Beszélgetés Szabó Kimmel Tamással
Néhány éve jelent meg DÉS MIHÁLY regénye a remek PESTI BAROKK címmel. Már akkor találgatások kezdődtek, ki kicsoda a regényben – mert valójában a nyolcvanas évek fiatal pesti értelmiségiekről szóló kulcsregény ez – fölismerhető helyszínekkel, történetekkel – megváltoztatott nevekkel. Nem csoda – és ezt már SZABÓ KIMMEL TAMÁS, a Pesti barokk előadás egyik főszereplője meséli –, hogy KERN ANDRÁS is, miután elolvasta, beleszeretett, fölhívta az addig általa személyesen nem ismert Dés Mihályt, elhívta kávézni, és azt mondta neki: „Csináljunk ebből színdarabot! És én játszom a nagymamát!”
– Azért szeretem a Pesti barokk előadásunkat – folytatja Szabó Kimmel Tamás –, mert számomra izgalmas korban játszódik. Abban az évben, 1984-ben, amikor születtem, bár nem emlékszem semmire – neveti el magát. – De varázslatos Kern Andrással újraélni az ő élményeit. Az ő ötlete volt a színpadra állítás is, gyakorlatilag az ő fiatalságáról szól, neki erős köze van ehhez a világhoz, ahhoz, amiről ez szól. Én nagy élvezettel hallgattam, mi volt körülöttem akkor, mikor ekkora voltam (mutatja), na jó, ennél azért nagyobb… De komolyra fordítva, azért is szeretem, mert a szerepemben sok a közös pont a mostani énemmel, nem esett nehezemre beleilleszkednem. Van közöm hozzá.
– Vagyis milyen ez a figura?
– Nem egy szerethető alak. De izgalmas és bonyolult. Sokan mondták nekem a próbafolyamat elején, hogy a kezdő monológban legyek szimpatikusabb. De én nem akarok rögtön az elején szimpatikus lenni. És azt sem éreztem, hogy mindenáron szimpatikusnak kéne lennem. Majd a történet során eldől. Nem kell föltétlenül jópofáskodni. Sokat bolondozik, csajozik, az éjszaka császára, miközben a nagymamájával boldogan élnek, akivel nagyon szeretik egymást. Igazi pesti svihák. Ír, forgatókönyveket ír, a barátjával disszidálni is akarnak – de azt sem igazán. Ezért is, hogy nem igazán szerethető alak – hiszen a darab elejétől nyafog, végig nyafog… Mindene megvan, mégsem jó neki semmi. Aztán a végére minden szétbomlik körülötte. De közben meg nagyon sok izgalmas dolog is történik vele. Például megpróbálják beszervezni, elveszíti a barátnőit, meghal a nagymamája... Meg lehet szeretni. Úgy éreztem, hogy ő olyan valaki, aki nem az A-ból B-be tart, hanem az A-ban folydogál… Aztán azt is megéreztem, hol vannak azok a pontok, ahol kicsit szimpatikusabbá lehetne tenni. Rájöttem, hogy nagyon sok mindenben közöm van ehhez a figurához.
– A történet megértéséhez mennyire kell ismerni a közelmultunk, a nyolcvanas évek történelmét?
– Mivel nagyon Pestre orientálódik, az elején féltem, hogy ki fogja tudni pl. Debrecenben, hogy mi az a Fészek vagy FMK… Vagy a mai fiatalok hogy tudnak ezzel azonosulni. Aztán az előadások egyikére eljött Ragályi Elemér és Marci, a fia, aki szintén kiváló operatőr, mindketten megnézték, és mindkettejüknek más tetszett. Elemér könnyes szemmel mondta: „Nahát, ez a mi fiatalságunk, mennyire jó volt…” S aztán nosztalgiázott. Marci mondta, fogalma sem volt ezekről a helyekről, nem nagyon ismerte, viszont a fiúnak az íve, ahogy egyedül busongott, ahogy szétesik minden körülötte, azt abszolút értette, azzal abszolút tudott azonosulni, s ezáltal az összes dolog nagyon érdekessé vált. Sokaktól hallottam, hogy az időseknek egyfajta találkozás a fiatalságukkal, a fiatalabbaknak pedig érdekes visszanézés a szüleik világára. A felmutatott személyes kapcsolatokkal pedig mindenki tud azonosulni.
– Ma vannak ilyen kultikus helyek, mint a Fészek, az FMK – vagyis a legendás Fiatal Művészek Klubja? Vannak átadható történetek?
– Bízom benne, hogy igen. Hogy az én gyerekem felnőtt korában nyitott, érdeklődő lesz, s érdekelni fogja, hogy a szüleivel hogy volt. Hogy meglesznek ezek a beszélgetéseink. A mi életünknek is megvannak a bulihelyei, például épp itt, a Dohány utca környékén van a híres bulinegyed. Majd mi ezt emlegetjük, hogy „tudod, fiam…” Úgyhogy szerintem a dolgok állandóak.
– Az alkotócsapat elég vegyes korosztály. Vannak, akik akkor éltek, nemcsak a főzereplő Kern András, hanem a jelmeztervező Cselényi Nóra is – és vannak, akik akkor születtek, mint épp Szabó Kimmel Tamás, vagy a rendező, Göttinger Pál. Jellemző volt a próbák közben a sok anekdotázás?
– Igen, egyfelől valóban volt sok anekdotázás, másfelől pedig ugyanolyan próbafolyamat volt, mint bármelyik más. A rendező, Göttinger Pali – aki az én korosztályomhoz tartozik, eléggé beeleásta magát ebbe a korba. Egyszer le is játszotta nekünk a nagymamájának egy hangfevételét, aki Kanadába üzent a rokonoknak… Ez régen, ugye, úgy volt, hogy kivitték a kazettát a rokonoknak, és azok ott meghallgatták, hogy a 90 éves nagyi Budapestről ezt üzeni, hogy mi történik, meg hogy legyetek jók… Kern is rengeteget mesélt erről a korról. Nem volt unalmas. Ez egy színésznek nagyon jó. Minden egyes anekdota földúsított minket, többek lettünk ezáltal.
– li –
forrás: http://muza.hu/
