Dés Mihály író, szerkesztő, publicista, tolmács, műfordító, kritikus, színész. A legvadabb Rákosi-időben, 1950-ben született Budapesten. Anyja, apja a marxista-leninista eszme fanatikusainak táborát gyarapította, a ’párt’ mindenhatóságát hirdette, és őt is ebben a szellemben nevelték. Amióta a világ világ, azóta apák és fiúk között nem csupán nemzedéki ellentét feszül, a fiak kritikusabban tekintenek a szülők tetteire és legfeljebb csak módjával osztoznak elvakult, de még a megengedőbb, úgynevezett reform kommunista hitükben sem, így liberálisok lettek. Dés Mihályról is mindez elmondható. Az ELTE magyar-spanyol szakán végzett, Bacsó Péter szatirikus filmjének, az 1986-ban forgatott Banánhéjkeringőnek a főszerepét alakította. Még ebben az esztendőben, egy spanyol nővel kötött házassága után elhagyta Magyarországot, Katalónia fővárosába, Barcelonába költözött, 1994-ben itt hozta létre és tartotta fenn 2006-ig a Lateral című irodalmi folyóiratot. A közelmúltban, 2013-ban jelent meg itthon első regénye, a közel 600 oldalasPesti barokk, amivel újra bekapcsolódott irodalmi közéletünkbe, egy évre rá újabb regényt tett közzé: a 77 pesti recept – Gasztronómiai anyaregénycímmel.
A Pesti barokk műfaja nehezen meghatározható, egyszerre család- és levélregény, önéletrajz, memoár, anekdota- és viccgyűjtemény, ügynökjelentés-halmaz. Ezt a „literaturai kevercset” bizony sok bajjal járó művelet színpadi alkotássá átgyúrni, de Kern András derekasan helytállva megoldotta. Úgy általánosságban is elmondható, igencsak átdolgozó- meg rendezőpróbáló feladat bármilyen szerteágazó cselekményű regényből érdekes, a színszerűség követelményeinek megfelelő, nézőbarát előadást létrehozni. Az Orlai Tibor által alapított és vezetett Orlai Produkciós Iroda október 7-én a Belvárosi Színházban mutatta be a darabot.
Ennek az 1980-as évek Budapestjén, a kiskörút valamelyik lepukkant, de az egykori polgári miliőt még őrző lakásában játszódó színműnek egyértelmű főszereplője a 93 esztendős nagymama, őt alakítja imponáló magabiztossággalKern András. Olyan házsártos, időnként azonban szerethető, szelektív hallásgyakorlatot folytató idős asszonyt visz fel a színre, aki mindig a legrosszabbkor toppan be unokája szobájába, összekever mindent, ugyanazt a sztorit meséli el századszorra. Röviden: halálra idegesíti a környezetét. Koszta Jánost, az a harmadik X-ébe lépő unokát Szabó Kimmel Tamás igazán elismerésre méltóan személyesíti meg. Ő a szerző, Dés Mihály hasonmása. A kései kádárizmus tipikus, egyik „házibajnokságból” a másikba szédelgő, italozó, füvező entellektüeljének laza, senkihez és sehová sem tartozó életmódját folytatja. Nem hisz Istenben, de Leninben sem. Író, szerkesztő, film- színház- és műkritikus. Több nővel folytat szerelmi viszonyt, de egyikhez sem kötődik igazán. Cinikus, tétova, nem tud magával mit kezdeni, mert nincsenek előtte távlatok, csak úgy, minden cél nélkül él bele a mába.
A tulajdonképpeni cselekmény nem is annyira érdekes ebben a Pesti barokkban, sokkal izgalmasabb a szereplők jelleme meg az a történelmi háttér, amiben forognak. Érdekes alakja ennek a kornak a házkezelőség merev, ugyanakkor félénk tisztviselőnője. Az ügynökösködésre kiszemelt áldozatot erre a dicstelen feladatra rábírni akaró, vörös nyakkendős pártkatona is az időszak negatív „hőse”. Ez utóbbit Mészáros Máté remekül kelti életre. Kifogástalanul jeleníti meg még a haspók nagybácsit meg a fiáért aggódó apát is. A magyar történelem eme kevéssé dicsőséges szakaszának tipikus megtestesítője még a folyton hőzöngő, az ellenállás romantikájától fűtött, a Nyugatra ácsingózó, végül disszidáló fiatalember, Gábor, akit Schruff Milán meggyőzően formál meg. A nők nem csupán ennek az érának a reprezentánsai, ugyanis könnyen kapható fehérnépek mindig voltak és lesznek is. János is a fent említett a kategóriába sorolható, magukat könnyen adó, szabadszerelem-hívő bulimacskákkal tart fenn kapcsolatot. Bánfalvi Eszter és László Lili igen korrekt módon játssza a mindenkor megtalálható, egyik férfitől a másikig ingázó se nem lányokat, se nem asszonyokat. Ondraschek Péter díszletei egy valaha szebb napokat látott, rendesebben karbantartott lakásbelsőt elevenítenek fel, Cselényi Nóra jelmezei pedig felidézik az „átkosnak” becézett korszak utolsó esztendeinek divatját.
Göttinger Pál rendező igazán szórakoztató, humoros és pergő előadást hoz létre. Ínycsiklandóan kellemes és élvezetes ez a retró világot ábrázoló produkció! Azok a nézők, akik átélték a nyolcvanas évek elejének féldiktatúráját, politikai szürkeségét, gazdasági-társadalmi pangását, sehová sem vezető tunyaságát, de tanúi voltak az évtized vége felé kialakult szellemi pezsgésnek, értelmiségi vitáknak meg mozgolódásoknak, ők igazán jókat tudnak derülni ezeknek a ma már szinte meseszerű férfiaknak és nőknek most mosolyognivaló, de akkor teljesen normálisnak látszó konfliktusain, magatartásmintáin.
