Ifjoncok a színpadon

Kovács Kata, Montvai Sára, Penke Bence. Hogy kik ők? A Momentán Társulat legifjabb tagjai. Ha az idei évadban ellátogattál egy-egy Momentán előadásra, találkozhattál is velük a színpadon. Fiatalok és bohók, lelkesek és ügyesek, és persze nagyon büszkék vagyunk rájuk. Vajon ők hogyan érezték magukat velünk ez alatt az évad alatt? Milyen kedvenc pillanatokat emlegetnek fel? Íme egy-egy Momentán belső sztori tőlük és róluk.

Kovács Kata:

Nekem az egyik legmeghatóbb élményem nem is a színpadhoz kötődik. Ez az volt, amikor januárban elmentünk közösen karácsonyi partizni. Azért januárban, mert a december mindig annyira sűrű a Momentánnál, hogy nincs szabad pillanat, amikor mindenki ráér. Ott, januárban éreztem először igazi Momentános csapattagnak magam. És ez nagyon szuper volt.

Montvai Sára:

Nekem az egyik kedvenc éleményem a Budapest Improv Show-hoz kötődik. A társulat egy része egy kis kihagyás után, a másik része meg először játszott angolul, ezért olyan szintű egymásra figyelés volt, amit én még azelőtt sose éltem meg. Mindenki 100%-osan nyitott volt, elfogadtuk egymás ötleteit elsőre, és ha azt éreztük, hogy a másik nem biztos valamiben, egyből hárman ugrottunk a segítésére. Nagyon felemelő érzés volt. Érdekes volt azt is megtapasztalni, hogy mindenkinek egy másik oldala jön elő a színpadon pusztán attól, hogy nem az anyanyelvén játszik. Más karakterek, más történetépítési folyamat, más jelenetkezdések voltak, és ez mindenkiből valahogy a legjobbat hozta ki. Én pedig akkor énekeltem először angolul, és azt hiszem, akkor énekeltem eddigi pályafutásom során a legjobbat (a magyarokat is beleértve). Még Pirisi Laci zenei vezetőnk is elégedetten gratulált, ami igen nagy szó.

Penke Bence:

Az évad egyik utolsó Mozaikján történt az eset. Levihez mentem be egy jelenetbe, mindenféle prekoncepció nélkül állt egyedül a színpadon, és én is ötlet nélkül mentem be. Az első pár mondat után világossá vált bennem, hogy meg kell küzdenünk egymással (ő egy szamuráj békeharcos volt, én pedig egy „útonálló”). És akkor jött az a pillanat! Belenéztem Levi szemébe, és nem volt kérdés, hogy Ő is tudja, hogy itt harc lesz. Azt is tudtuk mindketten ebből a szempillantásból, hogy a harc be lesz lassítva, és azt is, hogy ő fog nyerni. Tudtuk, hogy szabadkezes harc lesz, az alkarjainkat kell majd összeérintenünk. Kiskovács Atti pedig azt érezte meg pontosan, hogy mikor kell bejönnie és

“láthatatlan játékosként” felemelnie Levit a magasba, hogy egy ugró-rúgással végezzen ki engem. Egy csoda volt ott a színpadon. Beért bennem minden, amit eddig az Impróról tanultunk, és megtörtént minden, ami számomra az improvizáció. Szerintem kb. ezt érezhetik az artisták is egy ugrás előtt: csak belenéznek a másik szemébe, és jöhet a halálugrás, mert tudják, hogy a másik úgyis elkapja őket.

Fiatal titánjainkkal még találkozhattok az évad utolsó előadásain, akár az angol nyelvű BIS-ben, akár az évad utolsó RögvEstjein.

Jegyvásárlás: www.momentantarsulat.hu/jegyvasarlas

forrás: http://momentantarsulat.hu/