Rendíthetetlenül pesti
Az Orlai Produkciós Iroda október 7-én mutatja be a Belvárosi Színházban Dés Mihály Pesti barokk című művének színpadi változatát, mely egyszerre szól egy harminckét éves férfi önfelfedezéséről, csajozásairól, sikertelenségéről, nagyot akarásáról, nagymamájával való imádó-veszeke-
dő, szemtelen-bonyolult viszonyáról és arról a korról, amelyben él. A darab egyik főszereplőjével, Kern Andrással beszélgettünk.
Milyen hatással volt önre Dés Mihály Pesti barokk című regénye?
K. A.: Rögtön megfogott az az összetett gondolkodás, ahogy az 1980-as évekről – a fiatalságom időszakáról – mesél a könyv. Tetszett az is, hogy a főhős, Koszta János komoly története tele van viccekkel, paródiával és stílusbravúrokkal.
Kinek az ötlete volt a színpadi változat?
K. A.: Nem sokkal az után, hogy elolvastam a regényt, felhívtam Dés Mihályt. Elmondtam neki, hogy szerintem a Pesti barokk remek könyv, és hogy jó lenne, ha készülhetne belőle egy színpadi változat. Rábeszéltem, hogy írjon egyet. Írt. Sokszor találkoztunk személyesen is, és elvittük a szöveget Orlai Tiborhoz, aki azt mondta, hogy jó lesz, és hogy játsszuk el a Belvárosi Színházban. Kijelöltek mellénk egy dramaturgot Upor László személyében, a rendező pedig Göttinger Pál. Mindketten elolvasták a színpadi változatot, és azt mondták: nagyon jó, de még nem elég színszerű, és egy kissé túlfilozofálgató. Megkértek, hogy írjam át Dés verzióját. És akkor én egy kicsit átírtam.
Ez már tetszett nekik?
K. A.: Nem, még sokat dolgoztunk rajta, de a színpadi változat alapját Dés írta, én csak módosítottam rajta, igaz, néhol jó sokat.
Egy több mint ötszáz oldalas regényről beszélünk. Mennyi maradt meg az eredeti szövegből és mely részeket voltak kénytelenek mellőzni?
K. A.: A regény rendkívül sokágú, muszáj volt egy fő szálat kiválasztani: a darab a fiú-nagymama viszony, illetve az Évi-Koszta János-szerelem mentén halad, azt elemzi, de remélem, a könyvre jellemző barokkosság is benne van kicsit.
A könyv értelmiségi körökben nagy port kavart fel három évvel ezelőtt, akadtak ellenzői is.
K. A.: Voltak, akik azt mondták, túl macsós, hímsoviniszta, kicsit szexista. Bizonyos nőket ez nagyon zavart, engem mint férfit persze kevésbé, de a darabból kiszedegettük ezeket a „problémás” részeket, nem lesz annyi szexizmus benne.
A történet 1984-ben játszódik. Mit gondol, érdekes lehet ez a harminc évvel ezelőtti világot bemutató darab egy mai huszonéves számára?
K.A.: A darab eleji monológban a főhőst alakító Szabó Kimmel Tamás kiszól a nézőkhöz: A nyolcvanas években vagyunk, megvan ez még? Remélem, meglesz, és bízom abban is, hogy a mai fiataloknak is fog jelenteni valamit. A darab egyszerre szól egy harminckét éves férfi önfelfedezéséről, csajozásairól, sikertelenségéről, nagyot akarásáról, a nagymamájával való kedves, jó viszonyáról, arról, ahogy szemtelenkedik, vagy éppen együttműködik vele, és arról a korról, amelyben él. Ez egy nagyon emberi történet, amely játszódhatna akár ma is.
Ha Szabó Kimmel Tamás alakítja a főhőst, akkor ön kinek a bőrébe bújik?
K. A.: A főhős, Koszta János nagymamájáéba.
Ugye csak blöfföl?
K. A.: Nem. Maga annyira tud csodálkozni, de higgye el, hogy nagymama leszek!
Elhiszem én, csak hát le mertem volna fogadni, hogy a narrátort vagy a főhős barátját alakítja majd.
K. A.: Nem. Úgy gondoltam, ez egy jó szerep.
Miért?
K. A.: Mert sok humor van benne, mert pontosan ábrázol egy kilencvenhárom éves öreg nénit, mert ő egy létező típus, és mert főleg akkor kihívás egy ilyen szerep, ha azt egy férfi játssza.
Milyen kapcsolat fűzi össze őt és unokáját a többi szereplővel?
K. A.: Bánfalvi Eszter három szerepben is feltűnik: a házkezelési igazgatóság vezetőjét, a főhős régi szerelmét, Berkovits Marit és a Gábor nevű barát édesanyját alakítja. Mészáros Máté is több szerepet visz majd. Gábort, a főhős barátját Schruff Milán játssza, László Lili e. h. pedig a főhős szerelmének, Évinek a bőrébe bújik.
Azokat a régi pesti helyszíneket, amelyeket az író a regényben említ, ön bizonyára mind jól ismerte.
K. A.: Minden sarokhoz köt valami emlék: volt, ahol szerelmes voltam, volt, ahová a barátaimmal csajozni jártunk, ahová az iskolatársaimmal moziba mentünk, ahol nősültem, ahol forgattunk, vagy épp valami kocsmában fordultam meg. Ide születtem, ezt szoktam meg. A Pesti barokkban van egy fejezet, amely arról szól, hogy Koszta János és nagymamája elmennek autóval az óbudai temetőbe. Az utazás alatt a nagymama felidézi a saját fiatalságát, és megérti, hogy például, az, amit ő Király utcának ismert, az most éppen Majakovszkij, és persze nekünk, nézőknek az az érdekes, hogy már megint Király. Budapest egy élő, lélegző kulturális város. Tulajdonképpen a hatvanas, hetvenes években is az volt. Ezt a korszakot egy szörnyű diktatúrával azonosítják azok, akik nem éltek még ekkor, és azt hiszik, hogy semmit nem volt szabad. Van ebben igazság, persze, de ezt mi akkor egyáltalán nem érzékeltük. Fiatalok voltunk, éltük a magunk életét. A Pesti barokk is beszél a kor sötét dolgairól, például a besúgásokról, de beszámol az előnyökről is. Ez az Európa kávéház is állt már, csak éppen Sziget cukrászdának hívták, az anyámék a háború előtt meg Szalai cukrászdának. Ugyanígy nézett ki, mint most, csak egy kicsit lerobbantabb volt, és ugyanígy beszélgettünk itt a riporterekkel az aktuális színdarabokról, mint most én magával.
A kultúrának a hetvenes években kiemeltebb szerep jutott, mint most.
K. A.: Valóban érdekesebb volt a színházi és filmélet. Nem biztos, hogy ma rosszabb, de az biztos, hogy Várkonyi Zoltán meg Vámos László, Kazimir Károly és Ádám Ottó már nincsenek, mint ahogy nincs Ruttkai Éva, Básti Lajos, Latinovits Zoltán vagy Darvas Iván. Most mások vannak.
Az ember a fiatalságára hajlamos nosztalgiával gondolni.
K. A.: Igen, de mi meg kihagytuk a két háború közötti Budapestet, amikor Karinthy, Bródy, Szép Ernő üldögéltek a kávéházakban. Az akkori fiatalok a zsidóüldözés, a fehérterror ideje alatt is élték a maguk kis életét, volt, aki boldogan, volt, aki boldogtalanul. Mi most élünk, és most csinálunk egy ilyen darabot.
Az októberi bemutató előtt még vár önre szeptember 6-án a Zsidó Kulturális Fesztivál, amelynek keretében a Lövölde tér című estjével áll színpadra. Miért tartja fontosnak, hogy nevét adja a programsorozathoz?
K. A.: A Lövölde térrel Heilig Gábor, Hernádi Jutka és én már jó ideje járjuk az országot. Huszonkét dalt válogattunk össze az eddig megjelent lemezeimről. A dalsorozatunk nem kifejezetten a Zsidó Kulturális Fesztiválra készült, de nagyon jó, hogy most a Bethlen téri zsinagógában is felléphetünk vele.
Ez év januárjában debütált a mozikban Vámos Miklós novelláján alapuló, Gondolj rám című filmje. Milyen visszajelzések érkeztek róla?
K. A.: Sok pozitív visszajelzést kaptunk. Voltak közönségtalálkozós vetítések, amelyeken sokan adtak hangot elragadtatásuknak, azonban én képtelen vagyok elfogadni a nézettségi mutatót. Hogy közel harmincezer ember nézte meg a filmet, nem tartom egy nagy eredménynek. Az én fiatalkoromban százezrek ültek be a mozikba. Igaz, a filmet le lehet tölteni, meg lehet vásárolni már DVD-n is, meg ha a televízióban is megy majd, biztos nagy lesz a nézőszám, bár azt hiszem, egyelőre nincs eladva tévéknek. Hogy megy ez? Nem tudom.
Kutyája, Vinnie is részt vett a film népszerűsítő kampányában egy videó erejéig. Ha ő valami csoda folytán beszélni tudna, vajon milyen véleménnyel lenne önről?
K. A.: Én úgy látom, hogy a kutyám a maga nyelvén valóban beszélget velem. Megváltoztatja az ugatását és a hangját. Nyáron volt egy pár nap, amikor szédültem, émelyegtem, fájt a gyomrom. Talán a gyomorsavcsökkentőket szedtem be rosszul. Ültem a Balaton partján, és azt mondtam a kutyámnak: Nem vagyok nagyon jól, öreg! Persze, nem akartam őt leöregezni – a hetvenes években használtuk ezt a megszólítást. Ő nagyon értelmesen rám nézett, és olyan hangot adott, mintha biztosítani akarna az együttérzéséről. Lefeküdt mellém, és egy órán át el sem mozdult mellőlem. Nem valószínű, hogy azt mondaná rólam, hogy a Kern András egy gazember, egy hülye. Biztos vagyok benne, hogy pozitívan nyilatkozna, de hogy pontosan mit, arról kérdezze meg őt!
Mindenképpen egyeztetek vele időpontot.
forrás: https://www.pestimusor.hu/
