Gáti Oszkár: akinek öt gyereke van, annak muszáj optimistának lenni

Lehet tapsolni, van rá ok: Gáti Oszkár Jászai-díjas színművész, a győri Menház Színpad vezetője kimagasló színészi és szinkronszínészi munkássága, valamint színházalapító és szervező tevékenysége elismeréseként Szent László-díjat kapott június 27-én, a városi Szent László-napi díszközgyűlésen.

Gáti Oszkárnak nincs beteges küldetéstudata, tudja, hogy önmagában a színház nem váltja meg, sőt még csak nem is változtatja meg a világot. A színház játék, igaz, ha jó, akkor halálosan komoly is lehet. Szembesít saját sorsunkkal, lelkiismeretünkkel, a történelemmel, elhalasztott esélyeinkkel, kinevetteti teszetoszaságainkat, kisszerűségeinket. Segít átérezni mások sorsát, amelyben néha a sajátunkra ismerünk.

Gáti Oszkárnak saját színpada van: a Menház Színpad. Nem az épület az övé, hanem a ház szelleme. Ebbe az apró térbe belefér a világ. Sorsdöntő útválasztásaink, sodródásunk a történelemben, elrontott szerelmeink, mindennapi megmérettetésünk, önmarcangolásunk, humorunk és bátorságunk, esendőségünk, elbukásunk és talpraállásunk, sírásunk és nevetésünk, árulásaink, megbocsátásaink, vezeklésünk és újrakezdésünk. Ez a tér a Menház Színpad, amelynek nemcsak megteremtője, fenntartója, igazgatója, hanem – és ez számára nagyon fontos – a jegypénztárosa is.

Nincs ebben semmi meglepő, hiszen szerinte a színésznek mindenhez érteni kell. Honnan? „Ha királyt játszottam a színpadon, akkor sem kérdezték meg tőlem, honnan tanultam királykodni.”

A belépőjegyek tekintélyes részét személyesen adja el. Az internetes lehetőséget is megteremtette ugyan, hiszen nehéz kitérni a kor kényelmes és gyors gyakorlata elől, ám jegypénztárosnak lenni, az valami más.

Bejön a néző, jegyet kér, s nekem nagyjából három percem van arra, hogy fölmérjem: mi érdekelheti, milyen hangot kell megütnöm vele – idézi fel jegypénztárosi szerepét a színművész. Ha elfogyott az a jegy, amiért jött, ajánlok neki mást. Beszélgetünk, az esetek 99 százalékában meggyőzöm, s nem megy el belépő nélkül. Megkérdezem tőle: vidámabbat vagy sötétebbet akar? Mondom, nézze meg Örkényt. Azt feleli, őt az nem érdekli. De én meg szeretném, ha érdekelné. Majdnem mindig sikerül rábeszélnem valamelyik előadásra. A bemutató után számon tudja kérni rajtam, hogy jót ajánlottam-e. Én ugyanis ott vagyok az előtérben, személyesen fogadok mindenkit, de az előadást követően is beszélgetek velük, árulom a jegyeket. Azt tapasztalom, hogy ha a néző igényes kínálatot kap, azt előbb-utóbb megszereti. A színházi pénztárosé az egyik legfontosabb szerep. Egyszerre tudomány és művészet. Ha gyorsan csődbe akarnak vinni egy színházat, akkor elég, ha beültetnek a pénztárba egy unott, érdektelen embert, ő pillanatok alatt megoldja.

Gáti Oszkár abban a városrészben teremtett színházat, ahol a kultúra is egyre inkább otthonra talál. Egy új, látogatott, színvonalas kulturális intézmény pedig mindig emeli környezete színvonalát. A Menház Színpadot Újváros befogadta, s bár a nézők Győr minden részéből jönnek, a magáénak tartja.

Gáti Oszkár letelepedett Győrben. Temetőgondnok, színházteremtő, családapa.

Akinek öt gyereke van, annak muszáj optimistának lennie – jegyzi meg. Most viszont éppen morog, mert a viharos szél tönkretette a munkáját. – Odalett az őszi lecsóm, pedig föl volt karózva szépen a paradicsom, mégis mindent lerombolt a vihar – kesereg.

Gáti Oszkár tizenhét éven át volt a Győri Nemzeti Színház tagja. Megismerte az itt élő emberek ízlésvilágát, s megtalálta azt a kulturális piaci rést, ahol az igényes előadóestekkel, kamaradarabokkal, beszélgetésekkel be lehetett törni, mert ezekre a sikeres produkciókra valós igény mutatkozott, amit persze felkelteni, fejleszteni, formálni, fenntartani kellett. A Menház Színpad első hónapjának 16 előadásán 12 Kossuth-díjas művész lépett föl. A jegyek pillanatok alatt elfogytak.

A színészek is szívesen jönnek, jó a tér, a közönség, s a művészek is rendesen meg vannak fizetve, mondja Gáti Oszkár. Hozzáteszi: a jegyek ma már valamivel lassabban fogynak el, de most is szinte mindig telt ház előtt lépnek fel az előadók.

Tudom – szúrja közbe –, ha a bulvárújságok címlapjain szereplő celebeket hoznék, özönlenének a nézők, a minőségből azonban nem engedek, itt hakni nem lesz, gagyit nem adok el. A két év alatt kialakult közönség az igényes előadásokra jön be. Előny persze, ha a tévéből ismert művészeket látnak viszont, ám sikerült megszerettetni az eddig kevésbé ismerteket is: nagyon közkedvelt lett például Göttinger Pál, akit korábban nem láthatott a győri közönség.

Gáti Oszkár előzetesen megnézi azokat az előadásokat, amelyeket meg akar hívni. Emellett vannak ajánlkozók, küldenek DVD-re rögzített felvételeket. Gáti az egyszemélyes színházában látszólag a saját ízlése szerint dönt, de tudja, hogy nézői milyen előadásra mennek be szívesen.

Fontosnak tartja azoknak a konfliktusoknak, élethelyzeteknek a bemutatását, melyek mindennaposak és sokakat érintenek. Ilyenek például a drogozásból adódó családi és társadalmi konfliktusok Scherer Péter és Kovács Krisztián A gyáva című előadásában.

Saját kitüntetéséről azt mondja: jó érzés, ha az ember meg tudja szerettetni a színházát a közönséggel, s ezért még elismerést, díjat is kap a várostól.

H. F.

forrás: http://gyorplusz.hu