Wellness a néző lelkének

Nyíregyháza – Az új főrendező büszke lenne arra, ha bíznának egymásban a közönséggel.

Egy ez nagy múltú ház, sokat dolgozó, sokat játszó színészekkel. Most az a dolgom, hogy minél rövidebb idő alatt felvegyem a napi ritmust, hogy otthonra találjak és beilleszkedjem ebbe a nagy családba, megtapasztaljam az együttélés minden oldalát: a jót és rosszat egyaránt – mondja Göttinger Pál.

Mindent lehet jobban csinálni

A fiatal szakember sokat dolgozik kőszínházban, mint ahogy alternatív, független társulatokkal is. Más módszerek vezetnek eredményre az egyik, illetve a másik közegben? – kérdeztük.

– A munka alapvetően mindenütt ugyanolyan, a körülmények és a színészek hozzáállása viszont lehet eltérő. A kőszínházban dolgozó művészek is a tudásuk legjavát nyújtva próbálnak vagy lépnek színpadra, de színházuk: munkahely. Ami lehet inspiráló vagy éppen lélekölő, mint egyébként bármely más munkahely a világon. Az alternatív színházban játszók viszont a fennmaradásukért küzdenek, az, hogy megszületik-e egy produkció vagy sem, az előadás készítésekor még csak nekik maguknak fontos. A létük múlik azon, hogy aztán ezt igazolni tudják kifelé is. Mindez nem azt jelenti, hogy egyik vagy másik helyen jobbak lennének a színészek vagy a darabok, de azt igen, hogy van mit tanulniuk egymástól. Évek óta tudatosan törekszem arra, hogy minden évadban itt is, ott is dolgozhassak, és nem tudnék választani közöttük, de szerencsére nem is kell. Van, amit itt kell eltanulni, van, amit ott. Sok kortársammal ellentétben én alapvetően hiszek a kőszínházban.

Mindent lehet jobban csinálni, persze, a válaszvonal mégsem a kétféle működési forma között húzódik, hanem jó és nem jó színház között. A jó színház pedig lehet olyan széles palettájú is, amelyen Csehov és a Jaj, de jó a habos sütemény jól megfér egymás mellett.

Kell egy igazodási pont

– És hogy mivel lenne elégedett egy év múlva?

Göttinger Pál azt mondja, büszke lenne arra, ha hétköznapibb, magától értetődőbb dolog lenne színházba járni. – Ha a nézőink úgy éreznék, hogy eljönni ide és megnézni egy előadást, az wellness a lelküknek: testedzés és kényeztetés, még ha időnként meg is gyötör. Belefér egy munkanapon is, vagy csak úgy, hirtelen ötlettől vezérelve is.

Örülnék annak is, ha a színházi szakma jobban látná, hogy milyen komoly munka folyik Nyíregyházán – ha a vendégművészek egymásnak adnák a hírt, hogy milyen jó itt dolgozni. Furcsa lenne, ha azt mondanám, hogy szeretnék bukásokat, de az tény: ahhoz, hogy igazán összekovácsolódjon a társulat, az új direkció és a közönség, szükség van krízisekre. Kell egy igazodási pont, amihez viszonyulhatunk. Ennek megtalálása pedig nem megy mélypontok nélkül. És amire nagyon büszke lennék, ha bíznánk egymásban a közönséggel. Ha biztonságban érezhetnénk magunkat, mert tudnánk: szólnánk egymásnak, ha eltévednénk. Sikerre vinnénk, ami jó, megbuktatnánk, ami nem lett jó – de a nézők attól legközelebb is eljönnének. Senki nem akar direkt rossz színházat. De magára hagyva senki nem tud jót csinálni.

KM-SZA

forrás: http://www.szon.hu