HAMVAI KORNÉL: CASTEL FELICE
(történelmi színdarab)
Férfi: ILLYÉS ÁKOS
Nő: JENEI JUDIT
Szemüveges: VICEI ZSOLT
Hölgy: SZÉLES ZITA
Öregember: DENGYEL IVÁN
Öregasszony: PREGITZER FRUZSINA
Vándor: TÓTH KÁROLY
Szépség: KOSIK ANITA
Díszlettervező: PILINYI MÁRTA
Jelmeztervező: CSELÉNYI NÓRA
Súgó: NAGY ERZSÉBET
Ügyelő: LENGYEL JÁNOS
Rendezőasszisztens: RAJKÓ BALÁZS
Rendező: GÖTTINGER PÁL
1958. A Castel Felice óceánjáró fedélzetén összezsúfolódott 1400 kivándorló között nyolc magyar is utazik, valahol Európa és Ausztrália között, úton az ismeretlenbe, ahol sokadmagukkal neki kell fogniuk új életet kezdeni. Kapcsolatok szövődnek és bomlanak fel, új barátságok és konfliktusok születnek, egy igéző szempár köré történeteket írnak, álmok csalogatnak és hamvadnak el szellemes szópárbajok között… És a hajó, a boldogság ígéretét hordozva – neve is ezt jelenti, „boldog kastély” - egyre csak megy. De az új élet kezdéséhez előbb le kell zárni a régit – ha le lehet egyáltalán. Ahogy haladnak délnek, az összezártság, a forróság, a bizonytalanság és a tehetetlenség mindenkiből a legrosszabbat hozza ki, és lassan kibukik: valószínűleg nem ugyanaz elől menekülnek. Tettesek, áldozatok egyaránt lehetnek köztük. Hogy ki kollaboráns, ki ügynök, ki ávós, ki szimpatizáns, ki az, aki csak élni akar… van olyan utas, aki szerint mit számít ez már a világ túlfelén.
Valakinek mégis fontos lehet, mert az út felén túl egyszer csak eltűnik az egyik magyar utas. Megölte magát? Megölték? Titka volt? Vagy ő tudta valakiét? Vagy egyszerűen csak vízbe esett az előző esti viharban? Kezdetét veszi a nyomozás, miközben már senki nem bízik senkiben, és már mindenki másra vágyik. Bár odaérhetnének végre. Bár sose érkeznének meg. Bár el se indultak volna.
Hamvai Kornél darabja szerelemről, hűségről, ügynökökről, földrészeken átívelő üldözésről és menekülésről – és a hazaszeretetről, a megbocsátásról és a feledésről.
„- Belém szeretett, és megkér.
- Ez nem viselkedés.
- De romantika!
– De romantika, de nem viselkedés.”
