versenyprogram, mint két pillére a POSZT-nak elbillent a nem versenyprogram felé. Ez egy nagy veszély. Annak a veszélye, hogy elveszik a szakmaiság. Például ha a műsorfüzetet kinyitjuk, a versenyelőadásoknál még a színészek neve sincs fölsorolva, miközben az úgynevezett fesztiválprogramoknál sokkal részletesebb az ismertetés.
A másik, hogy a POSZT Pécs város fesztiválja. Nagyszerű, hogy van a Zsolnay Kulturális Negyed, kivételes kulturális értéknek tartom, büszke lehet rá a város és az ország. Nagyon jó, ha a negyed saját programjai és fesztiváljai ott zajlanak, de az nem biztos, hogy jó, hogy a Zsolnay Kulturális Negyedbe költözött a POSZT javarésze, s közben az emberek nem mennek oda. A leghatározottabban nekem az nem tetszik, amikor valaki azt hiszi, hogy vele kezdődik a világ. Amikor váltás van, akkor egy csomó változás is következik belőle, de azért tizenöt éven át itt emberek dolgoztak, tapasztalatuk van. Lehet, hogy nem mindent csináltak jól, de meg lehetne őket kérdezni, nem kellene a spanyolviaszt föltalálni. De hát ez egy országos probléma: az újak lebontják, amit a régiek építettek, minden váltással újra nulláról kezdik az építkezést. Az eredmény? Egy soha fel nem épülő Déva vára.
hvg.hu: Utalt az imént az ön által szervezett fesztiválra, az Ördögkatlanra, ami nincs messze innen – sem időben, sem térben. Augusztus 2-6. között rendezik Dél-Baranyában. Ide kényszerültek 2008-ban, amikor is a Művészetek Völgyében a pulai Bárka-kikötő teljes, elkészült programját – pénzhiányra hivatkozva - nem tudta fogadni Márta István igazgató. Tehát kényszerűségből jött létre az Ördögkatlan, s milyen könnyű utólag azt mondani, hogy szerencsére.
B.L.: Nem tudom, hogy az jó vagy rossz tulajdonságom-e, hogy nagyon nem tudom a kudarcot elviselni. Jött a telefon, hogy pénz hiányában nem tud megvalósulni a pulai program, s egy káromkodás után már azon gondolkodtam , hogy akkor hogyan? Tehát nem tudok beletörődni a negatívba. S egy kicsit most visszaugrok a POSZT-ra. Mert bármilyen sok negatívumot mondtam, mégis csak örülök, hogy nem dőlt be. Tavaly már nagyon úgy nézett ki, hogy ebből nem lesz semmi. Egyelőre még csak az erőlködés van, de van. Hátha sikerül teljesen fölállni. Visszatérve 2008-hoz. Azt mondtuk Kiss Mónival: akkor ez most múljon csak rajtunk és ne máson. Másfél hónapunk volt és szerencsés kézzel nyúltunk dolgokhoz. Kitaláltunk két védnököt: Cseh Tamást és Törőcsik Marit, két makulátlan embert. A segítség nekünk ebben az, hogy próbáljuk meg. Ha nem is tudjuk az ő szintjükön, de tenni a dolgunkat. Van hova kapaszkodni. Sokszor eszünkbe jut, hogy hú, mit mondana erre Tamás…
hvg.hu: De egy fesztiválhoz elsősorban pénz kell.
B.L.: Persze. Ebben is szerencsénk volt, mert akkoriban már lehetett tudni, hogy Pécs lesz Európa kulturális fővárosa, a felvezető évek mentek, tőlük is kaptunk pénzt. És megszületett a fesztivál, most pedig már a kilencedikre készülünk. S hogyha pénzről van szó, legyek konkrét: az első fesztivált mintegy tízmillió forintból hoztuk létre, a tavalyi nyolcadikat már százmillióból. Ezért nagyon sokat pályáztunk.
hvg.hu: Pécs még mindig támogatja a fesztivált?
B.L.: Pécs nem támogatja. Elsősorban az NKA és az EMMI támogatja, és még a tao is ide tartozik – ez mind állami támogatás. Sajnos valahogy nem téved oda az Ördögkatlanba – pedig egyre többen jönnek – egy olyan gazdag ember, aki azt mondaná, hogy na, akkor én ezt támogatom. Állami támogatás nélkül egy ilyen minőségi kulturális fesztivál nem tud létezni. Itt kortárs tánctól komolyzenéig, rockzenétől irodalomig minden műfaj egyenlő létjogosultsággal jelen van. Például tervezünk egy olyan ősbemutatót, ami messze meghaladja a lehetőségeinket. Bartók Concertója fog elhangzani egy nagyzenekarral Beremenden és a Forte társulat erre készít táncelőadást. Nekünk ez minden szempontból túl nagy vállalkozás, de arra törekszünk, hogy minél több olyan esemény szülessen a Katlanban, ami máshol nem érhető el. Ebben az esetben tovább nyújtózkodunk, mint ameddig a takarónk ér, itt segít az együttműködés: a takarónkat megnyújtja az Őszi Fesztivál és a Nemzeti Táncszínház. Az állami támogatás tehát az egyik lábunk, a másik a jegybevétel – olcsók vagyunk, de sokan jönnek, tehát ez egy komoly tétel. A harmadik láb, a magánszféra viszont hiányzik, tehát sántikálunk, pedig egy széknek is kell legalább három láb, hogy állva maradjon.
hvg.hu: A tavalyi százmillióhoz képest az idén még magasabb lehet az összeg?
B.L.: Magyarországon élünk. Júniusban hogy lehet olyat kérdezni, hogy egy augusztusban megrendezendő fesztiválhoz mennyi pénz van?
hvg.hu: Mindenesetre egyre többen jönnek az Ördögkatlanba, miközben a fesztivál – legalábbis a szervezők többször deklarált szándéka szerint – nem akar tömegfesztivállá válni, őrizni szeretné családias légkörét. Viszont a bevételek között a második láb a látogatói jegyárak. Elég ellentmondásosnak hangzik.
B.L.: Nem is tudom feloldani ezt. Minden fillérre szükségünk van természetesen, miközben - lehet, hogy csak áltatom magam ezzel – szeretném azt hinni, hogy a fesztivál még mindig személyes, baráti, családias, derűs, nyitott, szabad, politikamentes és bizonyos értelemben üzletmentes öt napos közösségi esemény, és még mindig itt van a tenyerünkben.
hvg.hu: Az Ördögkatlanban mindig nagyon fontos a színház. Több színházi társulat vendégszerepel és az ön rendezéseit is láthatjuk. Mrožek Mulatsága például elmaradhatatlan Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel és Szikszai Rémusszal. Hány éve is megy már az az előadás?
B.L.: 1999 februárjában volt a bemutató a Bárka Színházban, tehát 17. éve. A Bárka Színház meg éppen 20 éves lenne az idén. Én az alapítók közé tartozom, fontos hely volt, ezért emlékezünk rá. Csinálunk egy kiállítást, de a továbbiakban inkább megint csak a születés fontos. Tasnádi István író, aki szintén Bárka-alapító és Vidovszky György rendező, aki nagyon sokat dolgozott a Bárkán, Nagyharsányba költöznek azokkal a fiatalokkal, akik tizenévesként mutatkoztak be a Bárkán és mára huszonnyolc-harminc éves neves színészek lettek. Ők hoznak létre egy előadást, amely arról szól: hogyha ma akarnának alapítani egy színházat, mint ahogy azt 1996-ban a harminc éves Csányi János tette, akkor mi történne. Ezt az előadást többször is be fogják mutatni, és lesz még Bárka címmel egy utcaszínházi esemény is magyar és lengyel fiatalok közreműködésével, ami szintén ott születik meg.
hvg.hu: Jó, hogy beszélünk a Bárkáról, mert nemrég láttam egy elkeseredett Facebook-bejegyzését arról, hogy milyen kár, hogy az egykori színházi épület ott áll kihasználatlanul, pedig milyen sokan tudnák jól használni.
B.L.: Az van rá kiírva, hogy projektiroda. Nem tudom, mire használják. A Bárka hivatalosan tavaly szűnt meg, de két éve már nem nagyon működött. Jó, hogy épül a Közszolgálati Egyetem, biztosan fontos, de akkora beruházás, amihez képest az az összeg, amiből meg lehetett volna tartani a Bárka Színházat, zsebpénznek sem mondható. Tehát az anyagiak nem indokolhatták ezt a lépést. A másik pedig – és én ezt nem is magam miatt mondom, hiszen 2011 óta Kaposvárott dolgozom, és ott jól érzem magam -, hogy létezett egy színház, ott áll még mindig az épület, és az veszett el. Színházi célra oda lehetne adni független társulatoknak – hosszan tudnám sorolni, ki mindenki tudna örülni neki. A lényeg az, hogy elveszett egy színház. Nem én veszítettem el, hanem Magyarország. Ez a fő baj. Ha valaki rosszul vezette, vezesse más, de maradjon meg. Sajnos Józsefvárosnak púp volt a hátán, a fővárosnak sem kellett és a minisztériumnak sem…. Most kesergünk ugyan, de amit szeretnék az Ördögkatlannal igazolni, hogy nem nosztalgiázunk a Bárka fölött, nem búsongunk ott együtt, hanem létrehozzuk a már említett produkciókat, és a Mulatságot sem azért játsszuk, hogy szomorkodjunk, hanem azért, hogy bizonyítsuk, mint a darabban a három legény, hogy akár az életünk árán is, de van Mulatság.
forrás: http://hvg.hu/