Az Orlai Produkciós Iroda június 27-én a Belvárosi Színházban mutatja be Sam Holcroft Családi játszmák című intellektuális komédiáját. A történet egyszerű: összegyűlik a família egy családi ünnepre, megérkezik a szülői házba a két fiútestvér, akik magukkal viszik a saját családjukat. Amint egy asztalhoz kényszerülnek a különböző életformák és gondolkodásmódok, felszínre kerülnek a frusztrációk, a kényszerképzetek, a rokonszenvek és az ellenszenvek. Az előadás azonban több ennél: közös komédia és cinkos játék is a közönséggel. A szereplők viselkedésének szigorú szabályait ugyanis a nézőtéren tudni lehet majd előre, így a nézők beavatottként láthatják, miként lelepleződnek le a titkok és hazugságok.
A próbaidőszak kezdetén a Matthew-t alakító Ötvös Andrással beszélgetett L. Horváth katalin.
Ez a második Orlai Produkció-s munkád. Hogyan jött az első felkérés, az A csemegepultos naplója szerepe?
Lehet, hogy legenda, de úgy tudom, amikor Orlai Tibor fejében megszületett az ötlet, hogy megcsinálná a regényt, rögtön rám gondolt. Göttinger Pál szintén. Palival együtt végeztünk a főiskolán, csináltunk már egy monodrámát, Brecht Baalját, dolgoztam a diploma-előadásában, Hamvai Kornél Pokoljában a Merlinben, aztán elváltunk nyolc évre. Azért is volt jó a találkozás, mert mind a ketten szerettünk volna újra együtt dolgozni, hogy lássuk, megy-e még. És úgy tűnt, hogy igen.
A Művészetek Völgyében, Taliándörögdön láttalak szenzációs csemegepultosként. Kint harminc, a teremben ötven fok volt, de normál szobahőmérsékleten is nagy fizikai terhet jelenthet a szerep. Kell hozzá valamilyen különleges kondicionálás?
Nem. Egyszer csak megtanulja a szamár testvér − ahogy Szent Ferenc nevezi a testét Nikosz Kazantzakisz regényében. A próbaidőszakban ráadásul kicsit el is híztam, mert jó kedvünk volt, és nagyon sok kókuszgolyó fogyott a büfében. A három muskétás helyett a három macit testesítette meg Schneider Jankó bábos, Göttinger Pali rendező és Ötvös András. Valahogy megszokja az ember, de amikor dupla előadásokat játszottam, volt rosszullétem is, szóval nem csak vicces ez, de végül az is jól jött, mert a tapasztalatokat be lehetett építeni az előadásba. Eddig közel százhússzor adtam elő. Az első fél évben minden előadás előtt háromszor eljátszottam otthon a kertben, reális időben, azt is jeleztem magamnak, hogy merre forgatom a díszletkockát. Most már egy hónapos szünet után is lényegében csak ,,szájra tevés” van, tehát elmondom. De igazából ez egy folyamatos kísérletezés. Az is, hogy hogyan játssza az ember, és az is, hogy hogyan jön vissza. Nem volt még olyan előadásom, ami százat ment volna, ez külön kihívás. A kezdetek óta rengeteget változott.
A Családi játszmák – amely újra Göttinger Pál rendezésében készül – szintén különleges előadás lesz. Matthew-t, a család két felnőtt gyereke közül az öcsöt játszod. A szereplőknek bizonyos játékszabályok szerint kell cselekedniük, de ezeket a szabályokat csak a nézők ismerik, ők nem. Ez könnyebbség vagy nehézség?
Olyan lesz, mint egy sportközvetítés. A sportpályán, egy díszletben elindul egy történet, Matthew nem tudja, hogy mi van a feje fölött kiírva, de én, a Matthew-t játszó színész, tűpontos kotta szerint tudom. Minden jelenet előtt fölsorolta a szerző, hogy milyen szabályok vannak érvényben az egyes szereplőknél, és mely szabályok jönnek be pluszban az egyes megszólalásoknál. Például amikor újra hazugságba kerül az adott szereplő, akkor ennie kell. Ezeket lényegében a szövegkönyvvel együtt kell megtanulni. Az elején nehézséget jelent bevésni, hogy mikor kell felállni, leülni, enni, de az összképet tekintve nagyon jótékony szabály. A nézőnek pluszszórakozás, nekünk pedig egy termékeny akadály. Már most, a próbák elején sírunk a röhögéstől, rengeteg vicces helyzet adódik, amiben szerintem a néző is kedvét leli majd.
Játszottál már hasonló darabban?
Nem. Olyan, mintha egy mesét csinálnánk, amiben van egy kobold, aki átkokat szór, és azok terhe alatt kell végigcsinálni egy karácsonyi ebédet. Az átkok az egyes emberek életstratégiájának manifesztációi, minden szereplő azzal a saját stratégiájával érkezik, amiben fölnőtt. Ezeket a stratégiákat markánsan láthatóvá teszi a sportközvetítő kijelző. Mindenki nagyon jól fog szórakozni, aki valaha részt vett családi veszekedésben.
Matthew milyen karakter, mi történik vele?
Bekövetkezik nála az a pillanat, amikor nem tud eleget tenni a sportközvetítésben megjelent instrukcióknak, és a stratégiája ellen cselekszik. Ha egy konfliktuskerülő embertől elvesszük az alapszabályt és konfrontálódnia kell, létrejön egy olyan furcsa őszinteség, kitárulkozás, amit már nem lehet meg nem történtté tenni egy családban. Az egész előadásban azt látjuk, hogy a meghitt családi készülődés pillanatai hogyan folynak át vidám gonoszkodásokba, amik aztán észrevétlenül fojtogató részvétté változnak. Ez nagyon alattomosan történik majd meg velünk és a nézőkkel. Amikor ráismerünk a családi helyzetekre, a mondatokra, jóízűen röhögünk, és ezen keresztül nagyon szépen behúz a csőbe a darab. Miközben éppen jól szórakozik a néző, Göttinger Pali és a hét színész révén egyszer csak olyan pillanatokat él át, amik meg tudják facsarni. Az ilyen pillanatok miatt érdemes színházba menni.
Ezek szerint komédia ide, komédia oda, nem egy könnyű nyári viselet a darab.
Fogalmazhatunk úgy, hogy ez egy lenge, könnyű öltözékbe bújtatott, nagyon sok elkapart szúnyogcsípéstől sebes színdarab. A könnyű nyári viselet stimmel, szerintem divatos is, tetszik az embereknek, de közben lehet látni az alatta lévő véres szúnyogcsípéseket.
A szereplők közül kikkel játszottál már együtt?
Egri nagy fénykorunkban Járó Zsuzsával játszottam, és Göttinger által rendeződtem. A többiekkel nem találkoztam még.
Milyen az első találkozás egy akkora ,,ágyúval”, mint Kútvölgyi Erzsébet? Nem vagy zavarban?
Senkivel szemben nem érzek zavart. Mérhetetlen munkajátékkedv, oda-vissza kíváncsiság működik köztünk: mi fog kijönni egy szituációból, a színdarabból, belőle és belőlem? Milyen a másik szemébe nézni? Az idősebb kollégának kijáró normális tisztelet mellett próbálunk egyről a kettőre jutni, és egy jó munkafolyamat nagyon hamar bensőségessé tudja tenni a kapcsolatokat.
Biztosan te is hallottál arról, hogy annak idején a nagy bölényekhez nemhogy közel kerülni nem lehetett, de az öltözőjük előtt is lábujjhegyen kellett közlekedniük a fiatal színészeknek.
Ilyet a Jurányi Inkubátorházban nem tapasztaltam sem Kútvölgyi Erzsébettel, sem Papp Jánossal kapcsolatban. (Nevet.) Változtak az idők, a mostani idősebb kollégáknak már nincsenek ilyen elvárásaik.
Hogyan építed fel a szerepedet? Már a próbák elején látod magad előtt az előadás egészét és a szerint dolgozol?
Ez úgy történik, hogy most például amíg a Jászai Mari térről átértem a Vigadóhoz, beleolvastam az Esti Kornélba. Közben a Lánchíd körül egyszerre jutott eszembe, hogy amikor a feleségemet megpróbáltam meghódítani egy randi alatt, kutyakakába léptem, és az, hogy mit szeretnék kipróbálni a darab egy bizonyos jelenetében. Ez egészen addig tart, amíg elindul egy fixálódási periódus, mert a főpróbahétre mindent fixálni kell. Miután az első előadásokon levonulnak az őrületek, újra nagyon friss, képlékeny helyzetekben találom magam, amelyek folyamatosan, estéről estére sokszínű variációkat hoznak. Ez minden előadással így van. A Katonában már két évad óta megy a Sirály, de például fűnyírás vagy gyerekkergetés közben még most is rengeteg mindenre jövök rá. És ha valamire rájön az ember, akkor apró tervekkel készül a következő estére. Önmagát generálja a dolog, és egy olyan jelenet is más lesz, amire nem is készültem, csak előtte két nappal éppen eszembe jutott valami. Ilyen értelemben folyamatosan dolgozik az ember. A Csemegepultost többhetes szünet után most fogom újra játszani, ami azt jelenti, hogy előző nap egyszer el kell mondanom. Amikor lazán végigmondom, miközben egy gumilabdával cselezek magamban a kertben, egyszer csak kiderül, hogy arra a mondatra, ami eddig nagyon jó volt, most találtam egy még jobb megoldást. Ez az iszonyatosan érdekes munka már most elkezdődött a Családi játszmákkal is. Innentől kezdve amíg a darab megy, egy hátsó wincheter más-más intenzitással, de folyamatosan azon kattog.
Felmondtál a Katona József színházban, és átigazoltál az Orlai Produkciós Irodához? Miért?
Mert nem tudtam megélni a katonás fizetésemből. Orlainál született egy szlogen: együtt, szabadon. Ez a fiktív társulat szabadúszók gyülekezete, akik elsődlegesen Tibor produkciós irodájánál csinálnak előadásokat, de máshol is dolgoznak. Ha kiépül egy repertoárom, az már stabil megélhetést biztosít.
Nem fáj a szíved a Katonáért? Mégis csak az ország egyik legjobb, ha nem a legjobb színháza.
Van bennem sajgó érzés, mert ezer dolog köt a Katonához. Első körben a gyakorlati év, aztán elmentem, voltam a Krétakörnél egy kicsit, voltam Egerben, kicsit az Örkényben meg a KOMA Társulatnál, utána egy vargabetűvel visszajöttem, és nagyon jó volt a hat újabb év. De hiába szeretek itt lenni (a Sirály meg is marad nekem, vendégként tovább játszom), ha nem élek meg belőle, menni kell. Nagyon zárt, egyben családias társulat, sok minden köt az igazgatóhoz, Máté Gáborhoz, aki az osztályfőnököm is volt, Egerben is rendezett, de ha az élet ezt hozza, akkor nem érdemes keseregni, mert ki tud jönni valami jó is az új helyzetekből. Imádom, hogy beülünk egy kocsiba, elmegyünk mondjuk Nagykanizsára, ahol teljesen ismeretlen közegben hirtelen felmerülő díszlet- és egyéb problémákkal megküzdve kell eljátszani egy előadást. Borzasztóan élvezem, mert megsokszorozza a variációk lehetőségét. A másik, amiért örülök az új fejezetnek: Tibornál most alakul egy társulatféle, ami nagyon izgalmas. Schruff Milán osztálytársam volt, Járó Zsuzsával, Mészáros Mátéval az egri csapatban voltunk együtt. Az is nagyon jó, hogy nyolc év után összehoz minket Tibor, és az is, hogy egy csomó olyan emberrel dolgozhatok, akikkel eddig nem sikerült. Annyira jó, hogy most délelőttönként Kútvölgyi Erzsébettel, Papp Jánossal próbálok!
Érzed, tudsz arról, hogy nem csak a közönség, hanem a szakma is a generációd egyik legtehetségesebb színészének tart?
Ottlik Géza Prózáját olvasám, és ő azt mondja: az ember lényegének egy egészen kis része az, hogy milyen foglalkozást űz. [Bővebben itt. – A szerk.] A lényünk nagyobbik része ugyanolyan körvonalazhatatlan valami, mint öt- vagy hétévesen. Miközben az ember szöveget tanul, rendelkező próbára megy, elismert vagy nem elismert színész, aközben annyi minden más is. Beírhatja az igazolványába, hogy elismert író, mondja Ottlik, de azért jó, ha időnként összekacsint magával a tükörben, és tudja, hogy igazából egy ürge, aki az égbolt alatt összevissza járkál mindenféle dolga után, és időnként ír, ha éppen megy neki. Ebben a nagyon szűk közegben tudja az ember, hogy a szakmai munkája alapján hová sorolható, de a hétköznapokban nem nagyon foglalkozik vele. Amikor jó lehetőségeket, díjakat kap, abból összeáll egy kép, ami aktuálisan visszajelzi, hogy amit minőséginek gondol, azt a szakma is minőséginek gondolja. Ez jó érzéssel tölt el engem is, de aztán jön egy következő délelőtt, egy rendelkező próba, ahol fogalmam sincs semmiről. Ha sokat foglalkozunk azzal, ami hírlik rólunk, egyszer csak már nem biztos, hogy bele merünk vágni bizonyos dolgokba, mert attól tartunk, hogy megrepedezik a kép. Inkább azzal foglalkozom, hogy amikor Matthew hazudik, akkor le kell ülnie.
És mint ürge nem szeretnél néha pocok lenni?
Pocok is, sas is persze, és még annyi minden más szeretnék lenni. Amikor Göttinger Palival próbáltam a Csemegepultost, komolyan utánanéztem, hogy hogyan lehetnék mozdonyvezető, hol van az oktatás, mennyibe kerül, hogyan lehetne egyeztetni, amíg próbálok. Nem jópofizás volt, teljesen komolyan gondoltam.
Miért éppen mozdonyvezető?
Palival valahogy belekeveredtünk a mozdonyvezetés témájába, és amikor mentünk a főpróbahétre, pont egy mozdonyvezetővel találkoztunk. Végig faggattam. Az öcsém mentőtiszt, nagyon büszke vagyok rá, mert most egy hatalmas földrengési és tűzoltógyakorlaton van Hajdúszoboszlón. Azt csinálja, amit én akartam. Amikor kapok egy képet egy káreset felé induló szirénázó konvojról, iszonyatosan irigykedem. Igenis legyünk pockok! Az ürge vagy a pocok lényének egy részét le lehet fedni azzal, hogy mi a foglalkozása, de a nagyobbik részét nem. Mindannyiunknak, akik reggel bemegyünk egy munkahelyre, igazi hűsítő zuhany lenne az a gyerekkorból fakadó hozzáállás, hogy nem csak azok vagyunk, amit ott csinálunk, nem kell, hogy a munkánkkal azonosítsuk magunkat. Lehet, hogy elveszi tőlünk az élet, és egy év múlva már egészen másról beszélgetünk. Kosztolányi azt mondja: ha életrajzot kérnének tőlem, akkor A szegény kisgyermek panaszai lenne az. Weöres Sándor is azt mondja: velem már minden megtörtént tízéves koromig. A játékokban meghaltam, feleségül vettek, gyerekem lett, király voltam, sárkány voltam. Ady pedig ezt írta: ,,Gyermek: sohasem fogom megérteni, hogy ezt a címet a felnőttek számára nem olyan kivételesen adják, mint az aranygyapjas rendet. Petőfire hiába keresnék az összes nagy szótárú nyelvekben több és nagyobb jelzőt: gyermek. Viszont nincs is e joggal megbírálható teremtésnek, világnak, életnek különb, istenibb produktuma, mint a gyermek. A gyermek az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten”.
Olyan jó lenne mindenkivel erről beszélgetni! Ez a gondolkodás természetesen ellene megy annak, ami körülvesz minket, de ha legalább időnként visszanyerjük, jöhet egy reggel, amikor tényleg a létezés a fontos, mindegy, hogy éppen mit csinálunk.
Te szerencsére megőrizted magadban a csápnyújtogatás szabadságát, ráadásul a két kicsi gyereked révén abban a helyzetben vagy, hogy újra friss nézőpontból szemlélheted a világot. Van rá időd?
Sok minden csorbul, de az időm nagy részét a családommal töltöm. Amíg benne vagyok a munkában, addig nagyszerű, de ha nem kell ott lennem, akkor nem is akarok. Egy idő után arra is rájön az ember, hogy nem attól lesz jobb színész, ha eljátszik még tizenöt szerepet, hanem például attól, hogy a gyerekével van. De nem azért vagyok a gyerekemmel, hogy jobb színész legyek, hanem azért, mert ő tudja a legjobb dolgokat kitalálni. A májusi pajorból egyszer csak cserebogár lesz, és a lányom kitalálta, hogy kergessünk cserebogarakat csillagszóróval, mert azt jó látni este a kertben. Ennél jobbat még egy rendező sem talált ki nekem. Egyébként Halász Péter, aki az utolsó kurzusát velünk csinálta, szintén azt mondta: a színész legyen újságolvasás, kávéházi botrány, ötlettelenség, sárga napszemüveg, bármi, csak színész ne.
L. Horváth Katalin
forrás: http://kozonseg.hu/
