Nem sietek, nem pánikolok, nem kapkodom el – Interjú Göttinger Pállal

Januárban kezdte meg főrendezői munkáját Nyíregyházán. Fiatalságának hozadékáról, pályafutásának kacskaringóiról, a beilleszkedésről és elképzeléseiről kérdeztük.


A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház életében az elmúlt időszak viharosan alakult. 2015. februárjában az igazgatói posztra öt éves mandátummal kinevezett Schlanger Andrást, nyolc hónappal hivatalba lépése után minden indoklás nélkül, azonnali hatállyal elbocsájtották. A színház irányítását előbb megbízott ügyvezetőként, később kinevezett igazgatóként Kirják Róbertre bízta a városvezetés, aki több, mint egy évtizede gazdasági vezetőként, majd cégvezetőként dolgozott az intézményben.

Lapunk információja szerint a 2015. júliusát megelőző időszakban Tasnádi Csaba, akkori igazgató látta el a főrendezői feladatokat, amely pozíció és feladatkör Schlanger András igazgatása alatt és azóta is betöltetlen volt. Göttinger Pál január elején kezdte meg főrendezői munkáját a nyírségi teátrumban. Göttinger Pált e-mailben kérdeztük fiatalságának (33) esetleges hozadékáról, korábbi pályafutásának kacskaringóiról, a beilleszkedésről, rövid és hosszabb távú elképzeléseiről. Tasnádi Csabát is megkerestük, hogy mondja el, mit gondol az új helyzetről. 


Az első kérdésünk felvezető mondatára, ami szerint „a jelenlegi kőszínházi struktúrával szemben hangoztatott egyik állítás az, hogy nincsenek, vagy legfeljebb elvétve vannak fiatalok színházvezetői pozícióban”, Göttinger Pál egy általa korábban írt dolgozatával reagált. Az írást kivonatolva közöljük:


„Egy fiatal színész harmincas éveinek elejére meghatározó, akár vezető színésze is lehet egy társulatnak. Megdöbbentő jelenség ugyanakkor, hogy ugyanilyen korú rendezők, és különösen intézményvezetők jelenléte nem értetődik magától. A színházaknak ez nem igénye, pedig érdeke. Magyarázatuk alapja az, hogy az erre alkalmas fiatalok nem is látszanak – az újonnan indulók saját előadás-létrehozói ambícióikkal vannak elfoglalva, azokat egy nagy intézmény („gyár”) kedvéért nem szívesen szorítják háttérbe, vagy állítják szolgálatba. 


Azért ez nem ennyire egyszerű – hovatovább nem igaz. 


Örökségük a jelenlegi magyar színházi struktúra – annak minden unikális, akár világszerte elismert erényével, ugyanakkor rugalmatlanságával, perspektívátlanságával együtt. 


Pár havonta visszatérő toposz nagyjaink nyilatkozataiban a meghatározó rendezőegyéniségek hiánya, az évtizedeken át regnáló színházigazgatók utódaik kinevelésére tett küzdelmeinek kudarca, a bizalom hiánya, a finanszírozási helyzetből adódóan kockázatkerülő magatartásba szorított színházak szürkülése. 


A valódi felelősség megosztást a színházak a fiatal rendezők egy-egy munkára szóló meghívásával helyettesítik – miközben ez a helyzet lényegét tekintve hamis. Minden hozzáértő színházi ember tisztában van egy-egy színházi produkció sikerének/sikertelenségének komplex voltával, és így azzal is, hogy ezen keresztül nem mérhető egy kezdő, váratlanul nagy felelősséggel lepréselt (a kőszínházi működésről az iskolában nem tanuló), de közben vizsgahelyzetben is lévő alkotó alkalmassága. 


A magyar színházi struktúra rohamléptű erodációjának következtében a mi generációnk már jóval autonómabb, a kötött működést tehernek éli meg. Nincs is más választása – színházcsinálói szándékaihoz, művészi vállalásaihoz már saját magának kell megteremtenie a körülményeket. Nem kőszínházban szocializálódott. Mivel a mi generációnk már tudomásul vette (hisz megtapasztalta), hogy neki ez a főiskolát/egyetemet folytató, az ott zajló képzést nélkülözhetetlen új ismeretekkel kiegészítő „második képzés” (a több éves összefüggő társulati tagság) már nem jár, a maga útját kezdte el járni, erőforrások, idő és energia hiányában elfordulva a hagyományos működéstől. Kis létszámú aktív képviselőinek (miután saját utakat, kapcsolatrendszert, munkamódszereket, közösséget és akár közönséget alakítottak ki a pályájuk első évtizedében) már van vesztenivalójuk. Nem tud egy intézményvezetői kihívás olyan vonzó lenni számukra, hogy azért feladják addig kialakított helyzetüket – és vele művészi arcukat. Pedig tele vannak becsatornázható erőforrásokkal. 


A folyamat életveszélyes. Ezek a házak húsz-harminc év múlva is állni fognak. Ki fogja őket előadásokkal, életpályát, családalapítás lehetőségét ígérő munkahelyekkel, vadóc, kísérletező, kíváncsi, vagy akár csak hagyománytisztelő, polgári színházat, vagy mondjuk operát szerető közönséggel megtölteni? 


Megállítani ezt csak a generációk közös érdekeinek felismerésével lehet. A kezdő/fiatal alkotóknak (érthető, de káros) rátartiságukat feladva lehetőségek (sikerek, akár bukások) sorozatán át kell beletanulniuk egy olyan működésbe, amely szakmai ismereteinek elsajátítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a későbbiekben a nagyszínházi munkát ne saját ambícióikat veszélyeztető kompromisszumnak, hanem lehetőségnek és sokoldalúan felhasználható eszköznek lássák. A már most meghatározó, a szakmai-kulturális közéletet irányító döntéshozóknak pedig támogatóan, tanítva és terelve, magukat akár alárendelő helyzetbe hozva kell segíteniük ezt a munkát – de mindenekelőtt: vonzóvá tenni. 

Olyan teljes szakembergárda hiányzik 45 év alatt, akik az egyes fenntartók által féltve őrzött, nagy áldozatok árán fenntartott intézmények gazdái lehetnének a jövőben. (…) Nem hiszem, nem hihetem, hogy a tehetség hiányát jelentené ez. Inkább az előítéleteket, a rémült kapkodást, az egymást kioltó egyéni ambíciókat, az idejétmúlt tapasztalatokra való hivatkozást az egyik oldalon, rémületesen korán enerválódott pályakezdőket a másik oldalon, a bizalmatlanságot és az alkotói és vezetői készségek teljesen értelmetlen összemosását vélem látni.”


Mivel vendégrendezőként van már valamennyi tapasztalata Nyíregyházán, illetve rövid ideje főrendezőként is jelen van, mit gondol, milyen lehetőségei lesznek és milyen hozadéka lehet a színház számára a fiatalságának?


A lehetőségeim szívderítőek. Biztonságból dolgozhatom, nem felépíteni kell valamit, hanem egy jól működő, nagy intézmény munkájába kapcsolódhatom be. Bíznak bennem, hallgatnak rám. Meg is vagyok ijedve, amennyire kell, de azért állom a sarat egyelőre. A fiatalságom lehetséges hozadékait nagyon nehezemre esik számba venni, hisz ez nem olyan dolog, ami múlik rajtam. A munka pedig nem különbözik semmiben, ugyanezt kéne csinálnom akkor is, ha húsz évvel öregebb lennék. Természetesen más kapcsolatrendszerem, más mániáim, más ízlésem van, mint másnak, de ez sem korfüggő. Így hát most ezt gondolom: a személyem befektetés a színház és a fenntartó számára.

Tíz éve foglalkozom színházzal egyáltalán, és még tíz év múlva is fiatalabb leszek, mint a szegedi színház főrendezője, Keszég László most. Amit most a mohóságomtól, ambíciómtól, tenni akarásomtól hajtva tanulok, azt nekik tanulom. Nem sietek, nem pánikolok, nem kapkodom el. Sok mindent csináltam és csinálok, de mindig lassú vízként igyekeztem tekinteni a dolgaimra, minden produkciót inputnak éltem meg, nem outputnak. Egy ilyen helyzetben, amibe most kerültem, a lehetséges működési formák talán legkonzervatívabbjában, ezek jó tulajdonságok, azt hiszem.

Ha elég tartalékom begyűlt, akkor bizonyosan megtalál egyszer az a színházcsinálás, forma vagy téma, amit én és csak én tudok megcsinálni. Addig szépen csinálom a dolgom, van bőven. Csupa olyasmit, amit végül is csinálhatna bárki. Csak legyen jó.

Milyen képességek és készségek szükségesek egy főrendezői poszt eredményes betöltésére?

Tulajdonképpen ugyanaz a készség kell hozzá, mint magához a színházcsináláshoz: rengeteg empátia. Gyorsan és alaposan kell megérteni, hogy egy adott rendező adott próbafolyamatában merre keresgélnek az alkotók – és besegíteni, vagy bátorítani, vagy éppen szabadjára engedni. A konfliktusokat, ha vannak, megérteni, és vagy elsimítani, vagy elsöpörni. Az egy bizonyos próbatermi dologba belegyógyult alkotókat szelíden, de határozottan figyelmeztetni, ha valami pofonegyszerűt már nem is látnak. Ha az ember úgy érkezik, hogy te jó ég, milyen fantasztikusak vagytok ti itt mind, akkor nem fog tudni hozzányúlni semmihez. És fordítva is: ha úgy érkezik, hogy mi itt ez a szemét, amit műveltek, akkor egy pillanat alatt elveszíthet mindent, amiből később dolgozhatna.

Kevesebb elvi és nagyon sok gyakorlati problémában kell segítséget nyújtani az első perctől kezdve. A főrendező nem ugyanaz, mint a művészeti vezető. Nem programot, hitvallást és manifesztumot kell letennie az asztalra, senki nem ezt várja tőle. Hanem azt, hogy ha megakad egy próba, főpróbahét, egy egész produkció, vagy akár az aznap esti előadás, és a társulat felsóhajt, hogy bár lenne valaki, aki rendbe rakja ezt – akkor tényleg legyen.

Fontos a megbízhatóság is – részint, mert a főrendezőnek nem a saját művészetét kell ráerőltetnie mindenkire, hanem a többiekét segíteni, rendelkezésre állni és lelkiismeretesen ásni bele a magát a személyes ízlésétől akár távolabb eső munkafolyamatokba is, részint, mert ő felel a vendégművészek munkájáért is, a színház kapcsolattartója a szélesebb szakma felé. Mint a legtöbb helyre, a nyíregyházi színházhoz is vendégként érkeznek a rendezők, így ez a munka, a szakma egészével a színházról folytatott folyamatos diskurzus, bár nem explicite döntéshozói pozíció (minden felelősség az igazgatóé továbbra is, mint mindenütt), alapvetően határozhatja meg a színház szinte valamennyi vállalását később.

Mi az, amit eredménynek tudna elkönyvelni mondjuk két év múlva?

- Ha a társulat összetart, vigyáznak egymásra emberileg és szakmailag is. Ez a legfontosabb.
- Ha elsősorban a saját közönségüknek játszanak, ez szintén nagyon lényeges. Szakmai figyelem és elismerések ide vagy oda, a saját közönségükkel élnek szoros szimbiózisban, a város támogatja és szereti őket, sajátjának érzi erőfeszítéseiket, sikereiket és kudarcaikat. A színházcsinálás alapkérdése a kinek – és csak utána jön a mit és a hogyan.
- Ha a vendégrendezők gyakori visszatérők, valamelyes szükségszerű mozgást leszámítva állandó gárdát alkotnak. Az évadjuk fontos időszaka az itt töltött pár hónap. Örömteli, várva várt kirándulás. Már eleve úgy szervezik az életüket, hogy felkészülten és inspirálódva vághassanak bele az itteni munkába.
- Direkt nem az első helyre írtam, hisz magától értetődő, de természetesen ez sem egy nüansz: ha jók lennének az általunk kitalált és levezényelt előadások. Akarom ezt is, hogyne akarnám, de hát ehhez nem kell főrendezőnek lenni. Senki nem akar rossz színházat csinálni direkt.

Ebben egyfajta ideálom a szombathelyi színház. Annak ellenére is, hogy ott más a helyzet, hiszen hatalmas szakmai tekintélyű alapító igazgatója vezeti, aki összetrombitálta a szövetségeseit az alapításkor, vagyis nem folytatnia kellett valamit (ahogy korábban a Merlinnél és a Nemzetinél sem). Itt, Nyíregyházán másra is figyelnem kell, hiszen a hatalmas fordulatszámon pörgő társulat előbb volt itt, mint én. De ha a szakma és vele az országos figyelem felé azok a jelzések terjednének, hogy ide jó jönni, és jó dolgozni, hogy az itt töltött hónapok emberi és szakmai töltekezéssel telnek, azzal már elégedett lennék.

Ha végigkövetjük (címszavakban, pontosabban színházakban) a pályáját, nem úgy tűnik, mint aki szeret vagy tud egy helyben maradni. Mit gondol erről? 


Nem minden lépésem volt tervezett, és sok speciális helyzetbe keveredtem bele. Valóban számos helyen megfordultam, és az is igaz, hogy soha sehonnan nem küldtek el, hanem mindig én álltam tovább. Mégsem tartom magam csapodárnak. A Bárkán négy összefüggő évet töltöttem el (igaz, csak egyet igazi tagként, de ennek adminisztrációs okai voltak). Hogy a színház haláltusája miért tartott olyan sokáig, azt mások és máshol már megírták, ide csak ennyi tartozik: 2011-ben már lehetett látni az események irányát, ekkor jöttünk el Bérczes Lászlóval együtt, és mentünk Kaposvárra.

Ott két évadot töltöttem, talán ez az egyetlen hely, ahonnan igazán önszántamból jöttem el, mert nem láttam a saját helyemet abban, amerre a színház tartott. Az eredeti csábítás az volt, szó szerint el is hangzott, hogy ez lesz a hely, ahol Vidnyánszky és Mohácsi egy fedél alatt dolgoznak majd. Hogyne érdekelt volna, milyen lesz, mi lesz belőle. Aztán igen hamar kiderült, hogy nem mindent mondtak el nekem, és hogy ez egyáltalán nem lesz, nem lehet így. Ráadásul kifelé is rossz lett az íze – még azt is olvastam a Magyar Narancsban, hogy én főrendező vagyok ott, noha nem voltam, alkalmazottként a társulat fiatal tagjaival és a gyakorlatos színészekkel voltam egy brancs.

Amit rám osztottak, azt igyekeztem tisztességesen (vagy jobban) megcsinálni, és mikor már látszottak a feladatok, akkor a szerződtetés előtt jeleztem, hogy utána nem folytatom. Így végül Bérczes ott maradt (igaz, ő sem vállalta tovább a művészeti vezetést), én pedig visszamentem Pestre. De nem akarok hálátlan sem lenni: nagyszerű találkozásaim voltak, és végül is négy nagyszínpadi bemutatót rendezhettem zsinórban, köztük három zenéset, abból egy operai igényűt – máshol ehhez nyilván nem juthattam volna hozzá, és közben a későbbi operavállalkozásaimhoz nélkülözhetetlen szakmai tapasztalatokra tettem szert.

A Magyar Színház nehezebb eset, ott már tényleg főrendező voltam, az évad összeállításában, a rendezők megszólításában, a szereposztásokban is benne volt a munkám. Évekre terveztünk, sok fáradságunk volt a régi repertoár lecserélésében, az ott töltött másfél év alatt 14 bemutatót segítettem tető alá hozni, ebből kettőt én is rendeztem. Mások mellett Horgas, Vidovszky, Novák Eszter, Harangi Mária, Nagy Péter, Bérczes László, Harsányi Sulyom és Koltai M. rendezték az előadásokat. Küzdelmes és sziszifuszi, de jó munka volt. Nagyon fájt az igazgatóváltás híre. Az új igazgatóval kerestem a kapcsolatot, de nem ismertem (egyikünk sem), és hamar az is világossá vált számomra, hogy nem tervez bevonni a döntésekbe, vagy bevenni egy olyan körbe, akik tudják, mi történik majd a házban. Eperjes Károly lett a bizalmasa inkább. Így hát felmondtam ott is, sok év után visszamentem szabadúszónak.

Gondoltam, nagy a világ. Mondták, hogy egy-egy rendezésre szívesen visszahívnának, de ez azóta elhamvadt. Most a Katonából átszerződött Lengyel Ferenc lett a főrendező ott. A háztól nem szakadtam el teljesen, egészen a közelmúltig tanítottam az Akadémián – és most, hogy Nyíregyháza miatt azt nem tudom folytatni, az Ördögkatlanban továbbra is számítok rájuk.

Ahol tudom a helyemet, ott nagyon kitartó vagyok. Az Ördögkatlan Fesztiválnak kilenc éve vagyok munkatársa, még a Bárka révén. Az Orlainál is 2011 óta dolgozom folyamatosan, három előadásom fut most (ebből kettő is száz fölött jár) és két másik készül elő. Szeretek hűséges lenni és tartozni valahová, de csak olyan helyhez, amiről azt látom: tényleg jobb lehet attól, ha én ott vagyok. Nehezíteni se más, se a magam dolgát nem akarom – annál drágább az életem. Bárcsak minden színész és rendező odébbállna onnan, ahol nincs a helyén. Hálás vagyok, hogy nekem sikerült eddig.

Miért vállalta el ezt a posztot?

Az első válaszban sokat írtam erről. Érteni akarok hozzá. Kitanulni. Próbálok nyitottan tekinteni a saját rendezőpályámra, sőt, az egész későbbi ténykedésemre. Évtizedekre nem is lenne egészséges tervezni (hozzáteszem, a nálunk idősebb kollégák csak most rettennek meg ettől, mi viszont már így is kezdtük a pályát eleve, hogy tudjuk: értelme sem lenne). De közben mégis komolyan vehetőt akar csinálni az ember, és ahhoz valóságos, valamit megteremtő, valamit sikerre vivő, valamibe belebukó tapasztalások kellenek. Szakértelem.

Nekem az általam kitalált, tető alá hozott és ezer krízisen át a bemutatóig elhajszolt színházi vállalkozás ugyanakkora, vagy esetenként nagyobb örömet okoz, mint amit én magam rendeztem. A rendezést sokkal inkább tartom mesterségnek, mint művészetnek, a saját munkámat mindenképpen. Olyannyira, hogy művészként a velem egykorúak és a nálam fiatalabbak között is magamnál sokkal vagányabbakat ismerek. Az én ambícióm az, hogy kitapasztaljam és aztán valósággá tegyem annak a nagyüzemi színházi formának és intézménynek a lehetőségeit, ahol nekik is van kedvük és lehetőségük dolgozni. De azért még nekem is és a nálunk húsz évvel öregebbeknek is.

Ez egy vidéki, társulatos, bérletrendszeres repertoárszínház. A színészeknek nagyon sokat jelentene, ha a pályájukat mind ilyen helyen kezdhetnék, és csak később specializálódnának. Széles repertoárt, széles műfaji skálát kell játszani, sok előadásban, hatalmas vendégrendező-felvonulás közepette. Ha szeretném látni, hogyan súrlódnak egymással, hogyan inspirálják egymást ennek a nyüzsgő felvonulásnak a résztvevői, akkor a legjobb helyen vagyok. És ha ügyesen végzem a dolgom, akkor hosszú távú, nagy szövetségeket köthetek. Magamnak is, Nyíregyházának is.

Hogyan halad a társulatba való beilleszkedése? Illetve hogyan kell elképzelni ezt a folyamatot egy a társulat számára nem ismeretlen, de mégis csak újonnan érkező főrendező esetén?

Nagyon kell figyelni. Ez pedig lassan megy – meg kell szokniuk az embereknek, hogy én is nézem a dolgokat, a próbákat-előadásokat, hogy én is beszélek a rendezőkkel, a színészekkel, a tárvezetőkkel. Hogy belebeszélek még a szórólapok szövegébe is. Szerencsés az időzítés, mert most zajlik a következő évad előkészítése, közben épp főpróbahét is van, ahol sok szívmelengető (és persze sok tanulságos) dolgot látok, és én magam is próbálni kezdek a jövő héten, vagyis első kézből lévő információim is lesznek hamarosan. Színészekről is és üzemről-gyártásról is.

Hogy halad? Nem panaszkodom. Azért a társulat élete nem borul fel tőlem fenekestül. Egyrészt mert eddig is nagy vendégjárás volt itt, tulajdonképpen csak egy következő új arc vagyok – nyíltan és bizalommal beszéltek velem az emberek eddig, ahogy, amennyire tudom, minden vendéggel. Másrészt mert az új igazgató, Kirják Róbert sem igazán új, itt dolgozik tizenötödik éve és már a házat is évek óta vezeti, előbb gazdasági igazgatóként, aztán cégvezetőként, majd a mostani kinevezése előtt megbízottként is. Zajlik a munka, és én is rögtön konkrét teendőkre tudtam fordítani, hogy mi a dolgom. Mi mást akarhatnék. 

A Móricz Zsigmond Színház mintha az utóbbi években kikerült volna a kőszínházak fő sodrából. Mit gondol erről?

Nehéz válaszolnom, hisz épp most szerepeltek és nyertek díjat a POSZT-on, ahol egyébként szerepeltek két évvel előtte is, és korábban is több alkalommal díjazták őket ugyanott legjobb együttesként, sőt, közönségdíjat is kaptak. Az idei egyik Domján-díjas is nyíregyházi színész, a nagyszerű Széles Zita. Nemrég kapott Soós Imre-díjat Rák Zoltán. Nem érzem, hogy ne lenne figyelem rajtunk – én az ideérkezésem előtt is szinte mindenről tudtam, ami Nyíregyházán történt. A rendezői névsor sem dicstelen a közelmúltból, Ivo Krobotot, Koltai M. Gábort, Novák Esztert, Szőcs Artúrt, Keresztes Attilát, Forgács Pétert, Harsányi Sulyom Lászlót, Keszég Lászlót, vagy a nagyszínpadra rendszeresen szerzői igényű koreográfiákat készítő Ladányi Andreát nem lenne helyes a szakma perifériájának tekinteni. A fenti lista persze folytatható lenne, és sok köztük a visszatérő vendég. A színház a rendezőhallgatóknak is szokásos gyakorlóhelye és mindig akadt az évadtervben pályája elején álló fiatal alkotónak adott lehetőség is.

Tekintélyes színházi nevelési program fut a színházban, és a vele partnerségben álló huszonnégy oktatási intézményben. A nagy szakmai figyelmet kapott Szociopoly és Pirézek című előadások itteni adaptációja több előadást ért meg eddig, mint az eredetije, a budapesti Mentőcsónak sorozata.

Hogy a kritikusoknak a mostani helyzetben mennyire nehéz vidékre eljutni, és az arról írt szakvéleményüknek fórumot, publikációs felületet találni, azt ők maguk már számos helyen elmondták, és én is aggasztónak tartom. A Móricz Zsigmond Színház kisbuszos kritikuslátogatásokkal próbálja enyhíteni a távolságot, több alkalommal is az évadban.

Mit mondhatnék. A Budapesttől távol eső műhelyek szakmai divatjában van valami kampányszerű, fellobbanó-alábbhagyó, de az ilyesmi a házban zajló napi munkát nem érinti. Négyszáz fölötti előadásszámot játszanak egy évadban, hozzá pedig csak az elmúlt félévben további négyszáz foglalkozásra és tantermi előadásra került sor. A játszóhelyek tele vannak, az intézmény látogatottságának és bérleteseinek rekordjai is épp az idén dőltek meg. Minden évben van nehéz, nagy súlyú cím, de vígjáték, zenés darab vagy éppen mozgásszínház a nagyszínpadon és a két kamarában is, tizenkét premier összesen.

Minden lehetne jobb, persze. De hát ez mindig mindennel így van.

Van-e arról aktuális tapasztalata, hogy milyen művészi állapotban vannak a színház színészei?

Sokukat ismerem, számos előadást láttam a közelmúltból, és persze most is minden este itt vagyok, nézem sorban, ami eddig kimaradt. Kapcsolatban vagyok az itt felvonuló rendezőkkel, külön találkozókon veszem velük sorra a tapasztalataikat. Nem vagyok annyira naprakész, mintha évek óta együtt keltem-feküdtem volna a társulattal, de gyorsan tanulok, és nem is állok rosszul. Nem az ismeretlenbe jöttem, azt nem is vállaltam volna.

Miket tart főrendezőként a legfontosabb teendőinek az elkövetkező hetekben?

A legnagyobb falat az évad előkészítése. Minden mindennel összefügg, az országos hírű rendezők pedig tulajdonképpen igen kevesen vannak, naptárjuk gyorsan telik, napokon múlhat minden. Nem egyszer háromszoros átfedéseket kell összehangolni a szereposztásoknál és közben arra is figyelni, hogy mindenkinek jusson jó feladat, hogy meglegyen az előadásszáma, hogy kihívásokon át fejlődhessen anélkül, hogy közben azt gondolná, körülötte forog a világ… nagyon nehéz. De ezt tudtam előre, nem panaszkodom.

Nem mellékesen pedig: most kezdtem el próbálni, végül is ez az eredeti mesterségem. A szereposztásomban kifejezetten olyan színészek vannak, akikkel még nem dolgoztam. Rajtuk keresztül is igyekszem tanulni az új helyen az új dolgomat.

És miket a következő évad távlatában?

Hogy ne legyek szenzáció. A hétköznapokat szeretem a színházban, a sokadik, szerda esti előadás a kedvencem. A napi munkának, a színháznak mint magától értetődő elfoglaltságnak van rám a legnagyobb vonzereje. Hogy azt érezhessem néhány hónap múlva: ide tartozom, jó helyen vagyok, örömöm is telik a munkámban, és van min gyötrődnöm a magammal szembeni elégedetlenségeim miatt is. Segíteni azt, aki bízik bennem. Nem lustulni el, nem engedni elfolyni semmit. Nem felrobbantani, de azért végletes próbatételekkel folyamatosan acélozni a közösséget magam körül. És persze magamat.




Tasnádi Csabát mint a színház egykori igazgató-főrendezőjét, jelenlegi társulati tagját kérdeztük arról, mit gondol Göttinger Pál főrendezői kinevezéséről.

Göttinger Pál jelölését a pozícióra teljes mellszélességgel támogattam, kinevezését pedig kifejezetten jó döntésnek tartom. Nem véletlenül hívtam őt korábban rendezni Nyíregyházára, ahogy a Vidor Fesztiválra sem véletlenül válogattam be előadását, amivel díjat is nyert. Mindig is törekedtem felkutatni az arra érdemes, fiatal tehetségeket, akik akár vissza-visszatérően, akár állandó jelleggel csatlakozhatnak a társulathoz. Pali első alkalommal kitűnő kapcsolatot alakított ki a társulattal. A pályaképét figyelve úgy gondolom, mind emberileg, mind szakmailag a magyar színházi élet képességes alkotója. A Magyar színházbeli főrendezői működését látva pedig érettnek gondolom e pozíció betöltésére nálunk is. Személyében a Móricz Zsigmond Színház a múltjához és jelenéhez méltó művészeti vezetőre talál.



TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió2 3k színházi fesztivál1 40 év1 42 év2 600 kilométer 100 guinness4 6szín1 7 és fél halál3 a csemegepultos naplója292 a gyáva1 a gyermek és a varázslat3 a haramiák34 a hülyéje21 a kalóz63 a kávé nekem is jár32 a kék hajú lány2 a kéz48 a kis kéményseprő2 a köpeny36 a közös többszörös40 a ló aki elvesztette a szemüvegét1 a ludovika ablakai7 a mester1 a mi osztályunk13 a néző közbeszól43 a nulladik perc135 a rádió ablakai5 a rendező közbeszól38 a színészet képes nagykönyve1 alapítvány a magyar színházakért4 alba regia szimfonikus zenekar7 aldi női futógála1 alkalomadtán1 állj bele1 aNNa29 anyám éhesnek tűnik3 anyóka emlékiratai1 apertúra38 aradi kamaraszínház3 aranytíz4 archívum4 arden1 art-színtér22 átrium24 az elvarázsolt disznó13 az ember tragédiája2 az öreghíd alatt103 az úrhatnám szolgáló11 b3224 baal2 babel sound1 bácskai juli pszichoszínháza4 baja3 balatonboglár3 balatonfüred2 balfácánt vacsorára28 bálna2 bánk bán78 bárka288 bátorságpróba6 bencs villa1 beszélő levelek7 bisb1 bivaly-szuflé54 bob herceg38 bogáncsvirág51 bohémélet108 borral oltó fesztivál1 börtönrádió3 bsi1 budaörs5 budapasta2 budapest improv show12 budapest music center1 budapesti kamaraszínház1 budapesti tavaszi fesztivál1 budapesti vonósok21 budoár kiállítás1 busz-színház12 CAFe Budapest8 caminus72 castel felice46 castel felice vizsga5 centrál3 club701 coming soon2 cosí fan tutte47 cupido és a halál30 cv1 családi játszmák59 családi játszmák 20237 családi ünnep3 cseh tamás4 cselényi nóra1 csíkszerda77 csoportterápia18 csukás-díj10 dankó rádió1 dante51 dante-jam2 danubia zenekar6 deák171 debrecen21 debreceni tavaszi fesztivál1 delila2 delta produkció9 deszka fesztivál19 dido és aeneas55 díjak elismerések1 don juan3 dráma kortárs színházi találkozó6 drámaíró verseny1 due1 duett2 dunapart6 dunaújváros156 eger2 egri tavaszi fesztivál2 egy csók és más semmi31 egy kiállítás rémei2 éhség8 éjjel-nappal momentán4 élnek mint a disznók13 előadásszámok1 elte tók vizuális nevelési tanszék2 elveszett idők3 email1 ének a három hollóhoz2 english25 énis teis44 erkel színház67 ernani4 érzékenyítő fesztivál1 és ezt így hogy1 eszínház108 eszínház fesztivál46 esztergom3 eucharisztikus kongresszus7 europa cantat7 ezek mennek16 falaink3 falstaff9 fekete-fehér150 fellegek14 fém színház31 fesz segélyalap9 fiatal írók1 fidelio színházi est3 finito16 firkin309 fischer iván lakásszínháza2 fishing on orfű1 fogság1 főfőnök1 francia sanzonest2 friss hús2 furnitur50 füge145 független előadóművészeti szövetség10 gianni schicchi30 gólem12 gödöllő5 göncz árpád alapítvány1 grecsó3 grisnik petra32 gusztinak megjött az esze1 gyerekstúdió4 gyilkosok1 gyógyír északi szélre86 győr5 győri tavaszi fesztivál3 gyulai várszínház13 ha lenne valakim46 hajmeresztő34 halál hotel24 halastó118 hangoló1 hárman a padon164 harminchárom változat haydn-koponyára103 háromszögek25 határvonalak színházi fesztivál11 hatok csoport1 hatszín teátrum203 haydn fesztivál10 hazug1 hét domb fesztivál2 hét és fél halál2 hetedik alabárdos1 hetedik mennyország15 hírek3 hírszerzők1 hogy szeret a másik105 hol4 hoppart1 hrabal-vurstli14 humorfesztivál6 hyppolit91 így tanultam meg vezetni1 imprójam6 imprómaraton3 in medias brass1 in memoriam cseh tamás4 interjú129 irodalom éjszakája7 jak2 jászberény6 jegyek1 jó kérdés13 junior príma4 jurányi98 k11 művészeti és kulturális központ4 k2 színház6 kalandra fül fesztivál2 kálid artúr1 kalucsni54 kaposvár152 katona90 keltská noc1 képek496 keszthely3 kibelátó14 kicsi szívem kávéba pottyant1 kis suttogás5 kisfaludy színházi fesztivál2 kisvárda12 kmtg1 kolibri1 kolozsvár35 koma38 komárom5 komédium2 koronavírus136 kortárs drámafesztivál15 kórusok éjszakája77 kovátsműhely1 kőfeszt1 kőszeg463 köszönet estéje-estélye1 kritika514 kritikusdíj-átadó19 kuk3 kultkikötő26 kultúrfürdő26 kurátorok9 lakott sziget19 láthatatlan állomás4 latinovits diákszínpad1 leenane szépe 201731 leenane szépe 20261 leonardo1 lev&te3 limerick-bajnokság7 líra és epika38 lírástudók2 london1 love and money73 love and money vizsga9 macskadémon35 madách színház4 madam rekamié1 madame bizsu93 madame poe7 magdafeszt6 mágnás miska13 magvető4 magyar rádió28 magyar színház149 magyar színházi társaság10 magyar zene háza156 manhattan short5 manna110 manőver43 maradunk3 margó irodalmi fesztivál7 más olvasnivaló3 másik produkció24 mellékhatás3 menház színpad27 merlin6 mesterjátszma24 mesterkurzus11 mézesvölgyi nyár4 mikor2 mikro fesztivál19 milestone1 mindenütt jó34 mindenütt nő1 mintaapák1 miskolc2 miszépmiszépmiszép54 mojo51 momentán293 momkult2 monodráma fesztivál9 monodrámák6 móra kiadó1 most fesztivál28 motto3 mozaik országos színházi találkozó3 mozart-kommandó2 mozgófénykép45 mozsár műhely6 mu6 múzeumok éjszakája1 művészetek palotája17 művészetek völgye63 nagykanizsa1 naptár1 nefelé2 négyhangú opera53 nekem a zene3 nemzeti filharmonikusok7 nemzeti színház14 nézőművészeti kft46 nézőpont színház9 nofilter4 nyílt nap4 nyinyernya30 nyíregyháza407 nyolc nő26 óbudai társaskör29 ómama2 online fordítónapok1 operabeavató540 operaház84 operajátszóház21 operamacera7 operavita13 operettszínház41 orlai921 othello gyulaházán42 ők2 ördögkatlan389 örkény1 örkény vurstli5 örömimpró4 pájinkás jános1 pannonhalma2 papp jános1 párkák45 patália2 páternoszter1 pécs50 pécsi egyetem2 pesthidegkúti művészeti fesztivál1 pesti barokk88 pesti magyar színiakadémia19 petőfi irodalmi múzeum4 petri versmaraton6 pim dia hangoskönyvek3 pinceszínház43 placcc30 pokol10 portré1 postart1 poszt64 poznan1 pozsonyi piknik6 pure voice akadémia7 ráday utcai színházi találkozó5 rádió1 rádiójátékosok3 radnóti46 ram colosseum2 régebbi havi műsorok1 regnum filmszemle5 remény10 rendezők viadala57 rév fülöp34 rögvest81 rs91 rumini8 russian indie film fesztival1 sakknovella3 semmi baj gyerekek1 sherlock holmes és a moriarty-rejtély1 shots festival1 sinaia1 skvot3 sly59 snowman6 soharóza84 sok-szín-feszt4 sokszemközt1 somló cirqsz7 song-óra1 sopron1 sorozat a vidéki operajátszásról4 spaletta1 stockholm7 stúdió k11 summa summárum1 susotázs132 szabadesés39 szabadka2 szabadtéri színházak találkozója32 szeged339 székely-könyv4 székesfehérvár2 szemes fesztivál2 szénakutyák121 szent imre1 szentendrei teátrum17 szép heléna21 szerzői munkák10 szfe21 szigetszentmiklós1 színház a város16 színház tv73 színházak éjszakája35 színházi törvény1 színházrendezői testület1 színlapok102 szívem szeret4 szkéné30 szóbanforgó4 szombathely82 szöveg4 szputnyik hajózási társaság25 talált posztok12 tárgymutató1 társasjáték2 tartalom2 tatabánya127 telefondoktor205 temesvár46 tengeren 2008107 tengeren 201974 térkép1 terminál workhouse4 teszt16 thália185 thália nyárikert33 the irish coffee56 the pocketstones16 thealter19 tilos rádió3 tivoli3 tóbiás és az angyal30 törőcsik-emlékest12 trapézon tüllben34 trefort színjátszó fesztivál1 újpalotai nyári játékok1 ütközet2 üvegcipő1 váci dunakanyar színház10 vágánybenéző11 valamikor3 van egy határ29 varázsfuvola16 városmajor39 vaskakas5 védőháló5 veled kerek1 vera214 vidéki színházak fesztiválja13 vidor fesztivál83 vigadó2 visszaszámláló1 vízkereszti gritti49 volt egyszer egy ndk3 vonalhúzás34 zalaegerszegi kvártélyház20 zeneakadémia1 zichy major1 zsámbék4 zsolnay negyed5