Stuber Andrea naplója a Cosí fan tuttéról

Egyébiránt a tegnapi estével is jelentős csúszásban voltam. Egész évadban szerettem volna járni a Kamrába a Cosí fan tutte operabeavató előadásának előkészületeire, havi rendszerességű próbáira, ám sajnos egyszer sem jött össze. De legalább a végét elcsíptem, amikorra már összeállt az egész. Dinyés Dániel az ötletgazda, a zenei vezető és a zenekar (zongorán), és mivel olvastam interjúját, ő külön vonzó elem. Göttinger Pál pedig a rendező, aki a jelenetek között kijött a színpadra és összefoglalta a tudnivalóinkat a következőkre, valamit praktikus feladatokat adott, hogy mire figyeljünk. Ráadásul feltűnt, hogy ez a mackós fiatalember, aki kicsit sem látszik színésznek, rutinos és magabiztos előadó(művész) is, ha kell. 

Nagyon nekem való ez az egész dolog. Nemcsak mert valóban beavat egy csomó mindenbe, amit nem tudok, hanem mert a szó minden értelmében közel is hozza az operát, az operaénekeseket. Ritkán látni ilyen kis távolságból a műfajt és képviselőit. Mind Kolonits Klárát, mind Szolnoki Apollóniát láttam már operaszínpadon, de nem biztos, hogy megismertem volna őket az életben. Így azonban mindjárt más, testközelből nézni, ahogy a fiatal lányokénál sokkal nagyobb életbölcsességgel játsszák-éneklik a csajok szólamát. Három sötétszemű és három világosszemű szereplő állt a színen. Kálid Artúr korrekten, ám egészen máshogy énekel, mint Varga Donát vagy Cseh Antal, de nem adnám őt egyetlen klasszis operistáért sem, mert az ő színészete, kis komikus pillanatai, vagy Pálmai Anna pofavágásai – az a hab a tortán.

forrás: http://stuberandrea.hu