A parádés nagyi miatt érdemes beülni az előadásra

Hogy milyen volt a '80-as években értelmiségi fiatalként létezni Budapesten – olcsó konyakok felett és sűrű dohányfüstben lelépést tervezgetni, dohos lepedőkön szerelmeskedni, örökké fázni, menni és kunyerálni, lenézni az államhatalmat és tagadni az eredendő boldogság létezését –, pár éve tűpontos leiratát kaphattuk Dés Mihály regényéből, a Pesti barokkból. Igazi generációs korkép ez, ízes-szagos beszámoló egy olyan évtizedről, amelyben akinek egy kis esze volt, az depressziós lett és a disszidálást fontolgatta.

Így tehát jóízű nyomasztást vártam a dési fanyar humorral tálalva, Göttinger Pál rendezésében, a regény színpadi változatának bemutatóján. Ehelyett egy szórakoztató vígjátékon nevetgélhettem Kern András jóvoltából – legalábbis az első felvonásban. Kern nemcsak eljátszotta a főszereplő Koszta János nagymamáját, de a regény színpadra vitelének ötlete is az ő fejéből pattant ki, sőt a szövegkönyv nagy része is neki köszönhető.

Talán ez utóbbi miatt lett „nagymamaközpontú” a darab – annak haláláig. Akárhányszor az idős asszony megjelenik és évődik az unokájával – aki Szabó Kimmel Tamás szimpatikus játékában jól átmentett karaktere a regénynek –, remek színjáték, nagyszerű párbeszédek jelennek meg a színpadon, amelyek színvonala azonban alig ismétlődik meg az egyéb jelenetekben. A Koszta kamaszlány szerelmét, Évát játszó László Lili még jól eltalált választás, nagyszerűen passzol a bérházi miliőt idéző díszletbe, egyszerű játéka üde színfoltja az előadásnak. A többi karakter azonban (különösen a főhős barátja, Gábor) az átiratban jelentősen átalakul, némelyik eltúlzottá, más ellenszenvessé válik, bizonyos jelenetek, amelyek a mellékszereplők figuráját hivatottak árnyalni, nehezen értelmezhetőek. A második felvonásban azok, akik nem olvasták a regényt, végképp elveszthetik a fonalat. Akik pedig kézbe vették a könyvet, alig ismerhetnek rá a történetre.

Rendkívül nagy kihívás, alázatot és kreativitást egyszerre igénylő feladat egy nagyregény színpadra állítása. Bármelyik megspórolása elfedhetetlen nyomot hagy az előadáson. A parádés nagyi nem elég, hogy elvigye a hátán a darabot, ugyanakkor miatta érdemes beülni az előadásra.

forrás: http://www.vasarnapihirek.hu